Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Ady Endre: Boldog újévet!

Ezúttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.

...tovább »Boldog új évet kívánok,

Mindenki tovább bírja

E rettenetet,

E szamárságot,

Mint szegény, mint bírom én, én,

Gyönyörködve,

Óh, én szegény

Lelki kémény.

Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét

A szavaimnak,

Pólyálva és idegesen,

Be messze ringnak

Az én régi terveim,

Az én régi társaim is

De messze vannak,

Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg

Magamnak

S tarts meg mindenkit

A réginek,

Ha lehet:

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

ha kétkednek benned, s bízol magadban,

de érted az ő kétkedésüket,

ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

és hazugok közt se hazug a szád,

ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,

gondolkodol - s becsülöd a valót,

ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,

s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

ha elbírod, hogy igazad örökre

maszlag gyanánt használják a gazok,

s életműved, mi ott van összetörve,

silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

van merszed egy kártyára tenni föl,

s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

nem is beszélsz a veszteség felől,

ha paskolod izmod, inad a célhoz,

és szíved is, mely nem a hajdani,

mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

csak Akaratod int: "Kitartani",

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,

királyokkal jársz, s józan az eszed,

ha ellenség, de jóbarát se sérthet,

s mindenki számol egy kicsit veled,

ha a komor perc hatvan pillanatja

egy távfutás neked s te futsz vígan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és - ami több - ember leszel, fiam."

(Rudyard Kipling - Ha)

A

Fa

Szent

Már nincs

Advent, kincs

Született ma meg

A lélek mélye remeg

Csillag fénylik, ragyog

A kandallóban tűz ropog

Lágyan szól a Kiskarácsony

Illatos narancs lóg fenyőfákon

Minden, mindenki díszbe öltözött

Létünkbe béke, nyugalom költözött

Áldott, szentséges éjjel soha ne múlj el

Újszülött kisded szívünkbe örökre bújj el

Hogy így

Megválthass!

M. Feesche - Karácsony előtt

Legyünk egy kicsit csendben!

Födje mély csend a szíveket:

mert a sötét, elgyötört földre

karácsony közeleg.

Jó, ha most lelkünk messze hagyja

a hajsza, lárma mind.

Ne siessünk hangos utakra!

Karácsony lesz megint.

Kezem a jászol előtt szépen

imára kulcsolom.

Nyomorúságom, szegénységem

mind elpanaszolom.

Szívem kitárom: "Kérlek, add meg,

ami nincs nekem,

Csodáddal, csodálatos Gyermek

takard be életem,

Hadd legyen szívünk boldog csöndje

imádattal tele!"

És újra leszáll a sötét földre

karácsony éjjele.

------------------------------------------------------

> Karácsonykor eljönnek az angyalok,

> Lábuk alatt a fagyos hó nem ropog.

> Szárnyaikon hangtalanul suhannak,

> Mindenkinek reménységet osztanak.

>

> Nem láthatjuk szelíd tekintetük,

> Csak sejthetjük jóságos jelenlétük.

> Ha lelkünket érintik titokban,

> Pillánk alól a könnyünk kibuggyan.

>

> Nincs élő, kihez ne jutnának el,

> Nincs félő, kinek jóságuk nem kell.

> Mert az Úr szárnyas hírnökei ők,

> A rászorulókat mind felkeresők.

>

> Hogy miként vegyül énünkbe a jó,

> Elménkkel ez, fel nem fogható.

> Hófehér angyalok láthatatlan kezei,

> Ontják a jóság magjának ezreit.

>

> Rajtunk múlik felszedjük-e azokat,

> Hagyjuk-e csírázni mind a magokat.

> A hit, a bizalom, az átható szeretet,

> Angyali örömmel boldogít lelkeket.

>

> Hóesésben barna kutyus andalog,

> Hidegben a fogacskája nem vacog.

> Nincs kabátja, se sapkája, se sálja,

> Mégsem fázik, reménység a bundája.

>

> Megváltó Jézusunk születése napján,

> Millió lángocska a tengernyi gyertyán.

> A szeretet ünnepén fenyőfánál állunk,

> Angyalok, kiket meghittséggel várunk.

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben,

ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

ilyenkor decemberben.

...Bizalmas szívvel járom a világot,

s amit az élet vágott,

behegesztem a sebet a szívemben,

és hiszek újra égi szeretetben,

ilyenkor decemberben.

...És valahol csak kétkedő beszédet

hallok, szomorún nézek,

a kis Jézuska itt van a közelben,

legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

s ne csak így decemberben.

Túróczy Zoltán

Tanács

Ma még Tied körülötted minden,

Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,

Mert jön egy nap, talán nemsokára

S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.

Tollad, virágos párnád másra vár,

Mit maga köré épített egy élet,

Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval

Testvéredhez, ki szenved, szomorú,

Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája

S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,

Harmatként hulljon szerető szavad,

Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad

És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,

Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,

Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:

Óh, most segíts, ha teheted!

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,

Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,

Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,

Azt nem teszed meg többé soha már.

De ma még Tied körülötted minden,

És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!

Hisz jön egy nap, talán nemsokára,

S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz Tied, amit odaadtál,

Csak az, mi minden kincsnél többet ér:

A tett, a szó, mit szeretetből adtál,

Veled marad, s örökre elkísér...

Nadányi Zoltán: ÉJFÉLI ZSOLTÁR

Ne lássam a szelídkék Adriát,

ne lássam az őrjöngve hahotázó

szurokszín tengert, sem a nagyvilág

forgalmát, milliónyi árboc-zászló

díszében a mozgalmas kikötőket,

ne lássam Nápoly éjét, tarka Hong-Kong

gyaloghintóit, ködfojtotta Londont,

hol millió ívlámpa fényt erőltet,

ne lássam matrózkocsmák kék ködén át

csörgődob röpködését és ne lássam

a Mont Blanc messzefénylő diadémját,

északsark jégszikláit glóriásan,

az őserdő homályát, Etna füstjét,

a Szaharát, mikor szélvészes és

a száz mérföldre dörgő vízesés

tajtékját, égből zuhogó ezüstjét –

és semmit, ami ritka és mesés.

Nem akarom vonatok ablakából,

árboc tövéből, léggömb kosarából

világ csodáit látni tovarezgőn,

a szűk fészket se lássam, melyben élek,

merüljenek el tárgyak és személyek,

szépségek és csúfságok, mint süllyesztőn,

hervadjon el minden szín földön, égen,

vakuljon el aranyon és ezüstön

a csillogás, nap, hold, csillag ne süssön

legyen sötétség...

Csak kis mécses égjen,

csak annyi fény, mely Téged megvilágít,

elomló tested hófehér csodáit.

___________________________TE

___________________________MIT

_________________________SZÓLSZ,

________________________BARÁTOM,

________________________HA EZEN A

______________________KARÁCSONYON

__________________OLYAN FÁT KÉSZÍTENÉK,

________________MELYBE SZÍVEMET REJTENÉM,

___________________AJÁNDÉKOK HELYETT,

__________________MINDEN BARÁTOM NEVÉ-

___________________VEL DÍSZÍTENÉM FEL?

______________TÁVOLI ÉS KÖZELI, RÉGI ÉS ÚJ

________________BARÁTOKÉT. NAP MINT NAP,

_______________ÉS RITKÁN LÁTOTT BARÁTOK

____________NEVÉVEL. AZOKÉVAL, AKIKRE MINDIG

________GONDOLOK ÉS AZOKÉVAL, AKIKRŐL, IDŐNKÉNT

____________________MEGFELEDKEZEM?

_________________AKIK ÁLLANDÓAK, S AKIK

____________RITKÁBBAK, A NEHÉZ ÓRÁK TANÚIÉVAL

__________ÉS A VIDÁM PERCEK TÁRSAIÉVAL. AZOKÉVAL,

_________AKIK AKARATLANUL BÁR, FÁJDALMAT OKOZTAK.

_______AZOK NEVÉVEL, KIKET MÉLYEN, S AZOKÉVAL, KIKET

________________CSAK LÁTSZÓLAG ISMEREK.

____________A KEVÉSSEL TARTOZÓK ÉS A NEKEM

_________SOKAT ADÓK NEVÉVEL. EGYSZERŰ ÉS FONTOS

____________BARÁTAIM ÉS MINDAZOK NEVÉVEL, AKIK

________________RÉSZESEI VOLTAK ÉLETEMNEK...

______OLYAN FA LEGYEN EZ, MELYNEK MÉLY GYÖKEREI SOHA

_NE SZAKADJANAK KI SZÍVEMBŐL. OLYAN FA, MELYNEK HATALMAS

___ÁGAI ELBÍRJÁK TARTANI AZ EGÉSZ VILÁGBÓL ÚJONNAN JÖTT

_____________________BARÁTOKAT IS A

______________________MÁR MEGLÉVŐK

_____________________MELLETT. . . OLYAN

_____________________FA, MELYNEK HŰS,

_____________________PIHENTETŐ, ZÖLD

______________________ÁRNYÉKÁBAN

____________________BARÁTSÁGUNK ENY-

___________________HÜLÉST HOZHASSON

_________________AZ ÉLET VIHAROS ÓRÁIBANztam neked!

Karácsonyi érzés

Hófödte táj,

Puha varázs,

Karácsonykor a

Világ oly más!

Adni, s kapni készül

Kicsi és Nagy,

Szeretet toporog

Ablakok alatt.

Bebocsájtást vár,

Azt, hogy hívják...

Hogy a szívet aranyozzák,

Mikor halkan mondják:

Szeretlek...

Karácsonyi csodává

Válik életed.

Pedig egy szó csupán,

Mitől változik léted.

Egy szó,

Mi megváltoztat

Embereket...

T. Nagy Ilona: Angyalokra várva

Valamikor régen

ünnep éjszakáján

kis fenyőgally mellett

angyalokra vártam.

Kis fenyőgally mellett

vén tanyasi házban

ültem anyám mellett

angyalváró lázban. . .

Óh! Az Angyal nem jött

nem érhetett rája,

ajándékot hordtak

fényes fenyőfákra!

Mennyezetes fákra

szép díszeket rakva,

csilingelő szánkón

égi dalt dúdolva. . .

Nem tudtak eljönni

szegényes házunkba,

kényes úri porták

várták őket sorra. . .

Míg aludtam éjjel,

az Angyal megjelent,

meséskönyvet hozott,

benne üzenetet:

Első oldalára

aranyozott írás,

"Szeretettel Édesanyád"

s kis verses folytatás. . .

Néked adnék mindent,

de nekem semmim sincs,

ezért Karácsonyra

e könyv legyen kincs.

Akkor nem értettem,

Angyal sugallhatta,

tiszta üzenetét

az Úr meghallgatta. . .

Örök szeretetét

adta a sorokban.

Karácsony éjjelén

előveszem újra.

Könnyes szemmel látom

azt a boldog évet,

a mesés gyermekkort,

gyönyörű meséket.

Meghal a rózsa

Várnai Zseni

Meghal a rózsa.

Illatteste lebágyad,

Sziromruhája hervadtan lehull,

Az életből egy szépség így kimúl,

Egy rózsa meghal, bimbók feslenek,

S új rózsákat himbálnak a szelek,

Élnek a rózsák.

Meghal a madár,

Daloló ajka néma,

Kéklő azúrba többé nem repül,

A porba hull le fájva, egyedül,

De fönt a fényben millió madár

Dalolja: élet! Élet, nem halál!

Madarak élnek.

Meghalok én is.

Megkövült jégszívemben

Világnyi kín és bánat hamvad el,

Nem sír többé, nem jajdul, énekel,

Ám mialatt én porrá roskadok,

Új, friss szívek köszöntik a napot

Ó, örök élet!

Karácsony

Decemberi éjszakában halk csend honol,

A Szent Király egy jászolban trónol!

Jézus született minden telepen,

bölcsődal szóljon a főtereken.

Lásd meg ember, lásd meg királyodat,

Összedőlt házakban síró Krisztusodat!

Síró Krisztusnak ártatlan arcát,

Arcából arcátlan emberek harcát.

Ő siratja a bűnök világát,

Ő mutatja kereszted irányát,

Ő lesz egykor bölcsöd ringatója,

A világ egyetlen megváltója.

(Kovács József)

Háááát,nagyon elvesztél ááám!!

:)))

Jer kedves a karodban álomba ringat a csend

Halkan szól a szó,

s már a mesében jársz.

Tele város zajával, menekülsz,

az embert marja a gond.

Béke szigetén élhetsz itt

hiszen itthon vagyunk most.

Embertelenségtől fáradtan,

szemedben megtört a fény.

Hajtsd fejed ölembe kedves,

kezem játszi szellőt simogat,

a hang, a szóm muzsikál neked,

figyeld a fényt, s ébred a remény!

Kis tarisznya oly kopott, foltozni kéne már,

karácsonyt várni, hogy lehet,

ha szegény az ősz, s tél rongyokba jár?

Mégis selyemszállal, maró vággyal

oly szép lett nekünk, mert ide várjuk

rejtett magunk, édes gyermekünk.

Késő ősznek szép virágát várni,

várni édes gyümölcsét szerelemnek.

Megízlelni mézét ifjúságnak,

újból égni, végre élni szépen.

Emberke fájó-édes érzésekkel,

Kicsi lelkem, kisvirágom.

Együtt várjuk édes apust, s látom

majdan gyermek röppenésed.

Megjött hiszen nagyon várod.

Kicsiny kezed ráfonódik,

édes csak fel, magasra fel,

ott minden más mit láttok.

Olyan jó mikor karod emel,

csöpp kicsi száj csacsogva mesél,

s a gond mi volt már messze.

Télben nyíló rózsa

Karomban alvó édes gyermekem,

míg hull a hó a kertben

szép csendesen,

rózsa nyílik

arcodon.

Altatót dúdol egy ősi hangban

a te álmod-ringatód,

s gyönyörködik teste virágát

nézve.

Kinek kicsiny mása e csöpp

most távol, de szíve nálunk

hűséggel itt honol,

fészkünkbe toppan

s átölel.

Lehet-e szerelmet szabadnak élni,

hárman lenni e körben,

gyermekben őt szeretve,

szerelemben fürdeni

örökre...

Fáj az emlék

Fáj az emlék, ha hideg a tél,

hófödte pusztán sötét az éj.

Száncsengő hangját sodorja a szél,

lópatkó szikrát szór szerte, szét.

Nagyapó szakálán fehér hó,

ül a bakon, s mondja. Hej-hó!

Repül a szánkó kacag a hold,

gyermek vagyok, dalolok. Hali-hó!

Hajnal virrad, eltűnik a hold,

nagyapó szakálán a fehér hó.

Szikár nyakáról rút kötél lóg,

fenyő erdők zúgják dalát. Hej-hó!

Halkan csendben súgom. Hali-hó.

Lám felhő mögé bújik a hold,

lábam alatt süpped fehér hó.

Fenyvesek lombja sír, zokog. Hej-hó!

Járom a pusztát, lágy szellő szól,

ma emlék csupán az, mi szép volt.

Nagyapó, nagyapó szólj! Hej-hó!

Gyermek lennék dalolnék, hali-hó!

Szobámban imbolyog gyertya fény,

ablakom alatt süvölt a szél.

Kacagós nagyapó ma is élsz,

de fáj az emlék, ha hideg a tél!

Nagy Erzsébet

Szarvas

Csanádi Imre: A karácsony akkor szép...

A karácsony akkor szép,

hogyha fehér hóba lép.

Nem is sárba, ebadta,

ropog a hó alatta.

Hegyek hátán zöld fenyő,

kis madárnak pihenő,

búcsúzik a madártól,

őzikétől elpártol.

Beszegődik, beáll csak

a karácsony fájának,

derét-havát lerázza,

áll csillogva, szikrázva.

Ahány csengő, csendüljön,

ahány gyerek, örüljön,

ahány gyertya, mind égjen

karácsonyi szépségben.

Karácsonyi ének

Édes uram, neked mit adhatok

oly szépet, s kedveset

amit csak én

álmodok?

Nézd a kincsed, alvó reményed, és lásd

oly gyémánt ő, majd fénylik,

csiszolni őt majd

rád vár.

Nézd csillag szemét, értelme éled,

rajtad csüng, benne ezer

rezzenéssel a

jövőd ébred.

Karját néked tárja ki, ölel téged

adhatnék-e szebbet

kedvesebbet ami

ezzel felérhet?

Szeretni téged, s benne is téged

szeretni még, így szeretni

kettőben is egyet

míg eljön a vég.

Szeretetkert csodás ölelésében

Szeretetkert a két karod ölelése,

benne elfér az egész világ.

Ebben a csodálatos kertben életre kel

a hajnal, s a hervadó virág.

E végtelenben csodakút fakad

melyből édes nektárt ízlel

aki merengve jár e kertben,

messze űzve bút, feled.

Míg álmodik a hajnal csendben,

a haján játszik az égi fény,

szeretet melegével altatod...

harmat csillan kedvesem szemén.

Megmártózik az égő fényben,

merít magának új erőt,

S míg tündököl a régi színnel,

magával repíti az ölelőt.

Átfonja láthatatlan szállal,

ezerszer adva önmagát,

Elvenni nem, de többé tenni

akarja az ő egyetlen urát.

Nagyon-nagyon imádom....

Annyira érthető és igaz minden egyes verse.

Köszönöm!

Wass Albert:

Karácsonyi versek II.

II.

Elindul újra a mese!

Fényt porzik gyémánt szekere!

Minden csillag egy kereke!

Ezeregy angyal száll vele!

Jön, emberek, jön, jön az égből

Isten szekerén a mese!

Karácsony készűl, emberek!

Szépek és tiszták legyetek!

Súroljátok föl lelketek,

csillogtassátok kedvetek,

legyetek ujra gyermekek

hogy emberek lehessetek!

Vigyázzatok! Ez a mese

már nem is egészen mese.

Belőle az Isten szeme

tekint a földre lefele.

Vigyázzatok hát emberek,

Titeket keres a szeme!

Olyan jó néha angyalt lesni

s angyalt lesve a csillagok közt

Isten szekerét megkeresni.

Ünneplőben elébe menni,

mesék tavában megferedni

s mesék tavában mélyen, mélyen

ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.

Vak gyűlölettől fekete.

Vak, mint az emberek szeme:

az égig sem látnak vele.

Pedig az égből lefele

porzik már Isten szekere!

Minden csillag egy kereke,

ezeregy angyal száll vele,

az Isten maga száll vele

és csillagtükröt nyujt felénk,

mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer

Pillantsatok tiszta szemmel,

tiszta szemmel, Istenszemmel

milyen szép is minden ember!

Minden ember szépségtenger

s mint a tenger csillagszemmel

telve vagytok szeretettel...!

Tagadjátok...? Restellitek...?

Elfordulnak fejeitek...?

Megvakultak szemeitek...?

Szépségteket, jóságtokat

nem érzitek, nem hiszitek...?

Csillaggyertyák fénye mellett

Isten elé nem viszitek...?

Akkor bizony rútak vagytok,

szégenyek és vakok vagytok,

ha szépek lenni nem akartok.

De még így is, szegényen is,

rútan, vakon, mégis, mégis

Isten gyermekei vagytok!

Rátok süti fényes szemét,

elindítja fényszekerét,

jó emberek játékszerét.

Milyen kár, hogy áldó kezét

nem érzitek, nem nézitek

s nem hiszitek már a mesét.

A rút világnak gondja van,

minden embernek gondja van,

a sok angyalnak mind gondja van

s az Istennek is gondja van,

mert mindenekre gondja van.

S így múlik el a szép s a jó

az ember mellől, nyomtalan.

1946

Kosztolányi Dezső: Egy kézre vágyom

Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett,

akárcsak én itt, most rád gondolok

s akárki vagy, versekkel ünnepellek.

Látom fejed, figyelmes homlokod.

Testvértelen és bánatos a költő

az életek, a szívek alkuján.

És néha ő, a magányos ődöngő

kétségbeesve nyúl egy kéz után.

Most a kezed kell - nincs kéz a világon

mit úgy szorítanék, egy kézre vágyom,

az éjen át nyújtsd, légy akárki bár.

Gondolj reám és messze útjainkra

s mondd, ki lehet, ki e verset írta,

ki az a testvér és neki mi fáj?