Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Wass Albert:

Szívpalota titka

Minden szívnek van egy csodakertje,

A kert közepén van egy palota,

S minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.

Sötéten, egyedül.

Néha a palota zsivalyába,

S a tavaszodba belehegedűl.

Olyankor ősz lesz, vágyak, álmok ősze.

Halkan peregnek, mint a levelek.

Szívedbe mintha ezer kés hasítana:

zokog, zokog a csontvázembered.

Idegen szemektől kacagással véded,

Jaj, csak meg ne lássák: drágább, mint a kincs!

Mások palotáját irigykedve nézed:

Neki nincs! Neki nincs!

Pedig:

Minden szívnek van egy csodakertje,

S minden csodakertben van egy palota.

S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:

Minden palotában egy fekete szoba.

(mai alkotásom )

Szerelem-e?

Néztél, mire elfordultam, majd visszanéztem rád,

Nem tudtam mit akarsz... talán ha elmondanád!

De nem. Te csak nézel, semmit se szólsz,

Néha rám mosolyogsz, s ha kérdezek válaszolsz.

Hihetetlennek hangzik, de csodálatos mégis...

Olyan, mintha ismertelek volna végig!

Mintha nem most látnálak először az életben,

S mintha látnám magamat megcsillanni szemedben.

Igen, mostmár kezdem az egészet érteni,

De most egyedül magamat kell félteni.

Tudom, miért vagy ismerös: mert legbelül,

Mindenkiben benne van az Igazi, mélyen legbelül.

Mi van, ha azt mondom hogy valamit érzek irántad?

Bár tudnám most hogy te mit érzel irántam!

Ez csodálatos, elképesztő, sőt annál sokkal több

Magamat fogom adni, így most a legjobb, s a legfőbb.

De nekem ennél több kell, már érzem!

Nem elég ha csak ezt az egészet nézem.

Tudni! Tudni akarom, hogy mit szeretsz, és hogy kit?

Engem? Csak abba halnék bele, hogyha más valakit!

Csodálatos érzés tölt el, akárhányszor csak rám nézel

Jó lenne tudni, hogy most te irántam mit is érzel :$

végre elért hozzám újra :) ..:)

Rudas Fruzsina

A magány

Semmi kedvem reggel felkelni,

Mert tudom, hogy nem vár engem senki.

Egyedül ébredem, egyedül fekszem le,

Mondd! Miért teszed ezt velem?

Nem akarsz már látni sem engem.

Mért? Úgy megbántottam a szívedet?

Kérlek ne haragudj, tudom vétkeztem, de

Mondd! Miért teszed ezt velem?

Fáj a magány, hogy nem vagy velem,

Szépen kérlek maradj velem!

Ha már Te sem vársz minek legyek?

Mondd! Miért teszed ezt velem?

Li Tai Po

A PORCELÁN PAVILLON

A kicsiny, kerek tavon

Fehér és zöld porcelánból

Díszlik egy szép pavillon.

Mint a tigris háta sávval

Ívlik a jáspis-híd által; -

Parttól a pavillonig

Szökken a híd.

S ott, a kedves házacskában

Jóbarátok szép sorjában

Ülnek. Mind iszik, nevet.

Némelyik ír verseket.

Köntösük bő selyemujja

Hátracsüng. Selyemkámzsájuk

Kényesen nyakukba hullva.

- Ifjak, szépek, jóbarátok.

A kerek tó síma tükrén

Újralátszik mindez szépen,

Fehér és zöld tükörképben,

Porcelános tisztán, büszkén!

Mint egy félhold ívlik a híd

Fordított alakja át; -

És sok ifjú jóbarát

Verset ír, kacag, iszik.

Ülvén fejük tetején

A fehér-zöld pavillonban,

Mely a tornyán áll azonban

A kerek tó tükörén.

Fordító: Kaffka Margi

Ki a legszebb a világon?

Tündöklésem szép idején

nem néztem a tükörbe én,

két kisgyerek szemefénye

volt az arcom tükörképe,

s szólt a szívem: - Édes lányom,

ki a legszebb a világon?

- Te vagy a legszebb, anyám,

hidd el nékem igazán!

- Édes fiam, mondd meg nékem:

ki a legszebb e vidéken?

- Édesanyám, Kedvesem,

nincs nálad szebb, senki sem! -

Csillagtükrön néztem arcom,

mint egy tündér királyasszony,

aki hol volt... hol nem volt...

de ez nagyon régen volt.

Fiam elment messzeségbe,

nem nézhetek a szemébe,

s másnak mondja: - Kedvesem,

nincs nálad szebb senki sem!...

Kislányomból kisasszonyka,

csillagszeme rám ragyogja,

mint egy fényes tükörkép:

- Szebb a jóság, mint a szép!

Tó tükréhez megyek s kérdem,

ki a legszebb a vidéken?...

Tó tükrét a szél kavarja,

arcom girbe-gurba rajta...

- Hamis a tó! - Futok messze,

csorba tükör a kezembe,

csorba tükör felel nékem:

- Nem az vagy már, aki régen!

Kedves, öreg Szülőanyám,

Te mondjad meg, de igazán,

elhervadtam, csúnya vagyok?

Édesanyám szeme ragyog:

- Hidd el nékem, édes lányom,

te vagy a legszebb a világon...

S ahogy szólott, könnye fénylett,

arcom benne tündérszép lett.

Várnai Zseni

Várnai Zseni: CSODÁLATOS

Miért keresnék távoli csodákat?

hiszen, hogy élek, maga is csoda!

Csodálatos, hogy volt idő: nem éltem,

csodálni ezt meg nem szűnök soha.

Csoda, hogy látok, hallok és beszélek,

csoda, hogy érzek és gondolkodom,

képzeletemben képek szárnyasodnak

s betűhálómmal őket elfogom.

Hát nem csoda, hogy írok, egymagában?

Sejtelmem nincs, hogy honnan e zene?

Mért éppen én s nem ő, vagy tán a másik

e furcsa szellem titkos búhelye?

Csodálhatnám a napot és a holdat

s az Érthetetlen szót, hogy: Végtelen;

de mért szállnék a messzi csillagokra,

hiszen csoda az én kis életem.

És új életek szakadtak belőlem,

oly egyszerű és mégis oly csodás,

ahogy a rügyből a levél kipattan,

mégis mi hát egy új fogantatás?

Mi az a furcsa láz: szeretni, vágyni,

mi a remegés, mi a félelem?

S mily különös, úgy csüggni mindhalálig

egy idegen, egy másik életen.

A gyerekem az életemnek mása,

ő én vagyok, de mégis Ő maga.

Csodáltam őt, amikor járni kezdett,

mikor kibuggyant legelső szava,

s hogy egyre nőtt, akkor már félni kezdtem:

lehetséges, hogy Ő még Én vagyok?

s mikor benne is képek szárnyasodtak,

akkor éreztem, hogy már elhagyott.

Csodálatos, hogy mennyiféle kép van,

s ahány ember, megannyi képzelet.

Mindenki lát, csupán röptén elfogni

kevesen tudják ám a képeket,

művésznek mondják az ilyen varázslót,

aki szavakba, színbe, kőbe vés,

de honnan ez, én is miként csinálom?

Ez az, ami oly rejtelmes, mesés.

Csodálkozom, csodálkozom, hogy élek!

Azt sem tudom, miből, meddig, hogyan?!

Akár a mag, amely egy sziklacsúcson

gyökeret ver s kövek közt megfogan.

A szél a gyönge magvat elsodorja,

de erős az élet és megtapad...

Csodálatos az élet és hogy élek.

Engedj el

Késő őszi délután

Viharos az óceán

Lehet, hogy ez égi jel

Azt mondja búcsúzni kell

Elmúltak a szép napok

Nincsenek már válaszok

Nem tart vissza már a múlt

Mert vár rá egy másik, ismeretlen út!

Engedj el most csendesen!

Ne akard, hogy jobb legyen

Nincs mi már, visszatart

Te se állítsd meg a vihart

Engedj el most kedvesem

Ég veled és ég velem

Ennyi volt,

Nekem mennem kell vár egy másik hely!

Maradnék, de nem lehet

Megsúgták az Istenek

A pillanat most véget ért

A holnap már mást ígér

Hív az út, hát elmegyek

De itt hagyom a lelkemet

És bárhol leszek tudom jól,

Hogy minden dal értünk szól.

Szabad vagy mint bárki más

Mindig lesz majd folytatás

A szívedre hallgass és úgy élj, hogy csak egyszer élsz

Nagy Ferenc

Ember a parton

Csendes víz mossa a partot

Elfáradt szellő viszi a hangot.

Íme az ember csak némán áll,

Ki tudja, lelke merre száll?

Kimerült a mélye, messzeségbe néz,

Szükséges neki a segítő kéz.

Mitévő legyen e szegény alak?

Úgy érzi, körbe zárták őt a falak.

Nyiss néki ajtót, te büszke Lény,

Jusson hozzá is egy kicsi fény.

Érezze meg mi a szeretet,

Éljen át szebb életet.

Nagyon szép ez a vers!

Kedves idegen hozz még többet.

Békét, csendet, mely elűzi a vihart,

Szent erőt, mely próba közt kitart

Érző szívet, mely enyhíti a nyomort,

S mely alázattal porig hajolt,

Örömöt, mely nap sugaraként,

Tud gondfelhők között is szórni fényt,

Bátorságot, mely meg nem remeg,

Kész odaadni kincset, életet,

Szívet mely a bűnöst szereti,

Gyengeségét, vétkét felfedi,

És hitet, mely mint a sas madár

Fölfelé tart és az égbe száll,

Melynek nincs nehéz, nincs „nem lehet”….

Ezt kívánom!

S kell-e több NEKED?!

Maszkok És Arcok

Az előítéletek... jönnek és legyilkolnak mindkettőnket...

Ha ellenem vagy,

Takard arcodat!

Védd meg előlem,

Vagy gyorsan letépem,

És sajátomat,

Teszem gyorsan oda...

És érezheted,

Az életemet...

Szerintem nem akarsz szenvedni,

És messzi álmokat kergetni...

Vagy képes lennél felhasználni minden erőd,

Hogy ne kelljen meghajolnod a tömeg előtt?

Vagy, talán akarsz szenvedni más álmaiért?

Az előítéletek... jönnek és legyilkolnak mindkettőnket...

Arc mögött harcolj!

Maszk mögött karmolj!

Arcoddal várlak,

Maszkoddal zárlak...

Dobd el a maszkot,

Vedd fel az arcod...

Arcok a várak,

Maszkok a zárak...

Ne a kis maszkod mögül harcolj,

Túl széppé tesz egy romlott arcot...

Sohasem voltál, és nem is leszel jobb, mint én!

Nem javíthatsz a valóságnak fakó színén!

Hisz ugyanolyan bűnös titkod van Neked is...

Az előítéletek... jönnek és legyilkolnak mindkettőnket...

Weöres Sándor: Újévi köszöntő

Pulyka melle, malac körme

liba lába, csőre –

Mit kívánjak mindnyájunknak

az új esztendőre?

Tiszta ötös bizonyítványt,

tiszta nyakat, mancsot

nyárra labdát, fürdőruhát,

télre jó bakancsot.

Tavaszra sok rigófüttyöt,

hóvirág harangját,

őszre fehér új kenyeret,

diót, szőlőt, almát.

A fiúknak pléh harisnyát,

ördögbőr nadrágot,

a lányoknak tűt és cérnát,

ha mégis kivásott.

Hétköznapra erőt, munkát,

ünnepre parádét,

kéményfüstben disznósonkát,

zsebbe csokoládét.

Trombitázó, harsonázó,

gurgulázó gégét,

vedd az éneket a szádba,

ne ceruza végét.

Teljék be a kívánságunk,

mint vízzel a teknő,

mint negyvennyolc kecske lába

százkilencvenkettő.

Kányádi Sándor: Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se

különösebben nagy dolgot.

Mindenki, amennyire tud,

legyen boldog.

Érje el, ki mit szeretne,

s ha elérte, többre vágyjon,

s megint többre.

Tiszta szívbőlezt kívánom.

Szaporodjon ez az ország

Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,

s ki honnan jött, soha soha

ne feledje.

Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,

vissza nem fognak a kátyúk…

A többit majd apródonként

megcsináljuk.

Végül pedig azt kívánom,

legyen béke. –

Gyönyörködjünk még sokáig

a lehulló hópihékbe’!

B orongós napok tűnjetek tova

O kkal szomorú ne legyél soha

L épteid kísérje töretlen szerencse

D erűs percek rajzoljanak mosolyt a szemedre

O szoljanak el az óévnek sötét árnyai

G úzsból szabaduljanak a képzelet szárnyai

Ú j évet hozzon a nesztelen iramló idő

J öjjön már a rég várt, csodálatos jövő

É vek ha múltok, ha elszálltok napok

V idámságot, örömet számolatlan adjatok

E lfusson most az óévnek malaca

T öbbé ne legyen senkinek panasza

K erüljön betegség, bánat messzire

Í rmagjuk is vesszen mind a semmibe

V ágyaid sorra valóra váljanak

Á lnok szavak többé ne bántsanak

N övekedjen az igaz barátok tábora

O kosan élj, ne legyél ostoba

K ívánom neked, legyen 365 szép ünneped!

Angyali üzenet

Bocsássunk meg magunknak,

Bocsássunk meg egymásnak,

Bocsássunk meg múltunknak,

Teremtett világunknak.

Rázzuk le béklyóinkat,

Dobjuk el gondjainkat,

Hívjuk angyalainkat,

Teremtsük világunkat!

Angyalok segítenek,

Erővel feltöltenek,

Lényükkel átölelnek,

Folyton lelkesítenek.

Ahogy vagy elfogadnak,

Csodákkal támogatnak,

Érzéssel tanítanak,

Mindig bátorítanak.

Nincsenek véletlenek,

Dolgok csak megtörténnek,

S angyalok szeretnek,

Lépten-nyomon vezetnek.

Angyalok most üzennek,

Minden lénynek, embernek:

A célja életednek:

Helyt adj a szeretetnek!

Ez hiányzik Földünknek,

Angyaloknak, Istennek,

Valóságos lényünknek,

S gyönyörű szívünknek.

/ Jakab Zoltán /

Reményik Sándor: Öröktűz

Egy lángot adok, ápold, add tovább;

Csillaggal álmodik az éjszaka,

És lidércfénnyel álmodik a láp

És öröktűzzel álmodik a szívem.

Egy lángot adok, ápold, add tovább,

És gondozd híven.

Egy lángot adok, -- én is kaptam azt

Messziről, mint egy mennyei vigaszt,

Egy lángot, amely forraszt s összefűz,

Én jártam Vesta ledőlt templomában,

Az örök-égő lángot ott találtam,

S a lelkem lett a fehér Vesta-szűz.

Földindulás volt, megindult a hegy,

És eltemette a kis templomot,

De a lángot nem bírta eltemetni,

Én égve leltem ott;

És hozzá imádkoztam s benne hittem

S mint a lovag a Szent Sírról a gyertyát.

Én égve hazavittem.

Azóta szívem mélyén ég, ragyog

A viharfújta, széllengette láng,

És el nem oltják semmi viharok.

Egy lángot adok, ápold, add tovább;

Csillaggal álmodik az éjszaka,

És lidércfénnyel álmodik a láp,

És öröktűzzel álmodik a szívem.

Egy lángot adok, ápold, add tovább

És gondozd híven..

Ady Endre: Boldog újévet!

Ezúttal sírva, szépen

Forgok meg lelkemnek régi

Gyermekes életében:

Boldog új évet kívánok.

...tovább »Boldog új évet kívánok,

Mindenki tovább bírja

E rettenetet,

E szamárságot,

Mint szegény, mint bírom én, én,

Gyönyörködve,

Óh, én szegény

Lelki kémény.

Boldog új évet kívánok.

Ontom a füstjét

A szavaimnak,

Pólyálva és idegesen,

Be messze ringnak

Az én régi terveim,

Az én régi társaim is

De messze vannak,

Boldog új évet kívánok.

Új év Istene, tarts meg

Magamnak

S tarts meg mindenkit

A réginek,

Ha lehet:

Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,

s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,

ha kétkednek benned, s bízol magadban,

de érted az ő kétkedésüket,

ha várni tudsz és várni sose fáradsz,

és hazugok közt se hazug a szád,

ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,

s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,

gondolkodol - s becsülöd a valót,

ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,

s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,

ha elbírod, hogy igazad örökre

maszlag gyanánt használják a gazok,

s életműved, mi ott van összetörve,

silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,

van merszed egy kártyára tenni föl,

s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,

nem is beszélsz a veszteség felől,

ha paskolod izmod, inad a célhoz,

és szíved is, mely nem a hajdani,

mégis kitartasz, bár mi sem acéloz,

csak Akaratod int: "Kitartani",

ha szólsz a néphez, s tisztesség a vérted,

királyokkal jársz, s józan az eszed,

ha ellenség, de jóbarát se sérthet,

s mindenki számol egy kicsit veled,

ha a komor perc hatvan pillanatja

egy távfutás neked s te futsz vígan,

tiéd a Föld és minden, ami rajta,

és - ami több - ember leszel, fiam."

(Rudyard Kipling - Ha)

A

Fa

Szent

Már nincs

Advent, kincs

Született ma meg

A lélek mélye remeg

Csillag fénylik, ragyog

A kandallóban tűz ropog

Lágyan szól a Kiskarácsony

Illatos narancs lóg fenyőfákon

Minden, mindenki díszbe öltözött

Létünkbe béke, nyugalom költözött

Áldott, szentséges éjjel soha ne múlj el

Újszülött kisded szívünkbe örökre bújj el

Hogy így

Megválthass!

M. Feesche - Karácsony előtt

Legyünk egy kicsit csendben!

Födje mély csend a szíveket:

mert a sötét, elgyötört földre

karácsony közeleg.

Jó, ha most lelkünk messze hagyja

a hajsza, lárma mind.

Ne siessünk hangos utakra!

Karácsony lesz megint.

Kezem a jászol előtt szépen

imára kulcsolom.

Nyomorúságom, szegénységem

mind elpanaszolom.

Szívem kitárom: "Kérlek, add meg,

ami nincs nekem,

Csodáddal, csodálatos Gyermek

takard be életem,

Hadd legyen szívünk boldog csöndje

imádattal tele!"

És újra leszáll a sötét földre

karácsony éjjele.