Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

EGYSZER MAJD SZÉP LESZ MINDEN

Egyszer majd szép lesz minden,

a telet s az őszi

félelmet, hidd el,

szerelmünk levetkőzi.

Úgy állunk majd a fényben,

mint a virágzó ágak,

büszkén viseljük szégyen

nélküli koronánkat.

Sötétben sem kell félnünk,

útjaink beragyogja

hajdani szenvedésünk

virrasztó teleholdja.

Ady Endre

MÉG EGYSZER...

Még egyszer meghajolni késztet

A lelkem régi, színes álma,

Még egyszer, ím, tárva elétek,

Ami az enyém, ami drága:

Piacra vont az ifjú évek

Álmodni vágyó ifjúsága...

Mikor először szőttem álmot,

Beteg, de szűzi volt a lelkem,

Nem volt, mit el ne hittem volna,

Nem volt, mit meg nem érdemeltem,

Volt istenem, volt szépről álmom

S volt kurta szoknyás lány szerelmem...

Volt... volt. Ez a másodvirágzás,

Ez már csak az álmoknak álma

A cél nem cél, a babér nem zöld,

Nem pálma már többé a pálma.

Rövid szoknyás lány mit sem adhat,

Nekem sincs már semmim, csak lázam,

Ilyen olcsó lelket nem kapnak:

Csak egy forint, kérem alássan!...

Csak egy forint... Piacon volnánk!...

Mit szégyenkezzem, ez a vásár,

Eladom még a megvetést is,

Az én lelkem már úgyis lázár,

A piacról hulljon még rá sár!

Ím, bevallom, hogy nyomorultan,

Mit sem remélve, mit se várva,

Még mindig van az én lelkemnek

Szárnyakat adó büszke álma.

És bár előttem vak sötétség

És bár előttem mit se látok:

Még mindig meg tudok én vetni

Egy nálam is bénább világot!

Ím, bevallom, hogy nem hiában

Vergődtem, nyögtem, vártam, éltem,

Megleltem az igaz világot,

Megleltem az én dölyfös énem,

Megleltem, ami visszaadja,

Amit az élet elragadt:

Annyi szenny közt a legtisztábbat:

Ím, megtaláltam magamat!...

Ím, megtaláltam s a piacra

Kivonszoltam, hol áll a vásár:

Ez én vagyok, hitvány és büszke,

Érints, vevő és hullj reám, sár!

... Még egyszer meghajolni késztet

A lelkem régi, színes álma,

Még egyszer, ím, tárva elétek,

Ami az enyém, ami drága,

Piacra vont az ifjú évek

Bénán is büszke ifjúsága...

Ez most teljesen én vagyok, sajnos

Dsida Jenő: A másik

És szólt a nő:

A hajam ében,

És lágyabb, mint a lágy selyem,

És itt a szívem közepében

Ujjong a boldog szerelem.

Tied a testem, tied a lelkem,

Te vagy az első, akit öleltem,

Boldog vagyok, mert a tied vagyok. . .

S a férfi szólt:

- A másik elhagyott.

És szólt a nő:

- Piros az ajkam

És harmatosabb, mint a rózsa kelyhe,

És végigfut az üdvök üdve rajtam,

Mikor így tartasz forrón átölelve.

Szemem sötétebb, mint az égbolt,

Mikor a fergeteg zavarja. . .

Oh, mondd, a másik szintén szép volt?

Fehér a válla? Gömbölyű a karja?

Tudott-e súgni-búgni szintén,

Tudott-e édes csókot adni,

Meghalni karjaidba, mint én

És új gyönyörre föltámadni?

És lángolt, mint a nap? Szelíd volt, mint a hold?

S a férfi szólt:

- A másik csúnya volt.

És szólt a nő:

- És mégis nappal, éjjel

Sóhajtva gondolsz vissza rája,

Amellyel az enyém nem ér fel,

Mi volt a titka, a varázsa, bája?

Miben oly nagy, dicső, elérhetetlen?"

S a férfi szólt:

- A másikat szerettem! "

Dsida Jenő: Vágyom emberekre

Eddig csak csodáltam a gyümölcsöket,

most szeretném mind leszedni már.

Eddig beszéltem a fájdalomról,

most szeretnék meggyógyulni már.

Elég volt a látomás, a pokol,

az ismeretlen, polipkarú mélység,

melyet bejártam derengő, vérpiros

lámpással: most már napfényre vágyom.

És vágyom emberekre, jó emberekre,

ruhákra, mozdulatokra, melyek olyanok

mint a többieké. S vágyom, vágyom

a koldusok egyszerű, szelid dalára.

VANNAK VIDÉKEK

Vannak vidékek

vannak vidékek ahol

a fölösleges

kutya- s macskakölyköket

vízbe ölik vagy elevenen

eltemetik

de mielőtt még a szemük

kinyílt volna

de mielőtt még a szemük

kinyílt volna

1974

Előhang

vannak vidékek gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

szavak sarjadnak rétjein

gyopárként sziklás bércein

szavak kapaszkodnak szavak

véremmel rokon a patak

szívemmel rokon a patak

szívemben csörgedez csobog

télen hogy védjem befagyok

páncélom alatt cincogat

jeget-pengető hangokat

tavaszok nyarak őszeim

maradékaim s őseim

vannak vidékek viselem

akár a bőrt a testemen

meggyötörten is gyönyörű

tájak ahol a keserű

számban édessé ízesül

vannak vidékek legbelül

1982

Viseltes szókkal

vannak vidékek ahol a szerelem

akár a harmat az árnyékos helyen

tavasztól őszig őrizgeti magát

szerény hasonlat de illik rám s terád

félszeg is mint az iménti asszonánc

de időt-jelző mint arcunkon a ránc

vannak vidékek ahová nehezen

vagy el sem ér a környezetvédelem

kimossák sóid kasza is fenyeget

csupán a harmat táplálja gyökered

tisztások széle északos vízmosás

ha annak vennéd hát legyen vallomás

vannak vidékek ahol csak úgy lehet

megmaradnunk ha kezemben a kezed

és a viseltes szónak is hamva van

ha félárnyékban s ha nem is boldogan

száríthat szél és süthet hevet a nap

míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

1982

Csend

Néha jól esik a csend,

Magammal lenni idebent.

Hogy meghalljam én ki vagyok,

Nem bántják fülem földi szólamok.

Ilyenkor a nyugalom szívemre terül,

Nem fáj a nincs, az egyedül.

A mindenség apró porszemét képezem,

A világgal együtt fel-fellélegzem.

Megáll a föld, óra nem forog,

A semmi, a minden-egyben vagyok.

Kihunyó lámpafény, ragyogó csillag,

Apró ember: ki megannyi érzéssel bírhat.

Néha jól esik a csend,

Rendet, tisztaságot megteremt.

Meghallom végre, azt, hogy ki vagyok,

S lépek tovább az úton, mit az Úr adott…

Kerner Mariann

Szabó Lőrinc:Vigaszok

Ne szégyenkezz, ne sírj; aludj,

szegény, megcsúfolt földi jóság;

nem csalt meg téged a valóság,

csak gyermeklelked érzi úgy.

„Aljas volt” – sírod untalan –

„és szörnyű, hogy hazudni birt!”

Az aljas nem aljas, ha nyilt?

Ami van, annak piszka van.

Lelkedben, titkon, odabent

kezdődhet csak a jó s nemes;

az igazság rettenetes:

te vagy rendetlen, ő a rend!

Számodra nincs itt más vigasz,

csak a túlvilág az agyadban:

álom, tehát cáfolhatatlan,

s szép lehet, hiszen nem igaz.

*

És hidd meg, az sem boldogabb,

akit az álom végtelen

ege helyett elégtelen

anyagok mámora itat,

mert végül semmiért fizet

nem egy szakadatlan varázsnak,

csak egy vénülő uzsorásnak.

Te még lehetsz elégedett,

de ki telik a testi mámor

teljével is? Pedig a kéj

elszáll és hideg tetszhalott

marad csak az élő csodából

s körötte vágyak s éh kinok

ugy sirnak, mint tolongva döglött

anyjuk kihült emlőinél

a vinnyogó vak kutyakölykök.

Janikovszky Éva: Ők ma gyerekek

Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet,

hogy nem is kéri a lányod vagy a fiad.

Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé,

előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz.

Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod

az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva,

amikor már kevésbé szorítanak

megélhetési gondok, amikor már

nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.

Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit,

évek múltán talán már

a meghitt beszélgetéseket sem igénylik.

Ha most nem sétálsz velük kézen fogva,

akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed,

és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak.

Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek

a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.

Téglák ezek, amelyekből és amelyekre

a felnőtt élet felépül.

Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.

BÖLCSELKEDÉS ÉS BÖLCSESÉG

"Teremtve van-e a világ,

Vagy örök idők óta áll?

S fog-e örökké állani,

Vagy egykor semmiségbe száll?

Megírta évmiljók előtt

A sors, mi fog történni majd?

Vagy a történet gálya, mit

A véletlen fuvalma hajt?

Egy-e a lélek és a test?

Honnan jövénk, hová megyünk?

Elalszik-e a sírba', vagy

Uj lángra lobban életünk?"

Gunnyaszt a bölcs magánosan,

S ezen kérdések lengenek

Virasztó szemei előtt,

Miként rejtelmes szellemek.

Vizsgálja őket gondosan,

Vizsgálja fáradatlanúl,

Vizsgálja hosszu évekig,

S mi haszna benne? mit tanúl?

E szellemeknek arcain

Csak egy vonást sem fejte meg,

Midőn feléje a halál,

A végső szellem, közeleg.

S te balgatag világ, te az

Ily dőrét bölcsnek nevezéd,

Ki kincset kíván szerzeni

S eltékozolja életét.

Elég, hogy élsz! mi gondod rá:

Mi volt és mi következik?...

Legbölcsebb, sőt csak az a bölcs,

Ki sohasem bölcselkedik.

Petőfi Sándor: Koltó, 1847. október

Reményik Sándor - És a szívem is elhagyott engem

"Mert bajok vettek engem körül, amelyeknek

számuk sincsen, - utolértek bűneim,

amelyeket végig sem nézhetek, - számosabbak

a fejem hajszálainál, - és a

szívem is elhagyott engem."

Zsoltárok könyve 40. 13

Ez a legnagyobb bűn.

Ez a legszörnyűbb büntetés.

S a legnagyobb nyomorúság is ez:

Elhagyott engem az én szívem is.

Ülök a puszta-homok közepén,

Csügged nehéz fejem.

Ülök, akár a kő,

Lomha, kietlen kő-mozdulatokkal

Tapogatom magam.

Vad-idegenül kutat a kezem

A hely körül,

Hol a szívemnek lenni kellene.

Nincs, nincs.

Elszállt, elillant az évek során.

Őszökkel, tavaszokkal,

Bűnökkel, bajokkal,

Vándor madarakkal.

Nem tudom, kivel, nem tudom, mivel,

Nem tudom, hogyan,

Micsoda percekkel, órákkal, tolvajokkal

Illant el, szökött el, tűnt el, párolgott el,

Hagyott el engem az én szívem is.

Még néha énekelnék.

Egyszer csak a dal torkomon akad,

Elfagy, kihűl,

Nem érzem szívemet a dal alatt.

Szólnék néha egy simogató szót,

Egyszerűt, tisztát, édest, meleget,

Vigasztalót.

Kimondom: koppan,

Érctelenül, csináltan, hidegen:

Nem szűrhettem által a szívemen.

Magamhoz vonnék néha valakit

Közel, közel,

Közel hozzám a félelmes magányba.

De szegett szárnyként visszahull a két kar,

És visszahull a nagy ölelés vágya,

A kitárt karok félszeg ritmusát

Nem a szív dirigálja.

Indul a kezem irgalomra is,

De nem dobban a mozdulatban semmi,

Csak pénz csillan: koldus kezébe tenni.

Zeng a köszönet: "Ezerannyit adjon..." -

Nem, csak szívet, csak egy kis szívet adjon!

És imára is kulcsolom kezem,

Úgy esedezem szívetlenül - szívért,

Szárazon adom Istennek magam,

Hátha reám bocsátja harmatát,

És kinyílik a kőből egy virág.

Mert bajok vettek engemet körül,

És a bajoknak szere-száma nincsen,

És utolértek az én bűneim,

És bűneim beláthatatlanok,

Hajszálaimmal el nem hullanak,

S elhagyott engem az én szívem is.

Nincs, nincs.

Elszállt, elillant az évek során.

�, bűnök, bajok, őszök, tavaszok,

Gyilkos órák, rabló pillanatok,

Suhanó szárnyú nagy sors-madarak,

Hová vittétek az én szívemet?

Hozzátok vissza az én szívemet, -

Szeretni akarok.

Az Ősz dicsérete

Egyszer csak, észrevétlenül

A fa alá avarszőnyeg kerül.

Megállsz a mélázó napsütésben,

Gyönyörködhetsz az őszi ködben.

Ezer színnel festett képek,

Mind a szívedbe égnek.

Nincs még egy évszak,

Mely ennyi pompát rejt

Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.

Nézheted a vadludak vonulását

Ahogy őz keresi tisztáson a párját,

Szürettől hangos a hegyoldal

Itt, ott felcsendül egy dal.

A kertekben érik a dió

Hangosan kárál a szajkó.

Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,

Tehetsz almát, krumplit a parázsba.

Mesebeli illat lengi át a szobát,

Megidézheted régi korok hangulatát.

Forralt borral kezedben, a karosszékben,

Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.

Este a csillagos eget nézve,

Felidézhetsz meséket,

Amiket egykor hallottál,

Amikor tiszta és jó voltál.

Ne bántsd az Őszt,

Fedezd fel inkább,

Amit nyújt,

Az összes titkát.

Ady Endre

Olyan szép vagy mint a mennyország ,szép és felejthetetlen,mindig a szívemben leszel.

Ezt most költöttem Izolda voltam

Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,

összegyűjt minden bánatot, s vele

a lelkemet behinti csendesen:

eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,

mikor a lelkem többé nem nevet,

s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,

hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,

amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:

áldani fogom a lábaid nyomát,

s áldott legyen a rózsaszínű út,

az út, melyen menni fogsz tovább,

áldott legyen a szív, mely erre kerget,

s áldott legyen, áldott legyen a lelked,

legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért

áldani foglak téged akkor is,

ha nem gondolnál rám többet soha.

(Wass Albert)

Reményik Sándor: Egymás helyett

Van egy barátom, végzetesen más,

És végzetesen mégis egy velem.

Én végigálmodom az álmait,

Ő végigéli az én életem.

Ő helyettem is él, szenved, szeret,

Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet,

Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton.

Én benne eltemetett vágyaim

Hazajáró lobogását látom.

De néha őt kísérti egy-egy álom:

Mennybe törő és földbe temetett,

Álom, amelynek folytatása

Csak bennem, az én lelkemben lehet.

Azt én nevelem, azt a gyökeret.

Titkos virágként világra hozom,

Nap felé fordítom a szirmait,

S égre festem egy halvány hajnalon.

Van egy barátom, végzetesen más,

És végzetesen mégis egy velem,

Barátságunkban épp ez a varázs.

Én benne élem égig magamat,

Ő bennem álmodja magát az égig.

Ha találkozunk egy más csillagon:

Szerepeinket talán kicserélik.

Ady Endre: A MÚLTÉRT

Amikor én rajongó vággyal

Követlek, várlak tégedet,

A multnak álma száll meg akkor,

A mult és az emlékezet.

Nem a tied az a rajongás,

Óh, nem a tied az a vágy, -

Csak pillanatnyi édes álom:

A visszatévedt ifjuság.

Zavart, beteg, megtört a lelkem,

Ezer fájó sebet kapott,

Lázas hittel úgy érzem néha,

Hogy tőled várhat balzsamot.

Várlak, követlek, szomjuhozlak,

Te vagy a célom életem...

...Pedig tudom, hogy már a multat

Nem adod vissza énnekem.

Szerelmi vágy, szerelmi álom

Emléke, fénye űz feléd,

Keresem az elvesztett édent,

Remények, álmok édenét...

Amikor én rajongó vággyal

Követlek, várlak tégedet,

A multnak álma száll meg akkor:

A mult és az emlékezet...

Őri István : Néha túl sok az élet

Néha túl sok az élet

túl sok a könyörgés

a kimondott szavak

a hasztalan beszéd

néha jó lenne megpihenni

valaki karjában csendben lenni

valaki illatán elbódulni

mákonyos örök álomban

valakit megtalálni

s többet fel sem ébredni

mert minek?

a további szavaknak

a további hazugságoknak

ígéreteknek

fogadkozásoknak

melyeket úgy sem tartok be

mert nem lehet betartani őket.

Néha jó lenne

ránézni valakire

s ő visszanézne -

semmi több -

néha jó lenne hinni

hogy ez eljön egyszer

néha jó lenne álmodozni

léhán, felelőtlenül

néha jó lenne

játszani az élettel

táncra perdülni vele

könnyedén, boldogan

néha jó lenne azt hinni

hogy az élet ilyen

s majd fogunk

táncolni is

néha jó lenne

hinni és remélni

néha jó lenne -

élni.

Néha jó lenne

nem ilyesmiket írni

néha jó lenne

csak sírni

csak sírni

néha jó lenne

Istentől valamit kérni

nem sokat

csak annyit:

Uram, könyörülj rajtam

s engedj élni!

Néha túl sok az élet

s mégsem hagyom abba

görcsösen élek

ragaszkodom ahhoz

ami nem is az enyém

s ami csak por a porból

s egy kis lélek

mely remél.

Néha szeretnék

melletted lenni

nem lángolni, nem égni

nem szeretni

nem térdelni előtted

és vallomást tenni

csak nézni szép szemed

érezni illatod

s hallani lélegzeted

midőn a láthatatlan lég

benned életet teremt

csak nézni...

s akkor

könnyebb lenne az élet

akkor kicsit érezném

hogy élek

akkor az ima is erővel telne

s a könyörgés igazabb lenne

akkor...

akkor...

mikor?...

Az igaz BARÁT

Hogy ki az igaz barát?

Az, kinek megérted

Minden kimondott és

elhallgatott szavát.

Kinek a szeme

számodra nyitott könyv,

És ha ezeket a szemeket

Elönti a könny

Akkor te adod a válladat,

Hogy kisírja magát, s közben

Halkan megkérdezed:"Mi bánt?"

Ki elmondja neked minden baját

És te meghallgatod és segítesz

Megoldani a gondját.

Kit sose akarsz túlszárnyalni.

Legyőzni, kit sose tudnál igazán mellőzni.

Akit tisztelsz, s érdekel, hogy mi van vele

S a bajban mindig kiállsz mellette.

Nem érdekel, hogy kis hibát követett-e el, vagy nagyot,

A bajban akkor is barátok maradtok.

És milyen érzés, ha neked van egy igaz barátod?

Felemelő dolog nem gondolod?

Ha van egy ember, ki megérti minden bánatod,

S neki elmondhatod minden gondolatod.

Kivel érzed, hogy nélküle nem vagy egész,

Ha ő nincs a fél éned elvész.

Ki minden esetben kitart melletted,

S a vállára hajthatod a fejed, ha a sors sírásra késztetett.

Kivel megbeszélheted minden dolgodat

Kiről tudod, hogy a hátad mögött rólad sose mondana rosszat.

Kinek látványa mindig örömet okoz,

S ő csillapítja a fájdalmadat, ha a sors kegyetlenül felpofoz.

Ki biztat, s reményt önt beléd,

S aki minden bajban megállja a helyét,

ki sosem szól le, s megbecsül,

S kiálltok egymás mellett rendületlenül.

Az igaz barátság hatalmas érték,

Hogy mekkora arra nincs is mérték.

Az igaz barátot szeresd, becsüld meg,

S éreztesd vele, hogy milyen fontos,

Mert ha nem vigyázol rá, a sors

Ilyen értéket hamar elkoboz.

Ezt jól jegyezd meg,

Mert sok dolgot elveszíthetsz az életben,

De az igaz barát mindig ott lesz,

És nem hagy elveszni a végtelenben.

Ki bajban is fogja kezem...

Ha szomorú vagyok együtt sír velem..

Ha boldog vagyok együtt nevet velem..

Olyan mintha Ő lenne a másik felem.

Ha lenne egy új életem akkor

arra figyelnék, aki hallgat

s nem törődnék azzal, aki beszél;

akkor hallgatnék, amikor te megszólalsz,

s csak akkor szólnék, amikor nem beszélsz.

Ha lenne egy új életem, akkor

megélném azt, mi szívemben táncol,

s lenyelném azt, mi fejemben tombol;

akkor őszintén kimutatnám az érzéseimet,

s nem szégyellném megélni a tieidet.

Ha lenne egy új életem, akkor

megtenném azt, mit félek megtenni,

s elfelejteném azt, mit meg akarok tenni;

akkor nem szégyellnék tőled tanulni,

s nem akarnék neked papolni.

Ha lenne egy új életem, akkor

sosem várnék, azonnal cselekednék,

s nem aggódnék a következmények miatt;

akkor elfogadnám azt, mit az élet ad,

s enyém lenne a pillanat.

A.J.Christian

Álmodra vigyázva

Álmodra vigyáztam,

féltőn, szeretettel,

Sokat jelentett nekem,

hogy álmodat most kezdted el.

Most kezdtél álmodni,

szerelemről, rólam,

hallom fülemmel,

a megbékélt sóhajt.

Látom arcodon

a boldogság mosolyát,

bár mindezt a szépet

sokszor zavarja más.

Mit tegyek,

hogy álmod megvédjem

Mit tegyek, hogy sóhajod

sokáig megőrizzem

Eszközeim lennének,

gyönyörű regények,

verseskötet mely vastag,

tele szerelmes dallal.

Százszor is alkalmam lett volna

álmodat tönkretenni...

de nem akartam a legyet

rajtad agyonütni.

Jura Csilla

Álomvilág

Az álmok minden éjjel visszajárnak,

Lehetnek lidércek, örömök vagy titkos vágyak.

Ők mondják meg, ki vagy, s honnan jöttél,

Mindent tudnak rólad, mit eddig elkövettél.

Rózsaszín fátyolban, vagy a semmi közepén,

De lehetsz akár a világnak tetején.

Az álmok szemével korlátot nem láthatsz,

Itt szabad vagy ember, bármit megválthatsz.

Zuhanj, vagy szárnyalj, kedv szerint formáld

De tiszteld és becsüld, hogy jók legyenek hozzád!

Jaj neked, ha rossz vagy, s Őket kihasználod,

Olyat fogsz majd látni, biztos jól megbánod!

Ha bármit tehetsz, először mindig rosszra gondolsz,

Korlátlan hatalmaddal mindent lerombolsz;

Vezessen szeretet a béke útját járva,

Ha nyugalom a fegyver, a másik út már zárva.

Ha sötét álmaid vezérelnek téged,

Tudtod nélkül kihasználnak, felemésztenek, s véged.

Elhitetik veled, nyitva minden kapu;

De ahogy belépsz valahol, te leszel az adu.

Az álom gyakran rejtély, ha nem érted a képet,

De egy életen át, s azon túl is kísérhet majd téged.

Hallgass, figyelj és érezz minden jelet;

Életednek titkát elárulják neked.

Álmok mindig voltak, vannak, s lesznek,

Nélkülük az emberek mind odavesznek.

Amelyik a tied, tőled el nem veszi senki,

Ha ezt is elhagyod, nem marad már semmi.

Kiss György

Petőfi Sándor: Az álom...

Az álom

A természetnek legszebb adománya.

Megnyílik ekkor vágyink tartománya.

Mit nem lelünk meg ébren a világon.

Álmában a szegény

Nem fázik és nem éhezik,

Bibor ruhába öltözik,

S jár szép szobák lágy szőnyegén.

Álmában a király

Nem büntet, nem kegyelmez, nem birál...

Nyugalmat élvez.

Álmában az ifju elmegy kedveséhez,

Kiért epeszti tiltott szerelem,

S ott olvad égő kebelén. -

Álmamban én

Rabnemzetek bilincsét tördelem!

Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt

Konsztantyin Szimonov: Várj reám

Várj reám s én megjövök,

hogyha vársz nagyon,

várj reám, ha sárga köd

őszi búja nyom,

várj, ha havat hord a szél,

várj, ha tűz a nap,

várj, ha nem is jön levél

innen néhanap,

várj, ha nem vár senki ott

haza senki már,

s ha nógat is bárki, hogy

nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök,

Fordulj daccal el,

ha áltatják ösztönöd,

hogy: feledni kell...

ha lemondtak róla már

apám s lányom is,

s jó barát már egy se vár -

...szinte látom is:

borral búsul a pohár,

s könnyet ejt szemük,

rám gondolva. De te várj

s ne igyál velük.

Várj reám! Ó, átkelek

minden vészen én.

Aki nem várt, rám nevet:

"Szerencsés legény."

Nem tudhatja senki sem,

te meg én csupán,

hogy te jártál ott velem

öldöklő csatán,

s te mentettél meg, de hogy?

Egyszerű titok:

várni tudtál rám, ahogy

senki sem tudott.

(Lányi Sarolta fordítása)

Váci Mihály: Százezer út

Én mindig másként gondolom,

amit elém kínál a lét.

Ha rádnézek is - álmodom

egy velünk történő mesét.

Ha azt mondanám: - Jó, igen.

Ne vedd komolyan, el ne hidd:

- másodpercenként a szívem

igent biccent és nemet int.

Mert én magam is szüntelen

más vagyok, mint aki vagyok,

- sem az, akinek képzelem

sem az, ami én akarok

maradni, lenni: egyre más,

és mire elfognám, megint

új arc, szédület, kusza láz,

arcom rám soha nem tekint.

Bármely tükörben nézzem is:

- Megvagy! Idenézz! - sír, nevet,

de már is más, ahogy a víz

ragyogtat minden új eget.

Míg alszom tán ébren vagyok,

s ébren meg mélyen álmodom.

Hiszed - ölelsz, mint hű rabod,

s szíved tán épp elárulom,

és ha ellened vétkezem,

akkor hű sírásom keres,

s míg téged simít két kezem,

talán haragtól kék eres.

Mikor hozzád szegez a kín,

talán máshol feltámadok,

s ha hívnak csavargásaim,

mindig feléd vándorolok.

Rádnézek: - s hol vagy, nem tudom.

S bármit nézzek, az mind te vagy.

Elhagylak százezer uton,

hogy megleljem kapuidat.

És mindig másra vágyom,

mint amit szívből akarok.

Szomorún érzem fájón,

azt, ha boldog vagyok,

mikor a legforróbban élek,

legjobban gyilkolom magam,

s a legéltetőbb szenvedélyek

átölelnek halálosan.

Mert nincs határa semminek,

a van, nincs fojtva ölelik

egymást; ha dobban a szíved,

mindig meg is hal egy kicsit.

A van, a nincs két végű hinta,

és lengő hinta minden itt:

- ez mélybe dönt, szállni tanítva,

az zuhantat, míg felröpít.

Ha öröm hív - már vár a kín,

- a hinta egyre fel le száll,

ha égben vagy, lenn pokol int,

s ha mélyben - fentről fénysugár.

Ne kérj válaszokat, szívem.

Az igazságból is csak azt

tudom csupán, hogy elhiszem,

de nem azt tudom, hogy igaz.

Már másképp hiszem a világot

s régóta másképpen tudom.

De nem igaz, jó egy se - látod,

hát hagyd - majd újra álmodom.

Garay Zsuzsanna:

Ismersz-e?

Ismersz-e?

Ne faggass! Ne kérdezz! Így nem tudok.

Minden szó, amit magamról elárulok

ajándék, neked. Szent titok,

csiszolatlan gyémántok,

melyekből kirakhatsz egy arcot,

aki talán én vagyok.

Csanádi Imre: Őszköszöntő

Szállj, szállj,

ökörnyál,-

jön az ősz,

megy a nyár.

Megy a nyár, a nevetős,

komolykodva jön az ősz,

csillámló derekkel,

sárga levelekkel,

szőlővel, mosolygóval,

fűre koccanó dióval.

Kassák Lajos - Üzenj

Beszélgessünk, beszélgessünk

Te meg Én

Beszélgessünk nem szegletesen kemény ,hanem puha

legömbölyített szavakkal,

ahogyan a szerelmesektől tanultuk

alig hallhatóan,

ahogy a tölgyfalevelei beszélnek egymással.

Mondj nekem valami szépet

hogy és is mondhassak Neked valami szépet.

A szemeimhez beszélj

a homlokomhoz

egyenesen a szívemhez

Te Nekem

és Én Neked.

Az álom partjairól üzenj

egy újszülött nevetésével

tenger hullámaival

játékos delfinekkel

harangszóval

egy sassal

amint az ég kékjében lebeg.

Kicsikém

elképzelt madaram...

Te meg Én

beszélgessünk a világról

amiben bolyongunk

és nem találjuk egymást.