Kedvenc idézetek (beszélgetés)
“A lélek sugárzása
Széppé varázsolja az embert.
Az ember szépsége
Összhangot termet a házban.
Az otthon összhangja
Rendet teremt a hazában.
S ha az országban rend honol
Béke köszönt a világra.”
(kínai közmondás)
“Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra; nagylelkű leszel, megbocsátó, jószívű, pedig korábban esetleg kemény és rideg voltál. Az emberek óhatatlanul is hasonlóan viszonyulnak majd hozzád, s hamarosan abban a szeretetteljes világban élsz, amit te magad teremtettél.”
(Anthony de Mello)
A bonyodalmak
ott kezdődnek
hogy talpunk
nem ismeri a fűvönjárás
boldogságát.
Szeretjük egymást, mint a gyerekek. Önzőn, ragaszkodva, soha-el-nem-válva.
Szeretem. Lobogva, dorombolva, mosolyogva, és nincs nap, amelyet ne tenne színessé.. Gyerekké tett, akit felnevel. És viszont. Ijesztő, szédítő táncban élünk mi ketten. Így kell. Könnyekkel, fájdalommal, veszekedéssel, majd béküléssel, boldogsággal, időtlen, idétlen csillogással. Elbűvöljük egymást. Van egy világ, amelyben csak ő él, és én. Mi teremtettük. Az az otthonom. Nem fér be senki más.
Ők nem öregszenek meg úgy, mint mi, az itt maradottak:
Az évek nem fognak rajtuk, sem a múló idő vasfoga.
A lemenő nappal és pirkadatkor is rájuk emlékezünk.
Én az emberi jóságot fontosabbnak tartom az emberi nagyságnál.
Mert sok jó emberre inkább van szükség, mint sok nagy emberre.
Néztem a nőt, aki addig voltam, és láttam, hogy gyenge, bár próbálja azt a látszatot kelteni, hogy erős. Mindentől fél, de elhiteti magával, hogy ez nem félelem, hanem annak az embernek a bölcsessége, aki ismeri a valóságot. Befalazza az ablakokat, nehogy besüssön a nap a szobájába: kifakítaná a régi bútorokat.
Láttam, ahogy a Másik a szoba sarkában ül: gyenge volt, fáradt és kiábrándult. Uralma alá hajtotta és rabszolgaságban tartotta azt, aminek mindig szabadon kéne szárnyalnia: az érzelmeit.
Egy olcsó jegyet kérnék az
ÉLET ÉRTELME című előadásra
Illetve várjon!
Adja inkább a legdrágábbat!
Tornay András
Én nem félek a széthulló világtól.
Amíg a lelkem erős sziklafészek,
Én csak széthulló önmagamtól félek.
Attól, hogy sorsom kérdéseire
Nem csendül bennem méltó felelet.
A terméketlen fájdalomnak kelyhe
Múljék el tőlem Uram, ha lehet.
Minden, ami vagyunk, annak az eredménye,
ahogyan a múltban gondolkodtunk .
Mert az a mi sorsunk, hogy az élet megtörjön minket, de néha éppen azon a ponton leszünk erősek, ahol legjobban megtört az élet.
De akit megtörni nem bír, azt megöli a világ.
Zavarba ejtő, hogy olykor átsuhan,
Mint őszi, sápadt szél
hulló levelű fák ágait csókolva,
Gondolataimon a szó:
hiányzol...
Méla, rímtelen hangulatban...
Még egyszer hangsúlyozom, hogy mindig van kiút. Mindig. Ha valaki benne van a kátyúban, oda valahogy eljutott, vagyis belesétált. Ha pedig belesétált, akkor abból éppúgy ki is tud sétálni, mert megvan a két lába… Ha benn van, de korábban nem volt benne, akkor ezek szerint van egy út…
Dr. Csernus Imre
Senki sem akar szenvedni, de magunkban hordozzuk a szenvedés magjait. Az önmagunkon végzett munka végső lényege, hogy elégessük ezeket a magokat. Maga az elégetés okozhat némi szenvedést, de az semmiség egy egész életnyi boldogtalansághoz képest.
Amint megnyilvánulnak a benned hordott sebek, gyógyulásnak indulnak. Ez egy gyógyulási folyamat. De jól tudom, hogy ha van egy ilyen sebed, nem akarod, hogy bárki hozzáérjen. Nem is akarsz igazán tudni róla. El akarod rejteni, de a rejtegetéssel nem fog begyógyulni. Ki kell tenni a napsugaraknak, a szélnek.
Hópihék, kavargó, pillanatnyi
emberi sorsok!
Mondjátok, ki boldog
közületek?
Ki földrehull, reátipornak;
az ereszen-maradt:
elolvad.
Felbukkanunk,
kavargunk jobbra-balra,
aztán fejünk a földrehajtva
visszahull újra ki-ki pornak.
Egyedül. A januári vak ég alatt állok egyedül.
Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek.
Miért is félnék, otthon vagyok magamnál, annál az embernél,
akit nagyon jól ismerek, örömei és fájdalmai itt virulnak a szivemben és nem fázom, mert az ő nyughatatlan vére melegit engem.
Jó tehát igy egyedül lenni magammal, aki az ölében tart és őrködik felettem s akiről tudom, kivétel nélkül azonos mindennel és mindenkivel a világon.
Ha kiváncsi vagyok, felel a kérdéseimre s ha fáradt vagyok, felcsigázza kiváncsiságom.
Tegnap a kétségbeesés gyötört s ma ismét olyan vagyok, amilyen tegnapelőtt voltam.
Ó, ember, egyedül vagy megint, mondom szeliden s a karjaimban tartom magam ugy, ahogyan az anya öleli át agyonzaklatott gyermekét. Hideg van és nem fázom, sötét van és nem félek és hallom, hogy szólít a világ, amellyel gyökérig egy vagyok ezen a magányos órán.
Kincses ládáimat
zuhanó pöröllyel szétzúzom
Váraim tornyát dörgő ágyúval
szétlövetem
A romokra ülök
gondolkodni az életemről:
Milyen furcsa volt!
Két nagy lila szem volt,
melyre ráeresztem
pilláimat.
Méh volt:
méze volt, fulánkja volt.
Rózsa volt:
illata volt, tövise volt.
Gyertya volt:
fénye volt, füstje volt,
Milyen furcsa volt!
Hadonászik bennem az indulat
makacsul ragaszkodik
egy hol volt, hol nem volt évadhoz,
a középpontba került Én
ismeri minden szerepjátékom.
Tehetetlen vagyok.
Ha átélted már a szerelmet, tudod. Ha még nem voltál szerelmes, szerelemre született természeted előre sejteti, milyen csodálatos erőforrás a szerelem. A szerelem nincs életkorhoz kötve. Fellángolhat gyermekszívben, mint rajongás; álomként az ifjúban; életként az érett emberben.
Mondhatja valaki, hogy a szerelmet az öröm mellett fájdalom is kíséri. Igen. A szerelem olyan, mint az élet. Gyötrelmes boldogság, boldog gyötrelem.
A szerelmes nem vak, hanem látó ember. A másikban látja azt, amit más nem lát. A szerelmes érző ember, mert a mindenség szeretet-lényege izzítja át testét, lelkét egyaránt.
,,Leszűkül" ugyan egyetlenegyre, de közben kitágul a végtelenre. Örvendező ember a szerelmes, hiszen elég egy szó, elég egy tekintet, elég, ha csak várja, ha csak látja, ha csak sír utána, ha reméli, hogy gondol rá, akit szeret. A szerelmes napjait átszövi az öröm, mert a legkisebb már majdnem minden neki.
A szerelmes érzi: valakié. A szerelmes tudja: valaki az övé. Szerethet és szeretik. Öröm!
A szerelem az ember élménye. A szerelemben kevés a test gyönyöre, kevés a lélek öröme, mindkettő kell. Egész ember, egészen. A szerelem az az öröm, amelyet más meg nem adhat.
Szeress! Éld meg a szerelmet: Az életet éled. Az életnek halál az ára. A szerelem árát se féld megfizetni.
Ha a szerelem már nem látogatja meg a szíved, mert megélted életed nagyobbik felét, akkor emlékezz. Emlékezz, éld újra felejthetetlen szerelmeid. Húzódj önmagad mélyére, és jelenjék meg Ő, akit szerelmesen szerettél. Éld újra át emlékeidben, ami akkoriban az élet volt neked. Meglásd, az lesz most is. Meríts a szerelem hatalmas erejéből, amelyet semmi, a sok év sem tudott kimosni belőled.
Szerelem.
Megtalálod benne magad és a másikat. Valaki utánad kiált, mert szüksége van rád. Öröm. Valaki után kiáltasz, mert csak vele élhetsz. Öröm.
A szerelemben sejtheted meg, hogy a világmindenség alapszövete a szeretet. A világ jó, és jók az emberek. Élni szép, és élni érdemes.
A szerelem örömmel hatja át napjaidat akár mint vágy (majd lesz valaki!), akár mint megélt élmény (van valakim!), akár mint emlék (csodálatos volt Ő). A szerelem nem életkorhoz van kötve, hanem a szívedhez. Dobog még a szíved? Akkor csak szeress, és ízlelgesd a szerelmes örömet.
Mácz István