Kedvenc idézetek (beszélgetős fórum)
Már megtanultam nem beszélni,
egy ágyba hálni a közönnyel,
dermedten, élet nélkül élni,
nevetni két szemembe könnyel.
Tudok köszönni ostobáknak,
bókolni is, őrjöngve dúltan,
hajrázni, ha fejemre hágnak.
Az életet én megtanultam.
Csak oly unott ne volna minden,
a jó, a rossz, amit a sors hoz.
Ennen-sebem is úgy tekintem,
akár egy esetét az orvos.
Mindazt, mi fáj és van, megértem.
Nekem jutalmat hát ki adhat?
Nem zöld kölyök vagyok. Megértem:
Halál, fogadj el a fiadnak.
...mert az élet repül velünk,
ha szárnyalunk, vagy csak megyünk,
andalogva, kézen fogva,
emlékeket felkarolva,
sóhajokba kapaszkodva,
összebújva vagy széthullva,
illatokkal, illanókkal
tele tarisznyánk a jóval,
hamuba sült fájdalommal,
friss idővel, vagy a múlttal,
ezerarcú szép titokkal...
Lehúztuk a cipőt is,
úgy mentünk, kéz a kézben.
Ázott hajad esővíz-
illatát most is érzem.
Tapicskoltunk a sárban;
sikolyaidtól bokrosodva
futott a sáncban
a sárga patakocska.
– Gyermekkoroddá lennék
érted, te kedves.
– Te jó, te drága.
Társtalan lép az emlék
a kármin-köröm pettyes
tavaszi sárba.
Ne szégyelld,
ha megöleled utána a párnát,
ha melegét hiába keresve
fölsírod az éjszakát,
és ha az ürességet
neve kimondásával töltöd:
el ne hallgass!
Más tettben sincs több értelem,
se vigasz.
Viszonyunk csonka,
míg - ha csak lélekben is -
búcsút nem vettünk.
Ezek fájnak. Ezek enyémek, szépek.
Ez voltam én. Valaki, aki készül,
Valaki, aki árván erre tévedt
S akinek útja végtelenbe mélyül...
Tudod arra gondoltam,
kis karcolás is nagy riadalmat okozhat,
ha hirtelen vérezni kezd nagyon,
a testnek a fájdalma
legtöbbször orvosolható,
de a léleknek a vérző kínját
a maga valójában senki nem látja,
nem hogy gyógyítani tudná,
pedig, ha a lélek vérzik,
az biztos,
nem csak kis karcolást takar,
látni nem látni,
elbeszélni se lehet egykönnyen,
hiszen olyan szó nincsen,
amelyik a lélek fájdalmáig elér,
pedig jó lenne néha
szavakkal könnyíteni terhén,
de ehhez különleges fájdalom,
vagy inkább különleges érzék kell,
hűen elbeszélni,
talán csak a zene, a költészet,
vagy a színek nyelvén lehet,
ha sikerül, az segíthet,
de az is lehet,
az is csak csöppnyi balzsam
a lélek megnyugtatására,
mint a kínzó fájdalomtól ordítani,
vagy csak annyival többet,
amennyivel megfogalmazni,
formába önteni tovább tart,
sokáig az se segít,
könnyebbséget csak ideig-óráig adhat,
hogy azután, mint a láz, a csillapított
újra, újult erővel támadjon,
a lélek vérző sebeit bekötni nem lehet,
se a fájdalmát csillapítani tablettával,
csupán csak egy lehetőség van,
lassan, türelmesen
a fájást kisimogatni belőle,
olyan bravúr ez,
amilyen bravúrra egyedül
az együtt érző szeretet képes.
Mikor mondhatod el valakiről teljes bizonyossággal azt, hogy igazán ismered? Hány nap, hónap vagy év, hány közös élmény, mennyiféle élethelyzet kell ahhoz, hogy tudd: ismered a másikat? Néha, mint egy lassított felvételen, látod őt, kívül-belül: amit érez, amit gondol, ami az ő valója, s már a szavak sem fontosak... Hányszor csodálkozol rá, hányszor találsz benne újabb és újabb meglepetéseket, melyek után már nem jöhet következő...? Hányszor kell végigsétálnod vele a pokol tornácán, szorosan fogva a kezét, s adni erődből, míg csak teheted, s hányszor kell szárnyalnotok együtt, közösen, tudva azt, hogy ha elkövetkezik is a zuhanás, már tudjátok, hogy egymásból hogyan nyerhettek erőt...
Ismerni – és szeretni, vagy ismerni - mégis szeretni...
Egyedül úszom az éjszakában -
alattam, fölöttem a csillagok -,
téged kereslek a világegyetem
eltakart zugaiban.
De magába zárt
a féltékeny kozmosz,
szemedet csillagnak akarja,
hajad új Tejútként ragyog,
fogsorod csillagképpé változott.
Hajnalban kitárok
minden ablakot:
fényeddel megtelik
a szívem.
Fénytelen éjjel
Lelkem versekben ég el.
Csak egy gyertyaláng.
(Ha lelkedig érne
Fáklyaként égne.)
Életünk egyetlen értelme, hogy
Megszüljük a halált. Fordított létezés.
Ha hallgatsz, hallgass szeretetből;
ha beszélsz, beszélj szeretetből;
ha figyelmeztetsz, figyelmeztess szeretetből;
ha megbocsátasz, bocsáss meg
szeretetből.
"Szeress nagyon, hogyan, tudod Te jól azt,
Mint Nap havat, amit magába olvaszt.
Vagy üss agyon hát, csak törődj velem"
Minden, minden rendben
- Csak el ne felejtsem. -