Inszemináció és mégis pozitívan? (beszélgetés)
Mert dupla adag szurit kaptam inszemnél, először 2, utána 4 petesejt lett tőle, de nem maradt meg, pedig az addigi eredményeim tükrében kellett volna! Ezért nézték meg, hogy egyáltalán életképesek-e a sejtjeim, működik-e megfelelően a petefészkem, és ehhez kellett ez a vérvizsgálat. Önköltséges, ha jól emlékszem 5500Ft volt. Sokan szurit se kapnak, elég egy gyógyszeres stimu, clostylbegittel, nekem is kipróbálták, de az már a 8. adag volt, arra nem is reagáltam semennyire! A második után mondták meg, hogy nincs értelme inszemmel próbálkozni, de persze ha szeretném folytathatjuk inszemmel, de a lombik nálam megfelelőbbnek tűnik. kb 25 petesejtem ért meg, 16ot tudtak leszívni, de annyira rossz volt, hogy nem lett fagyibabánk, kettőt tudtak beültetni, egyet meg kellett semmisíteni, és a két visszaültetettből 1 maradt meg, Ő van most a pocakomba! Ezért is mondom, mindig pozitívan kell hozzáállni, mert mindig van másik út, és egy gyerekhez elég egy életképes sejtecske! :-)
Köszi a választ!Miért volt szükséged erre a vizsgálatra?
Az anti müllerian teszt egy vérteszt, sajnos tb nem támogatja, új, ha jól emlékszem, skót orvosok találták mint megoldás. Azt nézi a vérből, hogy egyáltalán kornak megfelelően működőképes-e a petefészek, lehet-e életképes petesejteket "csinálni". Ha nem, akkor donor petesejtre van szükség, de a donor ritka, mint a fehér holló. Kapsz egy értéket, számban kifejezve, ez egy mutató a vizsgálati skálán, hogy mennyire működőképesek a petefészkek, vagy esetleg korai menopausával állunk szemben. Irányadó arra is, hogy kb mennyi idősen fogsz szembenézni a menopausával.
Bocsi a tudatlanságomért, de mi az az anti müllerian teszt?Köszi a biztató szavakat!!!!Most kezdek bele egy könyve, Kérd és megadatik a címe, remélem, segítségemre lesz. :)
Shaunie! Erre ne is gondolj, hogy nem lehet! Igenis, sikerülni fog. Amikor rámjött a rosszkedv, mindig adtam magamnak max 3 napot megnyugvásra, kicsi lelkem gyógyulására. Nekem kellett egy anti müllerian teszt, ez ennek ideje alatt is segített, bár attól nagyon féltem. Úgyhogy fel a fejjel!
Vándorló szellem! Ezzel én is így voltam, soha nem örültem úgy annak, hogy megjött, mint amikor tudtam, hogy ez egy új időszámítás kezdete! És mindig akkor is csak a következő lépésre koncentráltam! Soha nem arra, hogy teljen el az inszemig az idő, hanem arra, hogy csak a következő időpontban minden rendben legyen! Utána tűztem ki új célt, és mindig csak arra koncentráltam! És ha nem az alakul, nem úgy, ahogy szerettem volna, akkor új célhoz új utat is kell keresni, és koncentrálni arra, hogy a következő uh.-n, ellenőrzésen minden rendben legyen.
Hajrá lányok! Erősek vagytok, ezt ne felejtsétek el!
Szia!
Páromnál minden oké, nálam sajnos nem. Ha minden igaz, ezen a héten kell megjönnie, és akkor 3. napon megyek UH-ra, meg kapom meg a szurikat. Már várom, pedig eddig hogy utáltam, amikor megjött! :o)
Én is mindig visszanézek,hátha van valaki. Jó, hogy én indítottam ezt a fórumot, erre most tegnap elég rossz kedvem lett, eluralkodott rajtam a félelem. Megnéztük a Párommal a Várandósok c. filmet és annyira rámjött, hogy mi van, ha nem sikerül és nem lesz gyerekünk. Gyerek nélkül nincs értelme az életnek, vagyis szerintem. A Párom persze mindig segít átlendülni ezeken, most is annyira aranyos volt és mondta, hogy ahogyan eddig, továbbra is csak a pozitív gondolatokra koncentráljak. Csak néha nehéz...
Én vagyok! Mindig visszanézek, hogy mi történik...bár az igaz, én se írtam!
Sziasztok!
Bár nem járok veletek egy cipőben,de nagyon sok sikert kívánok Nektek,és én amiben hiszek,a gondolatnak teremtő ereje van...csak pozitívan....drukkolok Nektek!!!!
Kár, hogy így befulladt a fórum. :(
Köszönjük, nagyon kedves vagy! :)
Szia!Jó Neked, hogy már ott tartasz. Én még csak a vizsgálatokat kezdtem most. Folyamatosan olvaslak benneteket és tényleg nagyon jó dolog egymást biztatni! Kitartás és sok sikert mindenkinek! Egyébként Te mennyi idő után jutottál az első inszemig? Tudom ez sokmindentől függ, de mégis, ha minden rendben van mindkettőtöknél, csak nem akar összejönni?
Így van! Mindig csak előre!!!!
Szívemből kívánok minden kedves inszemináció és lombik előtt állónak, hogy mihamarabb megtapasztalhassátok, átélhessétek ti is ezt a csodát!
Hú Bbeus, szívből gratulálok! :-)Innen is látszik, sikerülhet!!! Mindenkinek hajrá! És csak előre!
Igen, félidőben járunk, de sajnos nem inszeminációval, egyéb probléma miatt tovább kellett lépnünk lombikra! De a lényeg továbbra is az, hogy inszeminációval is sikerülhet! Egy petesejttel, első próbálkozásra is akár! :-)Nem egy élő példa van rá!
Az én szervezetem ellenanyagot termel a sperma ellen.Más baj nálunk nem volt,a férjem is rendben van.De így is hálát adok a jó Istennek,hogy elsőként sikerült,mert nekünk is azt mondták,ne éljük bele magunkat,mert az első ritkán sikerül.Nekünk SIKERÜLT.Írtam erről egy cikket is,csak hogy reményt,biztatást adhassak a sorstársaimnak.
Szia!Nagyon köszi a pozitív példát és gratula a kis drágákhoz!!! :) Megkérdezhetem, miért kellett inszem?
Sziasztok!Csak hogy a pozitív példát erősítsem:nekem mindkét kisfiam inszeminációval fogant,s MINDKETTŐ ELSŐ PRÓBÁLKOZÁSRA SIKERÜLT!!!Tehát érdemes hinni azért a csodákban.
Szia!Köszönöm ezt a pozitív energiát!!!Pont ezért nyitottam ezt a fórumot, hogy támogassuk egymást, mert szerintem nagyon sokat számít, hogy hogy állunk hozzá.Akkor már babás vagy? :)
Shaunie! Igazat adok Neked, csak pozitívan szabad ehhez hozzáállni. Hidd el, akkor sikerülni fog! Nálunk a Kaáliba, ahova mi jártunk, nem egy pár van, akinek elsőre sikerült az inszem! És volt, akinek egy petesejt lett a tüszőérlelés alatt, és annak is sikerült, gyönyörű kislánya van! De ehhez nagyon nagy pozitív hozzáállás kell, és ha el is keseredik az ember, hamar fel kell állni. Én végig csináltam! Drukkolok mindenkinek, hogy sikerüljön! Puszi
Lányok! Olvasom ,hogy van, ahol Kaáli intézetben fizetős az inszem! Én is Kaáliba jártam, és az első négy inszem teljesen ingyenes! Nekem Tapolcán volt! Csak a gyógyszereket kell kifizetni, de maga az inszemináció teljesen ingyenes volt!
köszi a választ. nekünk egy doki ajánlotta hogy megcsinálja kb 10000ft-ért de én ezt egy kicsit gyanusan olcsonak találtam.
Szia!Mi azért járunk Pécsre, mert ott minden vizsgálat és beavatkozás ingyenes. A Kaáli intézetekben az inszemináció fizetős, a honlapjukon meg tudod nézni. Ha inszeminációra van szükségetek, szerintem mindenképpen érdemes olyan helyet keresned, ahol tb támogatott.
Már ne haragudj, de semmi szükségem pszichológusra és nagyon sajnálom, hogy egy teljesen pozitív gondolattal indítottam ezt a fórumot és végül ez lett belőle. Talán neked kellene inkább szakember, mert írtam, hogy mennyire pozitív vagyok, erre Te írod, hogy mennyi csalódáson vagy túl, és azt is sugalltad, hogy ha majd én is túl leszek ennyi csalódáson, nehéz lesz pozitívnak lenni. Ez olyan, mintha egy lány írja valamelyik fórumon, hogy párjának csak 5 millió spermium van az ondójában, én meg írnám, hogy "ugyan, mit aggódsz, nekünk egy sincs.." Egyébként bármilyen hihetetlen, tudom kezelni a életemben történt csalódásokat, sokszor kellett erősnek lennem. Az meg, hogy azt írod, hogy "gyerek helyett pszichológus kellene"...szóval, ezt a bejegyzésedet inkább nem is minősíteném...Szerintem nem ártottam neked semmivel és ezzel az én részemről ezt le is zártam.
Hmmm.. azt hiszem neked inkább gyerek helyett pszichológus kellene hogy ezt a szép kis siralmas helyzetet lerendezze benned. Csak mert ha egy ilyenre ilyet irsz akkor ott fejben is bajok vannak. Már bocs.
És ki vette el kitől a reményt??
Biztos nem könnyű, de másnak is vanna gondjai. 27 éves vagyok, túl vagyok egy leukémián, eltemettem édesapámat, kit rákkal ápoltam, édesanyám súlyos szorongásos depresszióval küzd...Semmire sem vágytam csak arra, hogy legyen egy babánk, erre kiderült, hogy a páromnak azoosperiája van, vagyis nincs hímivarsejtje. Úgy döntöttünk, donorral próbálkozunk.Hidd el, hogy ezeket végigélni sem volt egyszerű.Nem akarok senkit megbántani, de szerintem azért, mert rossz dolgok történnek az emberrel, még nem kellene mástól sem elvenni a reményt...
sziasztok. megtudnátok nekem mondani hogy kb mennyibe kerül az inszem és milyen vizsgálatok kellenek hozzá. nálunk az andrologus ajánlotta de nekem is van hormon problémám.( magas a prolaktinom)
kösz
További ajánlott fórumok: