Idén: baba a pocakban! (beszélgetés)
Ja, nem kivizsgálásra mentem... :) Volt egy kis vérzésem, mikor felkeltem, és egyből hívtam a dokimat. Nem volt vészes, egy kicsit véres lett reggelre a bugyim, de a 34. héten ez elég ijesztő volt. Kérdezte a doki, hogy görcsölök-e, de mondtam, hgoy nem vészes. Úgyhogy aztán mondta, hogy menjek be a kórházba, kapok infúziót, lehet benn is tartanak egy vagy két napok, és ha minden ok, jöhetek haza. Hát én teljesen ezzel a hittel mentem be, hogy kapok infúziót és jövök haza.
Aztán mikor beértünk a kórházba megvizsgált az ügyeletes orvos és mondta, hogy 4 ujjnyira nyitva vagyok. De még akkor sem fogtam fel, hogy ez mit jelent. Annyira nem gondoltam, hgoy szülés lesz. De szerencsére minden jól alakult.
Szia!
Nekem is nagyon lennt volt a lányom. Folyton nyomást éreztem már a végén odalent. Olyan volt, mintha ki akarna jönni. Mondjuk hamar meg is született 3 óra alatt, pedig első gyermek volt. Két héttel jött előbb, de a fiam is pedig ő a helyén volt. Szerintem ez alkati kérdés is lehet, mert én elég pici vagyok, és nagyon szűkös volt már a hely mindkettőjüknek.
Szia!
Nekem már nagyon hamar be volt fordulva irányba a babám. :) Azt nem tudom mennyire volt lent, nekem inkább az volt a "gond", hogy keményedett a hasam. Bár én nem éreztem, csak a dokim mondta mindig.
34. héten szültem végül. (Bár szerintem inkább 35.). A baba kis súlyú volt, 2600 gramm. De nagyon formás, husis volt. A 34. héthez képest persze nem is volt olyan kicsi ez a súly. A kórházban a csecsemősnővérek imádták az icipici korababámat. :)
És hozzáteszem nagyon spontán volt a szülésem. Nem voltam rá felkészülve, nem is úgy mentem be a kórházba, mint aki szülni megy. Gondoltam megvizsgálnak és hazajöhetek.
20 perc volt a szülés. :) Minden zökkenőmentesen zajlott és egészséges baba jött a világra.
Most már 10 hónapos lesz 9-én, 9,5 kg, mászik, feláll, az ülő mellett oldalazva lépeget is, mondja, hogy vau-vau és baba. :)
Sziasztok! Elnézést, hogy így ismeretlenül ;)
Egy lehetőséget ajánlanék Nektek: ujszulott fotozas oktatáshoz keresünk ujszulott babákat, akik augusztus legvégén, vagy az utóbbi napokban születtek. A fotózást egy hazai neves ujszulott fotos végzi, a tanuló csupán asszisztens lesz a fotozas során. A gyönyörű képeket ingyen, ajándékba kapjak a szülők. Ha esetleg valaki élni szeretne a lehetőséggel, itt üzenetben tudjuk egyeztetni a részleteket ;)
Meg egyszer elnézést, ha zavartalan Titeket! Jó babazast es boldog babavarast kívánok!
Sziasztok LÁnyok!
örülök, hogy bejelentkeztetek és hogy jól vannak a babák és szépen fejlődnek!
mi ehhez képest le vagyunk maradva, úgyan egész nap dumál a kislányom, de csak ő érti hogy mit is beszél:) egyedül a "baba" amit mi is megértünk a mondandójából:)
Trixi, bár én nem voltam hasonló helyzetben, de szerintem ez egyáltalán nem jelent gondot. főleg, ha az orvos sem mondott rá semmit
Sziasztok!
Bár olvaslak titeket, ezer éve nem írtam.
Lilien már 5 hónapos, következő héten megyünk státuszra, legutoljára 5670 kg és 61 cm volt a maga alig 46 cm és 2251 kg születési méreteihez. 2 hónapos kora óta átalussza az éjszakát, már átfordul oda vissza, reggeltől estig jár a szája, az ínye megdagadt nagyon nyálzik, lassan talán lesz fogunk is. Pár napja eszi a gyümölcsöt is amúgy tápszeres lett 2 hónapos korában miután kaptam egy újabb gyulladást és elapadt a tejem. Már csak következő hónapban kell vissza mennünk a koraszülött ugondozóba remélem utoljára, mindenhova 2x hívtak minket vissza a protokol miatt,amúgy egészséges szellemileg fizikálisan is korának teljesen megfelel.
Mi telihold alakalmából átaludtuk az éjszakát. Nálunk a legújabb attrakció, hogy a járókára, kiságyra könyökölve felhúzza a lábait, jön a következő lépcső a teljes lerakás..:) Bár ezt csak akkor csinálja, ha ki akarja, hogy vegyem és nem állok egyből kötélnek.:)))
Mi is tapsolunk, táncolunk, kinyitjuk, becsukjuk az ajtót. Az anyát egyszer olyan tisztán mondta ki, hogy csuda!:)) Egyébként annya-annya vagy annna-annna megy. Mást nem mond, bár beszélget, mondatokban, mindenféle és fajta babanyelvi elemeket pakolgat egymás után.:))))) Nagyon aranyos ilyenkor. Illetve sikongat, kiabál stb. A pápá is megy szép lassacskán. A felkéreckedés már régóta, de még mindig tündéri.:)
Mei-taiban vagy kendőben bármi baja elmúlik, imádja.:) Most már háton is hordozom egy jó ideje, ha főzök vagy házimunkát csinálok.
Szopi megy ezerrel, lényegében ugyanannyit és ugyanúgy, mint korábban. 3x kap pluszt, néha-néha megeszik egy teljes adagot a szopi után, de inkább felet, néha csak negyedet, vagy háromnegyedet.
Nagytesó imádja, nagyon boldog, hogy van kistesója.:)
Jó hallani felőletek! :)
Tényleg minden baba más. Nálunk az evéssel lehet lekenyerezni, nagyon szeret enni, kanalaz szépen, és semmit sem utasít vissza. Alvással sincs gond, általában leteszem, és 10-15 perc múlva elalszik. Csak akkor megyek be hozzá betakarni, amikor már tutira alszik. A kiságyában van neki egy két plüss, amikkel játszik addig, amíg be nem alszik.
Újszülöttkortól van cumink, de most már csak elalvásnál használjuk. És amint megkapja a cumit, akkor tudja már, hogy megyünk a kiságyhoz és alvás lesz.
Viszont az én babám alig gagyog, nem hogy szavakat mondana. :) Árpika nagyon ügyes. Pedig azt mondják nagy általánosságban, hogy a lányok kezdenek hamarabb beszélni.
Gábriel néha olyan mintha megmakacsolná magát, és már csak azért sem. Néha ha nem vagyunk körülötte, akkor magában gagyarászik, aztán ha szólunk hozzá, akkor egyből abbahagyja. :)
Érdekes amúgy, hogy az állatoknak szokott "beszélni". Cicának, kutyának gagyog, és mamáméknak van egy csíkos mókusuk, na annak is gagyarászik, csak nekünk nem akar.
Az alvás-evés gondok viszont lehet, hogy most már fogacskára utalnak?
Az első fog kibújása előtt mi is szenvedtünk egy hétig. Na azon a héten alig akart aludni...
Aztán 6 fog kibújt szépen egymás után. De az első volt a legrosszabb. A többit alig vettük észre.
Sziasztok!
Rég jártam erre! Hál istennek mindenki jól van és a babák szépen fejlődnek.
Árpika hétfőn lesz 10 hónapos:) úgy repül az idő!9980g es 79cm.
Fogunk még most sincs :(
Az evéssel és az alvással küzdünk.
Bár megeszik mindent de csak cumisüvegből.
Nem hajlandó kanalazni, egy ideig kinalgattam aztan hagytam, aztan megint de nem, aztan megpróbáltam üvegből és úgy eszik.pohárból iszik és ébren eszik végre.
De jobb lenne ha kanalazna is. Vmi ötlet?
Alvás csak az adamo hintában alszik, átteszem a kiságyába kiterülve de pár perc és már áll benne :( próbáltuk ugyhogy h kapott kisparnát takarót de ugyse marad.
Ezelőtt még pár hónappal kanalazott és kiságyában aludt.
Nagyon sokat változik. Bízok benne h ezeket is elhagyja majd.
Tapsol, zenére táncikál, integett, magától ül,feláll(felhuzza magát),lépegett, mondja h apa,anya,baba,mama,tátá.
Sziasztok! Hogy vagytok? Kicsit lehűlt az idő... minket ez jobban megvisel, mint a meleg... Főleg ha még esik is.
Képzeljétek, egy pár napja már "pá-pá"-t int a bébi. :) Olyan cuki, tapsikolni is próbált már, de az elég sete-sutára sikeredett.
Illetve ma bilibe kakiltunk. :D Nem gondoltam volna, hgoy 9 hónaposan lesz az első bilizés... Bár véletlenül sikeredett, peluscserénél néha ráültetem, hogy szokja a dolgot, erre most pont sikerült úgy időzítenünk, hogy ott landolt a kaka. :D Megmutattam neki, és meg is lett dícsérve. :)
Szia!
Köszi, mi jól vagyunk. Minden oké.:)
A nagyfiamnak is előbb nőtt be, már nem tudom pontosan mikor, de azt tudom, hogy mondták, hogy előbb, mint az átlagnak. Ne aggódj, szerintem ez azért nem olyan ritka, csak elővigyázatosság, mert nagyon-nagyon ritkán lehet belőle baj. Miután benől utána is nől az ember feje még felnőtt koráig..szóval.:)
Sziasztok?
Hogy vagytok? Babák?
Mi voltunk 8 hós státuszon 71cm és 7400gr a lányom. A doki szerint a kutacsa eltűnt és most 2 hetente mérni kell a fejkörfogatot!,
Ti tudtok erről valamit?
A doki szerint minden ok csak azért figyelni kell.
Gondolod nem próbáltuk? :) :) Hiába eszi meg az ő adagját tízóraira, az mindig sokkal érdekesebb, amit mi eszünk.
Már nem tudom átverni, tudja, hogy én mást eszek, és ő is kér belőle. De szépen kóstolgat, úgy már nem reklamál.
Először a baba lakjon jól és utána etessük meg magunkat-mondta annó a régi doktornőm, én azóta is ezt követem. Sok mindent nem ehetnek még, úgy hogy ez emiatt is jó. Nem lehet, hogy ez nálatok is beválna Szeplakisz?:)
Tegnap Márk krumplipüréjébe már tettem egy pici petrezselymet és egy csepp olajat, nagyon izlett neki.:))) Mi még lejjebb vagyunk a táplálkozási létrán, mert később kezdtük a hozzátáplálást és pici adagokat is kér. A glutént én is bevezettem már, a WHO ajánlás szerint.
Ha gyümölcsös, akkor jöhet neki bármilyen. :) De ilyeneket viszont nem veszek, mert alma általában mindig van itthon, azt inkább frissen lereszelem neki. Pipihusi is van neki kis mennyiségekbe lefagyasztva. Sokmindent úgy csináltunk meg, hogy nagyobb adagot és szétosztva kis dobozokba fagyasztottuk le. Pl. tökfőzelék, sütőtök is van még neki eltéve.
Üveges bébiételekből inkább olyat veszek, amit nem kapok itt a zöldségesnél. Pl. Alma-mangó-túró, Gránátalma, Kókusz-ananász, efféléket.
De az üveges bébiétel az csak uzsira van.
Gábriel most már egyre ízesebben enne. Azt akarja enni, amit mi is eszünk. De nála a kóstoltatás nem egyszerű, mert ha megkóstolja, és ízlik neki, akkor ha nem kap többet, akkor hisztit vág le, de keményen.
Mostanában a tízórai az úgy megy, hogy elkészítem neki a gyümölcsöt, meg magamnak egy szendvicset, és együtt eszünk. Én akkor reggelizek, neki meg ez már a tízórai. Először kóstolgat az én szenvdicsemből ici-pici falatkákat (Sonkás kenyér, májkrémes, sajtkrémes), aztán ha anyával megettük a szendót, akkor eszi az övét.
Csak így tudok reggelizni, különben hisztizne, ha én ennék, ő meg nem kap belőle. :)
Szerencsére az evésre nem panaszkodhatok, mert imádja a hasát, semmi nem volt még olyan, amit ne evett volna meg (az üveges zöldséges babaételeken kívül). A csirkemájtól mondjuk rázta a hideg, de azért eszegette. :D :D :D Az vicces volt.
Bekapott egy kis falatot, kirázta a hideg, aztán megint bekapott egyet és megint megrázta magát. Olyan arcot vágott, mint aki citromot eszik. :D
(A citromot is próbáltuk, az ízlett neki, még csak meg se rezzent, sőt alig bírtam elvenni utána tőle)
Ebédelni meg akkor szoktam, amikor alszik. :D Általában Tízórai után teszem őt le aludni, olyan fél 11- 11 körül és 13-ig alszik kb.
én is valami olyasmit szeretnék már elérni a kislányomnál mint amit Szeplakisz vagy Amika ír. efelé igyekszem haladni, de csak nagyon-nagyon lassan mennek a dolgok... glutén bevezetése megvolt, azzal azért igyekeztem most a 7. hónapban. viszont a husi szerintem már kell egy ekkora babának - akár anyatejes, akár tápis - a megnövekedett vas és fehérje-szükséglet miatt. hálisten nincs nagy baja az üveges bébiétellel, ilyen kis mennyiségekkel még nem szívesen vacakolnék házilag.
Szeplakisz, ti próbáltátok a Kecskemétis almás- csirkéset? azt biztos megenné a te kisfiad is:)
Sziasztok!
Nálunk is hasonlóképpen van a napi 5 étkezés. :)
Annyi különbséggel, hogy nekem a bébi a kész bébiételekből csak a gyümölcsöset eszi meg. ÍGy a főzelékeket mi főzzük. Viszont a gyümölcsös az jöhet.
Reggeli: tápszer
Tízórai: gyümölcs
Ebéd: főtt étel: főzelék, rizs, krumpli, husi.. stb. Már nagyon sok mindent kóstoltunk.
Uzsi: puding, krémtúró, valami babadesszert, vagy üveges bébiétel.
Vacsi: tápszer
A babák nagyon jól tudják, hogy mi kell nekik. Sok mindent tapasztaltam az első gyermekemnél ahhooz, hogy most már ne hallgassak csak a józan észre, és szerencsére a WHO-tól kezdve minden nagy szervezet a természetességre törekszik, és azt fogadják el. Annó ez még nem teljesen így volt, illetve épp abban az időszakban nem volt netem sem.
Az sem akkora nagy baj, ha egy egy év körüli baba nem eszik túl sok mindent még, lényeg, hogy kósolgasson, de erőltetni semmit nem kell, sőt én azt gondolom, nem is lehet igazán. :) Egy babának még elmagyarázni sem tudja az ember.:) Később lehet próbálkozni, bár nálunk ilyen nem volt, egyik fiamnál sem, mindent szivesen megkóstoltak, lehet, hogy először csak egy-két kanállal, amennyi az ajánlás is, de másnap, máskor már többet.
Ne aggódj te sem, ha a babád jókedvű, szépen fejlődik a mozgása, a súlyuknak már nem kell egetrengetően nőlnie, akkor nem lehet baj. Ránézésre meg lehet mondani, hogy egészséges egy baba.:)
Sziasztok!
Látom a hozzátáplálás a téme.
A lányom 8 hónapos múlt.
Reggelire tejpépet eszünk, tízóraira valamilyen krémtúrót vagy pudingot.Ebédre valamilyen főzelékes-húsos bébéitelt,uzsira gyümölcsöt és a vacsora az még tápszer.
Napközben pedig mikor milyen kedve van 3-4 dl folyadékot is elfogyaszt a teától, víztől és gyümölcslétől kezdve mindent megiszik.
Mindenkinek szép napot!
További ajánlott fórumok:
- Baba a pocakban vetélés/missed ab után!
- Nem várt meglepetés-baba a pocakban..hogyan tovább? segítsetek!
- Alkalmatlan vagyok-e a pocakban lévő babához?
- Missed ab után baba a pocakban, itt kezdődött minden, s most a 2. kisbabánkat várjuk
- Kinek hányadik héten fordult meg a babája a pocakban?:)
- Baba a pocakban