Hónap végi spórolás: nagyanyáink és saját ötleteink: (beszélgetés)
Megértünk és drukkolunk!!!!!!!!!!!!!!!
Az első sokk elmúltával, a tagadáson átlépve kezdődik a "munka". Ilyenkor már tudja az ember helyén kezelni a hétköznapokat és elkezdeni a harcot.
Remélem, sikeresek lesztek!
Minden jót kívánok Biusnak és nektek is!
Jó, hogy nem erőltettétek az éjszakai felkeltéseket! Pihenni mindenkinek kell, nektek is és a kicsinek is!
Köszi szépen,vagyogatunk. Nagyon sokáig nem jöttem fel.
Nagyon negatív voltam. Több mint fél évig tartott Bius kivizsgálása. Teljesen kikészültem.
Október óta jár oviba. Hónap eleje óta dolgozom.
A láb rogyása, bepisilés állandósult,de már megszokott dolog és természetesnek vesszük és így könnyebben "elviseljük". Ha érzi Bius,hogy rogyik a lába,akkor leül a földre és szól. Így kevesebb az esés. Bár a lába még így is nagyon csúnya.
Csak éjjelre kap pelust. Sikerült megértetni vele,hogy ha nem is érzi,hogy pisilnie kell,akkor is menjen el pisilni,ha szólunk neki. Így már nagyon ritkán van napközben baleset.
Egy időben éjjel többször is felébresztettük pisilni,hogy ne keljen pelust adni. De többször volt olyan,hogy pisiltetés után 1 órán belül bepisilt és nem ébredt fel rá. Így inkább a pelusnál maradtunk,mert nem lehet óránként felkelni megnézni bepisilt e. Az se neki,se nekünk se volt jó.(
Kedden kezdjük Istvánnal a kivizsgálást.
találtunk 2 jó idegsebészt. Mind a kettő azt mondta,hogy ha örökölte tőlünk és nálunk nem kezdődött el a folyamat,akkor nála is 99%,hogy nem fog elkezdődni. Így most megyünk MRI-re és drukkolunk,hogy valamelyikünknél megtalálják ezt a betegséget. Ennél a betegségnél 20 éves kor körül szokott a folyamat elkezdődni (izomsorvadás,érzék vesztés,stb majd bénulás). Mi már 40-en felül vagyunk. Így nálunk már nem okozhat gondot. Már csak abban reménykedhetünk,hogy nála se lesznek ennél durvább gondok. Bár ha örökölte és nem ettől vannaka problémái,akkor kezdhetjük előlről a kivizsgálást.
Most ettem tele magam libazsíros héjában főtt krumplival és lilahagyma salátával.
Ti szoktatok lilahagyma salátát készíteni?
Hát ez a fogyasztói társadalom szépsége.
Mindegy milyen az az izé, ha el akarják adni, akkor megmagyarázzák nekünk, hogy csak ez az egyedül jó!
De jó, hogy itt vagy!!!!! Régen nem tudunk rólad, mi van veletek???
Milyen jó ötlet a rakott káposzta is!
Kár, hogy én most ebből sem ehetnék. :((
Tyúkok! Karácsonyig még elkészül, kb. 2500 Ft-ból 3-4 ember kaphat karácsonyi ajándékot. Nem rossz :)
Narancsos vodkalikőr
Hozzávalók: 5 db narancs, 1 db egész fahéj, 2-3 db kardámom mag, 1 db vanília bab, 1,2 liter vodka, 60 dkg cukor.
Mossuk meg langyos vízben a narancsokat, majd hámozzuk meg burgonyahámozóval. Ügyesnek kell lennünk, mert vigyázni kell, nehogy a narancs bőre alatt lévő fehér részt is levágjuk. Ha belekerül az italba ettől keserű lehet. Tegyük a narancshéjat egy jól zárható, legalább két literes befőttes üvegbe, adjuk hozzá az egész fahéjat, a vanília babot, a kardámom magokat, majd öntsük fel a vodkával. Zárjuk le jól, és hagyjuk állni egy héten keresztül. Minden nap rázogassuk meg legalább egyszer, hogy az ízek jól kioldódjanak a fűszerekből.
Egy hét elteltével szűrjük le a vodkát egy kis edénybe. Egy másik edénybe öntsünk fél liternyi vizet, szórjuk bele a cukrot, majd forraljuk fel. Öntsük a cukorszirupot a fűszeres vodkához, és keverjük jól össze. Tegyünk négy fél literes üvegbe egy-egy darab vaníliát, egész fahéjat, pár szem kardámom magot, és pár darabot a narancshéjból, majd töltsük rá a likőrt. Jól zárjuk le, és pár nap múlva akár meg is kóstolhatjuk. Akár hat hónapig is eltartható.
Felhasználhatjuk vendégváró italként, jéggel szervírozva, fagylaltra csorgatva, vagy akár el is ajándékozhatjuk.
Ez így igaz. Most a legújabb megdöbbenésem, hogy a pálmzsír (pálmaolaj) és a Kókuszzsír (kókuszolaj) kifejezetten káros. Pedig mennyire favorizálják a reformétkezésben.
Azt látom, mindig az az egészségesnek minősített, aminek piac kell, amit el akarnak (jó áron) adni...
Szia Ildi! :) Hogy vagytok? Pusziölelééés! :)
Annyit írtéátok ezt a töltöttkáposzta fagyasztást, hogy úgy gondoltam, fagyasztok le én is :)
További ajánlott fórumok:
- Trisót keresek, nagyanyáink tisztítószerét. Lehet ilyet kapni mostanában valahol?
- Ötletek, tippek, nagyanyáink házipraktikái
- Óvodai SZMK. Ti hogyan, milyen módokon gyűjtötök pénzt a kispajtásoknak? A mi ötleteink kifogyóban...
- Tudja valaki, mit használtak fogzásra anyáink, nagyanyáink?
- Avonosok! Ti mivel szoktátok fellendíteni a forgalmatokat? Osszuk meg egymással ötleteinket!
- Természetes kozmetikumok (ahogy nagyanyáink csinálták)