Házisárkány az anyósom (beszélgetős fórum)

Nem érted. Ha valaki 35 éves, akkor ne úgy élje az életét, ahogyan az anyukája mondja hanem ahogyan neki és a házastársának jó.

Ennek semmi köze a gyerekességhez, de ha egy férj hagyja, hogy szidalmazzák a feleéségt, beleszólást enged közös gyerekeik nevelésébe stb, az szánalmas.

Példa: engem az idősebbek tiszteletére neveltek. Ettől függetlenül képes vagyok felmérni, hogy nem kell mindent úgy tennem, ahogyan azt anyám kitalálja, többek között azért, mert maholnap 40 éves nagykorú magyar ember vagyok és maximum a férjemnek tartozom elszámolással.

Anyósom legutóbb csevegési hangnemben kijelentette, hogy csak a "lusta háziasszonyok" használnak pamut ágyneműt-tudja, hogy én csak azt használok-, mert azt nem lehet kikeményíteni.

Két válasz létezik erre:

1, az általános anyóstopicos hiszti:

jajj, engem megint bánt az anyósom, nem is vagyok lusta, jajjajj, most miért csinálja ezt, amikor én olyan édes vagyok meg igyekvő meg blabla...

2, Nem érdekel. Hogy miért? Mert az órabérem sokszorosa az anyósoménak, ennek megfelelően eszem ágában sincs keményítgetni az ágyneműt, rá sem érek erre, mert csöppet fontosabb munkát végzek és ő egyedül van,mint az ujjam, tehát kellenek neki a különprogramok, mint keményítés. Én inkább anélkül vagyok nem magányos.

Csak arra próbálok utalni, hogy ha megkeseríti az életet valami, azt nem kell konzerválni, lehet, sőt kell változtatni.

És ha az illető 35 éves, akkor már vegye semmibe a szülői szavakat, csak azért mert felnőtt?

Szerintem ez a gyerekes. Kicsit olyan, csak azért se, kategóriájú.

Ezt most nem úgy értem, hogy ha anyuka azt mondja moss fogat, akkor 35 évesen kondenzcsíkkal maga mögött rohanni kell a fürdőbe. De meghallgatni igen. Innentől kezdve pedig az egyén erejétől, meglátásától, befolyásolhatóságától függ, hogy hogyan cselekszik.

Vannak erősebb, és gyengébb emberek. Attól még felnőttnek hívjuk őket, hogy befolyásolhatóak.

Nem kell ignorálni, nem erről van szó.

Csak hiába nevelnek valakit úgy, hogy a szülők szava szent, ha az illető 35 éves...

A felnőttség része az, hogy az ember önállósodik és képes gondolkodni, dönteni, saját prioritásokat kialakítani.

Azért azt valljuk be, hogy a "nem számít, mert nem is létezik" és a "jajistenem, már megint bántott az anyósom, nekem aztán hűderossz" között rengeteg fokozat van.

A dolgokat a helyükön kell kezelni, s ha valaki azon rágódik évek évek óta, hogy miket mondogat az anyósa, de soha vissza nem szól, akkor sem, ha annyira semmibe veszi, hogy direkt másként cselekszik akár a gyerekekkel is, de ő nem tesz ellene semmit, az NEM a dolgok helyén való kezelése.

Nem kell minden kesztyűt felvenni.

Ha pedig nem lehet megbeszélni a dolgokat, akkor nem kell. De mindig tartani kell magunkat az általunk és nem a mások által kijelölt határokhoz.

Ez is a felnőttség része.

Ettől függetlenül eshet valami rosszul, de azon nyávogni, hogy nekem évek óta rossz, az nem a rosszul esés kategória.

Az esetek igen magas százalékában önértékelési és konfliktuskezelési problémákat, felnőtt reakciók és felnőtt párkapcsolatok hiányát lehet tapasztalni az ilyen ügyek jó részében.

Tehát a fejtegetésed szerint fel kell mérni, h ki és mi számít. Tehát ha anyuka beleszól valamibe, már nem számít, tehát nem is létezik? Attól még hogy beleszól a dolgokba, igen is létezik. Márpedig valaki anyukája, bármit is tesz, az marad. Ezen még valószínűleg Te sem változtathatsz:)

Nekem nincs gondom anyósjelöltékkel. Már nincs. Egyszer megbeszéltük, eléggé nagyon átrágtuk, és ennyi. De volt. És megértem azt, akinek gondja van. Én tudtam változtatni, de ehhez volt egy partnerem(anyós), így nem volt nagyon nehéz. De ahol ez a valamilyen szintű intelligencia nincsen meg, hogy üljünk le egy asztalhoz kommunikálni, ott sok mindent nem tehetsz. Max azt mint Te, egyszerűen nem számít. Amit én speciel nem tudnék megtenni.

És köszönöm szépen a helyesbítési szándékod, stílusra értettem:)

:-)

Kedves Panka, felnőtt ember az felnőtt ember, semmi köze a "stílusokhoz", bár valószínüleg személyiséget vagy egyéniséget szerettél volna mondani.

A belső kör és tágabb egység: nos igen, csak fel lehet mérni ésszel, hogy igen, végső soron mi vagy ki az, aki/ami számít. Mert nem egyforma erősen.

Ugyanakkor, sajnálom, de nem tudok beszállni ebbe a panaszáradatba, én kérdezni szeretek. És nem fogom megérteni soha, hogy a konstans önsorsrontáshoz miért kell éveken át ragaszkodni. Kevesebb energiabefektetést igényel, az igaz, mint a változtatás, de hosszú távon csak az tehet kiegyensúlyozottá egy embert, egy házasságot.

Én most a kis egység (férfi-nő) szempontjából néztem, és nem az anyóséból.

És nem írtam, hogy nem igaz, amit az előttem író írt. Teljesen igaz, hogy a férfi-nő kapcsolat a legfontosabb kettejüknek, és ha valaki beleszól, az nem lehet olyan fontos, mint kettejük.

VISZONT!!! amit írtam is, hogy egy normális családban igenis fontos, hogy a sok kis egység egy nagyot alkosson. És ha elzárkózik maximálisan anyukától a kis család, az valamilyen szinten a kis egységet is kell, hogy befolyásolja, még akkor is, ha maximálisan boldogok. Hisz anyuka valaki ÉDESANYJA, és bármennyire is szereti az aktuál fél a párját, örök örlődésben lesz. Nem biztos, hogy kimutatja, az sem, hogy véletlenül látszódni fog, de ott lesz... Mert egységnek kellene lenniük.

Amit az anyósokról írtál most, tök egyet értek, csak én nem erről beszéltem.

Azt meg neked kell megértened, hogy nem csak az anyósok lehetnek mások és mások, de Tőled is lehet különböző, más stílusú valaki. Mindenki másképp fogadja ezeket a dolgokat. Ezt miért nem érted? Pedig már többen próbálták neked jelezni.

Te ilyen vagy. Szuper, és tényleg jó, ha mindent ennyire jól tudsz kezelni. De sok ember nem ilyen. Ők másban jobbak mint Te.

Amúgy meg igen, egy egység a férfi-nő, és a gyerekek. De a tágabb egységbe beletartozik a nagyszülő, nagynéni stb. Ha ez a tágabb egység nincs meg, a belső kör sem lesz felhőtlen. Minden kihat mindenre.

Engem őszintén érdekel, hogy kit érdekel, ha az anyós azt mondja, a menye élete rossz, mert ez meg az.

Nem mindegy? Nem elég, ha a házaspár boldog és tudják, az ő életük kerek?

Kedves Szimbamacska1!

Ne haragudj, hogy te hsz-ed kapcsán írom ezt, de már többen írták, és most ért meg bennem, hogy megkérdezzem: miért gondoljátok úgy - akinek nem inge, ne vegye magára - hogy csak akkor írhatnék bármiféle cikket, ha rossz tapasztalatom lenne, esetünkben anyósommal? Csak a rossz tapasztalat ér meg egy cikket? Szerintem nem. Valóban egyoldalú a cikkem, mert én a pozitív oldalt képviselem. Ezt látom és egész életemben ezt láttam magam körül. Mindkét nagymamám szerette a menyét és a vejét, még akkor is megbocsátottak apukámnak, amikor elváltak anyukámtól, mert úgy gondolták ő nekik ebbe nincsen joguk beleszólni. Hiszen két felnőtt emberről van szó. Amit én érzékelek a hsz-ekből az az, hogy a párunk édesanyja valamiért nem fogadja el a választottját a párunknak, és ahogy a hsz-ekből olvasom, itt általában nálamnál idősebb nők írtak. Csak egy kérdés a végére miért fogad el engem, és miért tekint teljes értékű felnőttnek az én anyósom, és akiket nem tekint annak miért nem? Biztos, hogy minden esetben az anyós a rossz?

Egyszerűen meg lehetne oldani a kérdést: esküvő előtt mindkét anyát el kell tenni láb alól.

"Probléma" megoldva. Aztán mondjuk 30 év múlva művelet megismételve...

Megyek, és megírom a végrendeletemet :D

Egyetértek az utolsó megállapításoddal.

A házasság lényegi, talán legfontosabb része, hogy egy kizárólagos véd-és dacszövetség, s a pár tagjaié a bizonyosság: soha nem kell hátranézniük, a másik ott áll mögöttük, bármi is történjen. Nem más mögött és nem feltételekkel.

Szia

szíved joga hogy mivel értesz egyet vagy mivel nem. Az, hogy egy anya mit enged meg magának, szerintem megérne egy másik cikket, nem különben az, hogy valaki a felnőtt fiát hova és kivel engedi/nem engedi el... ebbe a gyereknek kellene megálljt parancsolni. Ha pedig nem felnőttről van szól, az megint más dolog. Én itt a cikkben elvileg felnőtt emberek közötti konfliktusokról írtam, nem pedig anya-fia, vagy anya-lánya tiltásokról, mert úgy gondolom, hogy egy bizonyos kor után ez nevetséges, és még inkább az, ha az, aki ellen a tiltás szól nem tesz semmit. Hangsúlyozom, felnőtt emberekről van szó.

Részben igaz, sokszor maguk generálják a nők ezeket a problémákat. De nemcsak a menyek, az anyósok is.

Anyukám pl. a mai napig (idén lesz 10 éve, hogy együtt vagyunk) tesz megjegyzéseket a férjemre, és időnként a jelenlétében is emlegeti a volt barátomat, akit ő férjemnek "szánt". Gondolom természetes, hogy a férjem ezt nem díjazza, és ez csak egy szelet a "tortából".

Anyósom végtelenül türelmes ember, időnként mégis összecsapunk. Ez főleg az én hibám. Eleinte azt hittem, valóban anyám helyett anyám lesz. Aztán jöttek dolgok, amik nem tetszettek (Megjegyezte, hogy a férjem már csak velem foglalkozik, vele nem, hogy a fia nagyon megváltozott mellettem, minden falusi buliba el akart erőltetni minket, mert ő szeret mulatni, később megengedte a 2 éves lányomnak, hogy eldobja a cigarettacsikket, amit elszívott, egyáltalán: utálom, hogy folyamatosan dohányzik lányom jelenlétében...) És így tovább, sok apróság, amikért nem szólok, csak magamban forrongok, hogy aztán valami banális hülyeségen boruljon a bili.

Ugyanakkor szinte mindenki az anyukámnak hiszi, ha együtt vagyunk valahol, kifelé tehát nem látszik, hogy vannak ellentétek. Próbálunk mindketten elfogadni, mert jobb a békesség. Én sajnos nem vagyok olyan türelmes, mint ő.

Az utolsó megállapítás, hogy egy versenyben úgyis az anya győz: ezzel nem értek egyet. Régen rossz, ha verseny van, de, ha az is, ha az anya győz. Férfi és nő egy pár, ahol a szülők már csak másodikak (ha van gyerek, akkor harmadikak) lehetnek. Fenntartva persze, hogy, ha szükség van rá, és megtehetjük, minden segítséget megadunk nekik. De érzelmileg a férj, vagy feleség kell, hogy "győzzön".

Aki már kapta azt ajándékba az anyósától amit én az tovűbbra is tartani fog tőle és félteni a gyerekeit.

Anyósom sajnos beteg pszihiátriai este. De ettől még nem tudja férjem elnézni neki ,hogy 6 évesen egyszerűen beköltözött a helyére a gyerekszobába őt pedig kirakta a nappaliba az apjához.

Nem tudja newki megbocsátani,hogy nem szerettte.

Én csofálom,hogy egsézséges férfi lett. Olyan szeretet hiányos volt 22 évesen amikor emgismewrtem,mintha árván nött volna fel intézetben ( így is viselkedett) Amikor megszületett az első kisfiúnk csak akkor jött anyós megnézni a gyerket ha nem volt más akit ideprancsoljon a férjem.

Aztóa is megtudom két kezeme számolni hányszor volt itt "csak Úgy"

A kcisnél meg nyomiét volna.. férjem meg nemet mnodtt.

Nem csoda hát, ohgy a gyerkeke a mai napig dédinek hívják.

Ha még élne az Édesanyja, újra és újra megköszönném, hogy egy nagyszerű embert kaptam a sorstól. Mert nem szabad vetélkedni, megosztani azt, akit szeretünk. Mert a szeretett férfiban "ő" is benne van :)

Úgy tartoznak egymáshoz, mint a fa törzse és az ágak.

Sziasztok!

Én meg azt mondom természet kérdése az egész.Sokszor megkaptam azt a jelzőt,hogy kitüntetést érdemlek,hogy anyósommal együtt tudok lakni.Van benne valami,neki olyan a természete,hogy csak az a jó amit ő mond és neki tetszik,minden más s....r,és csak ő tudja,hogy kell csinálni,erre és meg szó szerint egyik fülemen be a másikon ki,és sokszor képzeljétek én csitítom a férjemet ne szóljon az anyjának.és sajnos mikor már a szomszéd mondja,hogy anyósodtól már kivan a hócipőm...........

hát igen,de ő ilyen és én ilyennek próbálom elfogadni kisebb nagyobb sikerrel

Sajnos én is azon az oldalon foglalok helyet, ahol nem felhőtlen a kapcsolat az anyóssal.

Nem képes elfogadni, hogy a fiának is van már egy másfajta családja a kislányunkkal és velem, és hogy ebben a hármasban nem ő a főnök. A fia apuka lett és a családanya pedig én vagyok... Rettentő bántó és lekezelő tud lenni. A párom miatt még tartom magam, de előbb utóbb kiborul a bili.....

bocsi,de nem értek egyet a cikkeddel.nekem előző anyósom kiállhatatlan volt.túlzás nélkül állíthatom,hogy nem én voltam a rossz.spontán csak nem engedte meg,h találkozzam a drágalátos fiával.nem azért,mert rosszat tettem,lelkiismeret-furdalás nélkül állítom.a kapcsolatunk vége fele már nem érdekelt,lesz@artam.de ma egy olyan anyósom van ,akit nem is tudtam,hogy létezhet.nagyon nagyon kedves,jófej,jobbat nem is kívánhatnék!soha egy rossz szava nem volt ellenem,és fura de a párom bármeddig velem lehet...ez a természetes.ebből látható,hogy nem velem a baj:)az előző anyósom meg konkrétan ...na mindegy tudjátok,mehet a francba...

nem is ez a lényeg,hanem hogy nagyon átestünk a ló túloldalára.egyrészt ez egy személyes dolog,minden ember függő.lehetek áldott jó angyal,kedves,előzékeny,tűrtem a sértegetésemet,úgy hogy a fiával beszéltem telefonon,és közben a háttérben sértegetett engem,meg a családomat,szóval ezt tűrtem,pedig semmit nem tettem.azon túl,hogy a fiával jártam.tudtam én is,és a fia is,hogy azt akarja,hogy szakítsunk.sőt,meg is mondta nekem.nem fogom védeni magam,megvolt róla a véleményem,kinek ne lett volna.de alapvetően jó neveltetésben részesültem,soha nem mutatom ki,ha idegennel bajom van.soha nem is mutattam ki.egyrészt mert én jól nevelt voltam( ő nem),másrészt mert rohadtul féltem tőle.azért,mert a fiát eltiltotta tőlem hetekre,csak azért,mert egy előkészítőre jártunk.nem engedte,hogy egy előkészítőre járjunk,ki akart engem íratni onnan.na mindegy,ez nem a panasz fórum.a lényeg a lényeg,nem anyós-meny függő.mindenkinek vannak hülyeségei,de ez alapvetően ember függő,és persze előítélet függő.

ez a cikk nagyon sarkított,sekélyes.bocsánat.

ja és bocsánat,ha nem vagyok egyértelmű,de tönkrement a gépem,és az asztal alól írok,mert itt van a billentyűm,és így kicsit nehéz összefüggően írni,főleg ,ha engem elragad a hév:P