Házisárkány az anyósom (beszélgetés)

Nagyon egyetértek veled, hogy szívességet kérni ha lehet ne!!!! Sajnos nálunk a 2 gyerek pl. nyári elhelyezése csak a mamáékkal oldható meg, így sokszor nekem kell úgymond szívességet kérni, eléggé feszkós a helyzet, pedig alapvetően szeretem:)

Én szeretnék olyan anyós lenni, aki kimarad mindenből, dea gyerekeim menyem vagy vejem tudja hogy ha szólnak akkor segítek!

Szia!

Most olvastam el a cikkedet,és egyet értek veled!

Nekem szerencsém van anyósommal,4 gyereket nevelt fel köztük a férjem a legidősebb és mindig is ő volt a kedvence,külön élünk de szeretjük egymást és soha nem vesztünk össze,a testvérek is szeretnek engemet már elég régóta ismerem is őket de ha a párommal összeszólunk mindannyian védenek engem mintha én lennék a rokonuk...

Anyósom,apósom is az én pártomon vannak,de az nem azt jelenti h a fiukat nem szeretik.

Annyi a feltételünk h ő otthon otthon van én meg itthon itthon,nem avatkozunk egymás dolgába,nem kutászunk egymás holmijába,és bármikor számithatok rá és ők is énrám...

Nem értem néha én sem ezt az anyós-menye közti konfliktusokat,nekem az az érzésem h néha a meny jelöltek felfújnak dolgokat és bohából elefántot csinálnak,persze biztos vannak szemét anyósok is,de én azt szoktam mondani az ilyesmire h nem az anyós-apósért szerettél bele a párodba a többi magától értetődik...Üdw

Régen laktunk együtt anyósomékkal, akkor nyilván alkalmazkodtam. Viszont már nem élünk velük, innentől kezdve nem gondolom, hogy kompromisszumot kellene kötnöm bármiben is. Ő úgy csinál mindent, ahogy jónak lát, én ill. mi pedig úgy, ahogy nekünk jól esik.

Gyerekünk még nincs, de abban sem fogok anyóssal, apóssal egyezkedni. A mi gyerekünk, majd a férjemmel kompromisszumot kötünk, nagypapa, nagymama pedig tartsa magát a játékszabályainkhoz, ha unokázni akar.

Gyerekeimel jelenleg inkab barati mind szulöi dialogust folytatok.

Igy szponatanab minden nem kevesbe az unokaim engem keresztnevem szolitanak.

Ez mind kölcsönös respektben zajlik es soha sem kerul sorra a nezetelteres.

Nem vesszük fel a gyerek szerepet, nehéz ezt így leírni hogy mi is pontosan a probléma.

Nekem elég ha a férjem megvéd, viszont örök haragot meg nem akarok. A férjem testvérei is így vannak ezzel, náluk sincs másképp.

Sziasztok,

csak nem rég kapcsoltam be és meglepődve láttam, hogy mennyi hozzászólás érkezett a cikkhez.

Mielőtt bárki bármit félreértene, nem azért írtam a cikket, hogy tanácsokat osztogassak, egyáltalán nem állt szándékomban, nem is vagyok egy tanácsot adós típus, főleg nem, ha nem kérnek rá. Az ötlet ezzel kapcsolatban onnan vettem - ezt ugyan már egyszer leírtam a cikkem elején - hogy egy reggeli rádióműsor épült a témára és nekem nagyon tetszett, gondoltam megér egy cikket. Ennyi. Csupán leírtam, hogy nekem mi a véleményem erről. Nyilvánvaló, hogy vannak rossz anyósok, de én is amondó vagyok, hogy egy 50-60-70 éves asszonnyal aki megélt egy-két dolgot (esetünkben háborút, forradalmat), felnevelt egy-két gyereket, nem tudom miért kellene bármiféle kesztyűt felvenni?! Megváltoztatni nem fogjuk ez tény, de szerintem nem is kell. Valahogy talán meg kellene tudni kompromisszumot kötni, akármivel, hogy mi se kapjunk rohamot, ha jön a "mama", a férjünket/párunkat se lehessen elszedni mellőlünk, néhány jól irányzott mondattal, na meg, a gyerekünk szeresse a nagymamáját. Egy ilyen kérdésben - főleg amikor már unoka van - szerintem másodlagos, hogy kijövök-e az anyósommal.

Csak ennyit szerettem volna, köszönök minden hozzászólást, és várom a továbbiakat is :).

Persze, csak beszélgetünk.

Nekik ti gyerekek vagytok, de fel is veszitek a gyerek-szerepet ezzel, azaz valaki, akinek majd ő megmondja, hogy mi legyen,aki nem képes önállóan dönteni stb. hiszen gyerek. 48 éves korotokban is így lesz?

Nekik mi gyerekek vagyunk és azok is maradunk.

Neked más a véleményed, stílusod mint nekem, de ez nem baj.

Nem érted, amit mondok. Ez nem "visszabeszélés idősebb embereknek", mert azt gyerek.felnőtt viszonyban lehet csak értelmezni.

Egyenrangú felnőttek között senki, senkitől nem köteles eltűrni a sértegetéseket.

Nem gondolom hogy nekem kellene visszabeszélnem egy idősebb embernek.

Okos enged szamár szenved, nem alacsonyodok le a szintjére.

Lehet, hogy furcsának tűnik, de engem nem vigasztalna, hogy van rosszabb is.

Egyébként nagyon furcsa ez a dolog: általában a nők, akik szenvednek az anyóstól, maguk mennek elébe a pofonnak, tűrnek, mint egy mártír a "béke" érdekében, ami nincs meg, mert nekik folyamatosan rossz... Ahelyett, hogy felnőttként viselkednének.

Az én férjem meg mondja kerek perec hogy álljon le. Ekkor kb 2 hétig nem keresnek minket aztán úgy tesznek mintha mi sem történt volna... gyerekes az egész...ezért nem kezdünk el mi is duzzogni.

A férjem úgy próbálja "kompenzálni" ezt az egészet hogy dícsér előttük, hátha észreveszik hogy egy arany menyük van :D :D :D

Te tudod.

Mindenesetre, ha az anyósom a férjemnek megjegyzést tenne rám s a férjem határozottan nem magyarázná el neki a véleményét, akkor én nagyon komolyan elgondolkodnék. Ezt soha nem értettem, sokan írták itt is, hogy a férjüknek szidja őket, a kedves férj meg ül, mint a sült hal...

Rendben :DD

Tudod, fontos a következetesség. Ha azt mondod, nem marad ott a gyerek, akkor nem marad. Egy hónap múlva sem. Kettő muúlva sem.

Igen kb. hasonlókat mondtam a nagy hír után fél órával higgadtan, amikor már lenyugodtam (az utolsó mondatot leszámítva.)

Akkor éreztem, hogy meg is szeppent egy kicsit, de 1 hét múlva ugyanolyan stílusban folytatódott minden, mert ő nem változik meg.

Köszi a csevegést! Nem menekülök, hanem mennem kell vásárolni :-D

Ezt értem, senki sem akar. De az a nagy baja rengeteg embernek, hogy nem tudja a helyzeteket megfelelően kommunikálni.

Ezek szerint ti sem, mert nincs foganatja. Ha másként nem megy, nem kell odamenni. Nem kell marakodni, veszekedni stb. Ki kell kerülni a helyzetet, ha másként nem megy, következetesen.

Leállítja, de sajnos egyik fülén be a másikon ki.

Inkább nem szólok semmit, nem akarom hogy még jobban utáljanak. Ha már nagyon nem bírom akkor kipakolok és csend van egy darabig :) de aztán újra előjön, de én nem akarok állandóan marakodni.

Ne haragudj, de és? Ha a szemedbe mondja, akkor mi kötelez arra, hogy végighallgasd?

Ha pedig a férjednek szid téged, a férjed nem állítja le? Ez komoly?