Házisárkány az anyósom (beszélgetős fórum)

Kedves Kneseva!

Milyen fura volt a hozzászólásod végigolvasni!

Nálunk a legutóbb kedves anyósomnak, és az édesanyjának is az volt velem az egyik gondja, hogy a nevükön szólítom őket, és nem mamának...

Csakhogy nekem is van anyukám, van mamám, és nem tudok más annak szólítani, sem tekinteni.

Csak egy-két hozzászólást olvastam el, nem az egészet, lehet, hogy akad az enyémhez hasonló vélemény.Nekem nem volt anyósom-apósom, még a házasságunk előtt meghaltak. Magam viszont töbszörösen anyós vgyok.

Egyik vőm, vagy menyem se szólit nyukának, van nevem, hasznélják azt. Nem akarok az anyjuk lenni, hisz kész felnőtt embereket ismertem meg őket a gyerekeim révén, olyanok, amilyennek a gyerekeim szeretik őket. Nem nekem kell megeleniük, hanem a párjuknak. Szerintük én vagyok a világ legjobb anyósa. Semmibe nem szólok bele., véleményt is ritkán mondok. Ezzel úgy vagyok, ha véleményt mondok, az egyik mellett letettem a garast.Ők kibékülnek este az ágyban és én maradok a " rémes egy nő "Ha komoly dologban kell dönteni, és ketten együtt azt mondják beszéljük meg, az más ! Az unokáim esetében figyelembe veszem a szülők elvárásait, nem modok ellent nekik, .Pl. én nem vagyok vallásos, az egyik gyerekem és unokám viszont az.Soha nem mondok olyat az unokámnak, ami ellentétes a szülő véleményével. Még a tempolomba is elviszem, ha kéri.Nekem semmi gondom nincs az új család tagokkal.Szeretm Őket.

Sziasztok!

Végigolvastam a cikket,sok igazság van benne.

Nekem soha semmi gondom nem volt az anyósommal,mindig azt hangoztatta,jobb vagyok hozzá,mint a lánya. Megadtuk a kölcsönös tiszteletet és megbecsülést egymásnak.

Most már én is anyós vagyok,duplán is.

Nem egyszerű feladat,mert bizony sok dologban meg kell alkudnom ahhoz,hogy ne legyen konfliktushelyzet köztem és a menyem vagy a vőm között.

Nagyon fontos,hogy nem szabad beleszólni az életükbe,hiszen felnőtt emberek,tudják mit akarnak.Ha tanácsot kérnek,akkor is körültekintően kell válaszolni,mert nem biztos,hogy nekik az a jó,ami nekünk,öregeknek.

Szerencsére nem tudok arról,hogy akár a menyem,akár a vőm ellenemre lenne.

Remélem,ez így is marad,hisz 10 éve "működik" már a dolog.

Élni, és élni hagyni elv a legjobb szerintem.

Sziasztok!

Nekem semmi gondom nem volt az anyósommal, anyámként szerettem, amíg össze nem költöztem a férjemmel. Akkor megváltozott, és ott tett keresztbe, ahol tudott. Nem nagyon foglalkoztam vele, részben a férjem kérésére. Az esküvőnk óta viszont nem beszél velem, és amikor a férjem megkérdezte miért, azt mondta, azért, mert én elvettem tőle, és miattam vesztette el a fiát. Nagyon szíven vágott. Nagyon rosszul esett, hogy ilyet mond egy nő, akivel előtte együtt jártam bevásárolni, fodrászhoz stb. A férjem szülei elváltak. Apósom mostani felesége egy angyal, egy olyan anyós, amire mindig is vágytam. Mivel anyukám messzebb él tőlünk, anyósomra pedig nem támaszkodhatok, ő próbálja pótolni anyut és igyekszik segíteni nekem. Ő azt mondta, a mostoha fia mellé most kapott egy lányt is.

És ami a legjobban szíven vágott az az volt, amikor a férjem mondta az édesanyjának, ha továbbra is így viselkedik velem, csak azt éri el, hogy nem engedem majd látni az unokát, ha megszületik. Erre csak annyi volt a válasz, hogy nem érdekel. :(

Sziasztok, úgy látom, hogy ebben a cikkben és a fórumban "ennyi volt". Kíváncsi voltam a véleményetekre, arra, hogy kiben mennyi indulat, harag, vagy éppen jóérzés van anyósa iránt. A választ tulajdonképpen megkaptam, és ahogy néhány hsz-szel ez előtt valaki írta, és nagyon jól írta, amíg nincsen meg a többségben a tisztelet egy-egy idősebb nő iránt, addig ez a probléma fenn fog állni. Persze lehet szidni mindenkor mindenkit, leginkább a kedves mamát, ugyanakkor többen leírtátok, hogy tisztelitek mert felnevelte a férjeteket. Én még mindig úgy gondolom, hogy nem csak ezért kell a tisztelet megadni neki.

Ezen persze lehetne vitatkozni, biztosan lesz megint valaki, esetleg valakik, akik majd nekem esnek, de ebben ez a szép, nem? Hogy ahányan vagyunk annyiféle a gondolkodásunk. Szerintem.

Sziasztok , mai eletben mar ugy is nehez a fiataloknak es meg a " szulök " is igy nehezitik igazan nem lehet kömmyu .

En a gyerekeimhez csak akkor megyek ha meghivnak vagy en hivok elöre soha de soha nem rontottam rajuk.

Respekt a fiatalok es azok elete iranyt az elsö.

Ha enyire nehezre indikal a vizitjuk nalatok nem tudom... csak a ti relaciotok neszenvedjen ettöl !

Ti egyuttelesetek legyen a number 1 !

Abban a szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy a párom "kedves" szülei (nem vagyunk és nem is leszünk házasok) egy teljes hétre jönnek hozzánk. Külföldön élünk már 5 éve, együtt 9 éve vagyunk és még sosem voltak nálunk. Évente egyszer megyünk Magyarországra, olyankor kb két nap, max három nap találkozom velük, de az is kibírhatatlan. A párom is teljesen kikészül, amíg ott vagyunk, hazafelé a hosszú kocsiúton (Skóciában élünk) folyamatosan azt hallgatom, hogy mikkel készítették ki agyilag a párom és hogy végre jövünk haza, végre vége van. Erre most egy egyész hétig nálunk lesznek a szülei, azaz 7 teljes napot velük kell töltenem, máskor ennyi időt kb 3 éven belül töltök el velük... Borzasztó, teljesen ki vagyok bukva, mint ahogy a párom is. Előre félünk, hogy mi lesz. Mindenben azt fogják keresni, hogy nem szeretjük egymást... Folyamatosan ezzel szekálta az anyja a párom, mikor multkor is otthon voltunk. Állandóan kérdezgette, hogy nekem elmondhatod mi van veletek, én nem csak egy barát, hanem az anyád vagyok. A párom jópárszor nagyon begurult, nem bírta tovább, mert hiába mondta, hogy semmi gond nincs, hogy nagyon jól megvagyunk, szeretjük egymást, akkor sem hagyta az anyja annyiban.

Persze mindezek mellett mennek a kibeszélések a hátam mögött, ahogy régen is... Remélem átvészeljük ezt az egy hetet... A párom is mondta, hogy ez után vagy két évig tutira nem látogatjuk meg a szülőket.

Leendő vőlegényem édesanyjával akkor találkoztam, amikor már szakítottunk. Annyira emlékszem, hogy gyönyörű, rendkívül jómodorú, kedves asszony volt.

Férjem édesanyja szeretettel fogadott (sajnos, ennek megvolt az oka...), a legszebb-legjobb rántotthúst ő csinálta a baromfigulyással együtt. Mivel sok idős volt a családban, nem okozott gondot az alkalmazkodás.

Nem találkoztam vele sokszor, amikor baj volt nem segített - bár kértem -, távol éltünk egymástól, nem avatkozott bele az életembe se jó, se rossz értelemben.

Nem szólok bele a fiam életébe. Nem kritizálom, hogy miért nem így, miért nem inkább amúgy. . .

Én csinálom a világ legjobb krumplifőzelékét, lecsóját, rakott krumpliját és túrógombócát. Aki majd kéri, neki is megmutatom, vagy megcsinálom nekik. Ezután viszont megyek kirándulni, kerékpározni, orgonálni. Ha az unokám palacsintát és pizzát kér, repülök. Ha meg kell tanítani magyarul beszélni - ott leszek. Az ő terhüket nem viszem, az enyémmel nem terhelem. Vigye mindenki a maga keresztjét.

Ha úgy alakul az életem, mellettük élek. Leszek ügyeletes nagymama, konyhatündér, anyagbeszerző, patyolat és kertész.

Elolvastam a cikket es a sok hozzaszolast is. Nekem biztos nagy szerencsem volt/van az „anyos pajtikkal“, mert nekem tenyleg „pajtasaim“. A volt ferjem szüleinel laktam, amikor egyetemen tanultam, minden honapban 10 napot. Soha nem szapult, mondhatom segitökesz volt anyos. Övele meg az elejen volt egy kis „nezetelteresünk“, amit meg igazan ennek sem neveznek, mert mind a ketten csak elmondtuk a velemenyünket. Ez a nezetelteres abbol allt, hogy ö mindent vasalt, meg az alsonadragot is, en meg szinte semmit. Egy este aztan beszelgettünk, ö vasalt en meg TV-t neztem. Kerdezi, hogy kivasalom-e Petike alsonadragjait? Csipöböl tüzeltem a valaszt, hogy nem es igy sem fogja a nadrag feltörni a golyocskait. Ezen aztan jot nevettünk mind a ketten es soha nem mergezte meg a viszonyunkat, ez a szo valtas. Amikor a tudomasara jutott, hogy valunk nagyon meglepödtem, DE teljesen a hatterben maradt, nem szolt bele semmibe sem, csak annyit mondott, hogy egy valas ket emberen mulik.

Az igazan „komolyabb“ masodik anyosomtol, az elejen egy kicsit tartottam, mert osztrak a lelkem. Igazabol nem is töle tartottam, hanem attol, hogy mit szol ahhoz, hogy egy külföldi rabolta el kisfiacskaja szivet. Az elsö talalkozasunk, eleg furcsa volt, mert apos nagyon könnyen megnyilt elöttem, de anyos nagyon bent ragadt a csigahazaban. Kedves, aranyos volt, de nem igazan tudtam hova tenni. (Itt kell megejgyeznem, hogy az osztrakok, sokkal tavolsagtartobbak az elejen, nehezebben nyitnak. Mar lassan 20 ev itt let alatt, vannak olyan ismeröseim, akik meg mindig nem igazan meselnek a csaladjukrol. Persze ez engem egyaltalan nem zavar, söt szerintem neha jobb is. Nem kell mindig mindent kiteregetni.) Aztan ahogy anyossal egyre többször talalkoztunk, egyre jobb lett a kapcsolatunk, Megnyilt elöttem, nagyon jol elbeszelgetünk, voltunk közösen kirandulni is. Nagyon sok mindenröl ugyanaz a velemenyünk. Remelem igy is marad tovabbra is! Tudom, hogy nekem idaig nagy szerencsem volt!

Hmmmm, Olaszország:)

Hát, lehet, hogy ha tudnám, hogy anyósom tényleg a javunkat akarja, vagy legalább a fia érdekeit tartaná szem előtt,és nem a saját pozícióját féltené, nekem is szent és sérthetetlen lenne a szava:)

De ő csak termetre Mamma:)

Oké :)

Több évig éltem kinn Olaszországban, és én itthon is abból indulok ki, hogy ott a Mamma szava szent és sérthetetlen.

Mosolyognom kellett a válaszodon, igen,valahol igazad van, és az általad javasolt "mosolyogj és éld túl" taktikát csináltam is vagy 3 évig. Akkor megszületett a fiam. Én úgy érzem, ha magamért nem is álltam ki soha a "családi béke" érdekében, a fiam esetében nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, ezért több ízben is kinyitottam a számat. Kedvesen, udvariasan, nem követeltem, kértem.

Na ez hozta meg a felbőszült anya/lánya kombót, senkinek nem kívánom. Azért, mert nem tartottunk születésnapi zsúrt az egy éves fiunknak (a napján mi az apjával felköszöntöttük, a rokonságot megkértük, hogy hétvégén jöjjenek, ha fel szeretnék köszönteni) olyan országos botrányt csaptak, hogy ihaj.

Nekem ez már dedós szint. Kérem szépen, lassan 30 éves vagyok, el tudom dönteni, hogy kívánom felköszönteni a saját gyerekem, és ha ez valakinek nem teszik,hát maradjon otthon, és pont.

Tudod, én már lesz@rom a hosszútávú békét, mióta ez a dolog kipattant, legalább békén hagynak minket. Soha ilyen nyugodt nem voltam, nincs görcsölés, hogy menni kell bucsuba vagy ebédre vagy valamelyik gyerek fogtündérpartyjára.

A férjemnek meg szerencsére megvan a magához való esze, de tudod, ha elég lenne neki egy kis bogár, akkor menjen ő is isten hírével.

Szia

köszönöm.

Nekem tényleg nem volt gondom ezzel sose. Vagy csak nem tudok róla. Minden esetre, az én meglátásom, hogy azért egy felbőszült anya/lánya - mint pl. a te esetedben, még sok rosszat hozhat rád. Nem akarok ördögöt festeni a falra, csak nehogy az legyen, hogy azért nem mész anyósodhoz, mert esetleg más férfiakkal csavarogsz. A férfiak fülébe elég csak egy kis bogarat elültetni, főleg, ha folyamatosan ellenőrizve van a palánta :). Én akkor is amondó vagyok, hogy ha szembe dicsér akkor meg pláne ki lehet bírni néhány órát egy-két hetente. A hosszútávú béke érdekében. Akkor pedig anyós is, sógornő is csak falakba ütközik.

A vejeknek azért nincsenek a nőkhöz hasonló konfliktusaik anyóssal, mert az anyósok a főzésbe, gyereknevelésbe, házimunkába, háztartásvezetésbe dumálnak bele, nem az autószerelésbe, farakodásba stb.

A legtöbb anyós tényleg nem tekinti egyenlő félnek a menyét, a szemébe azt mondja, semmi baja vele, a háta mögött meg szapulja.

Korábbi hsz-ben írtad, hogy ha már unoka van, másodlagosnak kell lennie, a meny kijön-e az anyósával. Miért gondolod ezt? azért, mert a nagymamája? És?

Engem gyűlöl az anyósom, a szemembe mosolyog, a férjemnek szapul. A fiamat minél kevesebbszer engedem a közelébe. Szerintem egy gyereknek nem egészséges, ha a szüleit folyton ócsárolják előtte. Ha valaki engem nem tud a család tagjaként kezelni, az a fiamra se tartson igényt, ilyen egyszerű. Baromira nem tud érdekelni, hogy ő a nagymama, ha képtelen elfogadni, hogy a fia elvett feleségül, csak mert ők mást szántak neki.

Szerettem volna jó kapcsolatot kiépíteni velük (anyós és sógornő) de a kompromisszum nekik azt jelenti, mi azt csináljuk, amit ők akarnak.

Igaza van az egyik válaszolónak (ny.ali?) teljesen felesleges évekig gyötörni magunkat meg este sírni a párnánkba, nem kell vele foglalkozni,ha nem vesznek vissza, a lehető legkevesebb kontaktust fenntartani velük.

Gondoljunk már bele, ha valakit megismerünk a munka vagy a hétköznapok során, és nem szimpatikus, vele sem erőltetjük a kapcsolattartást. Na most én nem fogom szivatni magam egy életen át, csak azért mert a férjem anyjával kölcsönösen nem vagyunk szimpatikusak egymásnak. Nem tetszem? semmi gond. A fia azért megy az unokával,(Amíg nem csinál vele hülyeséget) de nekem semmi további dolgom azzal a bagázzsal.

Cikkíró, azért irigyellek ám a jó anyós-meny kapcsolatért! Szerintem mindenki erre vágyik valahol, csak nem mindig jön össze.

Na igen, milyen tapasztalat. Aki huszonpár évesen babát pelenkázott, a fiával együtt érettségizett, világ életében alkalmazott volt, és 50 fölött szakadt el az anyós függésétől, az nehogy már kioktasson az önálló háztartásvezetésről, ha egy vállalkozást egyedül viszek feleolyan idősen. Az ilyenben azt szerettem, hogy az a hülye kis taknyos, mármint én milyen jól jött, ha kérdés volt, hogy ezt meg azt az ügyet hogy kell elintézni, meg mikor egy feketén-fehéren leírt szöveget nem sikerült megérteni. Aztán meg utolsó senki voltam, ha nem úgy vasaltam, ahogy ő fütyült. :DDD

Most már elkerülöm jó messzire, ráhagyom a hülyeséget. Persze az alaptisztelen megvan, de igazából magam alá sorolom, nem tekintem egyenlő vitapartnernek. Apósról ne is beszéljünk. :P

Bizony!!!! Igaz!

"Vagy ha tévednék, abban biztosan nem tévedek, hogy a menye az, aki a fiatalabb, neki nem kellene felvenni a "kesztyűt"."-írja a cikkíró! Én erre az anyósnak is megmondtam: a kor nem érdem csak egy állapot! Azért mert vki idősebb kaphat több tiszteletet, de azt sajnos ki is kell érdemelni, pusztán a kor nem jogosít fel erre senkit sem...

Tudod én már nagyon rég rájöttem arra, hogy azok az emberek viselkednek így, akiknek önértékelési problémájuk van! Egy intelligens ember nem ilyen mércével mér, és nem így közeledik a másik ember felé..Ahogy a férjem szokta mondani, a teli búzakalász a föld felé hajlik, csak az üres mered az égnek. És ahogy az idős szomszéd néni szokta mondani, meztelenül születünk és úgy is halunk meg.

Neked se lehet könnyű a helyzeted, nem irigyellek, de ugye nem is akarunk másoknak megfelelni!

Az én viszonyom sem jó az anyósommal. Nem is volt lehetőségem felvenni a kesztyűt, hiszen a legelső találkozáskor kijelentette, hogy mivel szegény családból származom, meztelen fenékkel jöttem. Azóta eltelt 10 év, a saját erőnkből próbálunk a férjemmel egyről a kettőre jutni, mégis azt vallja, hogy minden a fiáé. Tehetek bármit, mindig ugyanaz a senki maradok. Egyszerűen nem vesz emberszámba. Állandóan arról beszél ha kettesben vagyunk, hogy nekik 4 házuk van stb. Innentől nem hiszem, hogy velem lenne a baj! Egyet felejt el minden ilyen "jólelkű" anyós, hogy ők is voltak menyek!!!

Egyébként a cikkírót megérteném akkor, ha megélte volna mindkét végletet. Így azonban nem lehet ennyire konkrét véleményt állítani. Örülj neki, hogy Te ilyen jó helyzetben vagy, kívánom neked, hogy soha ne forduljon rosszabbra!