Gyomor bypass lefogyásra (beszélgetés)
De jó, hogy ezt leírtad Judszi, nagyon szorítok, hogy hamar elmúljon ez a gátlásosság a szilárd ételekkel kapcsolatban is! Most megerősítettél benne, hogy nem viszem túlzásba az új életre való készülődést, mert már volt egy ilyen érzésem, de most elmúlt! :-)
Amikor még nem jöttek rá, hogy mi okozza az elakadást, akkor mit éreztél amitől annyit hánytál, fájdalmat, vagy pánikot, hogy elakad, és inkább visszaküldte a tested?
Sziasztok! A műtétem jun.21-én volt. A műtétre 4 hónapot vártam. Nekem szerencsém volt, mert nem igazán kaptam negatív megjegyzéseket sem műtét előtt, sem utána. Két helyen dolgozom, mind a két helyen támogattak, izgultak. A történetemet azért irom meg, hogy erre is fel tudjatok készülni. Persze ez nem biztos, hogy mással is meg fog történni. Műtét előtt már odafigyeltem az evésre. nem diétáztam,de csökkent a mennyiség. A műtét remekül sikerült, az intenziven végig aludtam, a kórteremben szépen felkeltem, sétáltam. Kb. három hétig minden rendben volt. Majd valami elakadt és elkezdődött a kálváriám. Se folyadék, se pépes, se semmi nem maradt bennem. Mindent kihánytam. Irtam a fórumra, hogy segitsetek, amit meg is tettetek, mindenki szerint hivjam Mohos dr-t. Felhívtam és szeretettel meghívott ismét Veszprémbe, a kórháza. A műtét remekül sikerült, nem volt szervi bajom. Ami baj volt, az a kicsi agyacskám. Bepánikolt és nem engedett inkább semmit, mint keveset. Egy hét után hazajöhettem a kórházból és kezdödött előröl az evés beinditása. Jártam szakembernél, aki segitett helyretenni az agyacskámat. Most kb. 3 hónapos vagyok és nem igazán esik jól darabos ételt lenyelni. Nagyon szeretem a leveseket és a főzelékeket. A mai napig rá kell készülnöm, ha darabos kaját szeretnék enni. Azért irtam ezeket le, mert nem szeretném, ha mással is megtörténne. Akik műtét előtt álltok, készüljetek agyilag is. Ez egy nagyon komoly műtét, nagy lehetőségekkel. Ezek ellenére egy pillanatig sem bizonytalanodtam el a műtéttel kapcsolatban. Szerintem remek döntés volt, de nem készültem fel eléggé. Ne essetek ebbe a csapdába!!!! Olvassátok el a többiek irását és próbáljatok felkészülni.
Sok sikert és kitartást, a műtétnek sokkal több előnye van, mint hátránya.
Az én hajam még nem hullik. Enni és inni és sem tudok egyszerre. A savlekötőt le tudom nyelni.
Ismerősök, barátok, kollegák nagyon nyitottak, segítőkészek a családommal az élen, mégis igy jártam.
Remélem tudtam egy kicsit hozzátenni és segiteni a döntésetekebn.
Mind ezek ellenére most is megcsináltatnám a műtétet, mert egyedül nem megy.
Szia.
Örülök hogy túl vagy rajta :-) és tényleg jó ha őszinte az ember mert azért lehet tudni mire kell számítani. Majd egyszer csak én is túl leszek rajta :-)
Zsú1965 köszönöm a válaszod, neked akkor nem is hullott a hajad?
Neked így 4 évvel később van gondod a gyomortágulással, hízással, vagy bármivel?
Szabad tudni mennyit fogytál?
Nem vagyok rá büszke, de én nem szedek semmilyen vitamint sem egyéb táplálékkiegészítőt, fehérjeport csak a sport miatt. Másjuban voltam 4 éves, a vasam lett most kb.2 hóanapja alacsony, minden más értékem normális.
Ezt csak azért mondom, hogy mint minden másban , ebben is százféleképpen reagálunk.
Zsuzsi135 értem Én is így gondolom ez egy új esély amit nekem kell a magam javára fordítani.
A hajhullást tehát nem lehet kivédeni!
Az éhségérzettel, mi a helyzet? sokan írták, hogy az elején nincs, ahogy tágul a gyomor az is jön?
Illetve, ha az ember nagyon tudatosan eszik akkor miért tágul ilyen ütemben vissza? Ezt nem lehet befolyásolni? vagy ezért mondják, hogy ne igyál és egyél egyszerre?
Egy régi műtött még évekkel ezelőtt írt egy bizonyos algáról Spirulina ami esetleg segít a hiányokon ezt esetleg ismered?
Sziasztok!
Túl vagyok a gyomortükrözésen. Sokan írták, hogy ki lehet bírni, meg, hogy pár perc az egész... ÍGY VAN! De attól még borzalmas volt. Ja és nekem nem fújtak be lidokaint sem. Mikor mondtam a dokinak, hogy nagyon öklendezős vagyok, azt válaszolta, hogy aki öklendezik, azt gumikalapáccsal fejbe szokták vágni. Amúgy nagyon aranyosak voltak, sokat kérdezett a doktor úr a bypassról, és azt mondta jó döntés, mert ha ember mérlegel, akkor oda jut, hogy ezzel a testtel nem éri meg az öregkort és hiába kockázatos, sokkal több érv szól mellette, mint ellene. Dícsérte Mohos dokit, nagyon felkészült csapata van, volt valami konferencián a bypassról és ott hallotta az előadásást. Szóval túl vagyok rajta, túléltem, de nekem szörnyű élmény volt. Remélem nem ijesztettem el senkit, de kértétek a tapasztalataimat, azért írtam így le. :)
Kedves forumozok,
Most hívtak a Duna Medicalbol vissza, a gyomor bypass árát 1.750-re visszavették és még van oktober végére mütétre idöpontjuk. Én nagyon elgondolkodtam rajta, szerintem bevállalom.
HALI!
Mikortol!?
sport ...az elsö 40 kg után DE atán mindent bele..HETI 5x sport
Evés....
válogatos lettem mint a Hompotné malaca...DE Mindent eszem gondolom a mennyiségek is érdekelnek!?
Igen tágul a gyomor nem is kicsit...az enyémet most 50ml-röl kezdtem mint mindenki 4oo-ra saccolom
rémisztö-nem!?
Haj!
mint a ho...ugy hullott de baba hajam jött puha sejmes
DE elötte is hullott az ilyen olyan reumás gyogyszerektöl vagy gyulladástol a szervezetben
Kopasz nem lettem de sok sok elhulott
Vitaminok....
minden másnap Egy granulát vizzel kell higítani ACTIVAS vitalstoff komplex
b12 jo eddig eggyetlen egy injekciot SEM kaptam
Vigyázat .....
nem akarok itt senkit sem rémizgetni vagy elijeszteni a mütéttöl HAGSULYOZOM életem legjobb döntése volt
DE
Ez nem az hogy ülök a babérjaimon és csokikát tömök a pocikámba elöbb vagy utobb tágulunk ezt látom magamon ,,,Pedig ha valaki én agyon vigyáztam..
ugyanugy mint minden más diétával ha ezt abbahagyod itt is visszahizol
Ismerek olyat akit 3.5 éve operáltak hollandiában
55kg ot fogyott HURRÁ megcsináltam alapon ..mindent feladott étkezés terén ujra ugy étkezik mint elötte és ugyan annyit ....
10 kg-al könnyebb most mint kezdetekkor
Megérte!?Nem..Kérdés...!??
üdv zsuzsi135
Kedves Zsuzsi135(66) :-)
Nagyon örülök, hogy írtál ezzel mindannyiunknak segítettél.
Ha már ilyen nyíltan leírtad, hogy mennyit fogytál, megteszed, hogy megosztod velünk azt is, hogy pl, mikortól kezdtél el mozogni és mennyit? ma már mindent eszel? a hajad hullott? milyen vitaminokat szedsz?
Ne haragudj,nem akarlak lerohanni, csak fel szeretnék készülni mindenre.
Szia zsuzsi135
Jó volt olvasni amit írtál és legalábbis nekem ezek megint egy löket volt arra, hogy helyesen döntök, jelen pillanatban 45.7 a BMI, de nekem is álmom hogy egyszer "normál "kategóriába tartozzak, szóval néha valóban jó lenne, ha irnanak a régi műtöttek és nem csak azok akik a műtét előtt állnak.Köszi
sziasztok!
Az elmult idöben passziv olvasoja vagyok az oldalnak de annyit kérdeztek itt az "öreg" mütöttekröl....
Talán lassan én is az leszek -vagyok
Tavaj jan.végén mütöttek 135,8 kg 48,2bmi-vel indultam
Veszprém/ Dr Mohos mütött-szuper jo fej
ma 66kg és ezt irta a bmi.....
Az Ön testtömegindexe
23,67
Kategória: normál
Kedves Hölgyem! Gratulálunk, az Ön testtömeg-indexe az ideális tartományba esik! Sem fogyókúrára, sem hízásra nincs szüksége. Csak arra kell vigyáznia, hogy ezt az eredményt meg is tartsa. A normált testtömeg-indexû emberek várható élettartama a leghosszabb, a táplálkozással összefüggõ krónikus betegségek kockázata pedig a legkisebb. Sportoljon, mozogjon minél többet, táplálkozzon egészségesen, és tartani fogja normális testsúlyát.
Egyre kevesebb esélye van, hogy az elhízottak táborába lépjen, ám a veszély nem szûnt meg. A fogamzásgátló tabletta elhagyása okozta hormonális változások, esetleg a menopauzába történõ korai belépés még komoly veszélyt jelentenek testsúlyára. Figyeljen fokozottan táplálkozására, és válasszon valami könnyed, de rendszeresen végezhetõ mozgást is!
Szoval mit is mondhatnék..!?Megérte-nem érte meg!?
Kérdés ez még!?
Rossz a gyomor tükrözés IGEN kellemetlen!
Fáj a derék a tulsujtol-dagado lábaktol az aranyerektöl !?ÉS MINDEN NAP!!!!Nem csak 20 percig kellemetlen!
Mondjátok?
AZ ugy testi lelki fajdalmakat amik a Duciságot kisérik MINDEN NAP.
Irjátok a minden napi megaláztatásokat a munkahelyen stb.Nem fáj!?
Ugyan ezeket éltem át mind ti.VÉGE!!VÉGRE!!
66kg vagyok JO MÁSFÉL ÉV KEMÉNY MUNKÁJA
KITARTÁS CSAJOCÁK!!!!!!!Minden el fog törplni a fájdalmak a kellemetlen elsö hetek stb.Ugy mind a szülés fájdalmai ezt is fe--lej--tös.
itt az eredmény HA ezt valaki mondta volna 18 honapja BIZTOS KIKACAGOM...most tartani kell legföképpen KITARTANI KELL.Ne parázzatok ha valakik HÁT MI sok mindenen átmentünk EZ galopp.
SOK SOK SIKERT!!
zsuzsi135 aki már "csak"66
További ajánlott fórumok:
- Kb. 1, 5 hónapja tartó szűnni nem nagyon akaró gyomorfájásra milyen nem orvosi alkalmazások léteznek amitől jól de legalábbis jobban leszek?
- Voltál-e már gyomortükrözésen a gastroenterológián?
- Volt már v.kinek gyomor vagy végbél tükrözése?Tapasztalatok?
- Ha már végképp semmi nem segít, végeztetnél gyomorgyűrű műtétet?
- Az én gyomor bypassom
- Bypass és Sleeve gyomorműtét tapasztalatok