Gyomor bypass lefogyásra (beszélgetés)

Mélységesen egyet értek. A műtét utáni reakció kiszámíthatatlan. Nem tudsz felkészülni. Csak magamból tudok kiindulni. Soha semmi bajom nem volt. A munkahelyemen ugy érzem mindig az elsők között fogtam nmeg a munkát. Nem voltam egy leülős fajta. Műtét előtt egy-két hónappal mégi elkezdtem leülni, feküdni. Úgy látszik már sok volt a kiló. Azt hittem műtét után enyém lesz a világ. Igy is volt 3 hétig. Szinte ugráltam, jöttem-mentem. Aztán jött amiről irtam. Összesen 6 hétig voltam otthon szabadságon és táppénzen. Életemben nem hiányoztam ennyit a munkából. Mindenki másképp gyógyul, másképp reagál a szervezete egy ekkora sokkra. Úgy érzem nem vagyok "anyámasszony katonája", de nagyon megviselt és még mindig félek nyelni.

Persze ez csak egy vélemény, egy történet.

Remélem tudtam segíteni.

Ezt a két napos Medical Centerest azért én nem venném készpénznek még, nincs elég információnk róla, sem a műtéti technikáról, sem arról, hogy nem egyénileg határozzák-e meg a bentmaradás idejét. A cikkben egy 22 éves lány szerepelt, nem biztos, hogy netán egy 40 fölötti, társbetegségekben szenvedő pácienssel is ugyanaz lenne a protokoll.

A luxemburgi gyakorlat, a műtétnapján-kiengednek-másnapmehetsz-dolgozni-módi sokkal jobban szíven ütött engem :-DD

Ja, értem már! nagyon köszönöm hogy kifejtetted, tényleg elbeszéltünk egymás mellett akkor, mert ezekkel teljesen egyetértek. Végigolvasva a fórumot, nekem inkább az volt a benyomásom, hogy a probléma nélkül felépülő műtöttek voltak arányaiban kevesebben, mármint sokuknak fájt sokáig, vagy nagyon gyengék voltak, vagy sokáig kihánytak mindent, úgyhogy én eleve erre készülök, legfeljebb ha a szerencsések közé tartozom majd, akkor kellemesen csalódom :-)

Én hajlamos vagyok mindent túlbiztosítani, így egyetlenegy dologban nem hallgattam a Mohosra, aki azt mondta, hogy két héttel a műtét után már utazhatok is haza, mármint Franciaországba. Ismerve magamat, hogy mennyire el tudok nyámnyilásodni egy sima betegségtől is, és ismerve a beavatkozás súlyosságát, abszolút kizártnak tartom, hogy én két hét után képes lennék annyira összeszedni magam, hogy repülőre üljek, bármennyire is a könnyű legyen esetleg a lábadozásom, nagyon bátor, az aki úgy készül.

Egészségesen is egy macera nekem az utazás, pláne manapság, amikor órákig kell sorbaállni, mert mindent átvizsgálnak, és majdnem bugyira vetkőzni, de már a cipő le és felvétel is nehézkes lehet, otthon felteszem a lábamat egy székre, és bekötöm, de nem biztos hogy a földig tudok majd hajolni a sebekkel, aztán cipelni a bőröndöt, még ha kerekes is, akkor is itt-ott meg kell emelni, aztán ott van a felszállás és leszállás, a nyomáskülönbséget szerintem megérzi egy friss seb, meg mi van ha az elején állandó az émelygés, mint az sokakkal megtörténik, az a repülőn csak rosszabbodik, és onnan mindig elkászálódni a vécéig, ha kell... szegény férjem egyszer az visszautunk reggelére rontotta el a gyomrát, hát szegénykém majdnem kipurcant, mire leszálltunk Párizsban, a magasságváltozásoktól úgy liftezett a gyomra, amit meg sem érzett egészségesen, márpadig most a gyomrunk nagyobb terhelésnek lesz kitéve, mint egy gyomorrontás. Én a magam részéről egy hónapot biztos hagynék mielőtt ilyen nagy utazásba fogok, de nekem még hosszabb lesz, de csak mert az egy hónap pont karácsonyra esne, és akkor a legdrágábbak a jegyek, úgyhogy csak január első hetében utazom vissza.

Én is amondó vagyok, hogy két opcióra is kell tervezni, arra is ha minden pikk-pakk megy, de arra is, ha az ember akár hetekig alig erősebb, mint egy pillangó, mert mindkettőre van sok-sok példa. Meg a legtöbb műtét utáni komplikáció a műtét utáni hat héten belül jelentkezik, szóval vagy érdemes otthon lenni, vagy a másik országban előre lecimbizni egy szakorvossal, hogy tudjon róla, hogy volt műtét, és ha valami akut baj van, akkor egyből kapcsoljon, és megfelelő helyre irányítson, ne menjen el azzal egy csomó idő, hogy az ember magyarázgatja, hogy milyen műtéte is volt pontosan néhány héttel korábban.

Remélem, nem az ellenkezője jön/jött le abból amit írtam…. Én abszolút támogatom a műtétet. Mint oly sokan fogalmaztak már így, nekem is életem legjobb döntése volt, soha egy percre sem bántam meg. Soha.

Hálás vagyok Mohos doktornak és V. Péternek, hogy róluk megszületett az a bizonyos tv riport. És hálás vagyok Tanyi dokinak, aki végül megoperált (a konzultáció után 6 héttel).

Akkor is belevágtam volna, ha tudom azt sok apró kellemetlenséget, amivel együtt kell élnem (pl. kuruttyolás és társai). Mi akkor ezekről nem tudtunk, arról sem tudtunk, hogy mennyit fog változni, túlzás nélkül mondhatom, az egész életünk.

A jó oldalon van bőven mit felsorolni, a kellemetlenségek elfogadhatók, lehet velük élni. És szerencsére nem mindenkinek jut mindenből.

Sajnos a legtöbb műtött, akinek volt valamilyen problémája, nem beszél róla, sem a bypass sem a későbbi plasztikák esetében. Pedig néha azzal is voltak nehézségek. Azért egymás között többé-kevésbé tudunk róla. Viszont, főleg a nem túl régen operáltak, akik még abban a szakaszban vannak, amikor potyognak minden nehézség nélkül a kilók, és amikor még újdonság a könnyebb mozgás, a csinosabb alak, akkor annyira eufórikus, hogy leginkább ezekről beszél csak. Persze érthető…tudom magamról.

És azt is tudom, hogy a legtöbbünkön, amikor valamit nagyon szeretnénk sepciális szemüveg van, hajlamosak vagyunk csak azokat az infókat meglátni egy-egy beszámolóban, ami számunkra biztató..

Azért szoktam néha ilyenkor kicsit negatívabban szólni, vagy megpróbálni visszafogni a lelkesedést, mert gyakran olvasok olyanokat, hogy … műtét után hazavezetk 200 km-t…egy hét múlva hazarepülök…3 hét múkva visszamegyek dolgozni…már emelhetek is….sportolhatsz már 2 hónap múlva….stb.

És sokaknál így is van. De ha valaki nem? Ha bármi komplikáció lesz? Vagy csak egyszerűen ő nem abban az ütemben gyógyul, erősödik, mint mások? Ha hetekig nem tudsz ülni rendesen? Ha hetekig tanulod, mit és hogyan egyél, hánysz vagy hasmenésed van állandóan? Akkor mi van? Pofára esés?

Ráadásul a legtöbb kövérnek már van társbetegsége, ami nagyban befolyásolhatja ezeket. Ehhez képest a két nap, jesszus, nekem riasztó és felelőtlen.

Van, akinek több idő kell két hétnél ahhoz, hogy a visszatérjen a műtét után az életébe.

És azzal is jó tisztában lenni, hogy aki hajlamos a hízásra, az az is marad, a műtéttel nem kapunk egész életre szóló mentességet.

Én is teljesen egyetértek, nekem is az volt az első, hogy 2nap?????

Én külföldről jövök haza a műtétre és ahhoz, hogy tudjak jönni nagy szervezés kellett, mert van 3 gyerekem. Amikor az orvostól (DR Mohos) megkérdeztem mikor jöhetek haza, azt mondta szeretné ha 10 napig otthon lennék, de a 4-5 naphoz ragaszkodik!!!!! Ez a saját érdekem.

Persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy hol és hogyan, de az egészségünk és a biztonságunk a legfontosabb. Ne engedjétek, hogy a türelmetlenségetek döntsön a józan ész helyett. Sok sikert Csajok.

"És igen, károgok néha, amikor azt látom itt a fórumon, hogy már csak a szép és a jó létezik."

Bocsánat a múlkoriért, rettentően túlreagáltam, de most megint ezt mondod, és megint nem értem, hogy mire gondolsz, és nem kekeckedésből kérdezem, de Zsú, kérve kérlek, fejtsd ki ezt bővebben, mire gondolsz, amikor azt írod többször is, hogy túl optimistán állunk a műtéthez. Ha megmondod miben kéne változtatni, esküszöm változtatnék, meg szerintem más is, de egész egyszerűen én nem látom a túlontúli optimizmust a műtét előtti bandán amit te. Senkit nem olvastam úgy nyilatkozni, hogy "na gyerekek, lezavarjuk a műtétet, és utána élünk bele a világba, mint a jani, gondtalanok leszünk és soványak, a műtét pedig bagatell, a hülye is kibírja féllábon" Sőt ennek épp az ellenkezőjét olvasom, mindenki tele van kérdéssel, kétellyel és aggodalmakkal, minden apró részleten problémázunk (ezt most nem negatív értelemben mondom, szerintem kell is problémázni ezeken), és épp a műtöttek nyilatkoznak úgy, főleg minél több idő telt a műtét óta, hogy igen-igen, vannak kellemetlenségek, és nehézségek, de mindent egybevetve nem bánták meg, és nagyon jó az életük.

Ahogy én látom mindkét hozzáállás teljesen természetes a maga szakaszában, nekem nem tűnt fel sem az, hogy a műtöttek folyton mérsékletre intenék a műtetleneket, és az sem, hogy a műtetlenek féllvállról vennék a figyelmeztetéseket egyáltalán, viszont a műtöttek hozzáállása igenis ad okot némi optimizmusra, és csak ez a jó reménység az ami keveredik a műtetlenek aggodalmaival, de ettől még nem veszik kevésbé komolyan. Ha nem lenne remény a pozitív végkifejletre, eleve nem is feküdnénk fel a műtőasztalra, ez nem egy vakbélműtét, amikor nincs választás: vagy műtét vagy azonnali halál, naná, hogy jó reményekkel indulunk neki, de nem felelőtlenül.

Még a te eseted is sokat segített, nekem legalábbis mindenképp, mindegyik kommentedet elmentettem, amiben a komplikációdról beszéltél, és írtam egy jegyzetet magamnak, hogy ha ilyesmi fájdalmat érzek vagy olyasmi tüneteket tapasztalok mint te, akkor mire lehet gondolni majd, és ne húzzam a segítségkérést. Az egyik könyvben is van egy ilyen "tünetlista" hogy milyen panaszok esetén kell mihamarabb orvoshoz menni a műtét utáni hetekben. Viszont az, hogy jól vagy és rendbejöttél attól még örömmel tölt el, és optimista természet lévén reménykedem, hogy nekem is jól sül el, ha netán lesz komplikációm. És szerintem a többiek is így vannak ezzel, pozitív végű beszámolóknál az a végkövetkeztetés, hogy jó hogy tudunk az esetleges gebaszokról, számítunk rájuk, és felkészülünk, de jó érzés tudni azt is, hogy van rá gyógymód.

A hajhullást én sem úsztam meg....de valóban nincs mit tenni se ellene, se vele, amikor már hullik, csak a türelem, és visszanő, több is, és általában jobb minőségű is lesz, mint korábban.

Én 110 kilóról indultam. most 63 vagyok, és már minden dekálért küzdenem kell. Kalóriát számolok, sportolok... A súlytartás nem okoz különösebb nehézséget, de korlátokat azért kell állítani, oda kell figyelni, mennyiségben és minőségben is (vannak szerencsések, akinek nem, de a legtöbbünknek ennyi idő után már igen).

A gyomor tágul, sokat, meg kell tanulni figyelni a jeéekre, hogy mikor van tele. Nálam az alapszabály, hogy szénsavasat soha nem iszom, és evés közben és utána egy ideig sem.

Jobban kell tervezni az életet, mint előtte, pl. ha enni akarok, akkor mindig iszom előtte pár perccel, mert utána ha szomjan halok, akkor se.

Leveseket nem nagyon eszek, mert abból könnyű magam túl enni, és észrevétlenül tágít (szerintem). Az ajánlás a napi 3x étkezésm nekem ez nem vált be, én 6-7x eszem egy nap. Nálam ezek működnek, másnál más...

A fórum kezdetekor írta Ria gyakran, hogy a bypass csak egy mankó, nem a végleges megoldás, ezt tartom szem előtt. Ez az egyik legfontosabb mondat a bypass utáni életre!

Már nem tekintek úgy magamra, mint egy bypassosra, mert a szervezetem alkalmazkodott (felszívódásban, stb,), és pont úgy működik mint egy nem operáltnál.

Elolvastam a tegnapi hsz-ket és sok minden kavarog a fejemben.

Duna Medical: 2 nap, a doki már 150 műtétet végzett… Én pontosan a bizonyos „csak 2” nap miatt visítva menekülnék. Nem tudom elképzelni, hogy ez egy felelős eljárás, amikor teljesen átrendezik az ember tápcsatornáját. Debrecenben és Veszprémben napokkal később végzik el pl. a nyeletéses vizsgálatot, addig semmi nem mehet a gyomorba, még víz sem, infúzióban kapja a folyadékot mindenki, hiszen a gyomor varratait védeni kell.

És mindegy, hogy milyen speciális eszközre hivatkoznak, belül ugyanaz történik, ugyanúgy gyógyulni (és ellenőrizni) kell.

És mi a helyzet a műtét utáni kontrollokkal? Azt is végzik? Milyen gyakran? Mennyiért? És ha akkor van valami gond, akkor azt ki, hol és mennyiért fogja kezelni?

Sajnálom, hogy ennyit pörgök ezen, csak a saját példámból indulok ki. Tök egészségesen mentem kés alá, mégis majdnem ott maradtam az asztalon (nem orvosi hiba miatt), aztán egy hét után visszakerültem napokra egy szövődmény miatt, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem kellett újra operálni.

És igen, károgok néha, amikor azt látom itt a fórumon, hogy már csak a szép és a jó létezik. Mert azért ez igenis NAGY műtét, bonyolult, előre senki nem lát belénk, gyomortükrözés ide vagy oda.

Dicséretes a pozitív gondolkodás, de körültekintéssel párosulva még inkább.

Tanyi és Mohos: Tanyi dr már az előtt is végzett bőven ilyen műtéteket, amíg a média nem „kapta fel” Mohost. Mohos pedig évekig külföldön. Mindkét orvos több száz ilyen műtétet végzett már, megnyugtató orvosi és kórházi háttérrel. Tessék szépen utána olvasni a szakmai hátterüknek…

Debrecenben egy 2003as bejegyzes szerint mar "tobb mint 100" mutetet elvegeztek, azota pedig mar 3 ev eltelt.

Szerintem semmivel sem mas a pesti felszereles vagy technika mint mashol. Mivel az ottani doki az angol rendszerben szerezte a tapasztalatat ahol 2nap alatt kitesznek a korhazbol akar ennel, akar masfajta mutetnel is amelyeknel Magyarorszagon 2x annyi idot toltenel labadozassal. Szoval Angliaban ez a rendszer, o ezt tanulta, ismeri es ennyi az egesz. Szerintem barmelyik korhazat valasztja az ember a 3kozul a leheto legjobb ellatast es szakertelmet fogja kapni.

Egy magankorhazban engem csak a nem ingyenes utogondozas zavar illetve hogy esetleg nincs intenziv osztalyuk vagy 24oras orvosi garda akik veszhelyzet eseten keznel lennenek ha valami balul sulne el.