Fogyi-csoport :) (beszélgetés)
Nyilván nem! :D
Egyszerűen annyira kiéheztem mindenre, hogy nem tudtam azzal foglalkozni, hogy zöldséget és fehérjét kellene ennem. Szerintem nem voltam ráhangolódva és egyébként se kellett volna 6 napig támadóznom, lehet, ha egy nappal hamarabb abbahagyom, akkor sikerült volna átállnom. Csak én felülbíráltam a kalkulátort, mondván úgyis sokat kell fogynom.
Gondolom, nem véletlenül írja az öreg Dukan doktor, hogy akinek keveset kell leadnia vagy alapból el tudja fogadni, hogy szépen lassan halad vagy akik nem tudnak ráhangolódni a fehérje napokra, azok rögtön kezdjék inkább a második szakasszal.
Egyelőre eszem mindent (vagyis ez így nem igaz, mert a szénhidrát dúsakat - gabonák, gumósok, hüvelyesek, cukrosak - minimializálom, illetve lehetőleg kerülöm. Azért egy 1200-1400 kcal/nap limitet próbálok tartani.
Kacérkodtam már a Dukannal úgy másfél éve, de egy 6 napos kezdés után olyan féktelen kajálásba kezdtem, hogy nem láttam értelmét megismételni.
Köszönöm szépen:-D
Nekem nagyon bevállt, nagyon szeretem:-D
Szia:-D
Keresgélek aktív fogyis fórumokat és itt is megpillantottalak: Hogy sikerült az almás?
A gyümölcsnapba belekotnyelhetnékem van. Két dolog miatt nem ajánlom a turmixot, az egyik, hogy az evés élmény hiányzik, mert nem rágsz. A másik, hogy a gyümölcsökből a cukor túl gyorsan szívódik fel, ha összetörjük a rostot. Ergo nagyobb inzulinlökést eredményez, hamar éhesek leszünk utána.
Gyümölcsnapon - ha lenne nekem olyan, akkor a gyümölcsöket külön-külön fajtánként enném, legalább egy óra szünettel.
Köszi a tippet. :)
A gombával nem lesz bajunk, egyikünk sem szereti.
Párom imádja mondjuk a chilis babot ha van benne bacon a hús mellé. Főzeléket egyáltalán nem eszik (én sem) Ez jó egynek, zöldség napra, de...ááá mindegy. :D
Jövő héttől úgy is szabin leszek, irány a nosalty! Előre összeírom mit hogyan tudok kétféleképp megcsinálni. Hirtelen neki kezdtem, és megfeledkeztem a férjemről. Most meg csak kapkodok és nem tudom hirtelen mit csináljak :)
Azért köszi a tippeket, legalább tudom, hogy milyen irányba induljak el. Tényleg tanácstalan voltam. :)
Sziasztok!!! Szeretnék csatlakozni! Én 9.-én kezdtem a 90napos diétát. 21.-re 4kiló minuszom volt. Elöző héten kicsit vissza álltam, mert vendégségről vendégségbe jártunk és ott csak nem kérhettem, hogy főzzenek és készüljenek az én diétám szerint. 1kiló vissza is jött :( hétfőn ismét elkezdtem 76,5kg-val indulok. Legalább 10kilót le kellene dobnom.
Az én párom, van hogy úgyan azt eszi mint én, de most már nem okoz gondot, ha neki valami olyat kell készítenem amit én is imádok. A kóstolással bajom van, mert nem akarom megszegni a diétát, de sajna muszáj, mert van hogy ez miatt nem volt elég sós, vagy túl sós lett amit csináltam. Ennyi csak nem árt :)
Őszintén szólva konkrét ételekre gondoltam. :-)
Pár tipp:
Ch napon: neki lehet húsos makaróni, neked hús mentes, gombával, zöldséggel (igaz, hogy két lábas kell, de párhuzamosan tudod csinálni).
Zöldség (keményítő) nap: csilis bab (neki mehet bele a hús és ha kell neki- kenyér, tészta, stb). Főzelékek, nem liszttel, hanem önmagukkal vagy étk keményítővel sűrítve. Levesek, ha nem kell berántani (krumplival sűrítheted).
Fehérje: ha sütsz vmit, akkor nem szabályos, de gondot nem okoz- csinálsz magad miatt párolt zöldség köretet és külön rizst vagy krumplit. Rakott húsnál meg tudod enni a húst savanyúsággal vagy pld görög salival. Tojásos
Madártej (Shephard ehhez tett fel a receptekhez leírást), diétás (cukor+keményítő mentes pudingport is lehet kapni a Sparban tutira).
A gyüminap az, amit nem nagyon tudsz variálni.
Max turmixolsz gyümikből+cukor mentes diétás lekvárból egy kis jéggel és édesítővel egy shake-et.
A nosaltyn is vannak receptek, de figyelni kell, mert nem mindegyik jó.
Mi azt a verziót csináltuk, amiben a gomba semleges, így a gyüminap kivételével bármikor lehet.
Ha van olyan konkrét étel, ami problémás, írd meg. Hátha összehozunk hozzá vmit. :-)
A párom szinte bármit megeszek, ha annak minimum 70%-a hús. Viszont hízni szeretne min. 10kg-ot. Ha az én étrendem követi, ez nem igen megy neki. (Egyébként se nagyon hízik, össze ehet akármit akármekkora mennyiségben és 1 dkg zsír sincs rajta!! /sírógörcs/)
Ami a fő problémát okozza nálam, hogy én eléggé zöldség-gyümi párti vagyok, ő meg nem. Főleg most a 90napos alatt bukott ki...
Megpróbálok segíteni, már végigvittem egy 90est.
A párodnak miket szoktál főzni?
Sziasztok!
Eddig egész szépen haladok a 90napos betartásával. Viszont szembesültem egy oltári nagy problémával (számomra nagy) a férjem nem diétázik...és az utóbbi pár napban enyhe szenvedést okoz, hogy neki külön kell főznöm, mivel én abból nem ehetek...Más hogyan oldotta meg az ilyen jellegű problémát?
(Csak megjegyezném, hogy életem párja híni akar de nagyon, én meg igyekszem neki aszerint főzni)a jelenlegi étrendünk ép, hogy nem veri agyon egymást...
Sziasztok, szépjóreggel!
Kicsit elmaradtam de vagyok :) Hogy vagytok, kinek hogy halad a fogyi? Mozgunk rendesen? :))
A "fészbúkon" van egy csoport, Változtass!-életmód egy életre.
Rengeteg jó tipp is van fenn, meg lehet kérdezni egymástól stb. Recepteket is osztanak meg, és néhány lánynak van blogja,ami szintén tele van recepttel.
Ha így haladtok már nem sokáig. :-D
Épp a minap mondtam az egyik kolléganőmnek aki Káposztáson lakik, hogy majdnem összeépült Dunakeszi Rákospalotával. Még 10 év és nem lehet majd tudni, hogy melyik melyik rész.
A horgásztónál van egy gumis (autós), az öcsém meg ott dolgozik, de a nagy állomás fele lakik. :-)
De mi megőriztük a függetlenségünket :DDD
Tudtad, hogy a kavicsbányánál szinte összeér a két város?
Ez komoly?? :-D
Merre laksz?
Köszi szépen, akkor a Herbaházat nézem meg először, mert Újpesten lakom. Az pont útba esik a melóhelyre jövet-menet. :-)
Ha meg nem, akkor 3 megálló a metróval. :-))