Elkezdtem az új életem. (beszélgetés)
Én is úgy vagyok: szeretem ezt vagy azt, de ettől még nem eszem hetente.
Nem csak magamra főzök, a fiammal ketten eszünk. Ő gyönyörűen megeszi a zsírszegény kajákat is, no de nem főzök semmi csicsásat, kétféle húst egész biztosan nem. Sőt nem is eszem főtt ételt kétszer egy nap.
Nálam is mindig azon bukik el az ilyesfajta étel-sorozat, hogy mindenből kéne pár dekányi, nade rettenetesen sokféle dolog.
Egy ember miatt ennyi mindent tartani otthon képtelenség, a fele, mit a fele, a nagyrésze kárbaveszne.
Leginkább többször is eszem egyvalamiből, ha szeretem talán háromszor meg tudom enni ugyanazt, többször már nincs az az isten.
Annyira tele van reklámokkal, hogy nem találom a 3 egyszerű tanácsot.
Az elején ott van a napi 5-szöri étkezés. Ez nálam nemigen jön össze. Ahogy figyelgettem magamat, 3-4-szer eszem az ébrenlétem ideje alatt. Átlagosan 12-14 órán át vagyok ébren, illetve ágyon kívül. Ebből már az elején lejön az a 2-3-4 óra, ami addig telik el, hogy az ébredéskori, cukormentes tea vagy kávé után eszembe jusson, hogy enni kellene. Tehát marad 10 óra a táplálkozásra. Nincs az a dietetikus, aki kedvéért két óránként egyek.
Sem cézár, sem más salátát nem fogok enni. És nem fogok magamnak naponta kétféle húst főzni.
Ezek megint olyan tanácsok, hogy egy valakinek jó, aztán azt hiszi, mindenkinek ilyen a gusztusa.
Fehérjeport éppen tegnap vettem, de nem divatból, hanem mert van nap, hogy nem eszem húst, vagy csak keveset. És a fehérjebevitel így nem lenne elegendő.
Tenger gyümölcsei? Hahaha. Ha szeretném, se tudnám beszerezni. Itt még az olajos halkonzervekben a legnagyobb a választék.
Hátha inspirál?
Nem árt néha ilyeneket olvasni!
könnyen elfeledkezik magáról az ember!
Hozzám még mindig ragaszkodik a 64 kg!
Ma sikerült vennem jó multivitamint, és olcsó, de jó kilós fehérjeport.
Szerdán megyek az érsebészhez, ezért kedden a délutáni rendelésre felmegyek a háziorvoshoz a beutalókért.
Megvisel, ha gyalogolnom kell. Ma a Walkmaxx cipő volt rajtam, de gyakran kellett megállnom és leülnöm a városban való gyaloglás során, pedig nem volt nagy távolság.
Nem vagyok róla meggyőződve, hogy nagyon komolyan csinálja. De legalább nem hagyta abba egy-két két után, mint régebben.
Nagyon jó alkata van hozzá, örülök hogy csinálja. Még a tetkóit sem bánom. :-) Kell az egy ilyen formátumú kigyúrt alaknak. :-)
Nem☺
Konditerem, súlyzós edzés tökéletes lesz.
A feszesedéssel arra gondoltam, hogy izmokat kellene építeni, tehát el kell kezdeni a súlyzós edzéseket.
90-ről mentem le 60 körülre, akkor már tényleg nézzek ki jól.
Te fogsz is feszesedni, fiatal vagy. De én mán 59. Talán 50 éves koromig működött még ez, hogy visszafeszült rám a bőröm, de hányszor is csináltam már ezt? Rengetegszer, mostmár szegénykém nem nagyon akarja az igazságot.
Hát nyomassál egy kis botoxot, ha zavar a homlokránc. De szerintem is inkább ez, mint egy jelentősebb túlsúly.
Többet nassoltál a kelleténél? Semmi gond!
Add meg az alábbi adatokat és máris megtudod, meddig tart lemozogni!
Tömeged (kg):64
Fölös kalóriák (kcal):100
Lépcsőzés 10 perc
Kocogás 12 perc
Úszás 12 perc
Biciklizés 13 perc
Aerobik 14 perc
Testépítés 16 perc
Torna 23 perc
Séta 28 perc
Én konkrétan nem a cseresznyére gondoltam ,hanem a fölös kalória leadására!
Én keserűen iszom a kávét ,vízzel !A teát is pici citrommal vagy csal úgy!Attól függ milyen tea!Akik meg édesitőket használnak nem hiszik el hogy káros!Azt gondolják amit ők használnak az jó!
Nekem a homlokomon vannak, de inkább ez, mint a régi súlyom. Szerintem csak a botox tüntetné el.
A bőröm szépen visszahúzódott szerencsére, remélem a sport még segíteni fog kicsit.
Jó lenne feszesedni☺
A fogyás hátránya sajnos, hogy eljönnek a ráncok☹
Mióta sikerült leadnom a felesleget jóval élesebben rajzolódnak ki.
Gratulálok nektek 😊
Az én páromnak hízni kellene, legalább 15 kilót, de nem tud. Nem szívódik fel elég cukor a véréből.
Lehet, igazad van, a 2-es típusú cukor betegség nagyon más, mint az 1-es.
Az utóbbiról jóval kevesebb információ érhető el magyarul.
De pl a 20% finomítatlan CH arány nem csak az egyesre vonatkozik.
Ha tudsz angolul érdemes megnézned a diabetesselfmanagent.com-ot. Rengeteg információ és recept van fent, én onnan veszek ötleteket.
(bocs, nem tudok most linkelni)
Én is ilyen kis tartózkodó vagyok. :-)
Hát ezaz. Ő ehet cukrot, én nem, pedig még ki se fejlődött igazán a diabetesz. Bízom benne hogy már nem is fog, kaptam egy mercformin nevű gyógyszert, sitty-sutty három hónap alatt normál lett minden értékem.
Az, hogy a cukor tiltólistás, nem jelenti hogy ne ennék meg semmi olyat, amiben viszont van cukker. Nameg a gyümik.
Kezdődik a gyümölcs szezon. Azoknak én aligha tudok ellenállni. Dinnyét tudok enni dinnyével, az is marhára feltolja a vércukrot. Talán nem eszem majd olyan nagyon sokat ezen a nyáron. Egyszerre csak egy kisebb szeletkét, eddig meg annyit ettem egyszerre hogy majd' kipukkadtam.
Egyikünk se szereti a tutujgatást, szerencsére. Épp ezért vagyunk meg jól, mert hasonlóan gondolkodunk.
A gyors felszívódású arányát kb. 20%-on érdemes tartani, és ehet cukrot is.
Akkor inkább neked nincs kedved hozzá.
Igen, lehetőleg lassan felszívódó szénhidrát kell, de mehet azért a gyorsból is valamennyi.
Miért kell híznia? Nagyon sovány? Istenem, milyen jó is neki.
Inkább ne szeresse meg☺
A szénhidrát nem mindegy, milyen, és mivel együtt eszi.
Az a nehéz, hogy mióta cukros képtelen hízni, pedig kellene.
További ajánlott fórumok:
- Kicsit elkezdtem pánikolni a háborús helyzetek miatt. Nem...
- Normális az, hogy elkezdtem tornazni naponta 45 percet és emelkedik a súlyom?
- Csokifüggőség?! Elkezdtem a 90 napost, de nem bírom a csokit letenni... a krómot is elkezdtem szedni 3 napja.
- Fogamzásgátlót szedek 1.5 éve kb. 1 hónapja elkezdtem vérezni, de még volt 7 szem a gyógyszerből ....
- Lehet, hogy még csak ma kellett volna elkezdenem a 2. csomagot de én tegnap már elkezdtem. Lehet következménye?
- Sziasztok! 100 kg vagyok, igazi körte alkat, elkezdtem fogyizni, milyen tornát ajánlatok?