Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

Amikor tudod,hogy nem jön,

de mégis várod,

Amikor tudod,hogy kár volt az egész

mégsem bánod,

Amikor meglátod és hevesebben

dobog a szíved,

Amikor érzed,hogy érte remeg

két kezed,

Amikor várod hogy újra eljöjjön

a pillanat,

Amikor várod,hogy ismét odaadhasd

magad neki.

Amikor vágyod hangját és szavait,

Amikor naponta felidézed magadban

az együtt töltött órák emlékeit,

Amikor néznéd mosolyát és két szemét,

Amikor vágysz arra hogy megint

feléd nyújtsa két kezét,

Amikor nem bírod már,

hiszen kavarognak benned a szavak,

Amikor közeledben van és

alig bírod türtöztetni magad,

Amikor elhiszed hogy erre

volt szükséged,

Amikor elhiszed,hogy míg együtt

voltatok ő is megőrült érted,

Amikor megijedsz,mert rossz

lenne nélküle,

Amikor újra aludnál és ébrednél mellette,

Amikor jó lenne ha újra veled lenne,

Amikor már önmagaddal harcolsz ellene,

Amikor rájösz,hogy mit sem ér a józan ész,

Amikor döntesz,hogy miért is ne,

hiszen egyszer élsz,

Amikor világossá válik,hogy

bármily rossz,ez mégis jó neked,

Amikor tudod,hogy tilos,

de mégis újra és újra megteszed,

Akkor vedd tudomásul,hiába tagadod,

igenis szereted!!!

Szeretem, mikor nevetsz viccemen,

Szeretem, mikor figyelsz kedvesen,

Szeretem, ha szemedet szememre szegezed,

Szeretem, ha testemet testedre tehetem,

Szeretem, mikor azt mondod: "Most nem érek rá"

Szeretem, mikor azt mondhatom: "A fenébe már"

Szeretek minden percet, mit Veled tölthetek,

Szeretem, mikor újra látlak, és megfoghatom kezed.

Szeretlek Téged bármeddig kedvesem,

Soha el nem vehet t

őlem senkisem!

Veled leszek, amíg csak élek,

Szeress te is engem a te életedben!

Mihail Lermontov:

Tekinteted

Tekinteted ragyog, akárcsak

A kékzománcos ég,

A hangod úgy olvasztja szájad,

Mint gyöngéd csók ízét.

Ha hallgatom bűvös beszéded,

Ha szemed rám tapad,

Odadnám ezt a harci éket:

Jó grúz acélomat.

Mert ennek is szép csillogása,

S ha édes hangja kél,

A lélek borzad össze fázva,

S a szívben forr a vér.

De ádáz, veres harci élet,

Már nem hív engemet,

Mióta hallom lágy beszéded,

És rám tapad szemed.

Szereti a tik a meggyet,

Ketten szeressünk mi egyett.

Jajj, Istenem, milyen furcsa,

Mikor ketten megyünk oda.

Zöld a kökény, majd megkékül,

Most vagyok szerető nélkül.

Majd megérik feketére,

Találok én szeretőre.

Gyere, babám a kert mellé,

Nézzünk egymás szeme közé.

Hadd nézzem ki két szemedből,

Szeretsz-e tiszta szívedből.

Mi vagy nekem?

Elmondom.

Nap, mely melegít.

Tűz, mely felhevít.

Éjszaka, melytől félek.

De belevágok érted.

Hideg, melytől remegek.

Egy sötét út, melyben elveszek.

Egy dal, melytől könnyezem.

Egy szó, melytől annyit szenvedek.

Egy vers, melytől nincs szebb.

Egy élet, melyben most élek.

Egy álom, mely soha nem ér véget.

/CYNTHYA/

Jó érezni azt, hogy szeretlek,

nagyon és egyre jobban.

Ott bujkálni a két szemedben,

rejtőzködni a mosolyodban.

Érezni, hogy szemeid már szememben

élnek és néznek.

S érezni azt, ha szép, veled szép,

s csak veled teljes az élet,

Mert hisz csak egymást szeretve

lehetünk boldogok.

(Illyés Gyula)

Ígérd meg azt, hogy kezed

Kezemből vissza nem veszed,

S hogy szeretni fogsz akkor is,

Mikor már én is vén leszek.

(Heltai Jenő)

Az élet egy angolkeringő,

mit eltáncolsz a sírig.

Sorsod csupán attól függ,

hogy kivel táncolod végig.

(Goethe)

Úgy szeretnék...

Úgy szeretnék már találkozni veled,

S megfogni végre puha selymes kezed.

Szép, kék szemedbe hosszan belenézni,

Tőled sóhajtva szerelmet remélni.

Mert ha te rád gondolok, oly boldog vagyok,

Lélekben egész nap csak veled vagyok.

Elképzelem azt, hogy te velem vagy,

S aki vagyok, annak elfogadsz.

Nem vagyok tökéletes, ezzel tisztában vagyok,

De hidd el nekem szeretni nagyon tudok.

Csak adj nekem egy esélyt, és megmutatom,

Hiszem azt, hogy benned nem csalódom.

Ismeretlen szerző

Ami másnak mulandóság,

Nekem örökifjú élet, -

Olyan szépnek, mint én látlak,

Más nem láthat soha téged.

Másnak talán rég elmultál,

De én látlak holtomiglan:

Álmom vagy a valóságban,

S valóság vagy álmaimban!

Percy Bysshe Shelley: Indián szerenád

Első álmom rólad volt,

első álmom elröpült.

Még az esti szél nyögött,

még az égen csillag ült.

Lábaimban lakik egy

szellem: az rejtélyesen

húzott, hozott, vezetett

ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón

illet és szél úgy alél,

mintha mákos álmokat

tépegetne ott az éj.

Apadoz a zokogás

a csalogány csöpp szivén,

mint ahogy a tieden

kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a füből!

Halk! Hullok! Ájulok!

Szórja csókkal szám-szemem

szerelmed, mint záporok!

Arcom fagyos és fehér,

szívem dobzörgése vad:

szorítsad szíved fölé,

talán ott majd megszakad...

Ne hidd...

Ne hidd, hogy eltudlak feledni,

Hogy rajtad kívül mást is tudok szeretni.

Hogyha a síron túl is van élet,

Ott se tudnék mást szeretni, csak téged.

KOKOBONGO EMLÉKÉRE:

Érzések...

Elmúltak a szép napok, elszálltak az évek,

Csak régi sebeim fájdalmát látom, ha a szemedbe nézek.

Nincs már benne jókedv, öröm, kacagás,

Nincs már meg az a tüzes, vad lázadás.

Eltűnt a fénye, s az a különleges csillogás,

Melyet oly sokszor láttam, de rajtam kívül senki más.

S ha magamba tekintek csak összedőlt üres romokat látok,

Ha a tükörbe nézek, igaz mosolyt már régóta nem találok.

Helyette arcomat éjenként könnytenger borítja el,

Szívem üvölt, de hangjára csak a sötét csend felel.

S könnyem éget, perzsel amint elhagyja szemem,

Majd a párnámra hull, tanulságot hagyva ott nekem.

Ám nem jó tanár, hisz még mindig nem tudom,

Egyedül, nélküled, hogy menjek az úton.

Igyekvőn szedném lábaim, hogy messzire érjek,

De minden lépésemben a régi emlékek mesélnek.

Mindenkiben azt látom, mi egykor bennem égett,

Míg én üres vagyok, s már rég nem látlak téged.

Ám ha mégis látlak, tőlem messze vagy,

Messzebb, mint a Hold, a csillagok, s a fénylő Nap.

S karom feléd nyújtani már nem tudom,

S te már nem hallod, amikor a nevedet suttogom.

Már csak magamban őrizhetem a múltat, halkan, titokban,

Már nem én hallhatom, szíved mily’ ritmusra dobban.

S tudom, az én szívem úgy dobogni nem fog már,

Mert ez az érzés az életben csak egyszer jár.

Így lehunyom a szemem, s utat adok az újabb könnyeknek,

S csak remélem, hogy sose feledi el, ha valakit egyszer igazán szerettek.

Ismeretlen szerző

Kösz jól vagyok, egész nap fagyizom,

Hogy mondjam el - ez kitölti az életem.

A tejszínhabos mogyoró az jó dolog,

A punc-is nagyon kell, lassan olvad a nyelvemen.

Kösz jól vagyok, az éveket nem számolom.

Boldog vagyok, nyelem a sok gombócot.

Múló állapot, panaszkodni nincs okom.

Az benne a jó, ha nem ízlik hát eldobom.

Mert nyalni csak úgy lehet,

Ha élvezzük az ízeket.

Nyaljuk a fagylaltot,

A mézesmadzag elfogyott.

Éljük az életet,

Élvezzük amíg lehet.

Nyaljuk a fagylaltot,

A mézesmadzag rég elfogyott.

Bocsi, de ezt nem bírtam kihagyni :)

Zsuzsi napra

Zsuzsa napon eltöprengtem, mit adhatnék meglepit,

szerelmetes Zsuzsikámnak ágyba hoznék reggelit.

Ugyan vajon mit kerítsek fogyókúra hajnalán?

Zabpehely vagy csokifagyi állna jól az asztalán?

Szenvedtem, mert ötletemet nem tartottam túl jónak,

inkább adok verset neki, az nem árt a kilóknak.

Nehéz szülés, kemény dió, mi legyen a tartalma,

akrosztikon lett a forma, pont ez jött a tollamra.

Piros betűs szép ünnepen kristálypohár pezsgővel,

- reméltem, ez tetszeni fog - jégbe hűtve, kendővel.

Amikor már koccintottunk, csengő pohár csendesül,

befogom a pofám végre, elég már rút versembül.

Ha látnád szemem csillogását, hallanád a szívem dobbanását,

ha tudnád mit érzek irántad, elhinnéd akkor, hogy mennyire imádlak.

Szemembe nézel, szívembe látsz, ha szerelmet kérsz, ott mindig találsz.

Ha mindenki elhagy és senki sem szeret, ne félj, én mindig itt leszek veled.

Szeretnék nevetni, szívemből ölelni, apró csókokat arcodra lehelni.

Minden reggel melletted ébredni, édes csókkal álmodból kelteni.

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este, Te vagy a Hold, az éjszaka teste.

Te vagy a csillag, mely szememben ragyog, elárulom neked,

hogy szeretlek nagyon.

Úgy szeretnék néha vándor felhő lenni, suttogó széllel, hozzád elrepülni.

Szép szemedbe nézni, csókolni a szádat, s veled tölteni hosszú éjszakákat.

Fényiné Keczán Ildikó

Barátság

II.

Ki a barát?

Kérdezed tőlem sokszor,

Válaszom itt és most láthatod.

Barát, ki több, mint más,

Barát, ki figyel rád.

Törődik veled egy átsírt, hosszú éjszakán.

Nevet veled, ha jó kedvű vagy.

Keres téged, nem csak ünnepeken.

Ha alkalma van rá, minden napon,

Ha nincs veled is érzed, gondol rád.

Ha távol is él, tudod számíthatsz rá.

Barát, ki kedvel, szeret,

ki elfogad olyannak, amilyen csak is te lehetsz,

Barát, ki ha kell letol, s elmondja hibáidat, a rosszat.

Ki felvállal téged bárki előtt nyíltan,

megért, megbocsájt, ha bármit nem jól teszel,

Kinek bármikor leteheted életed gondjait, mik vállad nyomják.

Mert tudhatod, nem fecsegi azt ki,

Szóval számomra ez a barátság.

Nyíltan vállalni. Bárhol. Bárki előtt egymást.

Horváth Bernadett

Honnan tudod?

Honnan tudod, hogy valódi vagyok, nem csak ócska másolat,

mikor a hírnevem soha nem volt hófehér és patyolat?

Összehordtak rólam sokan hetet és havat,

de összetört üveg létem - semmim nem maradt.

Honnan tudod, hogy valódi vagyok, nem csak ócska másolat,

talán mert igaznak érzed a barátságomat?

Akik összehordtak rólam hetet és havat,

Porrá váltak mind, emlékük nem maradt.

Az emlékek sírjai közt keresem a múltamat,

honnan tudod, hogy valódi vagyok, nem csak ócska másolat?

Mit vársz, merre menjek most, szememben mit kutatsz?

Új utak várnak, akit itt hagyok, az változatlan itt marad.

És ha majd sok év múltán ajtómon kopogtatsz,

Kinyitom majd és meglátom elfáradt valódat.

Vendégül látlak, mint régi, kedves barátomat,

honnan tudod, hogy valódi vagyok, nem csak ócska másolat?

Némethné Mohácsi Bernadett

Kicsi csillag

Mint a csillag úgy ragyogsz fel nap mint nap nekem,

szavaidtól él s megtisztul a lelkem,

erőt adsz s hitet nehéz perceimben,

reményt s kitartást az életemben!

Oly sokszor meggyötört már az élet,

de egy angyal felém sodort Téged!

Boldogságot s fényt hoztál nekem,

szereteteddel átölelted szívem.

Tündökölj, ragyogj mindig, én kicsi csillagom,

vezérelj s óvj tovább rögös utamon,

vigyázz rám kicsi szívem legnemesebb gyémántja,

fogd jó szorosan a kezem, - kérlek ne engedd el soha!

Deme Mónika

Igazi barát az

Igazi barát az,

Aki gyógyítja a lelked,

s őszintén szeret Téged,

akármikor kéred,

hogy segítsen neked,

ha másképp nem tud,

akkor imádkozik érted,

ez az igazi szeretet!

Lavati Bettina

Barátom

Szemedben vad láng,

s éledezik kicsi szikrám.

Nem szép szavak kellenek, kegyetlen igazság.

Szívedből eredtek mégse bántott,

erőt adott, egy más világot.

Rád volt szükségem, barátom,

mert már szürke volt az élet,

és kísértettek a szörnyű fekete-fehérek.

Hoztál színt ebbe a házba,

Nevetést a néma szobába.

Újra élek, nem csak vagyok,

mást is érzek, nem csak a bánatot.

Egyedül voltam annyi ember között,

és csak te láttál. Láttad, hogy valami mélyen törött.

Barátod lehettem, engedted.

Ezt neked soha, soha el nem felejtem.

Gravest Rosemary

Hiányzik

Hiányzik...

Minden, avagy semmi sem?!

Hiányzik az erő, mely biztos talajt képez,

Hiányzik a a hit, mely kitart és nem téved.

Hiányzik az ábránd, az átkozott remény,

Melytől az emberi agy olyan sekély.

Hiányzik a fény, a lelkes élet,

De nem vár, csak a sötét, melytől félek.

Hiányzik a lépés, melyet megtenni oly nehéz,

Hiányzik minden, minden oly kevés.

Hiányzik, a társaság, olykor a magány,

Miért vagyok ilyen, számomra is talány.

Hiányzik a szó, hiányzik a beszéd, a képzelet.

Hiányzik a tudat, mely azt mondja: "Ég veled".

Hiányzik minden, de legjobban az élet.

Hiányzik az, hogy érték, ne kergesselek téged.

Hiányzik a mosoly, a gyermeki nevetés,

De nem hiányzik a mindennapi remegés.

Hiányzik a társaság, hiányzik a lét,

Hiányzik az ember, mely sosem vét,

Hiányzik a kar, mely néha felemel,

Hiányzik a bizalom, hogy ne küldjelek el...!

Hiányzik a csoda, hiányzik a valóság.

Nem kell a pusztító sebeket ejtő csalódás.

Hiányzik az egyensúly, ami fontos támasz,

Kavarog a gondolat, mely folyton fáraszt.

Hiányzik a szín, hiányzik a fény s az élet.

Hiányzik a kacagás, a szabad, boldog léted.

Hiányzik a döntés, mit akarok végleg -

Ne szórakozz, cselekedj, zárd le tényleg.

Bunkóczi Krisztián

Nincs címe :)

Szerelem és Szeretet, ők kéz a kézben jártak,

ezért hívták őket "furcsa" ikerpárnak.

Sok mindenben hasonlóak és ezért volt, hogy néha

aki szeretetet látott, azt szerelemnek hívta.

De a szerelem egy vándor aki szabadságra vágyik,

aki minden éjjel mások otthonába mászik.

De sosem marad láthatatlan s még ha nem is vesszük észre,

kisurran és nyomot hagy az emberek szívében.

Fájdalmasabb mindnél és mi mégis arra vágyunk,

hogy e titokzatos vándorra újra rátaláljunk.

De a Szeretet is járja ezt a nagy Világot,

ő az akit egyszer már minden ember látott.

Ő az aki egyszer koldusnak öltözött,

s ha befogadtad, örökre a szívedbe költözött.

Ne téveszd hát össze és hidd el én sem teszem,

nem leszek majd szerelmes mert nem hagyja az eszem.

De szeretlek ez biztos, mert benned megtaláltam

mindent, amit barátként egy embertől vártam.