Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
"A szeretet mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel. S a
szeretet nem szűnik meg soha."
Lassan nyílik a szerelmünk
Mint egy óvatos növény
Tengerparton, hajladozva
Szeszélyes árapályban
Összezárja szirmait
Nem bízik még a napsütésben
Majd kinyújtja ágait
Ha újra lágyan ring a tenger
Hogyha egyszer majd
Hazudni nem kell senkinek
Tovább nem kell titkolni
Hogy szeretlek
Kinyílik a szerelmünk
Elhagy minden rossz szokást
Évezredeknek átöröklött
Szenvedését és szeszélyét
Elmaradnak a viták
Féltékenység, vádaskodások
Elmarad a fájdalom
Marcangoló csatározások
Hogyha egyszer majd
Hazudni nem kell
Végre többet
Sem magunknkak sem a külvilágnak
Hogyha egyszer majd
Hazudni nem kell senkinek
Tovább nem kell titkolni
Hogy szeretlek
Nem fásul el a szívünk
Mindíg érdekes maradsz
Meg nem unlak, mindíg új vagy,
Ismeretlen szép világom
Fölfedezlek mint egy földrészt
Minden tájadat bejárom
Fölfedezlek minden reggel
Fölfedezlek minden éjjel
Hogyha egyszer majd
Hazudni nem kell
Végre többet
Sem magunknkak sem a külvilágnak
Hogyha egyszer majd
Hazudni nem kell senkinek
Tovább nem kell titkolni
Hogy szeretlek
"A szív titka
Nem szabadna rá gondolni,
De mégsem tudom elfeledni.
Fejemben jár,ott motoszkál,
Lelkembe mar,szívembe tép,
Elfeledni kellene rég,
Elfeledni mégsem tudom,
Szívem mélyén eltitkolom,
Ha két karomba nem zárhatom."
Szeretem azt, ahogyan rám nézel,
Szenvedélyes pillantásoddal, s oly hévvel,
Ahogy vadul csókolsz egész testemen,
Beleborzongok, és úgy élvezem…
Szeretem erős karjaid ölelését,
Ringatózó tested lágy remegését,
Ahogy szavak nélkül kényeztetsz engem,
Beleborzongok, és úgy élvezem…
Szeretem a lángot a szemedben,
Mi izzó tűzként lángol a testedben,
Mikor véred fel forr, s úgy szeretsz engem,
Beleborzongok, és úgy élvezem…
Szeretem mikor vulkánként, robban szét
Az összegyűlt vágy és a szenvedély,
Mikor tested megnyugszik énbennem,
Beleborzongok, és úgy élvezem…
Kovács Andrea
Petőfi Sándor: A virágnak megtiltani nem lehet..
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretője lettem én szép lelkednek -
Szép lelkednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvös-bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szívemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ősszel a felhő a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagyvilágnak,
Vagy odáadnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Szeretet, boldogság, kéz a kézben járnak,
ha szeretsz valakit boldogságok várnak.
„ezt neked mondjam el drága,
szívemnek legszebb virága”
Ne csókolj soha mást, csak akit igazán szeretsz,
boldog nagyon csak általa lehetsz.
Látom a napot ha szemedbe nézek,
De csak a bút látom, és félek.
Félek, hogy szomorú vagy és boldogságot várod,
Remélj és nemsokára nálad találod.
Csak ismerd fel ki az?
aki a szívednek lehet vigasz.
Valaki rólad mindig álmodik
legyen ö az első, ne a második,
Így párod is lehet,
ö ki őszintén, szívből szeret.
Héjja Róbert
Szerelem?
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.
Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.
Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!
Juhász Gyula
Egy férfi kell és semmi más,
de kinek kell egy hasonmás
Ha becsaphat a valóság
és elvarázsol már.
Úgy félek
Az életem lecserélném,
ha ettől jobban szeretnél,
de néha kell a hazug szó,
szemtelen de olyan jó.
érezd
Bár lenne minden félig igaz,
nem érdekelne hogy mitől jó,
csak lenne mindig ennyire izgató.
Veled
Egy bolond százat csinál,
fordítva forog ez a nagy világ.
Szédíthetsz mást,
de hamis álarcod porba hull talán
Egy bolond százat csinál,
Bábeli zűrzavar mi körbe zár
hát ölelj most át
egy bolond is szerethet úgy mint bárki más.
Egy bolond százat csinál
Egyre hajt a kalandvágy,
az élet úgyis visszavág,
de jöhetne egy új esély,
az élettől már.
Úgy érzem
Nem kell ez a hazugság,
mert cserben hagy a valóság
de csalódni még nem muszáj,
a végső állomás.
Oly távol
Bár lenne minden félig igaz
nem érdekelne hogy mitől jó
csak lenne mindig ennyire izgató
Veled
Egy bolond százat csinál,
fordítva forog ez a nagy világ.
Szédíthetsz mást,
de hamis álarcod porba hull talán
Egy bolond százat csinál,
Bábeli zűrzavar mi körbe zár
hát ölelj most át
egy bolond is szerethet úgy mint bárki más.
Egy bolond százat csinál
Bár lenne minden félig igaz,
nem érdekelne, hogy mitől jó
csak lenne mindig ennyire izgató
Egy bolond százat csinál,
fordítva forog ez a nagy világ.
Szédíthetsz mást,
de hamis álarcod porba hull talán
Egy bolond százat csinál,
Bábeli zűrzavar mi körbe zár
hát ölelj most át
egy bolond is szerethet úgy mint bárki más.
Egy bolond százat csinál...
1. Mondd, hogy lehet, hogy lesz bűn egy szerelem?
Miért, mondd, miért baj, hogy ő kell nekem?
Tizenhat múlt, de amikor hozzám bújt,
Az a tűz újból lángra gyúlt.
Tiltják nekem, fogva tart a félelem.
Miért jó nekik így, miért vannak ellenem?
Szerelem-játék, ahogyan volt, úgy szép,
Aki nem látta úgysem ért.
Fáj a szív itt bent, ez tiltott szerelem,
Csak kínoz engem.
Hát szólj, hogy kell, vagy nem, ez a titkos szerelem,
Most döntsd el, mi legyen!
Nézd, ez most az első könnyem,
Nézz rám, mondd, hogy mit vársz tőlem,
Hisz tiltott a csók, nekünk mégis megvolt,
Csak egy pár nap, ami rólunk szólt,
A tanú csak a Hold.
2. Nem hallja más a szélbe súgott vallomást,
De ha kell, majd megvédem a törékeny varázst,
Vigyázok rá, a szerelem elég hozzá,
Vele elszöknék bárhová.
Miért nincs velem, ki dönti el, hogy így legyen?
Hogyan rejtsem el a sebeket a szívemen?
Ez meddig tart, ami jó, az miért hoz bajt?
Egy szerelem-dallamba loptak zajt.
/Császár Előd - Alexa/
Akaratom szerint: legyen kék az ég,
akaratom szerint: nézhessek szét,
akaratom szerint: szólhasson szavam,
akaratom szerint: védjem meg magam.
Akaratom szerint: nem vagyok bűnös,
akaratom szerint: csak védtelen, zűrös.
akaratom szerint: nézzétek szemem,
akaratom szerint: fogjátok kezem!
Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon!
Régi életem ég veled,
mert így akarom!
Legyen hitem, mely senkit sem zavar,
akaratom szerint: segítsen a dal,
akaratom szerint: legyen, aki szeret,
akaratom szerint: erőm csak így lehet!
Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon
Régi életem ég veled,
mert így akarom!
MERT ÍGY AKAROM!
Ami volt, tovább nem mehet,
az ember magával mit tehet?
át kell törni minden falon
Régi életem ég veled,
mert így akarom!
MERT ÍGY AKAROM!
Rég, hiába hívtalak,
elrejtőztél még, nem láttalak,
nem voltál velem,
még velem, még nekem.
Úgy akartalak,
úgy akartam azt,
hogy végre már megtaláljalak
magamnak, vártalak.
Itt vagy velem, tudom és érzem,
nem kell semmi több már nekem.
Szeress, ölelj mindig úgy engem,
ahogy most ölelsz, ahogy most ölellek én.
Olyan jó, oly jó veled!
Még, ha elringat az álom,
lelkem lelkedhez hozzásimul,
a szívverésedet sokáig hallgatom.
Úgy akartalak,
úgy akartam azt,
hogy végre már megtaláljalak
magamnak, vártalak.
Nem akarom, hogy úgy érezzem,
a napok elsodornak tőlem.
Szorítsd a kezem még erősebben,
nehogy elszakítson ez a nagy világ.
Tudom, már, hogy mit jelent,
hogy féltelek, úgy féltelek.
Féltelek, úgy féltelek.
Görcsösen szorító ujjaiddal, a párna csücskét morzsolod.
Elhagyatott magányodnak könnyes perceit fájlalod.
Odakint tavaszát öltözi a természet rügyezése.
De neked fáj ez is, mint jajduló szívednek törése.
Szerettél önfeledten és hittél vakon.
De sárba tiporva aláztak, egy megcsalt hajnalon.
Elveszítettél mindent, mi értékes volt számodra.
És nem vigyázott többé isten az álmodra.
Szeretted volna az égbe kiáltani fájdalmadnak panaszát.
De még sem hallattad kínodnak jaját.
Csak könnyes szemmel meghalt benned a világ.
Azóta nem érint meg a tavaszi szél, és nem nyílik neked a virág.
Miklósi Sándor
Úgy szeretnék minden éjjel melletted aludni
reggelente csókjaimmal elhalmozni.
Csillogó pillantással rád tekinteni,
s elárulni, mennyire tudlak szeretni.
Veled tölteni a mindennapokat,
naphosszat hallgatni humorodat.
Ha kedved olykor búnak szegnéd
mosolyra csábítani a szádat.
/Kelemen Irén/
Csendre int az élet minket
Egy álom lassan elgurult
Mégis nem hiszem, hogy végleg
Nem látlak már Téged
Minket összeköt a múlt
Nem látlak Téged
Minket összeköt a múlt
Valamit úgy mondanék
Súgnék halkan
Nem vagy idegen
Szól a dal bennem élsz
Látod rajtam, hogy ez jó nekem
Mint a hold
Ki éjjel reményt csal a csillagokra
Bízom benned
Nincs nap, óra és perc, nincs oly pillanat,
Hogy szívem mélyén ne érezném hiányodat.
Akár szándékosan, akár tudat alatt,
Körülötted jár minden egyes gondolat.
Tudom egyszer eljön még az az idő,
Mikor testünk, lelkünk naponta összenő
És Te leszel, kivel kelek, kivel fekszem,
Így nyugtatom Érted vágtázó lelkem.
Bárdossy Tamás
Homokpergető
Kagyló vagyok vad hullámverésben,
csak verődöm zord partjaink között.
Mélyre merülök, onnan emlékszem,
mint homokszem, ha gyöngynek öltözött.
Vízként ringattál, kezedbe vettél,
megtáncoltattál, ujjaid hegyén,
ha vihar zúgott, s vitt volna a szél,
láncra fűztél, hogy nyakadba vegyél.
Még látom lábnyomod a homokban,
tenyered hevét még érzi bőröm.
Gyöngy a fényt nem szeretheti jobban,
ahogy én az emlékeink őrzöm.
(Jó lenne tényleg a romantikánál maradni!)
Amikor vége az utolsó dalnak is,
Az utolsó hang is szétfoszlott már,
Magányos tárgyak, az elhagyott színpadon,
Fölborult székek, és konok homály.
Papírlapok, egy tépett plakát a lábunk alatt,
Ki mondja meg, a dalaimból mennyi marad?
Maradj velem, segíts nekem,
Vigyél haza, fogd a kezem,
Szeress nagyon, fáradt vagyok,
S nehéz a szívem.
Vigasztalj meg, ha nem is hiszed,
Hogy szebb lesz a holnap!
Mondd, hogy lehet... Mondd, hogy lehet,
Ha nem is tudod, hogy hiszek neked.
(Balázs Fecó)
A szíved, mint megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz.
Egy könnycsepp csillog a szemedben,
keserűség a szívedben.
Várod a megmentőt,
a lelki társat, a szeretőt.
Boldogságra várva,
szíved egy kis árva.
Mikor ment ki valaki?
aki a lelked is szereti.
Megértő és jó barát,
ki nem issza a kocsma borát.
józan, tiszta lelkű, szelíd,
ki mindig mosollyal közelít.
Vidámságod belőle nyered,
persze csak akkor ha mered.
kövesd a szíved szavát,
szerelmed lesz a legjobb barát.
Héjja Róbert
Szívedbe álmodom magam
Ha vihar jön, sötét fellegekkel,
ha az ég háborúzni kezd el,
ha a szél cibálja a fákat,
és nagyot sóhajt szívemben a bánat -
szívedbe álmodom magam.
Ha a világom már nem színes tünemény,
ha nem szólal meg bennem semmilyen költemény,
ha baljós napok komor búja lep el,
és szívem már semmire sem felel -
szívedbe álmodom magam.
Ha a mindennapok feketének tűnnek,
ha kilátástalannak érzek lassan mindent,
ha saját szívem sajgón-fájón dobban,
és a szivárvány, jaj, de messze van... -
szívedbe álmodom magam.
Ez most nem az én hajnalom
Ez most nem az én nappalom
Ez most nem az én folyóm
nem az én városom
nem az én utcám
nem az én házam
nem az én ablakom
nem az én ágyam
nem az én asztalom
Itt vagyok, nem vagyok otthon
Ahol jó volt, ott voltál
Ahol jó nekem, ott vagy most is
Ahol jó lesz, ott leszel velem
Ez most nem az én életem
Ez most nem az én két kezem
Ez most nem az én képem
nem az én hangom
nem az én gitárom
nem az én Napom
nem az én Holdam
nem is én vagyok
nem is én voltam
Nélküled én sem látszom a képen
Ahol jó volt, ott voltál
Ahol jó nekem, ott vagy most is
Ahol jó lesz, ott leszel velem...♥
Miért hagy el a hited bennem?
Talán úgy érzed, ideje mennem…
Hová lettek az odaadó, szép szavak,
melyek nélkül lelkem szanaszét szakad?!
Tudsz-e még vajon engem szeretni?
Szívünket egybe fonva, soha nem feledni…
Elmúlik-e szívedből a kétely,
mely úgy falja fel enyémet, akár a métely?
Csak ülök itt némán, magam elé nézek…
Kezdem érezni sorsom, belülről már vérzek.
Szívem lüktet, tagjaim, akár az ólmok,
lassan, de biztosan, végleg összeomlok.
Ám én nem hagyom, hogy így legyen,
nem engedi az őszinte, igaz szerelem!
Szívedért én bármit megteszek,
ha kéred, örökre a Tiéd leszek!
Amit látsz, Neked adom! Nincsen másom…
Hogyha nem kell, hát a föld alá ásom!
Legyünk Mi a világ, legyünk Mi a döbbenet,
hisz mit nekem jelentesz, szavakkal leírni nem lehet.
Kóródi Zoltán
Valahol létezel,
valahol én is
valamit kérdezel,
valamit én is
néha vágy van benne,
néha remény is
valahol
valamit
te is
én is...
Lélekdonor
Úgy múlik el minden ami fáj,
Hogyha úgy tartja kedve néha haza jár,
Nem szól hozzád csak leül egyedül,
Hogy érezd hogy élsz ott legbelül!
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
Oly sok a szó ami betakar,
Folyton beszél de semmit nem akar,
A pillanat ami sokat ér némán múlik el,
Egy ölelés épp elég ha búcsúzni kell!
Amikor majd eljönnek a régen várt csodák,
Ne felejts el akkor majd kérlek gondolni rám,
Lesz hogy csak ringat lágyan és lesz hogy elsodor,
De a szerelem az egyetlen lélekdonor!
Tudom mindenért harcolnunk kell,
Egy őrült mondat miatt nem múlhat el,
Az idő telhetetlen van hogy mindent elrabol,
De valakinek te vagy a lélekdonor!
Cipelem a sorsomat de néha nem bírom el,
Keresem a lelkemet de van hogy nem felel,
Van amikor ringat lágyan és van hogy elsodor,
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
Lélekdonor!
A szerelem az egyetlen lélekdonor!
Lélekdonor!