Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából
Ennél önzetlenebb dolog..kevés van a világon. És nem is tudom, hogy elég - e a szó, hogy barát vagy. Mert annál több.
Tisztelet érte, én biztos, hogy semmilyen körülmények között nem lennék erre képes.
Gyógyulást a lelkednek és a testednek! És minden jót!
Igazi barat vagy *****
Nem tudtam elolvasni konnyek nelkul.
Ez az, amit penzert nem lehet megtenni... mert nincs az az osszeg, amivel ezeket a honapok elmenyeit meglehet vasarolni, kiegyenliteni, feledtetni.
Szerintem nagyon fontos, hogy tudd, normális hogy fáj! Gyászold meg a kicsi elvesztését. Talán egy gondolat, amibe kapaszkodni tudsz, hogy az édesapjával van, és olyan anyukája van, aki nagyon szereti. Ha szükséges menj pszichológushoz, mert megérdemled, hogy Te is boldog légy, hiszen csodálatos dolgot cselekedtél, életet adtál, és egy család Neked köszönheti a boldogságát.
Szívemből kívánom, hogy találd meg a boldogságodat Te is!
szia! Nem tartom jó ötletnek, hogy fent tartsa a tejtermelést, mert ezáltal a hormonok nem rendeződnek teljesen vissza és ez egyenes út lesz a mély depresszióhoz.
A lehető legjobb ilyenkor azonnal elapasztani, hogy be se induljon a tej, mert az nem csak tej, hanem számtalan hormonális folyamat, ami kihat a testre lélekre egyaránt!
Szegény így is szenved, ha még fejne is, meg gyűjtené a tejet, végképp padlóra kerülhet :(
Minden tiszteletem a tiéd. Ezt feldolgozni, elfogadni, nem lehet egyszerű!!! Lehet kéne beszélgetned valakivel. Védőnő, családsegítő, akár ki. Nem szabad összetörnöd, jót cselekedtél, de nem készültél fel rá eléggé, azt gondolom. Azért pedig ne haragudj meg amit most írni fogok, de az nagy "hiba" volt, hogy őt elkezdted szoptatni!!! Remélem nem érted ezt félre, de ettől csak még nehezebb lett az elválás. A bartánődnek ott kellett volna lennie a szülőszobán...szerintem. Az pedig még tovább nehezíti a helyzetet, hogy a barátnődről van szó!!! De! Hamár így alakult, hogy elkezdtél szoptatni, miért nem beszélitek meg, hogy fejed neki az anyatejet az első fél évében??
Ez viszont most jutott ezsembe: lehet érdemes lenne utánanézni, hogy az így örökbe adott babák szülőanyjának nincs e valami csoport....
Erről eszembe jutott még valami: amikor az első várandóságom alatt a kórházban töltöttem pár hetet, volt ott egy kislány...16 éves volt...aki egy alapítványon keresztül örökbe adta a babáját..ő nem akarta, de a szülei ragaszkodtak hozzá, pedig egy nagyon jól szituált családból származott, megtehették volna, hogy felnevelkik és a lányuk sem sérül ezáltal, de nekik a hírnevük fontosabb volt minden másnál. Beszélgettem a lánnyal és láttam ho gy szenved emiatt az egész miatt. Lement a csecsemőosztályra, kérte h had fogja kézbe, had etesse meg....A szívem szakadt meg érte...azóta is tudni szeretném mi van vele...
Szia!
Bennem az merült fel, olvasva a cikked, hogy vajon hogyan tovább.
Mivel írtad a legjobb barátnőd, hogy fogjátok tartani a kapcsolatot?
Illetve amióta úgymond átadtad nekik a babát, nem is találkoztatok?
Ne erősítsd magadban, hogy belehaltál, mert akkor előbb utóbb tényleg be fogsz fordulni és nagyon nehezen fogsz tudni újra egészséges nő lenni, pedig ahogy írtad van egy gyermeked, neki szüksége van rád!
És gondolj arra ez nagyon friss még, tombolnak a hormonok, hiszen ez azokkal is megtörténik, akik "simán" szültek és babáznak.
Bízz abban hogy jól döntöttél , hogy segítettél, hogy egy eszköz voltál ebben a történetben, amit önként vállaltál, nem kényszerítettek.
Erősítsd inkább magad, mert a mély depresszióból nehezen lehet sajnos kijönni!
Ami nem kellett volna szerintem, az a szoptatás a kórházban!
Mert azzal ekezdtél kötődni még inkább a babához, ahogy írtad nézegetted, bent szerettél volna maradni még stb.
Szülés után másnap saját felelősségre haza kellett volna menni,hogy szinte azonnal hozzájuk kerüljön a baba, vagy ha bent is maradtatok, nem szoptatni, nem kötődni.
Nagyon sajnállak, remélem lesz ebből a megzuhant állapotból kiút!
Vigyázz magadra!
Szia! Minden tiszteletem a tiéd, hogy ezt meg tudtad tenni értük! Az, hogy fáj, gondolom, természtes, hiszen te hordtad ki Őt. Én 2 hónapja szültem egy halott babát, akit ugyan csak 19 hétig hordtam, mégis az enyém volt. Részem volt. Azt nem értem, hogy a tejedet miért nem adod nekik? Ez nem bántás, félre ne értsd, csak furcsa. Hiszen a arátnőd. Azt nem beszéltétek meg, hogy láthatod-e a babát? Végigkisérheted az életét? Ha idegen lennél nekik, gondolom, ez természetes lenne, de így nem értem.
Nekem is felajánlotta két barátnőm is, hogy kihordják a babámat, de nálam úgy alakult, hogy a férjem elhagyott 3 héttel a szülés után, szóval most szóba sem jöhet se pasi, se baba.....
A lényeg a lényeg, hogy nagyon tisztellek azért, amit tettél.
Ahogy Babis fogalmazott a legtöbbet adtad, életet adtál, lehetőséget, hogy gyermekük lehessen!!!
Legyén büszke magadra! Ilyen önzetlenséget még nem tapasztaltam és NAGYON KEMÉNY/ERŐS NŐ VAGY!
A legtöbbet adtad nekik, amit ember adhat... Még olyan áron is, hogy neked nagyon fáj.. El sem tudom képzelni, tényleg, min mész mos keresztül, én is most szültem, sírtam, mikor olvastam a történetedet...
Ha genetikailag az ő babájuk is nagyon megviselhet, hogy az, aki 9 hónapig benned élt és megszülted, most nincs veled...
Minden tiszteletem a tiéd, azt hiszem, én erre képtelen lennék..
És remélem senki nem fog bántani téged azért, mert most szomorú vagy!
Kívánom, hogy hamar békéljen meg a lelked!
Nagyon szép és nemes dolog ez, nagyon tisztellek érte. Lelkileg, gondolom, senki nem tud erre előre felkészülni. Remélem, hamar túljutsz majd rajta, esetleg érdemes lenne szakemberhez fordulni segítségért, hogy könnyebb legyen.
Genetikailag egyébként az ő babájuk?
Ugrás a teljes írásra: Egy dajkaanyaság története az életadó szempontjából