Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

"Mennyire különálló ez a Másik?" Belőlem táplálkozik, a részem- a tudatom egy elborult szegmense..de tudom hogy ott van amikor bolondul, és látom magam, azt ahogyan viselkedek..ezért különálló de nem egészében.

"Amikor éppen üvöltesz, bántasz, rombolsz, akkor a Másik rombol, vagy Te rombolsz azért, mert a Másik addig bánt és űz téged, amíg meg nem adod magad?" Felesleges bonyolítani...a jó soha nem lesz rossz és a rossz soha nem lesz jó, egyik sem áldozza fel tulajdonságait a másik megszelidítésére...

"Átveszi az uralmat feletted, vagy te adod meg magadat neki, és cselekszel az akarata szerint?"

Nem vesz át semmit...egyszer ő van jelen egyszer te...

Látom ám, hogy el lettél jegyezve. Ha jól sejtem nem volt könnyű idáig az út -egyikőtöknek sem...

Voltak gondok a BPDvel, míg idáig eljutottatok?

Mennyire különálló ez a Másik? Amikor éppen üvöltesz, bántasz, rombolsz, akkor a Másik rombol, vagy Te rombolsz azért, mert a Másik addig bánt és űz téged, amíg meg nem adod magad?

Átveszi az uralmat feletted, vagy te adod meg magadat neki, és cselekszel az akarata szerint?

Igen, erre utaló jeleket, hogy megváltozik az arcod (Én úgy látom: te másmilyennek látod, de nincs tényleges különbség...)

Akkor mit jelent pontosabban az, hogy "Azt akarja hogy soha ne lehessek igazán boldog."

Itt olyan nyelvezetet használsz, mintha ez a személyiségzavar tőled különböző dolog lenne. Ez helytálló?

Ez a valami, ami tőled különböző a boldogságod ellen áskálódik. Te ezt tehetetlenül szenveded el, önmagadra nem ismerve?

Rossz hogy direkt nem gondolkodik pozitívan. Az én öngyógyító technikám az hogy amikor csak tudok, és képes rá agy agyam, és a lelkem megpróbálok pozitívan gondolkodni a betegségről. Most is az van bennem, hogy 9 éve küzdök pszichés problémákkal (függőség, BPD, pánikszindróma), és mindig sikerült a legnagyobb trutyiból is kimászni. Azzal bíztatom magam, hogy ha a "xanax és társai" baráti körből sikerült magamtól kimászni, úgy hogy a pszichiátrián súlyosan függő kategóriába soroltak akkor mindenből kimászok és mindenből sikerül.

Ma szocpol közben rosszl lettem. Hirtelen nagyon nehéz volt levegőt venni, remegni kezdtem belül, meg kellett magam erőszakolni hogy ne kezdjek el bőgni, megfájdult a fejem, és azt akarta hogy verjem szét a fejem a padon. Elkezdtem karmolni a kezem hogy csituljon egy kicsit a fájdalomra, de amikor jobban lettem megmaradt a szédülés meg a fejfájás, szval közgázon nélkülözniük kellett, de még mindig jobban járt mindenki hogy hazajöttem, mert nem lett volna szép ha ott borulok ki, és elkezdem a fejem a padba verni. Hazajöttem, aludtam egy nagyot, aztán kaptam egy fantasztikus hírt. Hamarosan kezdhetem a kutyásterápiát az Imánuel otthonban halmozottan sérült gyerekekkel! Utána hívott a Cosmopoliten riportere h interjút szeretne velem meg fotózást. A számomra szent cél érdekében ismét vállaltam.

Sztavrogin

Majd szólok h mikor jelenik meg rólam cikk, és olvastasd el a Földiddel, hogy lássa, hogy nem az a helyes hozzállás, és út amit ő követ.

Nem is tudom hány riport készült már velem különböző magazinokba, és mindegyiket olyanra formálták, hogy jórészt arról szólt, hogy kapom a rohadt nagy pofonokat, de túlélem és amikor erőre kapok visszaütök.

Szerencsére azért a szaklapok a kutyámra helyezik a nagyobb hangsúlyt.

Szia lilimia!

Ezt -bár sajnálattam hallom, de - örülök, hogy írtad. "amikor minden jó, és minden jól megy. Azt akarja hogy soha ne lehessek igazán boldog. "

Az én földimnél is ezt figyeltem meg: Képtelen elfogadni bármilyen jó dolgot az életben, mondván, hogy egyszer úgyis véget ér. (Néha pontosabban: Amint elfogadja, tönkremegy és vége...) Legyen ez a hőn áhított egyetemi szakra való bekerülés, vagy valami kis siker, bármi, képtelen észrevenni, vagy ha észre is veszi, képtelen neki örülni. (Ha meg udvarlóról lenne szó, akor ott menten világvége van...)

Erre kifejlesztett egy önvédelmi mechanizmust, amibe hamar beleőszülök: Nem figyel az életben másra, csak a rossz dolgokra. Azokat várja, azokra készül. Ha belefut -sőt nagyon gyakran aktívan kialakít magának...- egy rossz helyzetbe, akkor önigazolja magát: Látjátok, én megmondtam, hogy szar minden. Ha mégsem következik be egy várt rossz dolog, az meg kevésbé rossz, mintha egy várt jó dolog nem következne be...

Ez azonban nagyon káros védelmi mechanizmus: Egyrészt ezt önsorsrontásnak szokták nevezni, másrészt remek táptalaja a depresszió egy fajtájának, stb...

Ti ezt hogy látjátok?

Üvölts ha fáj, mesélj ha már kevésbé fáj.

Ha leírod könnyebb. Nehéz elkezdeni, tudom, de nem lehetetlen, hiszen nem vagy egyedül. Minden fórumon elkezdjük valahogy, és legtöbbször csak jó sül ki belőle. Odamentem én a is az ana-mia fórumba, 3x kitöröltem amit elkezdtem írni, de végül csak rákattintottam a mehet gombra. És ha nekem nem is segített, mert más volt a baj legalább segíthettem én.

Milyen tünetek jelentkeznek nálad?

Általában semmi nincs a háttérben. Amikor pl Keresztanyum meghalt nem kattantam be, csak normálisan borultam ki.

Legtöbbször akkor jön elő intenzívebben, amikor minden jó, és minden jól megy. Azt akarja hogy soha ne lehessek igazán boldog.

A BPD hátterében a pszichológusok, és pszichiáterek szerint az áll, hogy egész életemben beteg voltam, ami miatt "nem volt gyerekszobám", sosem élhettem úgy mint a többi velem korabeli. Az első emlékem az hogy a kórházban fekszek a kiságyban, és fáj mindenem. A második az, hogy a bölcsi kerítésénél állok, és sírok, mert valami addig ismeretlen, pokolian fájdalmas dolgot éreztem a lelkemben. Amikor nagyobb lettem rájöttem, hogy ezt magánynak hívják.

Könnyen elképzelhető, hogy az önpusztítás formát vált. Ez esetben csak annyi történt, hogy a tünetet fogtak meg, nem a problémát, így a probléma más úton jut felszínre. (Ez elég analitikus szájíz szerinti hozzáállás...)

A késztetés mögött áll valamilyen esemény a háttérben?

Sziasztok!

2 éve bekerültem a pszichiátriára gyógyszerfüggőség miatt. Az időben diagnosztizálták nálam a BPD-t.

15 éves koromtól kezdve vagdostam magam, kb 1 év után vették észre véletlen, hogy a csuklóm tele van hegekkel. Megszámlálhatatlan öngyilkossági kísérletem volt, jópárszor kórházba kerültem, és egyszer 4 napig voltam kómában.

Elég sok gyógyszert szedek, és mellette megpróbálom kordában tartani, és ha érzem hogy kezdődik eltüntetek mindent amivel árthatnék magamnak. Néha segít ha elszívok gyorsan fél doboz cigit, de gyakoribb hogy nem :( Nálatok szokott időnként olyan lenni, hogy önkínzánsi, vagy öncsonkítási módszert vált? Nálam mostanában azt élvezi ha tűzforró, vagy jéghideg vízben zuhanyzom. A falcolással sikerült szembeszállnom, de ez általában csak addig tart amíg valami miatt ki nem akadok nagyon. Szerencsére az utolsó áprilisban volt.

Az utóbbi időben egyre nagyobb késztetést érzek, hogy bevegyek annyi Remeront amennyit csak találok itthon. Félek hogy megint súlyosbodni fog. Nagyon félek.

Szia Rezukii! Innentől ez még bármi lehet, de egy pszichológus felkeresése a falcolás után mindenképpen ajánlott...

Pszichodiagnosztikában még sehol nem vagyok, de 50 évvel ezelőti terminus szerint kb hisztériás rohamod lehetett. (Hogy ezt ma hogy híjvák, azt nem tudom...)

Még benne vagy jócskán a kamaszkorban, ez sokszor nagyon nehéz, hogy megtaláld itt a helyed. Ha sikeresen záro a kamaszkort, meglehet, hogy semmi baj nem lesz a későbbiekben...

De kicsit nézzünk jobban bele, ha nem zavar...

Milyen hír borított ki ennyire? Mivel szoktad elszúrni a barátságokat és a párkapcsolatokat?

Hello!

Igaz, nem vizsgáltattam ki magam, de úgy hiszem hordozom a Borderline jegyeit. Pár napja lesokkolt egy hír, és a dühömet a falverésben, és a vállam késelésében adtam le. Ezenkívül mostanába nagyon gyakoriak a hangulatváltozásaim, egyszer öngyilkos akarta mlenni, utána gondolkodtam, és vidám voltam. Társadalmi kapcsolataim aligha vannak, barátokat se nevezhetek meg, mert velük valahogy mindig elszúrom a kapcsolatot. Párkapcsolati téren is ugyanez a helyzet..Szóval nem tudom..még csak fiatalkorú vagyok, be sem töltöttem a 18-at, de ha ilyen problémáim vannak most, akkor később milyenek lehetnek? Na meg..egyáltalán személyiségzavaros vagyok-e? Asszem fel kell keresnem egy pszichológust, nincs mese..

Üdvözlök mindenkit!

Jó volt átszaladni ezt a topicot, bár néha nagyon fals dolgokat is olvasni itt. Remélem itt fel tudom venni néhány borderline személyiségzavarossal a kapcsolatot, ugyanis van egy földim nekem is, akivel minden eddigi tapasztalatom ellenére egy év után nagyon elakadtunk, így szükségem lenne némi dedukcióra, hog pozitív irányba tudjunk tovább lendülni.

Minden elsimerésem leonito77-nek, és mély tiszteletem kitartásáért. A borderline személyiségzavar igen megterthelő betegség, mind a beteg, mind a környezete, mind a tarapeuta számára. Tudtommal nem is nagyon kedveleik a pszichológusok (kivéve az elhivatott, erre specializálódott fajta...), ugyanis elég hosszú a kezelési ideje, és semmi garancia arra, hogy hatni fog. [Én egy pszichológustól azt hallottam, kb 3 év terápia, de még 2,5 év után is egyszerűen eltűnhet az illető, és nem folytatja a terápiát...]

És bár valóban nincsen még rá általánosan elfogadott (értsd: Kanonizált) gyógymód, de léteznek terápiás eljárások. És ahogyan epilepsziásnak hívjuk azt a beteget is, akinek 3 évente van egy rohama, meg azt is, akinek napi 25-30, így a borderlineok közt is vannak fokozati eltérések. De a borderline személyiségzavar igen is gyógyítható, sőt... "A személyiségzavar kibontakozása egyénenként változó.A stabilitás hiánya, az érnitettség és szuicid veszély fiatalfelnőtt-korban tetőzik, majd a kor előrehaladtával fokozatosan csökken (APA, 1994). Viszonylag magas intelligenciaszint és nem túl súlyos tünetek esetén a probléma idővel akár teljesen rendeződhet (Mc Glashan, 1992)." [In: COMMER J. Roland, A lélek betegségei - Pszichopatológia. Osiris, Budapest 2005, 562. p.]. Azt már ritkábban vallják be, hogy sokszor minden kezelés nélkül is képes elmúlni, mai napig érthetetlen módon --magánvéleményem: ez általában sok kis leonito77 munkájának köszönhető...--, de természetesen, nagyon valószínűséggel, nagyobb betegségek esetén is, könyebben és gyorsabban túl lehet rajta lenni szakember segítségével.

Szóba került egy helyen a hazudozás kérdése. Nekem az tűnt fel, hogy nagyon gyakran -egy valódi borderline esetében- nem hazugsságról van szó, hanem elképesztő mértékű valóságtorzítás, tévképzetek állnak a háttérben. Ezzel a többieknek mi a tapasztalata?

szia

keress meg egy szakembert, lehet javitani a dolgon.

Valahogy úgy lehet ez (mint minden párkapcs-ban) hogy addig bírja az egyén, amíg úgy érzi, kap annyi pozitívumot vissza a másiktól, hogy megérje.

De vajon kárhoztathatunk-e bárkit arra, hogy mindezt kibírja? Tudom-tudom, szabad akarat...