Borderline személyiségzavar (beszélgetős fórum)

Ja...lehet mégis kellenének azok a specmentősök...

Lehet még segíthetnének rajta...

De lehet már késő...

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

Na lépek, mert ehhez fáradt vagyok.

Olyan mintha a falnak beszélnék.

Csak hajtogatod az önismereti szlogeneket, mi ez valami új mozgalmat akarsz létrehozni?

És egyik érvre, se az enyémre, se Sztavroginéra nem reagáltál. Amit nem akarsz azt meg se hallod...

Ez is egyfajta viselkedéstorzulás ám...

Nekem meg nincs kedvem csak itt magammal társalogni...

Szóval lépek...

És kívánom, hogy mielőbb gyógyulj meg.....

Nekem egészen kicsi koromig vissza lett vezetve. Az első emélkem az, hogy fekszem a kórházi kiságyban, pokolian fáj mindenem, és Anya odasúgja, hogy Dédi, Anita, és Mama imádkoznak érted. A második emlékem, hogy állok a bölcsi udvarán a kerítésnél, és sírok. Nem zokogva, nem hisztizve, csak csorogtak a könnyeim. Valami addig ismeretlen, furcsa, gyötrő, pokolian fájdalmas dolgot éreztem. Később megtudtam, hogy ez a magány.

Egyszerűen nem volt gyerekkorom. Az egyik betegség jött a másik után. Agyhártyagyulladás, hasnyálmiriggyulladás, tüdőgyulladások, és különböző cifra vírusfertőzések sorozata.

5 éves koromban csatlakozott hozzá az epilepszia. Nah az maga volt a pokol. Amikor 9 éves koromban 15 percre meghaltam, mert roham közben a rekeszizmom is begörcsöl, és miután magamhoztértem sem oldódott róla a görcs, így amíg el nem ájultam küzdöttem a levegőért, de semmi. Újra kellett éleszteni, és lélegeztetőgépre tettek.

A betegségek súlyossága miatt magántanuló lettem 4.-től. Nem voltak barátaim, nem mehettem, nem tudtam emberek közé menni. Hónapokon át csak a családdal találkoztam.

Félni kezdtem a sötétben, állandóan szorongtam, és átlagban 3 naponta 5-6 órát sikerült aludnom. 10 éves koromban elkezdtek az orvosok altatókkal tömni. Azt mondták, hogy naponta minimum 4-10 szem Andaxint vegyek be. Szedtem, de csak napi 4 szemet, mert Anya azt mondta h szerinte már ez is sok. De aztán rájöttem, hogy ha beveszek többet akkor elalszok, és nem fáj annyira a lelkem. Rájártam, és szépen rászoktam. Amikor 14 évesen mondtam az orvosoknak, hogy csócsolom csókolom gyógyszerfüggő vagyok! Leszartak. Azt mondták, hogy olyan nincs hogy én függő legyek, de azért az andaxint lecserélték Xanaxra...

Ha bevettem a gyógyszert, akkor nem volt olyan hangos. Akkor nem üvöltött annyira, és nem erőszakoskodott. Ha nem vettem be gyógyszert, akkor meg tombolt, és pusztított. 15 évesen kezdtem el vagdosni a karom, és a lábam. egy 'roham' után éreztem hogy fáj a csuklóm. Megláttam a nyílt sebet. Nagyon megijdetem, mert tudtam, hogy Ő tette ezt velem. Aztán ez rendszeressé vált. Rejtegettem a hegeket. Titkoltam azt is, hogy éjjelente rosszul vagyok. Nem kaptam levegőt, izzadtam, fájt a fejem, azt hittem hogy megfulladok, remegtem, stb...Ez is rohamszerűen jött. Később elmondtam egy gyermekpszichiáternek, aki megállapította hogy pánikbeteg vagyok. Kaptam rá gyógyszert, és idővel szűnni kezdtek a rohamok.

Viszont Ő tovább tombolt. Én pedig az elmém tompításával küzdöttem ellene. Aztán egy napon úgy döntöttem, hogy vége, leteszek mindent. Egyedül másztam ki a függőségből, aztán 1 év alatt felépítettem az életem, és azóta is szépítgetem. A függőség ment, de Neki lett neve: BPD. Elmondták mi ez, de eleinte csak nevettem rajtuk, aztán rá kellett jönnöm, hogy valóban ez a baj.

Szedek rá gyógyszert, de nem sok változást érzek tőle. A pszichoterápiát feleslegesnek tartom, így magamon segítek. Senki mástól nem vagyok hajlandó elfogadni segítséget, mert akkor belekapaszkodok, és ha ő hirtelen eltűnik én ismét eldőlök.

A verseimben és a festményeimben mutatom ki az érzelmeim. Máshogy nem tudom.

Az én történetem nagyjából ennyi, de pár dolgot nem írtam bele. Azok túl fájdalmasak.

Kihagyod a képletből a tanulás, a viselkedésrögzülés agyi folyamatának biológiáját.

Szerintem kicsit mélyedj el ebben a témában, hogy világosabb képed legyen a dolgokról.

De ha neked pusztán önismereti problémáid voltak, akkor gratula a megoldásukhoz- bár én kétlem, hogy megoldódtak volna, és akkor keress fel egy önismereti fórumot, ahol biztosan szívesen veszik a megjegyzéseidet.

Nagyobb baj van velem???:))

Dehogy,ugyanannyira nincs baj velem ,mint veletek.

Csak én már 40 éves leszek lassan és jobban átlátom a dolgokat ,mint ti.Ennyi az egész.

Nem akarok én normális lenni sem társadalmilag,sem orvosilag,mert számomra nem az a normális,épp erre akarok kilyukadni!

Fogjátok már fel,hogy nem betegek vagytok és nem gyógyúlni kell ebből a helyzetből,hanem erős és tudatos emberekké válnotok,önmagatok megismeréséből és becsüléséből és szeretetéből!

Nyalogathatjátok a sebeiteket évekig,mondhatjátok a környezeteteknek ,hgy :"Bocsi,beteg vagyok",de ettől nem lesz jobb.

A depi,a pánik betegség,az összes lelki betegség leginkább önmagunk gondolkodádán alapszik,ha ezt megváltoztatjuk ,akkor igenis van gyógyír a problémáinkra.

Persze ezt akarni kellene,ezt tenni kellene és CSINÁLNI kellene!

Nagyon ügyes vagy....

De most hogy így egyre többször megnyilvánulsz, szerintem nagyobb baj van veled, mint gondolnád.

Nézz őszintén magadba...minek jöttél ide?

Ha szerinted mi csak egy akaratgyenge, betegségtudatos, múltunkban leragadó társaság vagyunk, akkor minek kínzod magad velünk?

Abban leled örömödet, hogy mások törekvéseit a gyógyulás felé megkérdőjelezed és lekicsinyled?

Ne haragudj, de valami akkor nem oké mégse....

Nem is elhatározás kérdése az egész,ebben egyetértünk,hanem önismereti kérdés.

Merjünk belemenni honnan kezdődött,merjünk ,megbocsájtani,akiknek meg kell és merjük beismerni,hogy folyton a könnyebb utat választottuk.

Tán nekem is le kellene írnom az életem történetét?Akkor elhinnéd?:)

Nem fogom,mert ami volt elmúlt és nem dagonyázom a szar múltamban ,hanem tudtam tovább lépni.

Lehet sokkal bátrabb vagyok ,mint bárki gondolná!:)

Ja épp erről beszéltem, csak olvasnál egy kicsit figyelmesebben. Ez csak egy példa votl arra, hogy ahogyan a rákot em tudod pozitív gondolatokkal elmúlasztani, úgy a mentális betegséget se. Ez nem csak elhatározás kérdése. Hiába határozza el egy rákos, hogy holnaptól egészséges leszek, kezelés nélkül aligha lesz az. Ugyanígy, hiába határozza el egy borderline, hogy holnaptól 'normális' leszek terápia nélkül aligha lesz az...

Remélem így már világos, de ha gondolod még fejtegethetem, hogy megértsd...

Na ne mááár??Dehogy olyan.

A rákot nem tudod egy gondolattal elmúlasztani!

De mi lenne ha az összes BDP-s,depis,pánikos azt gondolná:

TOJOK AZ ÉLETRE!

Tojok a külvilágra és nem érdekel senki ,csak én magam??!!Amikor azt mondaná,hogy az ÉN életem és úgy alakítom ahogyan akarom?Amikor,azt érezné mindenki,hogy ugyanolyan ember ,mint madonna,vagy elvis?..........Na ez az ami nem megy sok embernek,mert az önbecsülésük ,egy beteg ember szintjén áll.

Mert tök jó betegnek lenni és kevésbé jó embernek lenni!

Na ezt inkább ne...

Ha valaha is ez lett volna a bajod, soha nem írnál ilyeneket. Ilyeneket csak az ír, akinek gőze sincs mi zajlik ilyenkor az emberben. Lehet az a pszichiáter aki téged diagnosztizált, ha egyáltalán volt ilyen, az az internetes tesztek feltalálója, és az ő -'betegséget húzunk rád is'- tesztjeivel lettél te is beteggé nyilvánítva.

Ja akkor már értem, hogy ezeket a ''nincs is semmi baja, csak bele vagy magába beszéli'' kategóriát, ezt magadról írtad.

Ja így már minden világos.

De akkor most megnyugodhatsz, nincs semmi bajod, minden rendben nálad mentálisan, ne higyj a teszteknek, és térj inkább nyugovóra...

Vagy unatkozol?

Na látom már mindenki lelépett időközben..

Túl sokáig rágtam magam a mondatokon.

Nem baj legalább kigyött....

Örülök hogy megszabadultál sztavrogin...

Blue Moon! Csak óvatosan a falakkal!

Lilimia, neked is szép estét!

sziasztok....

"Tök jól hangzik, hogy valaki irányítsa a maga életét, mert teljes mértékben az ő kezében van, csak sajnos ez kivitelezhetetlen. Szerinted egy őrült ember képes irányítani az életét? Szerintem nem. A BPD pedig félig őrület"

Jó kifogás,sose rossz!:))

Frászt,egyszerűen csak mankók kellenek,amik tovább visznek az életben,doki,betegségtudat,meg effélék!Ha igazán szeretnél bárkit is akkor megmentenéd őket magadtól,nem gondolod?:)

Ha meg elfogadod a szeretetet akkor már NEM VAGY BETEG!

"A mi hülyeségünk egy pszichés betegség? Hát szívből kívánom hogy próbáld ki milyen a BPD-seknek. Éld csak át azt a kínt, és küzdj meg nap mint nap önmagaddal, ha élni akarsz! Mert te csak szemétkedni és bunkózni jöttél ide, miközben ez a fórum nem erről szól. Jó érzés megpróbálni megbántani és lealázni valakit aki beteg? Ha te ezek után nyugodtan tudsz aludni, akkor neked van valami bajod.

Gondolkodj már el cicavirág! Belőled tűnt el minden emberi jóérzés, és az empátia!

Te, aki elvileg normális, szánalmasabb vagy mint mi, amikor az őrület kellős közepén megvágjuk magunkat!"

Cicavirág' ,ez volt életem legkedvesebb és legaranyosabb megszólítása,köszönöm!!:))

Már megküzdöttem.

Már átéltem.

Túl vagyok rajta.

A magam AKARATÁBÓL ÉS BÁTORSÁGÁBÓL.

Nemtom hol is kezdjem..

Nekem 13 évesen jött elő igazából azt hiszem. Lehet korainak hangzik, de korán érő voltam lelkileg...sajnos...muszáj volt.

Nagyon zűrös gyerekkorom volt. Folytonos veszekedés ment, apám alkoholista volt, aztán elváltak. És mikor apám egyszer soron kívül jött láthatásra, berontott a lakásba, és a szemem láttára 7 szúrással megkéselte anyámat. Ekkor én 6 éves voltam az iskola előtti nyári szünetben volt. Anyám csoda folytán túlélte, de sokáig kórházba volt, mi meg a tesómmal összevissza laktunk itt ott rokonoknál. így kezdődtek az iskolaéveim. Utánna még sokáig apám elől menekültünk, mert nem zárták be egyből, mert a nagybátyám rendőr volt. Aztán elköltöztünk, ekkor már a sokadik költözködés volt, aholis 8 éves koromban szexuálisan molesztált a család 'egy kedves barátja'. Erről pár évvel ezelőttig senkinek se meséltem. Aztán anyám 9 éves koromban rákos lett, folyton kórházba volt, és megintcsak itt-ott laktunk. De ezt is túlélte, és közben összejött valakivel, akit nagyon megszerettem, de összevesztek, és ez is nagy veszteség volt nekem azt hiszem. Na ekkor kezdtem érezni, hogy valami nem ok, és lassan kezd betelni a pohár az idegeimnek, de persze ezt már csak így utólag látom. Aztán 13 évesen nagyon közel kerültem egy nálam 12 évvel idősebb fiúhoz, azthiszem először éreztem az életben hogy valaki törődik velem... De 1 év után vége lett, és azt hiszem innen indult a lavina. Később se jöttem ki anyámmal, ő se egészen 100-as érzelmileg, szóval az otthoni légkör később se kedvezett igazán, hogy normális érzelemvilágom fejlődjön. Mindeközben krónikus betegségem lett, és hát ez se dobta fel a hangulatom. 16 évesen 4 hónapi ismeretség után férjhezmentem, és azt gondolom nem kell részletezni, hogy ilyen hátérrel nem éppen voltam alkalmas egy feleség szerepétkörét betölteni. Szóval jöttek a folytonos veszekedések, pedig nagyon szerettük egymást. De ugye mint BDP-s amúgy is érzékeny vagyok, és asszem az a pár évi házasság, amit inkább harcnak neveznék, végleg kihúzta a lábam alól a talajt.

És hogy mik voltak a tünetek?

Hát erről a legnehezebb beszélni, de az álatalánosak szinte mind, amikor a férjem elolvasott egy borderlineról szóló cikket, azt mondta ezt rólam írták. Egyszer volt öngyilkossági kísérletem is pár éve, de azt hiszem a vallásos meggyőződésem azért mindvégig segített, hogy ne tegyek folyton kárt magamban.

Azt hogy ez a bajom nem olyan rég diagnosztizálták, úgyhogy ezidáig inkább csak alkalmi spontán pszichiátriai segítséget kaptam. Míg ez így ki nem derült a férjem se tudta igazán hova tenni a dolgokat, és a megbántottságát azzal fejezte ki, hogy elzárkózott - lelkileg. Ez meg csak fokozta a tüneteimet, és a múlt évben minden téren kibontakozott nálam a betegség, szinte már magamnál se voltam, csak az uralt, és hülyébbnél hülyébb dolgokat tettem. De ez még annyira fájó, még túl friss, hogy nemigazán beszélnék róla szívesen. Olyan mint amit itt olvastam valakitől, hogy amikor rájön a 'roham' megvágdossa magát, aztán amikor lemegy róla akkor meg attól érzi sz...ul magát, hogy te jó ég mit csináltam. Na itt tarok most én is, és ezért még nagyobb bennem az elhatározás, hogy úrrá leszek ezen a dolgon, és valahogy megtalálom a helyem, amit egyenlőre most még nemigen találok...

Na, jó hosszúra sikeredett, pedig ez csak dióhéjban...

Szívesen venném, ha más is mesélne ám.....

Na vagyok, csak elugrottam kajálni. Sztavrogin....részvétem. Nekem mikor este hatkor még óráim voltak, már a kötelet kerestem....

Blue Moon!

Köszi a könyvcímet, ezt nem ismertem. Majd asszem megszerzem...

Ja és mesélek is mindjárt, hogy mi hogy volt, csak az nem könnyű...

libriben kapható

elég drága

BORDERLINE SZEMÉLYISÉGZAVAR - TÜNETTAN, ETIOLÓGIA, TERÁPIA

KURITÁRNÉ SZABÓ ILDIKÓ

Keressenek egy nagy marhát, aki ilyenkor is egyetemi órát próbál hallgatni, Bibliaismeretek, Kyborgok és a Lakoma, Elmefilozófia, Filozófiák a barátságról órák után...

Akkor utána nézek, hátha...