“Bizony bizony egy szép napon,kopog az ősz az ablakon”., (beszélgetős fórum)

Szia!

Hát ne azt írd hogy nincs itt senki, hanem írd az emlékeidet. De arról is lehetne írni, ki hogy éli meg az ősz beköszöntét.

Nekem ez nagyon szép, nyugodt korszakom. Csak maradjon is így. Letudtam a kötelezettségeimet, megvan mindenem, mondjuk van adósságom is, de bőven állni tudom.

Attól féltem, hogy esetleg az anyám hal meg előbb, és az apám ápolása hárul majd rám, vele nagyon nehéz. Magamhoz vettem volna, csináltattam a kertben egy kis garzont. De még akkor is nehéz lett volna.

De meghalt szegénykém, az anyámmal meg nagyon jó a viszonyunk, és nincs is túl sok gond vele.

Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek!

Úgy látszik, tegnap mindenfelé hamisítatlan nyár volt, és az ősznek nyoma sem!

Szervusztok! Jó reggelt, szép napot kívánok mindenkinek!

Itt úgy néz ki, süt a nap, hogy mennyire lesz meleg, azt még nem tudom. Az este viszont előkotortam egy vékonyabb kardigánt magamra, ahogy ültem a tv előtt!

Jó reggelt! Nagymamám fejte a tejet, mi unokák pedig vittük a kis zománcos poharunkat és alig vártuk, hogy megtöltse. Élvezettel néztük nagyanyánk szorgalmas kezeit és jóízűen ittuk a langyos tejecskét.

Nagyapám kútásó volt. Talán tőle örököltem a víz tiszteletét. Mai napig imádom a forrásokat és örülök, hogy a csapunkból jóízű vizet ihatok. Tőlünk 2,5 km-re van egy forrás. Fiatalító forrás a neve. Hoztunk az unokákkal belőle mindenkinek, de a legtöbbet ők itták. Apuka aggódott, nehogy újra pelenkára kelljen költenie.

de nem ám!

Itt is volt tehenész, tőlünk nem messze legeltetett. Egyszer elmentem tejért oda, de sajnáltam a teheneit! Úgy helyezte el a karámot, ahová legelés után hajtotta az állatokat, hogy az lefolyás nálküli, sáros terület volt, a tehenek sárban fekve kérődztek. A fejősöket behajtotta egy fészerbe.

Volt egy fémhordó, hideg vízzel tele, a kutyák is abból ittak. Egy koszos rongyot belemártott, azzal csapkodta meg egy kicsit a tehén tőgyét. Utána rá a fejőgép, mert az azért volt...

Végül egy bika megtaposta ezt az embert, utána felszámolta a vállalkozását. Sokáig betegeskedett, úgy tudom, nem él már.

Ahonnan mi hordtuk a tejet, tiszta, rendes emberek. Néha, ha kicsit korábban érkeztem, láttam,milyen gondosan mossa le a tehén tőgyét, milyen szép tiszta a fehér zománcos edény, amibe feji, milyen szép tiszta gézen szűri át.

Tényleg nem mindegy, milyen a hely, az ember.

Annál is inkább, mert eredetileg nem azért mentünk Majsára, hogy ővele találkozzunk. Csak hát akihez mentünk, ő is éppen ott volt, így meghívott minket, megmutatta a farmot, közben mesélt, hogyan-mikor jött haza, mivel tölti az idejét...

Ezek azok a percek, órák, amiknek a jelentőségét az ember csak később fogja fel.

Arra gondoltam, hogy amikor elküldted, fájó szívvel, de segíteni akarással és tisztelettel a könyvet. Hogy ha talán kapcsolatba tudtál volna lépni az emlékét ápolókkal, esetleg nem kellett volna megválnod a könyvtől.

[link]

Ilyen részletekre már úgy 60 év távlatából nem emlékszem.

Arra emlékszem, hogy azért kutatta-kereste ezeket a vadakat, hogy megfigyelve szokásaikat, életüket, stb. egyáltalán hírt adjon róluk a nagyvilágnak.

Az, hogy egy-egy példányt kilőtt közülük, mert hazaküldeni a Múzeumnak kiállítási tárgyként. Megállapodás szerint így fizette vissza a múzeumnak, az út költségeit.

Ezt egy kicsit kifejtenéd? Kivel és mit megbeszélni?

Lehet, hogy nem volt egyértelmű amit írtam: akkor jött ki a könyv a nyomdából, ott, a saját lakásán dedikált nekünk névre szólóan 1-1 könyvet.

És amikor évekkel később meghalt, és akik jobban ismerték személyesen, úgy döntöttek, hogy a volt lakásán emlék-múzeumot rendeznek be a tiszteletére... talán ha valakinek lehetősége van megnézni, van-e ott egy könyv női névre dedikálva... akkor bízhatnék abba, hogy célba ért. Egyébként bárhol is van az a kötet, egész biztos jó helyen van! :))

Ez az a vadász, aki úgy írja le az állat elejtését, hogy az ilyenmegolyan fegyver ekkoramegilyen lövedéke szétrobbantotta a máját, meg hasonlók?

Egy könyvem volt tőle, talán kidobtam, pedig nem szoktam könyvvel ilyet tenni. Vagy az exférjem vitte el. Úgy kell neki.

Én korán olvastam, már a suli előtt. 5-6 évesen a Toldit. (Aztán később még sokszor.)

Valóban Molnár Gábornak hívták, vele együtt Szécsényi Zsigmond könyvein is átrágtam magam. Imádtam őket! Ezek a könyvek voltam életemben a krimik... nem tudom melyik írta, amikor a hatalmas anakonda körbe tekeredett rajta, és ha vele együtt levő kisérők nem segítenek neki, a következő könyvét már nem írja meg!

Ezek voltak azok a könyvek, amelyek nyomán hosszú éveken keresztül én is Afrika-kutató szerettem volna lenni! :))

Már a rendszerváltás után egy csajjal üzleti úton KK.majsán voltunk, ott ismerkedtünk meg szó szerint "tiszta véletlenül" Pongrácz Aladárral. Mindannyian kaptunk tőle névre szólóan dedikált könyvet. Akkor jelent meg "Corvin köz - 1956". c. könyve.

Elolvastam, tiszteltem, becsültem ezt az embert, és rajta keresztül mindenkit, akinek azokban a napokban, hetekben egyáltalán volt bátorságuk kimenni az utcára, és legalább megpróbáltak tenni valamit!

Ezt a könyvet őrizgettem itthon valami hasonló nosztalgiával. Amikor hallottam hogy halála után a lakását múzeummá rendezik, és akinek van valami, ami esetleg bővíteni tudja az anyagot... elküldtem ezt a könyvet. Nem tudom, célba ért-e, vagy egyébként is volt ott ebből, bár azt gondolom, hogy a szerző által dedikált példányról nehezen mond le az ember.

Jaj, én is imádom a könyveket. A szótárakat is.

Emlékszem a legelső könyvre, amit olvastam, mihelyt tudtam olvasni első osztályban. Könyvtári könyv volt, oroszlán meg mindenféle állatok története egy erdőben. Hasrafeküdtem az ágyamon a konyhaasztal mögött, és ott olvastam a téli szünetben, nagy dilemmában, hogy nem inkább szánkózni kellene-e. Azért szánkóztam is.

Pedig senkit nem bántottak a tehenek, csak hazaballagtak nagy jámboran :-)

Megálltak a saját kapujuknál és elbődültek, ha nem volt nyitva. Szóltak, hogy hazaértek:-)

Mi abból tudtuk, hogy kb. fél óra múlva lehet menni a tejért. Mert a tejet nem a boltban vettük :-) Tejhordóban hordtuk minden nap háztól. Még meleg volt a tej. Nagyon finom aludttejek lettek abból a jó házi tejből.

Szó esett itt az apró szertartásokról. Elgondolkoztam, mert régen nekem is voltak ilyenek, de csak töredékek maradtak ezekből. Pl. a fiamtól ajándékba kapott bögréből iszom a kávét...

Volt nagyon szegény korszak az életemben, nem is rég, akkor maradt el, ami addig fontos volt még talán.

De ma rájöttem, hogy van ám nekem is fontos lélek-melengetőm.

Miután újra tudok könyvre költeni, és miután szeretem az antikváriumok varázsát is, egy online antikvárba "járok" mondhatni, rendszeresen.

Szoktak küldeni a rendelés mellé ajándék könyvet, ezt vagy örömmel megtartom, vagy szintén örömmel elajándékozom.

De az igazi öröm az "új" könyv felfedezése, lapozgatása. Ez eltart egy-két héten át is. Most egy grúz költő verseskötete.

A múltkor, ha kinevettek, ha nem, egy szépséges műszaki rajzokkal illusztrált, három nyelvű (magyar-német-angol) építési műszaki szótár volt. Még most is az aktuális polcon van az ágyam mellett, nem tettem még a szótárak közé.