“Bizony bizony egy szép napon,kopog az ősz az ablakon”., (beszélgetős fórum)

Egyébként roppant éberalvó vagyok, ha kell. Voltam éjszakás idősgondozó, a néni kopogott a botjával a parkettán, már ott is voltam.

Oxigénpalackos volt, 95 éves, depressziós, állandóan meg akart halni, - nappal. Éjjel meg rettegett a rosszulléttől.

Kitűnő éjszakás gondozó voltam, nem mindenki képes azonnal felébredni, és észnél is lenni.

82. De nem alszom nála sosem, ő sem énnálam. Nem tud másutt aludni, és én sem.

Azt mondja, a mentő előbb kiér, mint én őhozzá Pestről, ami igaz is. Készenlétben tartja a kórházi csomagját, a múltkor már rendezgette.

Holnapután pont ott leszek nála, majd tutujgatom. De ő éjjel szokott rosszul lenni, igaz van amikor napközben is csak piheg.

Úgy látszik, én az apám vére vagyok, ő se vette észre, hogy van front vagy nincs. Anyám meg haldoklik tőle, mintha nem lenne elég baja már anélkül is.

Az ingadozás engem nem zavar, csak maga a meleg. Hálisten mostmár elbújhatok előle, ha nem akarok kimenni, hát nem megyek. Nem volt ez mindig így. Volt olyan, hogy a hosszúujjú géz blúzom alatt is felégben. Sokat voltam kinn az utcán aktív koromban.

Szegény anyám nagyon rosszul van a frontoktól, én kopogjam le, meg sem érzem.

Hát mostmár nem annyira van korán. Napoztam egy órácskát, valahogy most is olyan fülledt.

Mostmár inkább főzök. Van saját zöld zöldbabom, kiveszek a fagyóról egy húsvéti füstölt tarját, leves zöldségem is van. Valami becsinált levesre gondolok. Jó lesz. :-) Nyugdíjas szórakozás, nekem ez már hobby.

Jó reggelt!

Dehogynem elég a kertben hajlongás! Legalábbis ahhoz, hogy megfájduljon a gerincünk. Én is lusti vagyok tornázni, inkább ebéd után vízszintesbe helyezem magam. Oldalfekvés, derekam mögé egy kemény párna. Aztán egy nagy nyújtózkodás és jöhet újra a hajlongás.

Évente kétszer azért gyógytornára eljárok.

Tegnap én is többet hajlongtam, ma reggel érzem is. Azt hiszem, pihenőnapot tartok. Marad a séta.

Lehet. Amikor csináltam, eleinte szinte eufórikus örömöt jelentett. Aztán ez elmúlt, megszokja az ember. Milyen kár.

Nem szédültem el túlságosan. Annyira sosem, hogy tántorogjak, végképp elveszítsem az egyensúlyomat. Jó a végén az hogy tenyeret magad előtt összeteszed, ránézel a nagyujjadra, namaszté. :-)

Keress rá a net-en a "dervis forgás", "szufi pörgés" kifejezésekre. Nagyon szépen leírják a forgás lényegét, a test-lélek-szellem 3-as együttesére gyakorolt hatását...

Valamikor úgy tanultam, hogy induláskor szem-magasságban keressünk a falon egy olyan pontot, hogy minden egyes fordulat után, arra tudjunk pillantani, akkor nem fogunk (vagy legalábbis kevésbé fogunk!!) elszédülni.

Lehet, hogy érdemes lenne újra kezdeni nekem is?