"Attól még, hogy ráütsz a fenekére, nem törik csontja!" Egyetértesz? (beszélgetős fórum)

ez ugyanaz, hogy ti pedig nem tesztek különbséget verés és két fenékrecsapás között - amúgy ugyanarról van szó és egyet is értünk, senki nem akar ráütni a gyerekre, csak van, aki szerint nem lesz tőle semmi baja a gyereknek és bocsánatos "bűn", van, aki szerint meg nem.

A nagyobb gyereknek nevelő jelleggel adott pofon megint más, mint ahogy más a gyermekbántalmazás is.

De nem csak beszéd létezik!

Na itt a probléma szerintem, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogyan s miként lehet a gyereket nevelni, büntetni.

A gyerekeknek nincs veszélyérzetük.Nincsenek tudatában sokszor,hogy amit éppen csinálnak,annak veszélyes lehet a következménye.Egy felnőtt tudja,ha a gyerek például felmászik a fára,leeshet onnan,és hiába a szónoklat és a magyarázás,úgyis csak akkor tudatosul benne a veszély,ha leesik.Szerencsés esetben karcolás nélkül.

Teljesen mindegy,a következő alkalommal úgyis újra felmászik,hiába mondja neki az ember,hogy fel ne menj a fára,mert a múltkor is leestél.

Szerintem nem minden esetben célravezető és hatásos a beszéd,és nem mindig van visszatartó ereje.Minden gyerek más,van akit elég emlékeztetni,hogy a múltkor mi történt,van akinek egy fenékre ütés a visszatartó erő.

Csak erről a kettőről írtatok, rászólás-magyarázás, illetve verés. Létezik még kismillió nevelési vagy fegyelmezési eszköz.

Ha ugrál és csapkod, akkor alapból nem magyarázással kellene kezdeni, mivel úgysem hallja meg. Kapásól megfognám a gyereket erősen és magamhoz szorítanám, nem magyaráznék fölötte, miközben a testvérét veri.

(Azért veri egyébként, mert ő is ezt látta és tapasztalta.)

De igen. Persze nem így egyszerűen, hanem kontextusban.

Szerintem sem nem helyes, sem nem helytelen. Van, és felelősséggel, felelős helyzetekben alkalmazható.

Ennyi.

Ha valakinek nem él vele, és ezt utólag se kell, hogy megbánja, tegye össze a kezét.

Nem gondolom, hogy ez lehetetlen, mert nekem is van egy gyerekem, akit még sose ütöttem meg, és egyenlőre nem is úgy áll, hogy valaha megfogom...

És azért bünteted, amit nem tud? Inkább tanítsd meg neki!

Nálatok a verés meg a rászólás létezik csak, mint nevelési módszer?

A helyzet az, hogy mindenki problémás. Vagy pozitív, vagy negatív komplexusokkal terhelt. Plusz még van egy születési "helye" is, ami eleve generál komplexusokat. Pusztán azért, mert van, mert anya szülte..

Valójában az számít, ki hogyan tudja felismerni, kezelni ezeket a dolgokat, és tartani az arányokat.

Meg még az is nagyon fontos, hogy kinek mijen a habitusa. Nyilván ebben is szükséges az önmérséklet, mert mindent nem lehet a habitusra fogni, de...

Én egy nyílt, nagyszájú tipusú nőszemély vagyok. Ha én elkezdenék mindig szendeszűz módjára viselkedni a gyerekeimmel, és úgy nevelni, hiába csinálnám a nagykönyv szerint jól, nem lenne hiteles, mert nem "én" vagyok, hanem szerepet játszok... Ezért kell valóban nyíltan állni egymáshoz, és nem csak burkoltan a szakmai dolgokat vetíteni rá a másikra..

Nekem eddig még egy pszichológus, vagy pszichiáter se mondta, hogy egy-egy testi legyintés irtó nagy baj lenne. Amikor ezeket elemezzük, inkább arra helyeztük a hangsúlyt, hogy ez minél kevésbé ütés legyen, inkább valami egyéb heves reagció. Pl. határozottan ragadjam meg a gyereket, és emeljem ki a helyzetből. Ezzel a gyerek is érzi, hogy nem jó, amit tett, az én dühöm is levezetődik, és mégse történt ütés, plusz még a rossz cselekedet se tud folytatódni.. A szóbeli megbeszélést meg kb. egy óra múlva kezdjük el... Mert akkor lesz értelme.

Tehát a kifejezetten ezzel foglalkozó szakemberek pontosan tudják, hogy azért az nem úgy néz ki, hogy az ember magába néz, aztán másnap már minden OK...

Szerintem itt Magyarországon a szülők baromira nem kapnak segítséget, még ha kérnek, akkor sem. Vagy nem a megfelelőt, azt hiszik, hogy azzal, hogy eküldik az embert egy pszichológushoz, már minden meg is van oldva...

SOHA nem helyes. Max. egyszerű és kényelmes, a szülőnek. Mindig van más módszer is.

Semmi köze az erőfölényhez? Téged talán megpofozhat a gyereked, ha hibázol vagy te csinálsz valami rosszat?

Ne keverjük már a szezont a fazonnal, attól, hogy valaki nem üti meg a gyerekét, még ugyanúgy nevelheti, és semmi köze ennek a liberális neveléshez.

Azért a hűtőtekergetésnél komolyabb dolgok is lesznek még...

Majd ott dőlnek el dolgok.

Én egyetlen egyszer kaptam ki irgalmatlanul.

Három éves lehettem, és felfedeztem a hűtőben a tekerős kapcsolót.

Megfagyasztottam mindent. Anyukám rájött, hogy én voltam, elmagyarázta, miért nem szabad.

Utánna megmelegítettem mindent. Na ekkor bünti volt, ment a babám az ágyneműtartóba. Továbbá megkaptam fenyegetésnek, hogy a térdére fektet és kikapok.

Elállítódott a hűtő, minden megfagyott. Nem én voltam, mégis kikaptam. Priuszom volt.

Erre azóta is emlékszem. Iszonyú dühös voltam.

A szobánkban volt egy fenyőléc a szekrény mgött, elővettem és sírva kijelentettem a babámnak, hogy amikor nagy leszek ezzel a léccel verem meg anyukámat.

Sokáig haragudtam rá.

A kislányom 14 hónapos, és a törlőkendőnek nem bír ellenálni. Mégsem ütöm meg. Az én hülyeségem, hogy a keze ügyében hagyom. Ezért az a büntetésem, hogy bele kell hajtogatnom a z úti dobozba.

A férjemet rendszeresen verte az édesanyja. Meg lehet nézni milyen jó a kapcsolatuk!(irónia)

Minden felnőtt tisztában van vele hogy mit miért nem szabad? És nem tesznek olyat amit nem szabad?

Nem is ez a lényeg! Mindenki úgy neveli a gyermekét ahogyan akarja és TUDJA. A gyerekekkel való munkám során sokszor hallottam, olyan nevelőktől akik már évtizedek óta dolgoztak gyerekekkel és az ő szüleikkel, egy örök igazságot, érdemes elgondolkodni rajta: Egészséges gyermek akkor problémás, ha a szülő is problémás. Hogy igazuk van e? Mindenki nézzen kicsit magába.

Azon a jogon, hogy a szülő felelőssége a dolgok rendbetétele.. És bár nem sűrűn, és messze nem kizárólagos eszközként, de van amikor ez a helyes... Mégpedig az ilyen helyzetek a mindenki számára tiszta helyzetek. AMIKOR A GYEREK IS PONTOSAN TUDJA, HOGY ROSSZAT CSINÁLT, a szülő is, és még a dolog dinamikája is ezt követeli, és még a határt is egyszer és mindenkorra ott kell meghúzni... Mert ha nem, akkor később ezek a meg nem kapott pofonok sokkal vészesebb helyzetben fognak előjönni..

Ilyenre volt nálunk példa, amikor a fiam elkezdte kenni a spenótot a tapétára. Soha előtte nem csinált ilyet, és már nagy is volt az efféle csínytevésekhez. Egyszerűen kipróbálta, mi lesz. Nem szóltam semmit, csak kapott egy óriási nyaklevest. Reakciója az volt, hogy szép komótosan abbahagyta a kenést, visszafordult a tányérhoz, megette a spenótot, és soha többet nem próbálkozott vele. Nem is sírt, meg semmi. Meggyőződésem, hogy bármilyen más elcsépelt n"em szabad" - duma, vagy arról szóló négyezredik mese, hogy mennyit dolgoztunk a tapétáért, nem ért volna annyit, mint az akkor ott...

Egy pofonnak semmi köze az erőfölénynez. Ahhoz van köze, hogy a felnőtt helyzeténél fogva (elvileg) tudja, vagy legalábbis jobban tudja, hogy mi a helyes, és ezt kötelessége a leghatásosabban átadni. És van olyan helyzet, meg olyan gyerek, amikor ezt még időben helyre kell tenni, fizikai módszerekkel. Természetesen soha sem az erejének kell hatni, mert ott már baj van, hanem pont annak a sokknak, hogy anyám/apám ugyan imád, szeret, és mégis meg merte ezt tenni velem... Igen, a pofon talán néha rombol, pont azért hogy utána lehessen építeni. Tiszta talajra.

Alapvető hibája a mai liberális felfogásnak, hogy a szülő gyerek viszony egy egyenlő viszony... Nem egyenlő, hanem mindig egyirányú... Ez nem azt jelenti, hogy ne hallgassuk meg a gyereket, netán a hibánkért ne kérjünk bocsánatot, csak azt, hogy az életnek, a dolgok átadásának van egy rendje.. Amióta ez alapjaiban felborult, azóta vannak ilyen méretekben jelen a gáz dolgok a világban. Előtte is voltak, csak az arányok voltak egész mások..

Azonkívül azt is vegyük tudomásul, hogy a gyerekek is mások. Van olyan gyerek, akit fel lehet nevelni komolyabb helyretétel nélkül, és van, akit meg nem. Nekem van két ilyenem, meg egy olyanom..

Ráadásul arról, akivel a legnehezebben boldogultam, a legtöbbet ütöttem rá, kezd kiderülni, hogy talán autista.. És a doktorok első körben nem is a gyereket nézték, hanem anyukát próbálták összerakni, hogy nyugi, nem én vagyok a hülye szülő, amikor már nem bírom a dolgokat, és robbanok, hanem ez a betegség olyan, ami minden embert kihoz a sodrából...

(mint azt már jozsival is beszéltük itt néha)

Szóval az ítélkezéssel is csak óvatosan, mert nem tudni, ki mit él át valójában egy gyerekkel!!

így van, szerettem volna ha elgondolkodtok ezen..lehet legalizálni a gyermekek meglegyintését...a gyerekeket is sokszor azért ütik meg mert nem fogad szót...tehát kimondtad ostoba indokkal, és ő még védekezni sem tud...pontosan.. te mit szólnál ha azért kapnál pofont mert nem azt tennéd amit párod kér...azért mert felnőtt vagy nem ugyanaz a kategória?...hát tényleg nem, gyerekre kezet emelni rosszabb!!! még ha a mi kultúrán ezt engedi a szülőknek akkor is

a gyereknevelésnek számtalan módszere van még a verésen kívül...meg lehet húzni a határokat verés és lelkiterror nélkül is...

,,Üss a kölökre!

Üss a kölökre!

Üss a kölökre!

A lapátnyéllel

jó nagyot!

Sózz oda!"