"Attól még, hogy ráütsz a fenekére, nem törik csontja!" Egyetértesz? (beszélgetős fórum)

Nálad van, másnál nincs.

Én ezt sem tartom helyesnek, abszolút hibás nevelési módszer akkor is, ha a gyereknek semmi baja nem lesz tőle.

Nem írtam ilyet, hogy aki nem csapkodja, az lelkileg terrorizálja.

Gyanítom, mást értünk csapkodás alatt.

Ha valaki gyűlöli a verést, az én vagyok, ezt kérlek, így ismeretlenül is higgyétek el nekem!

DE! Szélsőségekben gondolkodtok, ami szintén nem jó! Igenis, VAN AZ A HELYZET, amikor az ember ráüt a gyereke popójára. Nem veri meg, hanem ráüt a popójára - két teljesen különböző dolog!

A fórum témája a fenékre ütés volt! Ami szerintem nem egyenlő a veréssel. Ilyen előfordul.

Én csak próbáltam érzékeltetni, hogy mennyivel durvább dolgok is történhetnek családon belül.

Ezekhez képest egy popóra ütés említésre sem méltó! Vagy én nem tudom, hogy ti mit magyaráztok bele egy fenékre ütésbe?

...én már csak azt nem értem, hogy miért annyira biztos, hogy aki nem csapkodja a gyerekét, az lelkileg terrorizálja, vagy nem beszélget vele és nem jó a kapcsolatuk...

Komolyan nem tudjátok elképzelni, hogy lehet verekedés nélkül normálisan, békességben élni??? De nyilván mindenki a saját családjából indul ki, én sem tudok másképp tenni. Engem nem vertek, nem pofoztak, nem ütöttek meg még soha (sem a szüleim, sem a férjem, sem más). A családunkban senki nincs lelki terror alatt és a szüleimmel is jó a kapcsolatom, szeretjük és tiszteljük egymást. Nem lettem drogos csavargó, sem idegroncs és még tanultam is. Nagyon bízom abban, hogy a szüleink páldáját követve nálunk sem lesz ez másképp :)

Egyébként meg tényleg mindenki azt tesz a gyerkével amit csak akar, és amit a törvény enged. A következményekkel pedig előbb-utóbb mindneki kivétel nélkül szembesül, függetlenül attól, hogy itt 2011-ben a hoxán mi volt a többiek véleménye...

Nem ez volt a fórum témája.

Remélem, nem gondoljátok, hogy aki nem üti meg a gyerekét, az biztos lelkileg bántalmazza, csúnyán beszél vele, nem foglalkozik vele, stb.

Szerintem is így van. Mert a lélek sebei nagyon nehezen gyógyulnak, vagy soha.

Kíváncsi lennék, hány lelkibeteg felnőtt ember van, aki nem tudja kiheverni, hogy az anyukája 5 éves korában kétszer rásózott a popójára :)) Szerintem egy sincs. Ellenben sokan vannak, akiknek rossz a kapcsolata a szüleivel, mert soha nem beszélgettek, nem játszottak, nem voltak családi programok. Lehet, hogy fizikailag egyszer sem nem bántották, mégis boldogtalan gyerek volt.

Gondolod, hogy "egy csapással" el lehet intézni, ha a gyerek valami rosszaságot csinál, vagy nem úgy működik, ahogy a felnőtt elképzeli? Nem azért hagyja abba, mert tanult ebből valamit, hanem fél, hogy megint kapni fog.

A verésből nem tanul, csak ha elmagyarázzák neki, hogy mi miért van úgy, mi mért történik úgy ahogy, illetve minek mi a következménye.

Te is szoktál tőle kapni, ha megérdemled? Mert gondolom, te is megérdemled néha. És majd a gyereketek is megüthet titeket? (Mert itt erről volt szó, hogy a szülő kaphat -e ilyen jogon a gyerektől.)

Nekem senkit nem jutna eszembe megütni, ha megérdemli, ha nem. Mi máshogy szoktuk kezelni a konfliktusokat.

...még akartam írni, csak közben dolgozom is :)

Szóval én úgy veszem észre, nagyon fontos, hogy a gyerek tudja, akkor is szeretem, ha rosszalkodik, meg ha pattanásig feszíti az idegeimet. Egy pofon vagy fenékre csapás nem ezt az érzetet erősíti benne, az biztos.

Zárójelben teszem csak hozzá, hogy lehet, hogy nálunk ez különösen hangsúlyos az örökbefogadás miatt, hiszen mi keményen megküzdöttünk azért az "ősbizalomért" ami másnak természetesen adott. De ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a vér szerinti gyermek bizalmát is el lehet veszíteni, és ehhez az egyik "legjobb" út, ha néha megütik. Még akkor is így van, ha a felnőtt társadalom szereti ezt úgy felfogni, mint nevelő szándékú dolgot és külön kezelni a bántalmazástól.

Ne szégyelld magad. Én akkor szégyellném ha elveszíteném a fejem annyira hogy kezet emelek a saját gyerekemre. Ráadásul egy csomó olyan esetet hoznak itt fel példának, hogy a gyerek olyasmiért kap, amiben a felnőtt is vastagon benne van...

Életveszélyes helyzetekbe keveredhet? És hol a felnőtt mellőle, akinek a dolga és felelőssége lenne ezeket megelőzni? Nem hallgat a szülőre? Ki az aki hibázott a nevelésben, ki az aki nem volt elég következetes, nem fordított elég időt a gyerekére? Kamaszként lázad, próbálgatja a határait, erre felpofozzuk? Ki is engedte odáig fajulni a helyzetet???

Értem én, hogy időnként az ember tehetetlenné válik, és elcsattan egy pofon, bár nagyon sajnálnám ha idáig jutnánk. De hogy ezt még utólag meg is magyarázzák, sőt szükségesként állítják be egyesek, az nagyon szomorú.

Egyébként érdekelne, hogy azok közül, akik megütik időnként a gyereküket, elbeszélgetett-e már erről bárki is a gyerekkel, hogy mit érez ezzel kapcsolatban.

Az én lányom ha látja pl. utcán, oviban stb. hogy egy szülő megüt egy gyereket nagyon érzékenyen érinti... Rögtön kérdezi, miért ütötte meg? Nem szereti? Miért akarja az anyuka hogy a kisgyerek sírjon, vagy miért bántja? És azért nem szereti, mert rossz a gyerek? És ha Ő rossz lesz, akkor én sem fogom szeretni? stb stb stb És a gyerekekben kimondva-kimondatlanul ezek a gondolatok mennek végig ha a szülő akiben feltétel nélkül bíznak megüti őket.

Pedig én egyáltalán nem vagyok liberális a nevelés terén, sőt elég konzervatívan ha úgy tetszik szigorúan fogjuk a gyereket, amienk meg is van az eredménye. Normális, kultúrált gyerek... de emellett boldog, vidám és kiegyensúlyozott is, aki biztos lehet benne, hogy sosem fogok szándékosan fájdalmat okozni neki, és hogy mindig mindent meg fogok tenni azért hogy ne veszítsem el az önuralmamat és ne üssek indulatból sem.

Pen80 2011-12-14 12:37

ez is reprezentatív.

Nem, de nem is mondtam hogy az. Viszont mást csak az állíthat akit még sohasem vertek igazán, néha a semmiért is kaptunk pofonokat. Ha az osztályban én kaptam egyedül 3ast és az volt a legjobb jegy 36 diákból akkor kaptam már a csapást hogy miért nem 4es úgy hogy a tanár látta a tenyér nyomát az arcomon. Pedig kitűnő tanuló voltam. Csak egy pofon volt, de egy vájár kérges kezétől.

Javaslom az ellenkező véleményen lévőknek olvasni a Mérgező szülők című könyvet. Kiváncsi vagyok hogy az szülő aki megveri a gyerekét később milyen alapon várja el hogy szülöttje a legbensőségesebb problémáiról is akár a véleményét/tanácsát kérje vagy mi több megossza azt. Előbb lettem volna öngyilkos minthogy bármit is elmondjak a szüleimnek ami magammal kapcsolatos azok után ahogy bántak velem. Szinte felszabadultam amikor elköltözhettem tőlük, pedig elvileg átlagos család. A lelki terrorokrol nem is beszélve.

Ha valaki ilyen kapcsolatot akar a gyerekével annak melegen ajánlom hogy nyugodtan bármikor üsse meg vagy verje. A gyerek meg alig várja majd mikor 'szabadulhat'.

Ebben az esetben tényleg így van, szoros az összefüggés. Én olvastam is ilyen statisztikákat, de ez most nem lényeg. Viszont az is igaz, hogy túlzottan liberális nevelés hasonló következményekkel járhat.

De attól még nevelem a gyerekem, hogy ne ütöm meg. Ez nem egyenlő a liberális, mindent megengedő neveléssel.