Asszertivitás, mint az önbizalom fokmérője (beszélgetés)

"a lany szakmunkaskepzobe, kereskedelmi vegzettseget szerez"

- Miért is?

Egy pelda.

Adott egy lany es egy fiu. Mindkettonek van zenei tehetsege.

Egy iskolaba jarnak. A fiu jo anyagi korulmenyek kozott el, a lany csaladja eppen csak tengodnek a minimalon.

A fiu konzervatoriumba kerul, a lany szakmunkaskepzobe, kereskedelmi vegzettseget szerez, bar mellette jar magantanarhoz, majd a bolti penztarossag mellett meg probalta magat kepezni. Ez pedig keves volt ahhoz, hogy megvalositsa almat. A falak tul magasak voltak.

A fiatalember kulfoldre kerul ki tanulni a konzervatorium utan: London, Velence, Tel Aviv.

A lany is tudta, hogy mit szeretne, csak eppen letortek a szarnyait.

Jo enektanar, eloadomuvesz lett volna belole.

Az a baj hogy a legtöbbször "segítik", csak azt hiszik hogy "segítik"!

Tudod, ez a "MINDENKI JÓT AKAR" típusú történet.

Akin gyakorolják, annak legtöbbször beletörik a foga.

És csodálkoznak, ha X év múlva lázad meg gyűlölködik.

"legjobb, legszebb, legügyesebb, legokosabb"

Már megbocsáss, de ez nem önbizalom, hanem egoizmus, mert megteszi magát mércének.

A "leg-" az mindig egoizmus.

"leg-" nélkül önbizalom.

Amúgy meg az ember olyan mértékben képes változni hogy észre sem veszi.

3 nagy lehetőség van:

- belehal a konvenciókba (áldozat lesz)

- továbbörökíti a konvenciókat (kiszolgáló lesz)

- leszámol a konvenciókkal (önálló/szabad lesz)

Segíted, próbálsz utat mutatni, de azok nem az ő elképzelései! Majd az lesz az ő elképzelése, amit ő akar.

Támogatni, természetesen támogatom az életem végéig, de megmondani neki, hogy mit csináljon, azt már nem.

Én nagyon nem bírom az ilyen: ismerd meg önmagad, azaz önismereti blablát.

Ha valakinek nincs önbizalma, ha valaki csak úgy képes élni, hogy mindig a rosszat látja mindenben, akkor ismerkedhet önmagával az idők végezetéig, akkor sem fog változni...

A döntéseit mindig az alap beállítottsága fogja irányítani, azaz ha valaki csak panaszkodni képes, akkor az csinálhat bármit, akkor is csak panaszkodni fog, ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, akkor történhet bármi, ő akkor sem fogja jól érezni magát, illetve az ellentétje: aki tele van önbizalommal az mindig azt fogja gondolni, hogy ő a legjobb, legszebb, legügyesebb, legokosabb még akkor is, ha nem úgy történtek a dolgok, ahogy ő elképzelte...

Ja, én az utóbbi vagyok:DDD

Erről beszélgetünk?

Mert nem vagyok benne biztos, hogy erről van szó, de azért bátran hozzászólok, mert miért ne?:DDDDD

Aztán vannak a döntések...

- valamit nagyon megbánunk ("Rosszul döntöttem! Ezt nem akarom elkövetni többször!")

- valamit félig megbánunk ("Tapasztalatnak jó volt, de máskor azért jobban odafigyelek!")

- valamit egyáltalán nem bánunk meg ("Jól döntöttem! Mindig így akarok dönteni!")

Ez mind-mind ÖNISMERET következménye!

(Minél nagyobb az önismeret, annál nagyobb az önbizalom!)

Pont erre lennék kíváncsi.

Esetleges tapasztalatok?

Igen, az elmélet jól hangzik és ide is el kell jutni valahogy.

Na de a megvalósítás?

Az még keményebb!

Jól mondod!

Az "asszertív" ember tulajdonképpen ÖNAZONOS ember, olyan ember, aki hitelesnek éli meg magát, legyen ez akár hiányosság vagy erény.

Az asszertivitás kifejlődése abban rejlik, hogy pont azáltal leszünk önazonosak, ha hagyjuk magunkat olyannak lenni, amilyenek vagyunk.

Ameddig letagadjuk benső érzéseinket, vágyainkat, gondolatainkat önmagunk előtt, addig nem tudunk magunk előtt hitelesen áradni. Valami blokkolódik. Voltaképpen saját magunkat blokkoljuk.

Ha nem engedjük meg magunknak, hogy olyanok legyünk amilyenek, nem tud letisztulni az öntudatunk, nem tudjuk érzékelni önmagunkat, ezáltal egyre nagyobb távolságot teremtünk ÖNMAGUNK és "önmagunk" között.

Valójában az önképem (ezzel együtt a világképem) nincs összhangban az eredeti lényemmel.

Ekkor az "EZ VAGYOK ÉN" és az "ENNEK HISZEM MAGAM" között egyre nagyobb szakadék tátong.

Természetesen az "ENNEK HISZEM MAGAM" erősebbé válik és elkezdünk eszerint élni.

Az "ENNEK HISZEM MAGAM" elfedi a valóságot, nem engedi láttatni, hogy milyenek is vagyunk valójában, ezáltal önazonosak sem tudunk lenni.

Ha pedig nem vagyunk önazonosak, akkor nem is tudjuk hogy mik az igazi értékeink és mit is tartunk igazán fontosnak az életben. Ennek függvényében csak rossz döntéseket hozhatunk. Az egész életünk egy öncsalásra, illúzióra épül. Előbb-utóbb krízisek és csalódások formálódnak, mert learatjuk hamis döntéseink következményeit.

Az önismeret (folyamatos önreflexió) lehetőséget teremt arra, hogy megismerjük azt, amilyennek hisszük magunkat, ezáltal folyamatosan tisztul az önkép, erősödik az önazonosság, az önbizalom, ami lehetőséget teremt az asszertivitásra.

Az asszertivitást valójában nem tanuljuk csak újra felfedezzük, mert elfelejtettük. Ez egy minőség, amit a gyökeres lelki átváltozás hoz magával.

Magja az önazonosság és önbizalom, virága az asszertivitás.

A virág eddig is létezett, csak nem tudtunk róla, mert minden érzékszervünkkel sötétségbe burkolóztunk.

Könnyű vagy nehéz helyzetekben mennyire hallod a lelked szavát? Mit akar valójában? Hogyan akar dönteni? Észreveszi -e, hogy ami a legmélyebben mozgatja, azzal összhangban kéne cselekednie?

És végső soron...

Meg meri -e tenni azt, ami végső soron mozgatja?

Szembe mer -e menni az elvárásokkal, ha esetlegesen tapasztalná?

Tulajdonképpen ezt kérdeztem:

Ismeri -e valaki annyira önmagát és bízni tud -e önmagában annyira, hogy helyes döntést hozzon a saját életében?

Valamint, elég bátor -e ahhoz, hogy a döntése mellett kitartson és bárminemű ellenállással szemben képviselje azt?

A legegyszerűbb kérdésben összefoglalva:

MER -E AZ EMBER ÖNMAGA LENNI ÉS ÖNMAGAKÉNT ÉLNI A VILÁGBAN?