Asszertivitás, mint az önbizalom fokmérője (beszélgetés)

Kiegészítés. Nem pontosan érted, mit akartam az egészből kihozni. Semmiféle megfelelni akarásról nem beszéltem, nem erre gondoltam.

De nem is lehet ez pontosan érzékeltetni egy fórumon, hogy mit is gondol az ember.

Jó. Akkor téged nem érdekel.

Nem baj, ha nem vagyunk azonos véleményen.

Minek? Ha nekem van önbizalmam, akkor nem érdekel, hogy más milyennek lát, mert tudom milyen vagyok. Ebben nincs benne, hogy tökéletesnek tartom magam. Ismerem a hibáimat, hiányosságaimat, fejlődök tovább, de nem az határoz meg, hogy pistike, meg mariska milyennek talál a saját személyiségén keresztül. Ha azt nézem, hogy kinek mi tetszik bennem, akkor ez megfelelni akarás...

Miért kellene én védekezzek vagy vitába keveredjek a témában. Attól más tarthat olyannak, amilyennek csak akar, az róla szól és nem rólam.

Ezzel csak részben értek egyet.

Ugyanis ha valakinek stabil az önbizalma, akkor azért fog adni mások véleményére, mert nagyon határozottan meg tudja védeni az álláspontját akkor is, ha ellenállásba ütközik. Ez a típus már eljutott arra a szintre, hogy képes érvelni, meghallgatja a vitapartnerét, képes elfogadni, hogy mások másként látják a világot.

A másik, aki még nincs ilyen szinten, ő pedig azért ad mások véleményére, és érdekli, hogy mások milyennek tartják, mert még kiforratlan az önbizalma. Jó úton jár, de még benne van a konfliktustól való félelem, neki még fontos, hogy elfogadják. De mivel az önérvényesítés fejleszthető, előbb-utóbb megingathatatlan önbizalomra tehet szert.

Szerintem épphogy az egoista emberre jellemző, amit írsz. Ő az a típus, aki nem függ attól, hogy mások milyennek tartják. Pontosan ő az az embertípus, akit PöttyösPanka is említett. Ő tévedhetetlennek, tökéletesnek tartja magát, ezért nem számít neki, mások mit gondolnak róla.

Mar az ovodaban kis kiderul az onbizalom.

Amig az egyik gyerek keptelen egy mondatot is elmondani, a masik nagy buszken kiall a kozonseg ele es magabiztosan elmondja a megtanult verset.

Hát erről beszéltem

Attól függ, ki milyen habitusú ill hogy áll önmagával, attól függően látja a másikat arrogansnak vagy sem. Mondjuk ha én nem eleve abból indulok ki, hogy na az a másik milyen arrogáns és biztos le akarja szedni a fejem, pedig csak határozott és magabiztos, akkor nem is az.

Igen, aki nem hagyja magát sodorni az árral, van határozott, külön véleménye, az gyakran szembesül azzal, hogy népszerűtlenné válik. Vagy éppen megosztó emberré, mint az általad korábban említett Anettka és Soma.

Vannak sziklaszilárd önbizalommal rendelkezők. Ők megingathatatlanok, jó a konfliktustűrő képességük, nem félnek a konfrontálódástól. Ők az állandó győztesek.

Van, akik kiáll magáért, de érvényesül a sok lúd disznót győz elve, vagyis hiába erős, a túlerő legyőzi. És itt jön be az, amit említesz. "Mert kényelmesebb látszólag elfogadni a többség által képviselt normát/ álláspontot, mint ritka madárként szembe menni velük." Milyen igazad van!

Persze, hogy értelek. Ugye, mikor már valaki nem követi az "Oda állok, ahova a falu" elvet, vagy a többséghez nem simul, sokszor akkor jönnek az indulatok... Mert kényelmesebb látszólag elfogadni a többség által képviselt normát/ álláspontot, mint ritka madárként szembe menni velük. Az, hogy ilyenkor pl. neveletlennek, öntörvényűnek kiáltanak ki valakit, az gyakorlatilag azt jelenti, nem tudják kezelni, hogy kiáll az elvei mellett.

Bármennyire ez lenne a normális, egészséges,(mármint a megfelelő önérvényesítés), azért ismerjük el, az ilyen emberek nem túl népszerűek. Ők a különcök.

Tény? A tények makacs dolgok. De! Ismerek én ám olyan embert is, férfit is, nőt is, aki határozott fellépésű, mégsem arrogáns.

Az arrogancia nem tűnik ki magából az ember fellépéséből. Vagy az első benyomás? Az nem mindig helytálló. Ezt tudjuk.

Ahányan vagyunk, annyifélék, igen.

És az is tény, hogy egy határozott fellepesu ember arrogansnak tűnik.

Bizonyára van ilyen is. Nem vitatom. Ezzel az oldallal én nem találkoztam. A másikkal annál inkább. Pedig az éremnek tényleg 2 oldala van.

Ki melyiket tapasztalja meg. Láttam már több esetben vitát itt 2 ember között. Egyáltalán nem tisztelettel kommunikált az illető a másik felé. Nekem nem az jött le, hogy önértékelési zavara lett volna annak, akit a másik földbe döngölt. De mondom, biztos olyan is van, amiről Te beszélsz. Csak az a Te tapasztalatod, az enyém meg a másféle tapasztalás.

Majdnem egyet értek.

De nézd a másik oldalt is.

Van a magabiztos, onervenyesito, aki jól kommunikál, tisztelettel, legalábbis szándékát nézve, de a fogadó félnél önértékelési zavarok vannak. Innentől máris robban, bantva, sértve érzi magát, mert az a bunkó már megint beszólt és földbe döngöl stb.

Holott csak ő saját magát.

Összességében jónak tartom, amit írsz. Kiragadnám az utolsó gondolatodat - "A mai világban, ha valakinek sok az önbizalma, az emberek hajlamosak bunkónak, tiszteletlennek, stb. bélyegezni, mert nincs tekintettel másokra, kimondott véleményével megsérti sokak jóérzését."

Most erre reflektálok.

Nem feltétlenül kellene így lennie. Az önbizalom léte nem azt jelenti, hogy úgy mondjunk véleményt, hogy másokat azzal sértsünk, megbántsunk. Sőt! Ha már tanulható, fejleszthető, akkor az önérvényesítés miért kellene, hogy kézen járjon a bunkósággal? Éppen az a lényege az asszertivitásnak, hogy megtalálja az arany középutat az agresszív, sértő és a behódoló, fülem-farkam behúzó viselkedés között.

Lehet az embernek önbizalma, kiállhat önmagáért, a véleménye mellett anélkül is, hogy közben nem alázza meg a másikat. Sok ember a magabiztosságát a másik ember porba döngölésével fitogtatja. Na, ez nem önérvényesítés. Vagyis az, csak éppen egy negatív példája.

Az önbizalommal rendelkező ember tehát kiáll magáért, vállalja a döntését, a véleményét, nem sodródik mások véleményével. De! És itt most nagyon hangsúlyos: sok ember azzal követ el hibát, hogy csak azért is ellentmond. Meggyőzhetetlen. Illetve érzi valahol a szíve mélyén, hogy tényleg megingott, már szinte igazat adna a másik véleményének, de nem engedi az e-gó-ja.

Biztos érted, mire akarok kilyukadni. Ekkor már nem az önbizalomról szól a dolog, itt belép az egó.

Az önérvényesítés fontos eszköze a kommunikáció. Elkerülhetetlen, hogy ütközzenek a vélemények, nem is ezzel van a gond. De lehet attól még nagy önbizalommal rendelkező ember valaki, hogy meghallatja, uram bocsá' megvitatja, sőt elfogadja mások véleményét.

Nem kell messzire menni, itt a hoxa fórumán is mi jön le? Vita vita hátán, moderátor által törölt hozzászólások, mert képtelenek vagyunk normális kommunikációra.

Az önérvényesítő emberek egy része képtelen tisztelettel lenni más iránt.

És itt van a lényeg. Látod, végeredményben ugyanoda lyukadtam ki, amivel Te is zártad a mondandódat.

Pedig csak icipicit kellene változtatni, jobban elfogadónak lenni. Ismerni néhány varázsszót, mint a ne haragudj, igazad van, bocsánat, kérlek...

Most lehet, hogy megköveztek jópáran, nem olvastam az eddigieket, de ha már írta valaki, bocsánat.

Szerintem az, hogy valaki mennyire lesz önazonos, kisgyermekkorában dől el. Akkor még feszegeti a határokat, és talán a szülei megengedő, vagy éppen korlátozó nevelésén múlik, hogy később mennyire vállalja fel a döntéseit.

Ma, ha valaki fel mer vállalni bizonyos dolgokat, megosztja az embereket. Egyik részük azt mondja, öntörvényű, beképzelt, pökhendi az illető. Más részük azt, hogy idióta, csodabogár valaki (Pl. anno Soma Mamagésát, vagy Anettkát tartottam ilyennek). Csak kevesen vannak, akik azt mondják: "De jól csinálta, tökös csávó/szuper a csaj!" Véleményem szerint ez azért van, mert a társadalmi normák, berögzült szokások korlátozzák az ember önérvényesülését. Nyilván, hiszen nagy közösség vagyunk, a harmonikus együttélés elengedhetetlen feltétele a szabályok betartása. Ez a kérdésedhez úgy kapcsolható, hogy sokan azért nem mernek vállalni bizonyos "szív szerinti" döntéseket, hogy megfeleljenek ezeknek a - sokszor íratlan - társadalmi normáknak.

A mai világban, ha valakinek sok az önbizalma, az emberek hajlamosak bunkónak, tiszteletlennek, stb. bélyegezni, mert nincs tekintettel másokra, kimondott véleményével megsérti sokak jóérzését.

Miért?

Ezt szoktam - nagy választék nincs. Valóban örülök. (Vigyor. Csak úgy simán.)

Munkahelyemen tanfolyamon oktatják ennek a készségnek az elsajátítását, használatát a munkahelyi kommunikációban.

Mégsem támadhatunk egy kollégára, hogy "hülyeségeket beszélsz, te ehhez nem értesz", de mégis el kell érnünk, rá kell vezetnünk másokat egy helyes megoldásra. Ami végül lehet, hogy nem a mi javasolt megoldásunk lesz.:)

A címre visszatérve, azóta erősödik bennem az asszertivitás, amióta nő az önbizalmam. Tehát tényleg lehet fokmérő.

Isteni volt először nemet is mondani, de az már régebben volt. A nemrégi élmény, "Ne haragudj, ez engem most egyáltalán nem érdekel." Valami remek volt kimondani ezt, teljesen békésen, és afelé terelve a szót, ami nekem épp fontos és sürgős volt, mint végighallgatni az elterelést.

Hát látod, nekünk nem volt.

No meg volt egy rémes szomszéd is...