Örökségből ki lehet-e tenni valakit? (tudásbázis kérdés)
Bevallom egy ilyen gyerek esetében én is erősen gondolkodóba esnék.
Hogy nem engeded? Mit teszel? Komolyan kérdezem. Főleg úgy, hogy nem tartod a kapcsolatot.
Minden ítélkezés nélkül engem nagyon zavar, mikor valaki már a másik életében azog agyal, hogy kap-e az örökségből. Mondjuk erre úgysem lehet választ adni, hiszen simán elajándékozhatta már rég, sőt, ha nekem lenne egy olyan gyerekem, aki felém sem nézne, csak "elvileg" majd ápolna, ha szükség lenne rá, akkor én biztos nem hagynék rá semmit.
Igaz, engem az sem érdekelne, ha anyám (bár mi jóban vagyunk, nincs is testvérem) másra hagyná a házát, pedig nem "csak" 50 milliós, és jócskán hozzájárultunk mi is.
Én úgy vallom, az övé, tegyen vele belátása szerint...
ha nem lettek volna elválva,akkor nem lehettem volna én a gyámja a kettő üti egymást. Mindegy is már,14 év telt el azóta,de az ingatlanból nem engedem magam kizárni.
Ha csak haszonélvezete volt az édesapádnak, akkor az a halálával megszünik. Ha tulajdonos is volt, akkor lennie kellett volna hagyatéki tárgyalásnak, ahová Titeket is meg kellett volna hívni. Özvegyi nyugdíjat, az elhunyt házastársa kaphat, gyámja nem, bár szerintem az elvált házastárs sem, úgyhogy tényleg kissé zavaros a helyzet. Valahol azért fel kellett volna tűnni az ügyintézőknek, hogy elváltak, már ha tényleg elváltak.
Én is. Csak az egyik gyerekére iratta az ingatlan, mondván a másiknak van.
Hát én sem. Főleg, hogy elváltak. Megérne egy ügyvédi beszélgetést.
Ó,azóta változtathatott,ebbe ne legyél biztos.
Tudok olyat aki ilyet tett a gyerekeivel.
Végrendelet a mérvadó.
A köteles rész jár.Én így tudom.
Nem igényeltem semmit utána,de 1 év után Anyám úgy vette fel rá a nyugdíjat hogy el voltak válva. Katyvasz nincs a fejemben,nem tudom hogyan tudta megkapni,mikor én voltam a hivatalos gyámja?
Van ilyen. A szüleimnél is az a felállás, hogy anyukámé 100%-ban a ház.
El voltak válva azért voltam én a gyámja!
Nem értem, persze, hogy anyukádé lett a ház. Holtáig van rajta haszonélvezet. Te miért kaptál volna özvegyi nyugdijat? Szerintem vagy nagy katyvasz van a fejedben vagy valami nem stimmel ott.
Ügyfélkapun is meg tudod nézni ha van.
Ha bemész a hivatalba akkor betekintést kérj az ingyenes, egyébként 6250Ft a tullap, ha nem változott év elején.
Gyámja voltál és nem a felesége.
Apukád nem volt tulajdonos felerészben sem?
2009-ben halt meg Apukám,mi hagytuk testvéremmel hogy Anyukánké legyen a ház,Ő lakja. Nem tudom,de igazad van kérek egy tulajdoni lapot a Földhivataltól. Közjegyzőről nem tudunk hogy volt-e vagy sem. Azt tudom,hogy én voltam Apukám gyámja de Anyám valahogy megoldotta hogy Ő kapja meg utána az özvegyi nyugdíjat,de nem haragszom rá emiatt,holott ez nagy csalás volt részéről.
Majd amikor odaérünk megtesszük amit kell, addig felesleges.
Ügyvéd! Még ha drága is...
A köteles résszel is csak óvatosan, mert ha nem kapjátok meg, akkor csak 4 évetek van rá ezt érvényesíteni. ( Ha jól tudom... )
Most már nem fele, egyharmada :(
Ez pontosan így van. Valami nagyon el lett rontva, a közjegyzőnek kellett volna erre ügyelnie.
Tulajdoni lapra nem ártana ránézni. Apukád után kellett örökölnötök.
A férjem hasonlóan áll, szinte már biztos, hogy van anyósnak végrendelet.. itt csak a kérdés, aki kapná mennyire érzi jogosnak. A köteles rész mindenképp jár. Sajnos ebből jól nem jön ki a család.
A családban már volt kavarás ezzel és anyós keze is vastagon benne volt.
Ehhez nem értek,Apukám volt a holtig tartó haszonélvező is,most Anyukámé a ház. Mi a tesómmal eddig semmit nem kaptunk vagy kértünk.
Elvileg vmi nem stimmel, mert ha kozos volt a ház apukaddal, akkor az apukad részét már apukad halalakor megöröklitek, csak haszonelvezetet kap rá a házastárs.
Orvosilag le van írva,ezért fogom én ápolni,mert a tesóm nem fog Szegedről hazaköltözni és a munkáját feladni,hogy ápolja Anyánkat.Én magamra vállalom,és nem az örökségért,hanem azért mert az Édesanyám. Most meg van sértődve,ez is a betegségéből adódik,de úgy is én leszek csak neki.
Miért szégyellje? Bizony vannak dolgok amikre gondolni kell. Lehet szemérmesnek meg tapintatosnak lenni de aztán az sokban fájhat. Az okos előre lát és más kárán tanul. Hány családnál van örök harag mert nem tudták megbeszélni.
Az hogy demens, csak akkor állja meg a helyét ha orvos is leírja
További ajánlott fórumok: