Akik antidepresszánst szednek és nem szégyenlik (beszélgetés)
Szia! Ha ezt mazsukának szántad, rendben. Én eléggé tisztában vagyok azzal, hogy melyek azok a biogén aminok, amelyek hiányában az agy ilyen psichés állapotokat idéz elő, fordítva értelmezed. Azért merül ki a szerotonin, dopamin, adrenalin raktár, mert folyamatos szorongás, negatív érzelmek uralkodnak. Ezért írtam azt, hogy a félelmet meg tudjuk fogalmazni, félek ettől attól, de a szorongás az már alattomosabb az összeadódott félelem és sztress összessége. A sok negatívum miatt nincs ami ezeket a biogén aminokat fellendíthetné, ezért az agy kimerültsége okán így reagál.
A xanax átmenetileg a szorongást oldja, az antidepresszánsok pedig (leginkább, attól függ melyiket célozzák) a szerotonin szintet nyomják felfelé, de az első 4 hétben amíg fel nem kúszik a szint, inkább a mellékhatások érvényesülnek. Mazsuka ettől az átmeneti időszaktól fél. Na és valljuk be, elég nehéz eltalálni a személyre szabott gyógyszert....
Én azt mondom, Xanax mindenképp, hogy az antidepi kezdeti mellékhatásait legyűrje, amikor jobb már lehet csökkenteni, majd pszichoterépiával az okokat feltárni, és töltekezni, pozitív dolgokkal, magunkra figyelni, amit szeretünk,ami jó érzéssel tölt el...
MINDEZT CSAKIS ÉS kIZÁRÓLAG ORVOSI JAVASLATRA ÉS ORVOSI FELÜGYELET MELLETT!!
Szép Estét Nektek!
Asszem amit én szerettem vna e témában, azt leírtam:-)
Szerintem nyugodt légy efelől, nem csinál az orvos maga felé zivatart.:_)
Figyelj! Ha a nyújtott hatásúból jól értem 4-et szedtél 1 nap, az 2 mg, szépen elosztva lassan felszabadítva.
Az nem mértéktelenül sok!
1 mg a terápiás,ahonnét egyáltalán érdemes szedni az ilyen állapotokban.
Nem tudsz találni esetleg egy jó pszichiátert, aki gyógyszeres kezeléssel és pszichoterápiával átsegítene, vagy megtanítana a rohamok kezelésére?
A jóga meditáció nagyon jó...
Az elvonással vigyázz, mert nagyon kellemetlen mellékhatásai lehetnek...
Az szelektív antidepikkel csak az első 4 hetet kelene kihúznod, amíg az agy biokémiai rendszerét egy picit gatyába rázzák....
Szép napot NEked!
Ezeknek a betegségeknek az alapja a félelem, ami még kézenfogható. Az örökös félelem szorongássá duzzad. Na az már nem kézenfogható. Az örökös szorongásból alkulhat ki a pánikbetegség, kényszerképzet, depresszió.
A Xanax átmenetileg oldja a szorongást.
Nem szabadna, hogy az legyen. Ha az OEP-nek feltűnik, hogy x orvos x pcsétszám x néven mennyi gyógyszer fut, utánanéz.
A Xanax sima, amit te szedsz, nem javaslathoz kötött, d 4x0,25-nél kezdődik a napi hatásos adag. Az Sr (slow retard- nyújtott hatású), az már csak szakorvos vagy javaslatra megy.
Ennek a sémának egységesnek kellene lenni.
Az orvos felel minden egyes gyógyszerért, a patikában meg azért, hogy az adagolásoz számítva 2 havi mennyiséget ne lépjen túl, ha ezt megteszi, akkor visszadjuk, vagy csak kevesebbet kap a beteg. Tehát ha Neked van több olyan recepted, amelyen ez a gyógyszer szerepel, kiválthatod különböző helyeken stb, vagy éppen különböző időben egy helyen is ( nekem pl. a retaxanál - visszanézés- rminden egyes recept visszaoolvasása ellenőrzése a patikában rögtön feltűnik, ha uugyanaz az orvos recpt ugyanazzal a névvel, gyógyszer megfordul rövid időn belül), de a végső állomáson dugába dől, tehát nem érdemes próbálkozni.
Ha te böcsülettel kiváltod a sima receptedet és egy hónap vagy 2 hónap múlva újra a következő adagot, bajod nem lehet belőle, még a dokinak sem, mégha az asszik írják akkor is. (Megjegyzés, szerinem az asszisztens nem merné megkockáztatni, hogy bundáz az orvos mögött!! Tehát a korlátlant nem meri bevállalni, csak a maxot..)
Jó hosszú voltam..bocsi..
nem így van, a szakorvos (meg a háziorvos is javaslat alapján, amit újítani kell)2 havi adagot írhat fel...(ez régebben 1 hónap volt, de elég sűrűn változik.)
vezetnie kell kartonon az adagolást, ezzel el kell számolnia.
Korlátlanul senkinek nem írhatnak semmit.
Ezért is virágzik a gyógyszertáron kívüli gyógyszerbiznisz. (ezt Csabának jelezném, bár ő sem most jött le a falvédőről).
Személy szerint én is az orvos által követett gyógyszerezést támogatom, amíg a páciens kedélye addig feljavítható, hogy az okokat felderítő pszichoterápiába belevághasson.
De sajnos ez nem minden esetben lehetséges, vagy nem elég, vagy nem találnak rá a megfelelő gyógyszerre.....:-((((
Ezért nem kellett volna elmennie. Remélem visszajön. Bár gyanús, hogy itt priviben mehettek a dolgok.
A gyógyszer szedést nem kellene ennyire nyomni a fórumokon. Ez inkább biznisz szagú.
A gyógyszer addig jó, ameddig nem oldjuk meg a kiváltó okot.
Aki ennyire természetesen beszél róla, annak szerintem érdeke van hozzá.
Egészségesnek semmiképpen nem mondható a hatás, de van, hogy elengedhetetlen.
Ha viszont a lelki kezelésről nem beszél valaki, akkor fenntartással érdemes fogadni.
Én meg Öregnéneőzikéjét tartom ugyanolyan nagyra...
Szerintem elég világos, ha visszaolvasol....
Részemről is pont.
Bocs, még ehhez a sztorihoz tartozik, nem tudom ki és honnan vette hogy homokóra és én rokonok lennénk, erről szó sincs.
Itt találkoztunk ezen a fórumon kb. egy éve----nem rokonom, csupán ismerősöm, mondhatjuk úgy is hogy itteni levelezőtársam, semmi egyéb üzleti vagy egyéb nem legális kapcsolat nem fűz Hozzá.
Szia, megtettem!
Ha valamit nem írtam világosan, akkor bocsánat---holnaputánig vagyunk itthon, aztán egy hétre olyan helyre megyünk ahol nem lesz net, tehát nem fogok tudni jelentkezni. Csak azért írom meg zt is, nehogy azt gondold hogy rossz fát tettem a tűzre és bujdokolok.
NYaralni megyünk, bár ez a mostani rém kellemetlen incidens alaposan meg fogja keseríteni a napjaimat, de én vagyok a hibás, jobban meg kellett volna gondolni hogy kivel állok szóba.
Üdv: Eszter
Szia!
Priviben légyszi homályosíts fel a teljes történetről, előre is köszönöm!
Hoxa
Zsoltikátok, te kicsit paranoid is lehetsz, homokóra nem rokonom,( bár elfogadnám rokonnak szó se róla) és nekem megvan a bizonyíték ahol konkrét összeget kérsz a receptért, nem is keveset....
És itt a vége, fuss el véle.
Hagyd homokóra, nem elég hogy mocskos hazug és kereskedik a gyógyszerrel,( bizonyítékom van rá!) paranoid is lehet, ha rokonnak titulál bennünket.....szót-betűt se érdemel, szétveri a fórumot, engem nyilvánosan ledrogfüggőz tök ismeretlenül,és még Ő van megsértődve hogy minap ki lett ebrudalva...én befejeztem Vele, szerintem Te is hagyd a fenébe!
Na persze, majd egy füllyentésére tán elküldjük a családfánkat Mátyás királyig visszamenőleg hogy kisilabizálja, mikortól és mennyire is vagyunk mi rokonsági fokban :DDDDDDDD...vicc kategoria, komolyan mondom, ez már egyenesen szánalmas.
Íme,"lássátok feleim szümtükkel" ,ilyen egy jelenkori korrekt üzletember, aki a most beállított gyógyszereivel jól van, az ezer db(!) "maradékot" meg eladná jó pénzért ilyen "drogfüggőknek" mint amilyen én vagyok szerinte, és utána még ki is prédikálja, hogy jobb az ilyenektől óvakodni. :))) Óh, de megható, már el is sírtam magamat----
Zsoltikátok vagy akárhogy hívnak is, én befejeztem ezt a primitív és hazug szócsörtét amit Te folytatsz gyalázatos és nagyon elítélendő módon, ha Te szeretnéd még ragozni, nyugodtan tegyed kedved szerint, főleg ha jólesik.
Kellemes szórakozást hozzá, remélem a "rokonom" ( is befejezi a veled való vitát ahogy utalt is rá.
Akkor leszel csak igazán nagy bajban, mert kereshetsz másokat akiken kiélheted az aberrált hajlamaidat.
"zsoltikátok"
olyan feminim, nem nő?
mondd meg ki vayg!!!!!!!
"Egyébként Skacok! Ha valaki függő azt sem kellene kipellengérezni"
hát igen, ez az..ezt mondom én is..de fedő(zsoltikánk ) nem nyugszik!!!:)
További ajánlott fórumok:
- Azokat várom eszmecserére, akiknek pajzsmirigy alulmüködésük van, gyógyszert szednek, és akármit csinálnak nem tudnak fogyni
- Azok akik kapcsolatban/házasságban élő férfiakat szednek el, miért olyan biztosak benne hogy mellettük örökre kitart a férfi?
- Akik meggyógyultak az antidepresszánstól
- Akik cipralexet szednek
- Olyan depressziósokat keresek akik télen nehezen viselik a mindennapokat, leszázalékoltak esetleg Abelifityt szednek
- Akik Sandimmun Neoralt szednek!