A könyvek haszna (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A könyvek haszna
A szívemből szóltál. Köszönet a felsorolásért.
De az említett két művet nem nevezném depisnek. Inkább történelmi korrajznak.
A Nyomorultakhoz tartozik egy aranyos történetem. Tizenéve új bankkártyát kaptam. Az Isten tudja hányadik pin kódot kellett volna megjegyeznem. (Akkor még nem volt mód tetszőleges pin kód választására.) Az új kódot képtelen voltam megjegyezni, csak derengtek, milyen számok vannak benne. Hónapokig szenvedtem. A könyvet olvasva odaértem ahhoz a részhez, hogy a tengerbe zuhant Jean Valjean fegyenc milyen számon volt lajstromozva. A szám kísértetiesen hasonlított a kártyám számaihoz. Rohantam egyeztetni. Stimmelt! Onnan fogva tudtam a a bankkártyám számát. S innen fogva mindenki tudhatja, aki elolvassa a regényt. Mert nem változtattam meg. :D
Coelho
valaki leírná nekem hogyan kell a nevét kiejteni? sok idézetet láttam tőle innen-onnan és hallottam, hogy nagyon jó könyveket ír és szeretnék majd pár alkotását elolvasni :)
Nem csak varázslatosan hangzik: az is. :D
A fene megesz, hogy nem tudom most rögtön előásni. :(
Hát a Háború és béke, vagy a Nyomorultak számomra nem valami felemelő, sose fogom még egyszer elolvasni. :D Sajnos depis könyvektől én is az leszek, szóval nem olvasok ilyesmit.
Szépirodalomban is vannak olyanok, amik gyönyörűek, elragadnak, megfognak, és az ember nem esik depresszióba tőle. Imádom Merle könyveit. Nagy kedvencem Munkácsy Mihály életrajzi könyvei, az Aranyecset (nem a mesekönyv :) ) és a Nap szerelmese, de nagyon jó a Bengáli tűz, a Szinuhe, A szép új világ, vagy a Parfüm, amik szintén klasszikusok. Nagyon szeretem a krimiket is, Conan Doyle és Agatha Cristie összes könyvét olvastam szerintem. De jöhet sci-fi is, Asimov alap ebben a témában, de persze más kiváló írók is akadnak a jövő könyveiben. :)
Újak közül mindenképpen említésre méltó fantasztikus szerző Paulo Coelho, és J.K. Rowling (Harry Potter szerzője).
A fentiek abszolút teljesség igénye nélkül íródtak, most épp ezek jutottak eszembe.
Romana és társai számomra nagyon nyálasak. :D Viszont anyukám, és a húgom, akik rajonganak a szépirodalomért, néha olvasnak ilyesmit, azt mondják, ha már olyan fáradtak, hogy nulla a koncentráló-képességük, akkor pont jó. Ilyenkor én krimit olvasok, az nagyon jól kikapcsol.
Egyébként egy nagyon jó érv az olvasás mellett: megtanít helyesen írni. Hihetetlen, milyen durva helyesírási hibákkal találkozok napi szinten. :S
Én is így vagyok a könyvekkel:) mindig jobb volt a könyv(és a képek,amit a fejemben teremtettem hozzá),mint a film.
Bár talán a Sándor Mátyás kivétel.
Anyum a vitrin résébe szokta dugni, ahol az üveglap van illesztve az ajtókeretbe.
Meg általában minden jegyzetet, amit szem előtt akart tartani.
Én az anyukámnak rendszeresen küldök képeslapot,nemcsak a kézírás miatt,hanem mert tudom,hogy kiteszi magának az éjjeliszekrényre,és nézegeti.Ő még nem használ netet,úgyhogy fényképeket is szoktam neki nyomtatni és küldeni,nehogymár kimaradjon a jó dolgokból:)
Én is nagyon szerettem,és gyűjtötte ma képeslapokat gyerekként,onnan néztem ki,hogy melyik havas hegycsúcsot,meg tengerpartot volna jó meglátogani.Rokonok szerencsére küldözgettek mindig a nyaralásukról.
Senkinek nem is kell szégyellnie, hogy mit olvas! A lényeg, hogy olvasson. (Bár azért valljuk be: pl. a Háború és béke, vagy a Nyomorultak mellett irodalmilag labdába sem rúghat Romana, Szívhang és társai.)
Külön köszönöm mindenkinek, aki felsorolta mi mindent szeret olvasni.
A cikkben szándékosan nem ejtettem szót egyetlen konkrét szerzőről, vagy műről sem. Biztos voltam abban, hogy a téma ezen a fórumon majd kibontakozik. :D
Sose bánd! Én a mai modern romantikus Romana-kat, Júliá-kat, Szívhang-kat, Arany históriákat is szeretem, mert bárki bármit is mondjon, ezekből is lehet tanulni; ugyanis olyan helyekre visznek el, ahová nem jutok el, ill. azoknak a helyeknek az ismereteivel is gazdagítanak.
Nem szégyellem, hogy szeretem a romantikát, Julie Garwood történelmi-romantikus könyveit pedig egyszerűen imádom, lenyűgöző, ahogy a különböző történelmi korokról, szokásokról, népcsoportokról ír, s mindezt vérforraló romantikába, humorba ágyazva.
Az én párom sajna nem szeret olvasni :( így nem is tudok vele könyvekről beszélgetni, úgy hogy nagyon örülök lányok-fiúk, hogy megszületett ez a fórum!
Tudjátok, a könyvszeretet is otthonról hozzuk... anyóséknál is alig van könyv... szóval nem csoda, hogy sajna a férjem olvasása kimerül a lidlis újságokban.
... de legalább a lányomnak továbbadhatom a könyvek szeretetét! Már így is megörökölt tőlem jó sok gyermekkori mesekönyvemet, amik máig meghatározóak az életemben.
Pont ennyire gondoltam én is.
:)
Mi van azokkal, akik nem simán nem szeretnek olvasni?
(Nem magamról beszélek.)
Egyetértek veled, de csak részben. Hihetetlen nagy könyvmoly voltam mindig is. :) Már 5 évesen tudtam olvasni, és az első könyv, ami nagyon megfogott, az Óz, a csodák csodája volt, amit még 1. osztály előtt olvastam. Ekkor lettem könyvmoly.
Imádom a könyveket, a filmeket nem is nagyon szeretem, mert egy könyvet sokkal jobban látok, mint egy filmet, aki nem érti, mire gondolok, annak nem tudom elmagyarázni. :)
Viszont nálam idiótább tinédzser nem sok volt, pedig akkoriban is rengeteget olvastam. :D Hétvégén csak a bulin járt az eszem. Iskolába járni is utáltam, és a legtöbb kötelező egyáltalán nem volt kedves számomra. Annál sokkal jobb könyveket is találtam mindig otthon, rengeteg könyvünk volt. :)
A mai napig nagy szerelem a könyv számomra, az ára nem aggaszt, mert szeretem az antikváriumokat, és sokszor veszek akciós könyveket is. Néha, ha nagyon megtetszik, veszek drágábban, normál áron, de nem vettem észre, hogy az új könyvek feltétlenül jobbak, mint a régiek, szóval még mindig szeretem az antikváriumokat. :) Sokszor párszáz forintért veszek könyvet. Bár nekem nem is tart sokáig az élmény, egy 200 oldalas könyv kiolvasása max. 3 óra...
Szóval összegezve: igen, olvasni az egyik legjobb dolog a világon, de kétlem, hogy a tini-kori "normális" viselkedsét, vagy az iskolába járás megszerettetését mindenkinél el lehet vele érni. (Ráadásul szerintem egyáltalán nem aktuálisak és nem is túl jók a kötelező olvasmányok, szóval érdemes a gyerekeknek tényleg jó könyveket adni, ahogy nekem is adott anno anyukám...)
A könyvek haszna az a tudás és műveltség, ami elolvasásuk után megmarad!
Ha ez "haszonnak "lehet nevezni.
Semmiképpen sem materiális.
További ajánlott fórumok:
- Milyen könyveket olvastok?
- Beszélgessünk a könyvekről
- "virág"-os dalok, slágerek, könyvek, versek...azaz minden, amiben előfordul valamilyen virág
- A könyvek haszna - újragondolva
- Jófogásán szeretnék egyben eladni használt könyveket, hogyan tudom minimalizálni a szállítás költségét?
- Hol lehet használt idegennyelvű könyveket venni Pesten?