90 napos diéta (beszélgetés)
Mondjuk a kiindulópont legyen a telihold. de az sem baj, ha már néhány napja fogyóhold van. A lényeg, a fogyóhold idején könnyebben tisztul, és fogy az ember.
Az a baj, hogy mindeféle diétával megindul a fogyás, csak az öröm sosem tart sokáig. És mennél többször próbál valaki újra és újra más-más diétát, mindig ugyanaz lesz az eredmény. Visszahízás.
A kúra szóban benne van, hogy nem tart örökké. Egy ideiglenes dolog. Amikor vége és visszatérsz a régi kerékvágásba, ugyanaz lesz az eredmény, mint akkor.
Kúra helyett érdemesebb apró lépésenként gyre egészségesebb élelmiszereket beiktatni, amiről tudod hogy egészségtelen, bármilyen finom, szépen lassan érdemes megválni tőle. De legalább nagyon minimálisra csökkenteni a fogyasztását.
100 szónak is egy a vége: A szénhidráttól hízol, a fehérjétől, zöldségtől, salátától fogysz. nem az van hogy nem szabad szénhidrátot enni. Kell is. Az egészséges mérték az, ha a szénhidrát fogyasztás nem haladja meg a napi 100 gr-ot. Ennek a fogyasztását is érdemes reggeltől délig, esetleg koradélutánig megejteni.
Én pl. este, illetve 17 óráig befejezem a vacsorát, és többnyire akkor már nem fogyasztok szénhidrátot. (ELvétve minimálisat.) Úgy alakítottam ki az étkezésemet, hogy akár élethosszig tarthatom mert finom, nem hizlal, a felesleg lemegy, és mindig jóllakhatok, mert ha nem, akkor én feszült vagyok. Nekem fontos, hogy lakjak jó.
Bármilyen hihetetlenül hangzik, de ha csak lassan felszívódó szénhidrátot fogyasztunk és azt is az egészséges határokon belül, sokkal-de sokkal kevesebbet kívánunk enni egész nap. Ennek számtalan előnye mellett az egyik, hogy pénz marad a zsebben. Ezt a pénzt költhetjük olyan egészséges élelmiszerekre, amiket eddig úgy gondoltuk nem tudjuk megvenni.
Na, jól van. A saját életemről írtam, aki a diéta mellett teszi le a voksát, ügyet se vessen rám! 😀
Bár nem tőlem kérded:)) De ez szinte tuti.
Mondjuk attólfügg mit értessz normálétk. alatt?Mert ha úgy eszel kúra után mint amitől híztál akkor igen. Tudom a 90 napos íígéri hogy nem hízol vissza,de ez így nem igaz,egyik diétára sem:) Sajna
Mikor én ezt a diétát csináltam, addig tartott a fogyás amíg vissza nem tértem a megszokott műsorhoz. Ugyanazt csináltam, ugyanaz lett az eredmény.
Szívem szerint erről lebeszélnék mindenkit, de milyen jogon szólhatnék én bele bárki életébe, ráadásul kéretlenül? nem igaz?
Ezért csak azt mondom, hajrá mindenkinek!
Valamikor én is megpróbáltam. A víznapokat nekem is meg kellett csalni, mert olyankor nagyon lement a vércukrom, szédelegtem, és ugye a munkahelyen pedig dolgozni kell...
A gyümölcsnapok nekem is nehezen mentek, mert ugye ott aztán van ch, de gyorsan ki is szalad a gyomorból, egész nap éhes voltam.
De vannak sokan, akik sikerrel végig csinálják. Minden elismerésem az övéké. Egy próbát neked is megér. Sok sikert kívánok hozzá!
Csináltam én is.Igazából bevált ,addig amíg tartani tudtam .GYümi napok volt húzós ,mert bár szeretem a gyümölcs de egész nap azért,, kevés magokkal dobtam fel a sós íz miatt.Víznapot nem csináltam de ez az én gyengeségem volt.
Reggeli gyümölcs kezdéssel elég hamar éhes lettem,nem volt könnyű kivárni ebédig, A legtöbb amit behúztam 1,8 kg mínusz volt 1 hét alatt.
Legjobbakat:))REmélem beválik :))
Nekem rizibizi lesz,egy kis maradék grillezett cukkinivel....neha úgy érzem sose fogy el a maradek🤣Vacsorara krumpli leves....vagy paradicsom leves🤔
Nem mérek,de próbálok kevesebbet enni😅feherje napon nem szoktam a mennyisegekkel foglalkozni,de szénhidrát napon azert jobban oda figyelek😉.
Nagyon régen már csinaltam ezt a dietat ,de télen-most úgy erzem sokkal konnyebb a sok friss szezonális gyumolcs és zoldseg miatt😊
Neked melyik a kedvenc nap?nekem a kemenyito-Bar most a fehérje is konnyu-talaltam egy jó kis pizza receptet😊
10dkgtúró,1tojas,1evőkanal utifumaghej,5dkg sajt-össze kell keverni,sutopapirra,majd elosutni,utana mehet ra a felet+sajt.
Meg a hamis bundaskenyer is kedvenc-2tojas,2evokanal utifumaghej+só,fokhagyma(mehet bele friss fuszernoveny is)összekeverni,kis halmokat meg sütni kicsi olajon(szendvics sütőben is lehet),és ra sajt....meg az uram is megeszi😅
Felhő lángos:3 db tojás
10 dkg túró
12 g sütőpor
só
A túrót jól keverd össze a tojás sárgájával és egy csipet sóval.
A tojás fehérjéket verd kemény habbá majd borítsd hozzá a sütőport.
Majd forgasd óvatosan bele a habot a tojásos túróba. Ebből a masszából merőkanál segítségével sütőpapirral bélelt tepsire halmokat raktam.170 fokon pár perc alatt kesz-szépen no sütés kozben aztán ha kiveszed összeesik -de akkor is finom😊
Igen!en is hasonlóan csinalom 😊11-12 kor nyitom és 18-19 zárom az evesi ablakot,utana masnap 11-12 ig csak viz,gyumivel kezdek,ra pár órára ebédelek az aznapi megadott típusú ételből,és vacsira is ugyanolyat.
Szerintem könnyen kivitelezhető.
Szia Vikinca, szuper, orulok hogy irtal. Es gratulalok az eddigi eredmenyedhez.
Amugy en is 11-kor kezdek el enni, mert ezt a fasting-ot probalgattam eddig is, es ugy dontottem akkor igy egyutt a 90 napossal elegge kivitelezheto. Igy este olyan 7 korul fogok vacsizni. Te is hasonloan csinalod? Ez az idoszakos bojt lenne?
Szia! én is csinálom 44.dik napnál tartok, nekem is pont ma van a fehérje napom :)Ebéd:grill husi (hétvégi maradék)paradicsomsalival.Vacsi:szerintem natúr krémtúrót fogok kikeverni.
Kg nem mérek,centizek- elégedett vagyok az eddigi eredménnyel.Sajnos a víznap nem ment...hátha majd együtt menni fog ;)
Még hozzátenném,hogy emellett az étrend mellett időszakos böjtöt is tartok,az azt jelenti,hogy első (gyümölcs) étkezésem 11-12 órakor van.
Szia!en 32 napnál jarok(igaz a viz napot kihagytam-arra meg össze kell szednem az akaratot)minden szuper.
Kilókat nem szamolok(merlegem sincs -sose voltunk haverok😅)centiket merek.Derek-4cm,mell-2,csípő-3,kar-2,comb-2.Edzes is megy kardio+célzott sulyzozas.💪