23 évesen gyermeket.. (beszélgetős fórum)

Sziasztok!

Nem, meg mindig nem mondtuk el:) ma érkeztünk haza munkaügyben el kellett utazzunk 2 napra...

Valaki kérdezte, hogy külön lakunk-e a szülőktől: Nos a helyzet az úgy van,hogy a szüleim elköltöztek az ősszel falura, és mi a tesómmal maradtunk a lakásba. A párom meg főleg amióta tudjuk a babát, itt alszik velem, de nincs teljesen beköltözve csak néhány cuccal... este ér haza, reggeli után már megy is dolgozni...

Valaki írta,hogy az ilyen kapcsolatok nem tartanak sokáig, ahol csak néhány hónapja vannak együtt. Mi tényleg csak októbertől vagyunk együtt de több mint 10 éve ismerjük egymást. Valamikor réges régen voltunk mi még együtt, amolyan gyerekszerelem volt akkor 15 évesek voltunk... Pl. vele csókolóztam életembe először, aztán valahogy akkor vége lett mert más suliba kerültünk stb. Azóta voltak neki is más kapcsolatai, nekem is egy komoly 6 évig, de folyamatosan érdeklődtünk mindig egymás iránt, ha nem is egymástól de a közös ismerősöktől... Aztán a nyár végén találkoztunk, mikor mindketten haza költöztünk az egyetem után, és akkor keresett meg és azóta vagyis októbertől vagyunk egy pár...

Szia!

Drukkolok, hogy jól reagáljanak! (visszaolvastam, de nem találtam- Együtt éltek velük?) Szerintem egyébként mindenképp sokk lesz nekik... Nálunk tesóm volt így (először... mert aztán én is :D) és hát kellett idő, amíg feldolgozták, hogy 40 évesen nagyszülők lesznek (20 éves volt nővérem) ... De nagyon örültek a babának aztán :)

Én 22 évesen lettem anyuka, na annak már igazán, szívből, azonnal tudtak örülni, már tudták milyen jó fiatalon nagyinak lenni és unokázni. Mondjuk mi már akkor több éve (5) együtt voltunk párommal, volt közös lakás is, de ahogy olvasom, ez nálatok sem lesz gond. Most 26 vagyok, és úton a 3. bébi, és nagyon örülnek neki.

Szerintem jobb lenne minél előbb túl lenni rajta egyébként. És szorítok, hogy veletek örüljenek!

Na igen, a fiatal nagymama és nagypapa is aranyat ér nálunk!

Szüleim 51 évesek és vígan játszanak a gyerekeimmel, futnak utánuk, bicikliznek velük, stb.

És milyen jól jön az ilyen szülő, nagyszülő, amikor az ember nem tud a munkából eljönni, mert beteg a gyerek az oviban, vagy épp nem megyek táppénzre, mert akkor a fizum felét kapom csak (akkor inkább nem is dolgozzak), és anyukámék tudnak a gyerekekre vigyázni.

Igaz ők is dolgoznak még, de egy vállalkozást vezetnek ketten, egy boltjuk van, de ha kevés a vevő, akkor egy ember is elég oda. Szóval így viszonylag kötetlenebb a munkaidejük.

És a nagymamám, 71 éves. Kidobózik a 7 éves fiammal az udvaron! Úgy szalad a fiam után a nagymamám, hogy öröm nézni! Pedig ő a dédmama!!!

Na őrá meg simán rá tudom bízni a gyerekemet, ő is fiatalos. Általában anyukámnak nézik.

Ő 19 volt amikor szült, anyum 21, én meg 22 :)

Szóval mikor ennyi családtag besegít, és mind gyerekeznek, nagyon jó!

Na igen, nekem talán van esélyem unokázni. 45 leszek, a lányom 23.. Ha csak nem Ő is 30 lesz amikor nagyivá léptet elő..

Akárhogy is nézzük, hiába lesz meg a gyereknek minden, Te akkor is 30 fölött szültél, és a türelmed úgyan úgy csökken, mint aki ezeken túl van.

Általánoságba értem.

Tudjátok, olyan nagyon megváltozott a világ alig 50 év alatt!!!

Akkor még az volt a furcsa ha valaki 30 fölött szült, csak gondoljunk bele mennyi idősek a mi szüleink! De megváltozott a világ, és azok a szülők akik olyan hamar bevállaltak minket most a gyerekvállalástól óvnak bennünket! NEM KÉNE !!!

Egy nőnek is megvan a fizikai "teste" és bárhogy is gondolkodunk huszonévesen szülni a legideálisabb.

Úgyhogy Te légy a legboldogabb kismama! mert kijár neked, hogy bárki bármit mondd, boldogan és örömmel várd az első babádat , várjátok mert hiszen ketten vagytok...

Ahogy írod van munkátok,tehát nem kell benneteket eltartani; és szeretitek egymást.... Mi kell még??? Nekem két kicsi lányom van (3,5 a nagy és 11 hónapos a kicsi), hidd el nincs olyan amit nem lehet megtenni velük, igaz néha kicsit több utánjárást igényel mondjuk egy nyaralás, vagy épp teljesen megőrülsz mire minden össze van pakolva egy kétórás útra és mindenki benn ül a kocsiba, DE ezek olyan dolgok amin később csak nevetsz... Istenem hát nem otthon maradt az a nyamvadt macska amit a legjobban szeret a világon a csöppöd :-()

Én 35 körül szültem az elsőt...sajnos ..nem tudtam hamarabb, és nyolc éve együtt is éltünk, a párom szüleivel egy házban, megvolt mindenünk, ahogy mondják...és mégis az anyósom mikor megtudta (szó szerint írom elnézést kérek ha valakit bánt) azt mondta: minek a gyerek, mert a szegénység bassza a nyomorúságot, és nem fogjuk bírni!!!

Két napig sírtam... aztán elhajtottam a francba..hogy nem beszélhet velünk így!!!Néhány nap alatt megemésztette...Aztán mindent megadott nekem a terhesség alatt,és azóta, de komolyan... figyelt rá hogy eszem-e eleget segített, és segít mindenben... a második terhességemkor 26 hetesen nagyon beteg voltam, ő aggódott legjobban (néha idegesítően sokat :-)) ) De tudod imádja az unokáit... és ők is őt, Na persze kiborítják a lányok de szerintem még azt is szereti :-))

És amikor őket nézem az jut eszembe, hogy vajon én fogok-e tudni unokázni, élek-e még mikor a lányaim gyereket vállalnak... hiszen az egészen más mint nevelni egy gyereket, az unokát büntetlenül lehet szeretni , kényeztetni, hisz kínlódjon vele az aki megszülte :-))), nevelje ő, a nagyszülők csak :-)) szeretgetik.....

Tehát fel a fejjel... Most ugrassz fejest egy nagy gödörbe, és hidd el mindig van lejjebb:-)))

mindig van meglepetés, és nem lesz vége!!!

De nálatok boldogabb sem lesz senki, aki ebben benne van... esetleg a nagyszülők...

Nem hiszem hogy a kezdeti sokk után, ne szeretnének jobban, benneteket ...

Sok boldogságot!

Jó hogy ezt a nézőpontot is lefestetted nekünk.

Én nyáron mindig nézem a strandon, hogy kifekszenek a korombeli lányok, napoznak, csacsognak a fiúkkal, társasággal, stb... Én meg a gyerekek után rohangálok, nehogy belezuhanjanak a Balatonba, a kövekre :DDDDDDDDD

És igen, irigykedem. De csak picit, magamban, mert imádom azt is nézni, ahogy a kicsik homokoznak, csúszdáznak, mosolyog a szemük is az örömtől, mikor látom milyen jól érzik magukat.

Aztán majd eljön az az idő, mikor végre én is kifeküdhetek napozni :) 5-6 év múlva már nem kell szorosan a nyomukban lenni, és még csak 35 leszek :)))

Fiatal anyuka nagy gyerekekkel :D Addigra már a nagyfiam kiskamasz lesz, majd a csajokat hajkurássza, én meg a napon fogok dögleni. És nézem, hogy a hasonló korú anyukák a pici babájukkal nyűglődnek a strandon. ÉS próbálják magukat takargatni, miközben a cicit tuszkolják a baba szájacskájába.

Én is túlestem ezen.

Szóval mindenben meg kell találni a szépet és élvezni. Nem arra gondolni, hogy de jó a másiknak, bulizhat. Arra kell gondolni, hogy majd én is fogok, de most ez a "feladatom", ezt szeretem.

Most pl azokat az anyukákat irigylem, akik a pici babájukat tologatják babakocsiban, és kiveszik, és magukhoz ölelik, és a babának anyatejillata van, és finom hintőpor, és stb.

Én már ezen túl vagyok. ÉS mikor enyémek voltak ekkorák, azt kívántam néha, bárcsak ez a perc örökké tartana. Nagyon hamar elrepül az élet!

Nemrég még a terhességet élveztem. (mármint amíg akkora hasam nem lett, hogy menni alig tudtam) :D

Ugrok sok évet. Tudjátok milyen jó mikor tudod komoly kapcsolata van kialakulóban?

Mondjuk 18 évesen? Hol nálatok alszanak, hol a másik félnél! Ti szülők tartjátok a kapcsolataot.

Milyen jó majd még kb 40 - 43 évesen újból édes kettesben lenni akár csak 1 estét is! És ha lenne hol bizony miért ne lehetne MOST bulizni? 40 éves korosztálynak is megjár!

( azt hiszem írtam 22 voltam, jó 2 hónappal öregebb, mikor a lányunk begszületett. Nagymamáékhoz :(. De mire 4 hónapos lett sikerült ÖNÁLLÓ lakásba költözni. Szerettük és most is a lányunkat. Megvolt a saját ágya, nekünk is. volt annyi szekrény amennyi kell. Nem kell drága bútor. Inkább a fejlesztő de igazán fejlesztő játékok )

Ne bánja senki aki fiatalon szült. 18 utánra gondolok. Az a gyerek MOST akart megszületni..

Azt is tudjátok, milyen sok pár vár sokáig a babára! Fogadjátok szeretettel.

Szülők majd megszokják hogy nagyik lesznek.

Különben is mire számítunk? Hogy állandóan kicsik maradtok? Nem elkezdtek majd külön életet.

Mert ez az élet rendje. Felnőttök, és kirepültök..

Remélem már túl vagytok a nagy öröm bejelentésen! Vagy még mindig nem?

Szia!

Először is gratulálok!

22 éves voltam, mikor kiderült, hogy kisbabát várok. 1 hónap múlva kezdhettem volna életem első munkahelyén, hátravolt 2 államvizsgám. 3,5 hónapja ismertem a fiút. Ezek után le kellett ülni anyunak elmondani a "nagy hírt".Vettem egy nagy levegőt és elmondtam. Azt hittem lefordul a székről. ÉS mégis, amint megszületett a kisfiam mindegy volt minden. Szerintem ez Nálatok is így lesz. Anyu imádja, bármit megtenne érte, illetve már értük, mert időközben született egy kis tesó is. Most 5 és fél éves, kisebb 20 hónapos.

Ja és szombaton volt a diplomaosztóm, hétfőn mentünk szülni :) Szóval kivárt mindent :)

Amire nagyon kell figyelni, az az, hogy a baba tényleg óriási felelősség és iszonyú nagy kötöttség. Az ember azt hiszi, hogy majd alszik, eteti,sétál vele, aztán kiderül, hogy nem alszik éjjel, csak 60 percet max. egyhuzamban, hisztizik idősebben és ezeket mind-mind meg kell oldani, le kell kezelni, akármennyire is fáradt az ember, pl a nemalvástól. Nekem a legrosszabb az volt, hogy akkor nyílt volna ki az életem és azt éreztem, hogy lemaradok valamiről. A többiek buliznak, nyaralnak, kávéznak, dolgoznak, én meg itthon vagyok és küzdök egy törpével.Ez a rész nehéz, magaddal letisztázni. (mondom nálunk nem tervezett baba volt, mi döntöttünk, hogy megtartjuk)

Egyébként így 5 év távlatából, örülök, hogy korán szültem, hiszen fiatal lesznek már egész nagy fiaim, valószínű, aki később szül, ő más buktatókkal találkozik,esetleg a karrierje miatt.

Én mindenesetre sok erőt, kitartást, és jó egészséget kívánok az alakuló családnak!

Szívemből szóltál :)

Nagyon jó a meglátásod.

Én csak 2 gyerek anyukája vagyok, és nemsokára 29.

Férjem 24 volt, mikor az első kisfiúnk született, így visszagondolva éretlen az apaságra. De beletanult, hiszen erre nem lehet úgymond megérni. Ezt csak akkor tudja meg az ember, amikor már ott a kezében a csecsemő, és gondoskodni kell róla.

Sok 35-40 évestől hallom, hogy óhh, én még nem vagyok erre kész.

Az én férjem se volt, aztán most meg szuper apa!

A második kisfiúnk születésénél voltam én 26, ő meg 28. Mivel második, nem izgultuk agyon magunkat, tudtuk mire számíthatunk, férjem se úgy állt elébe, hogy jaj mi lesz, hanem természetesnek vette az apaságot. És ez nem azért volt, mert pár évvel idősebb volt már, hanem mert tapasztalt.

HA valaki 30 évesen kezdi, akkor 30 évesen izgulja szét magát, hogy mi lesz, hogy lesz?

Én imádom így az életemet, és ha újra születnék, akkor se döntenék másképp :)

Igen...

Csakhogy vannak olyan szülők, akik olyan hangulatot teremtenek, hogy rettegni kell. Pedig egyébként nem is gonoszok, csak valahogy "olyanok". Életemben semmitől nem rettegtem annyira, mint ettől a szitutól...

Az más kérdés, hogy anyámék is utólag már rájöttek, hogy milyen jó volt, hogy 23 évesen szültem. De előtte el se tudták képzelni. Pláne, mert én olyan nagyon jótanuló, egyetemista kislányka voltam...

Mostmár látják, hogy milyen jó, hogy még nem vagyok 30, előttem az élet, de megvan 3 gyerek, és a sulit is azért befejeztem, még volt energiám lazán venni, és kettő dolgot csinálni egyszerre. A kortársaim meg ott állnak, gyűjtögetni szintén nem tudnak, mert a fizetések ígyis úgyis nagyon alacsonyak, viszont se férj, se gyerek. Ha meg már rászánják magukat, akkor meg sokszor nem jön, vagy éppen a kapcsolatuk rámegy az új szitura...

Igazából asszem még tényleg gyerekek voltunk (vagyunk) a férjemmel (ő 25 volt) amikor az első baba született, de valahogy együtt növünk fel.. Vagy nem. Minek azt...

szerintem minél előbb legyetek túl rajta, mert teljesen feleslegesen "izgatod" magad. Lehet normálisan reagálnak rá, lehet rosszul de mindenképp jobb előbb túl lenni rajta, utána meg lejet alkalmazkodni a helyzethez...

viszont te is abba a "csapdába" estél, hogy x évig együtt vagy valakivel, majd utána összejössz valakivel és máris jön a gyerek...nekem rengeteg ismerősöm van így és én inkább a kapcsolatodnak szorítok! remélem jól választottál, mert az ilyen kapcsolatoknak nem túl jó a vége(de ne legyen igazam, és nem akartam ünneprontó lenni, csak halkan jegyeztem meg...)

erre sosem fogsz találni tökéletes helyzetet... de gondolj arra az rosszul eshet nekik, hogy ha közlöd velük, hogy terhes vagy, megkérdezik mióta tudod és erre azt feleled, hogy oh már 3 hónapja...

Anyukám egyik barátnője (mindig duci volt) nem merte elmondani hogy terhes anyukáját a kórházból hívták fel, hogy gratulálunk nagymami (gondolom más szöveggel) na azokat a szülőket nem irigyeltem volna

Ne várj addig míg igencsak növöben van a pocak, és a csípő is szélesedik.

" Szinte nincs megfelelő alkalom, nekemis elég nehéz volt közölni az apóssal ".

Én közöltem vele. De igencsak látta már a jeleket.

nem mondtuk el:( nem olyan volt a helyzet...

majd a heten remélem összejön

Szia! (Bocs, nem olvastam végig a hsz.eket)

Csak annyi, hogy én is épp 23 voltam, kicsit izé szülőkkel.

(Rádásul nálunk már volt egy ilyen 18 évesen, és akkor "rákényszerítettek" az abortuszra. Ennek emléke is nagyon kísértett...)

Mi is nagyon féltünk elmondani. Aztán anyós úgy reagált, hogy hát izé, de azért második abotusz nem kéne..

Anyámék szokás szerint kiakadtak, de azért ezt már valahogy keresztülvittük, és beleegyeztek. Ekkor már 6 éve együtt jártunk.

Azt viszont tudnod kell, hogy nagy szükségünk van a segítségükre, szóval nagyon ne vesszél velük össze. A mai világban nagyon fiatal még valaki 23 évesen, és olyanokkal "kell felvenni" a versenyt, akik 10 évvel többek, és már mások a lehetőségeik. Akár a babával, akár később a munkával kapcsolatban...

(Szóval megszületett a lányom akkor. Rá két évre meg a fiam. Azt már egész könnyedén vették, bár a sulim még akkor se volt befejezve. Aztán amikor másfél éve felhívtam anyámat ismét, hogy terhes vagyok, csak annyit mondott, hogy jó, átnézem a papírjaidat, hogy rendben legyen a gyed... Hozzászoknak ám.)

Sok kitartást, és ne ilyedj meg esetleg az első elutasítástól sem, nekik is idő kell..

Én igazából soha nem akartam nagy karriert, persze szeretnék a szakmámban elhelyezkedni és jó munkahelyet találni. mindig is úgy gondoltam, hogy fiatal anyuka leszek, jó nem éppen ennyire, úgy 2 év múlva akartam az elsőt. De így sikerült, és így is akarom a picurit.

Mi védekeztünk, véletlenül jött össze, mi is nagyon meglepődtünk amikor megtudtuk, mert mindenek mellett nekem soha de soha nem volt normális a hormon működésem, mindig attól féltem, hogy nekem biztos nem is lehet babám...

Minden rendben lesz, nyugi!

Akkor nekem is kilátástalannak, vagy hogy is mondjam, rejtélyesnek tűnt a jövő, hogy mi lesz, hogy lesz.

De ha még egyszer döntenem kéne, ugyanígy döntenék!

Remélem,hogy nektek lesz igazatok...

az unokatesóméknak is idén született kisbabájuk, 21 éves az anyuka és 25 az unokatesóm. ők már 2 éve házasok és mégis a nagynéném is, anyum is elvoltak, hogy minek még gyerek... most már mindenki szereti és örvend a babának, de ha szóba kerül még mindig azt mondja nagynéném is, hogy várhattak volna vele....

Szia! Én 29 leszek nemsokára, és van egy 6,5 éves fiam. 22 évesen szültem őt, egyetemre jártam.

Nagyon nehéz volt elmondani a szüleimnek, főleg mert (ahogy más valaki szintén írta) nem szerették a páromat.

Nehezteltek rám a szüleim, de aztán egy-két hét múlva beletörődtek.

Apukám régi módi ember, úgy gondolták előbb a suli, majd férjhez megyek, aztán a baba.

Bár nem is az unoka jövetelétől tartottak a szüleim, hanem az én jövőm sikerességétől. Hogyan fejezem be a sulit stb. Hát kijelenthetem, hogy a gyerek a tanuláshoz annyi erőt adott, mint soha semmi. Nem mondom , hogy az évfolyam legjobbja lettem abban az évben (igaz halasztottam egy évet, és később fejeztem be a sulit, mint az akkori társaim, de ez egy gyerekkel belefér)

Soha nem voltak olyan jó jegyeim, mint mikor gyerektelen voltam. Megtanultam beosztani az időmet, és mindenre van időm a mai napig is, pedig most már 2 gyerekem van, és dolgozom is.

Szóval apukám kérésére összeházasodtunk még a baba jövetele előtt, és most is együtt vagyunk. A kisebbik fiam 2 éves múlt.

És igen, gyerekvállalás után is lehet karriert építeni. Én egy napot nem voltam munka nélkül mióta lediplomáztam, és erre büszke vagyok. Igenis van hely a társadalomban a gyermekes anyukáknak is! LÉs most kezdem építgetni a karrieremet. Most találtam egy szuper állást, már fél éve a cégnél vagyok és nemsokára 29 leszek, mint már írtam. szerintem semmiről nem maradtam le.

És nem kell azt gondolnod, és a szüleidnek se hogy évekre bezárod magad a gyerekszobába. Ugyan már! Én fiaim másfél évesen már bölcsődébe mentek, és nagyon szerették (ill. a pici szereti). Kell neki a közösség, és miért baj, ha eközben én pénzt keresek.

Lehet ezt fordítva is csinálni, előbb gyerek, majd karrier. Nem kell feltétlenül 30 fölött szülni. Ha Te/Ti úgy érzitek most jöjjön, hát jöjjön most, és a többi ráér később.

Gratulálok!

(bocs, ha hosszú voltam, de úgy gondolom, ez mind ide tartozott)

Szia! Nekünk sem volt tervezett a kisfiúnk. Védekezés mellett estem teherbe ráadásul, szóval nem is gyanakodtam. Én is féltem attól, hogy hogyan fogom elmondani a szüleimnek a hírt. Akkor 20 éves voltam. Párommal fél éve voltunk együtt. Elmondtam először páromnak, bár ő tudta, hogy megyek a nőgyógyászomhoz, mert olyan furcsán éreztem magam, és megvolt a menzeszem is, de már másmilyen volt a megszokottnál. Na de a lényeg! Amikor hazajöttem már itthon volt anyukám. Látta rajtam, hogy kissé feszült vagyok. Kérdezte, mi a baj? Én meg elővettem a kis cetlit amint az állt, hogy hány hetes terhes vagyok stb...! Odaadtam a kezébe, és közben elmondtam neki persze őszintén, hogy terhes vagyok. Hát először nem is szólalt meg. Én kértem, hogy Anya, legalább mondj már valamit. Megkérdezte, hogy mit szeretnék/szeretnénk tenni? Először biztosan arra gondolt, hogy vetessük el, de nem mondta ki. Én éreztem, hogy azt szeretné. Én viszont nem akartam elvetetni a babámat. Féltem is az abortusztól, és ez nem Anya döntése! Ha már így alakult akkor annak oka van! Hazajött párom, leültünk megbeszéltük vele is a dolgokat, persze páromnak első szava az volt, hogy akkor esküvő mindenképpen kell. Anyósoméknak is elmondtuk. Anyós mondta is, hogy nem szabad elvetetni a babát, főleg nem az elsőt! Meg eleve nem szabad! Apósom örült, és a párom nagyszülei is! Apukám is eleinte ideges volt, hogy mi lesz, de aztán minden rendben volt. Anyukám utána támogatott minket! Lecsitultak a kedélyek minden oké volt. Természetesen imádja mindenki kisfiúnkat. És boldogok vagyunk. :o) Szeretnénk majd még egy kislányt is. De nem most még. Röviden ennyi.

Ne félj, nem lesz semmi baj! Legyél őszinte. És minden rendben lesz. Pláne ha majd a kezükben foghatják a kis unokájukat!