23 évesen gyermeket.. (beszélgetés)

Lányom jó 2 éve elköltözött a vőlegényéhez. Tény Ő se közölt velem mindent. Azért ami fontosabb volt, azt igen.

Mivel felnőtt, nem él " apácás " életet, előbb utóbb náluk is lesz baba. Aki az én és az apukája unokája ( unokánk ) lesz..

Néha ha kérdezik: - Unokád nem lesz még?

Bizony pár másodpercig gondolkodóba esem, Ekkora a lányom már??

Szerintem tudja az anyukád, és nagyon várja mikor mondod el / mondjátok el. Független attól, ahogy írtad, hamar önállósítottad magad, és próbáltál megoldani dolgokat.

Ez nem is baj. Mert ha nincsenek már, kitől fogsz tanácsot kérni? ( az én szüleim nagyon hamar elmentek, és bizony eléggé én is magamra voltam utalva )

Hát ha ilyen a kapcsolatotok, akkor ez van. Valahogy akkor is tálalni kell. Hisz nincs olyan nagymama, aki ne örülne egy unokának?

Ezzel nem okozol gondot, hát nem az anyukádnak kell megszülnie, felnevelnie?

Ugyan miért csalódna benned? Mert felnőttél, és felelősségteljesen vállalsz egy babát?

Nekem kicsit úgy tűnik, mintha sokkal több problémát képzelnél bele a .... vagy hogy is mondjam.... sztem nem fog ekkorát durranni a dolog, mint amennyire tartasz tőle.

nem tudom nálunk ez, h alakult így ki... a tesóm aki 3 évvel nagyobb mint én és fiú mindent elmond a szüleinknek, neki tényleg ők az elsők akiknek elmondja ha baj van... én csak ha már nincs tényleg semmilyen másik megoldás...

Én mindig is olyan voltam aki nem akart nekik gondot bajt okozni, kiskoromban is elvoltam egy magam, olyan észre se vegyék, hogy ott vagyok típus... Lehet,hogy az én anyukám is azt szeretné, hogy mindig mindent mondjak el de ha egyszer nem olyan közvetlen a kapcsolatunk...

Én azt szoktam meg, hogy én oldok meg mindent, és nem avatom be őket a magánéletembe, azt szeretem ha tökéletesnek látnak akinek soha semmi baja, akit soha nem bánt semmi...

És ez most egy olyan helyzet amit nem tudok megoldani anélkül,hogy őket ne avassam be,de azt se tudom,hogy hogyan kezdjek hozzá...

írtam régebb, hogy a mostani párom előtt volt egy 6 éves kapcsolatom, arról se tudtak semmit, külső szemmel nézve mindig minden tökéletes volt, mi soha enm veszekedtünk, engem soha nem bántott meg semmivel az akkori párom- legalábbis mindenki így látta, mert kifele ez volt mutatva. Anyuék előtt a 6 év alatt még a kezemet sem engedtem, hogy megfogja, vagy megpusziljon- egyáltalán, hogy érzelmeket mutassak ki előttük az elképzelhetetlen számomra.

Mindenki más előtt ki tudom mutatni az érzelmeimet, de előttük nem... sem örömöt sem bánatot semmit... Pedig anyu jön és érdeklődik és aggódik értem is ugyanúgy mint a tesómért ha elmegyek valahova és kiskoromban is ugyanúgy jött és szeretett és puszilt-és mégis ilyen lettem...

na de térjünk vissza az eredeti témához!

HA valahogy sikerül elmondani, ti lesztek az elsők akiket értesítek...:)

Nekem ezt a fajta helyzetet nagyon nehéz elképzelnem. A szüleim.. nem is tudom hogyan mondjam. Anyukám a legjobb barátnőm! Nekem nincs is barátnőm, talán 1, inkább ismerőseim. Anyuval mindig mindent meg tudtam beszélni. Napi szinten beszélünk, 2 naponta látogatjuk egymást....

Talán ez a "kis" korkülönbségnek is betudható. 21 éves volt, mikor születtem :)

Nem arról van szó, hogy neki az lesz, csak arról, hogy nem minden szülő nyugszik bele a dolgokba olyan békésen...

Vannak érdekes emberek.

Még azt se mondtam, hogy a fórumindító szülei ilyenek lennének, csak azt indokoltam meg, hogy lehet bizony jogos félsz is az emberben...

Megértem.

Én se utáltam a szüleimet, csak ilyesmi volt, mint amit te írsz.

De hát a tény, az tény. Én már utólag, 30 évesen úgy látom, hogy néha "rosszabbnak", keményebbnek kellett volna velük lennem, mert az ember fejére nőnek, ha túl jók vagyunk...

De persze, az ember a saját fészkébe ne csináljon bele, amennyire lehet, ez nagyon igaz...

először is félreértések elkerülése miatt,én nagyon nagyon szeretem a szüleimet, az életemet adnám értük....

De mi soha nem voltunk olyan viszonyban az anyukámmal, hogy bizalmas dolgoka megosszak vele, pl. még az sem tudja mikor jött meg először, vagy mikor voltam legelőször nőgyógyásznál, vagy ha valaki megbántott stb. soha nem mondtam el semmit. Amit eddig láttak belőlem, hogy van egy többnyire szófogadó, rendes, nem bulizós,minden káros szenvedélyektől mentes lányuk... Minden problémámat úgy oldottam meg, hogy ők a lehető legkevesebbet vegyenek észre belőle... Egyszerűen nem akartam soha terhelni őket az én gondjaimmal...

Ezt meg, egyszerűen nem tudom elmondani, nem akarok csalódást okozni, nm ezt várták tőlem... Tudom, hogy csalódásként fogják ezt megélni...

Tudod van olyan helyzet is, hogy elmondja, aztán meg abortuszra kényszerítik, vagy kihajintják... Velem megtették... Vagy legalábbis majdnem így...

Azóta már van 3 gyerekem, a nagyik imádják, de ez egy életbe került, meg az én lelki békémbe... Nem mindenütt nyugszanak bele egy kis bosszankodással..

De szerencsére itt a fórumindítónál már talán ez nem lesz...

De miért? Nem értelek tényleg.

Főleg, ha hív, és aggódik. És érzed, hogy tudja... Szerintem ez a legrosszabb, amit tehetsz, hogy nem mondod meg neki. Nagyon kínos, és szomorú helyzet lesz, ha majd egy ismerőse kérdez rá, hogy: te, a lányod terhes?

Szerintem nyugodtan mond el. Minden csoda 3 napig tart:) Először ha bosszankodnak is, majd elmúlik és elfogadják. Én 22 évesen szültem, mi is féltünk elmondani, de egyszer meg kellett tenni, eltelt pár nap - talán hét - és minden ment tovább, nem lovagoltak rajta, csak féltettek mindentől.

Egyszer úgyis nagyszülők lettek volna, a sors meg eldöntötte hogy most..:)

Anyukám helyébe nem tudom képzelni magam. 4 éve nem volt már, mikor a lányom született.

Viszont az apósomnak Én mondtam meg! ! Nálunk a férjem, sőt anyós is mondta " nem kellene " még mondani.. neki is rosszul esett mikor már igencsak látszott rajtam, és nem mondják meg hogy Apa! Unokád lesz a közeljövőben.. Anyósom tudott róla.

Ha az én lányom tesz ilyent, nem tudom hogy esne.. Bizonyára, nagyon ROSSZUL.

Az én lányom is 23 lesz ősszel..

Neked ez hogy esne anyukádék helyében?

Ebbe azért gondolj bele...

Ismerősöm lánya se " igazán közölte " Anya nagymama leszel!

Ő is az alakjáról jött rá..

Sziasztok!

Még mindig nem mondtuk el, tegnap jöttünk haza a nyaralásból...

Szerintem már sejtik, mert anyum naponta felhívott, h hogy vagyok és hogy a vízbe voltam-e, sokat ne maradjak a vízbe egyszerre stb...

És már idegenek is észreveszik lassan 18 hetes vagyok...

Már biztosan közölték a szülőkkel. Nagyon örülnek. Vagy talán egyáltalán nem örültek.

És " haza se mehetnek ". Albit keresnek, költöznek. Vagyis nem ér rá nyilatkozni az újabb fejleményekről...

szia

Mondjátok el minél előbb. mert már gondolom nem tudod magad takargatni nagyon.

mi a párommal terveztük a gyerkőcöket.

2 éve voltunk együtt, én 21 múltam ő 23. Anyuékkal lakunk együtt. Nálunk se számítottak még unokára, de nagyon örültek.

Hamarosan érkezik a kistesó, idén leszek 25, a párom 26volt.

Nem bántuk meg h fiatalon vállaltuk a gyerkőcöket.

És attól h 8 hónapja vagytok együtt, az nem jelent semmit, van akinél 1-2 hónap után becsúszik a baba, és boldogan élnek együtt 50 évig is.

Mi van Veletek?

Csak nincs gáz?

Mi, 10 hónap után házasodtunk össze, és most volt a 36. házassági évfordulónk. Van, aki 6 évig együtt van valakivel, aztán megházasodnak, és 3 hónap múlva elválnak. Van ilyen is, meg olyan is.

Azt nem írtad, hogy a testvéred fiú v. lány, és hogy mi az elképzelésetek azzal kapcsolatban, hogy hol fogtok lakni. Mi anno már úgy álltunk a szülők elé, hogy elmondtuk a terveinket, és a beleegyezésüket kértük (ez lakásra vonatkozott).

Szerintem ti is beszéljétek meg, és úgy álljatok a szülők elé. Drukkolok nektek.

Hasonló a szintum!!! :) 17 évesek voltunk mikor megismerkedtünk, de akkor csak barátság lett belőle, eltávolodtunk egymástól, de azért időnként felkerestük egymást. Aztán 21 évesen még is összejöttünk és azóta nagyon boldogok vagyunk, már házasok is. :) 2 év, 2 hónap után jött a baba, na mi sem terveztük még, de nagyon akartuk!! Én voltam 23 mint most Te, férjem (akkor még csak vőlegényem) 24. A szülők sem akarták még, de mi bejelentettük ahogy megtudtuk, nagy levegővel eléjük álltunk és elmondtuk. Ha elsőre nem is volt nagy az öröm, de pár nap után megenyhültek és ma már ugyan úgy várják mint mi. Azóta én 24 éves lettem és másfél hónap múlva várjuk a babát. :)

Szurkolok, hogy nektek is ilyen jól elfogadják a szülők mint nálunk!!!