2013 júniusi babák (beszélgetős fórum)
Csajok, akiknek van már gyerekes tapasztalata, segítsetek: elmondom, mi a gond-kettő is van.
1: Kb. egy hét alatt a gyerekem teljesen frankón cicifüggő lett, de nem mint kajaforrás, hanem, mint cumi. A rendes cumitól öklendezik. Így néz most ki az etetés, két cici 20-30 perc összesen, tápszert csinálok, megeszi, büfi, vissza cici és meg kell várni, amíg elalszik, mert ha csak félálomban van, akkor visit, mint a malac. Kipróbálta, hogy hadd sírjon, de nem adja fel, aztán 20 perc után már azért bömböl, mert hullafáradt. Így azért egy etetés egy, másfél óra, én ezt így nem bírom.
2. Este fürdetés után is ez van, de akkor még cicin sem alszik el. 3 óra ordítás és semmi nem jó. Ha ringatom az sem, ha cumit adok, az sem, a múltkor már halálra etettem, hátha elájul, de nem. A három óra alatt vagy négyszer is ciciztetem, de mindig felébred. Tegnap háromszor melegítettem a vacsoránkat, már korgó gyomorral szoptattam, mire fél 12-kor ettünk mi is. És ma már délelőtt is volt egy ilyen két órás.
Most mit tegyek? Hogy szoktassam le arról, hogy cuminak használ?
Én is hajtom a Weleda teát, de csak kb 5-6 helyen lehet kapni, az egész országban. Tegnap néztem utána a neten. 1-2 DM-ben, és a Brendonban. Legalább is ezt olvastam. Már én is küldtem a családot, de sehol nem kaptak. A következő a Brendon lesz, de oda is el kell jutni.
Mi is kiütésesek lettünk, bár én is ettem epret, a kiütések előbb jöttek. Gondolom 1000 féle dolog okozhatta.
Sziasztok!
Lányok kérlek segítsetek!Melyik tea volt az amit nagyon dicsértetek?(tejserkentő) ugyan is a sok feszültség idegeskedés miatt oly annyira lecsökkent a tejem hogy lassan a fagyasztóból kell előszednem :((((((( ez előtt még az elején a mecsek teát ittam de lehetséges fáj a babám hasa tőle, bár nm bizto hogy attól volt a hascsikarás.
Gratulálok!
Már csak én vagyok egyben...
Mára vagyok kiírva - egyelőre semmi jele, hogy ma esetleg szülnék.
Holnap kell mennem a dokihoz, hacsak...
Sziasztok!
Elnézést, hogy ide írok, de segítséget szeretnék kérni tőletek!
SOS-ben szükségem lenne dr. Boros Judit elérhetőségére. Hol rendel, mikor, telefonszám, e-mail cím. Eddig csak jókat olvastam róla, mik a tapasztalatok? Bármilyen információt köszönök!
Hatalmas gratula a nem éppen csöpp babához. Lány létére szép nagyra nőtt. Sok boldogságot kívánok!
Sajnálom, hogy fájdalmas volt, de ezeket a kínokat olyan hamar elfelejtjük, hogy el sem hiszed.
Jaj Drágám gratulálok tiszta szívből. Látod, utolsókból lesznek az elsők, ő született utolsónak, mégis ő a legnagyobb.
Hatlmas bébi, te úristen. Miért nem kértél fájdalomcsillapítást?
Majd tegyél fel képeket és várjuka hosszabb sztorit.
Kívánok nektek sok-sok tejet, boldogságot, egészséget!!!!!!
Sziasztok lányok,
Július 2-án, 14.22-kor megszületett kislânyunk, Jùlia Lea. Nagyon brutál volt, fôleg a vége, ui hatalmasra nôtt a leányzó. 58 cm és 4300 gr. Hüvelyi ùton született, fájdalomcsillapìtás nélkül. Szörnyen szétroncsolt belül, így szülés után még egy hossszadalmas és nagyon fájdalmas varrás is várt rám.
A lényeg azonban, hogy makk egészséges és gyönyörû. Már sikerült cicire is rakni. Nem tudom, sikeres volt vagy sem, de igyekezett szopizni. Gyönyörû, imádom, el sem hiszem, hogy itt van velem!!
Sudocrem az nagyon jó rá!
Hát mi 8kor fürdünk fél 9kor van hami addigra végzünk.Olyan 9 körűl kerűl ágyba és vagy elalszik egyből vagy van még egy kis nyügi mikor milyen napja van vagy éppen fáj-e a hasa.Ma 2kor kelt aztán 6kor de van hogy 1 kor kel aztán 5 kor ez a két változat van. Az első fiam is így kelt aztán kihúzta mindig egyre tovább.Majd meglátjuk így mikor kell.Én nem tudom későbbre húzni a fürdetést mert nagyon nyügi lesz
Ez a szemforgatás, felakadás normális, bár tényleg ilyesztően hatott rám először, pedig második gyerekem :) De az okát nem tudom, csak a védőnő mosolyogva legyintett mikor aggódva kérdeztem, hogy mitől van ez a féloldalúság, szemfelakadás, stb.
Mi kb 400-450 grammot híztunk 2 hét alatt a születési súlyhoz nézve, bár telipocakkal mérték, kaja után és soknak találták a gyarapodást. Mondjuk engem utóbbi kevésbé izgat, hogy eltérünk a nagykönyvtől. Majd lesz időszak amikor meg kevésbé eszik, hízik, akkor az lesz gond?! Lényeg, hogy boldog babám van, aki szépen kikerekedett, mondhatni, belenőtt a bőrébe :)
Nekem csak háton és oldalt alszik, nem merem hason. A fejét büfinél szintén emeli, de csak azért mert végigszívogatja a nyakam, ha "szarásig" etetem, akkor is. Frankón ki van szívva a nyakam. Büfi nincs, csak üvegből evés után. Na az érdekes: két cici, üveg, büfi, elalszik. Leteszem, csuklik, felébred, ismét két cici, szóval ez egy jó egy órás turné.
Nem akartam így írni, de én is attól féltem, hogy nem-e fogyatékos, ez a szemforgás tényleg rémisztő. A vízet viszont utálja, vetkőzéstől ciciig üvölt, mint a sakál.
Most meg negyedik napja nem kakik, már tegnap hőmérőztem a fenekét, ma itattam vele kamillát, szegényem annyira tekeri magát.
Ez a szem felakasztás nálunk is van. nem tudni miért csinálják.
Az olvastam hogy az esti órákban lefekvés fürdetés előtt azért ilyen nyűgösek mert az egész napi inger stressz akkor jön ki rajtuk.Nálunk 8kor van fürdés és előtte nem alszik semmit.max a karomba
Sziasztok!
Igen nekünk is van ilyen. Naponta többször is. Tényleg kicsit ijesztő. Közben meg nevet. Hát elég viccesen néz ki. Szerintem normális. Mielőtt elaszik olyan grimaszokat vág, hogy komolyan megijedek, hogy minden rendben van-e vele?
Mi éjszaka mindíg hason alszunk, (ha bukna éjszaka és nem venném észre, akkor ki tudjon folyni a szájából) nappal oldalt, babakocsiban háton. Az én apróm is forgatja a fejét, ha hason alszik, vagy a mellkasomon pihen. Teljesen elemeli a kis fejét és nézelődik jobbra balra. És rengeteget csuklik szintén. Mindig a büfiből lesz a csuklás, akár fél órán át is. De őt nem zavarja, képes így elaludni. A fürdés nálunk mesébe illik. Ha üvölt, mert este ez a program kb. 7-8-kor elkezdi, és az esti szopiig, kb. fél 10-10-ig műsorozik. Még nem jöttünk rá, hogy miért pont ekkor, de az az érzésem, hogy fárasztja magát, hogy éjszaka jobban tudjon aludni. Szóval mikor műsor van, és jön a fürcsi 9- fél 10-körül, akkor mintha elfújták volna, ahogy bekerül a kiskádba, mintha kicserélték volna, minden baja elszáll, és nagyon élvezi. Nekünk is van a kádban szivacs, azon piheg,nagyon tetszik neki. Viszont mikor kivesszük és jön a törölközés, akkor ott folytatja, ahol a fürdés előtt abbahagyta.
Szerintetek normális 1 hét alatt 35 dkg-ot hízni?