2013 júniusi babák (beszélgetős fórum)
Na hát Lányok épp tegnap írtam hogy Alen elhagyhatná már a hajnal 2 órás kelést.Igaz teljesen nem hagyta el de fél 4 re váltott aztán meg fél 9kor volt hami.
Nekem meg ma megjött a menzeszem. Bár reménykedtem hogy amíg szoptatok addig nem jön meg :(
Koszi szepen. megprobalom.
Nekunk ugy a harmadik het utan kezdett ugy ebredni hogy nem sirt.
Nektek is kitartast. Hamar felnonek remelem.
Nalunk is kezd alakulni. Sokat pukizott ma es kakilt is nagyokat. de az 6 oras etetesnel megint hiszti volt.
Olyan gyorsan akar enni, hogy tiszta ej es majd meg fullad. Ettol megijed es ugy beporog hogy netalalja a cicit.
a vedono azt javasolta, hogy fejjem ki a tejcsi elejet, hogy egybol a tapanyag dusabb reszt egye. Meg azt hogy valtoztassak poziciot mikor szoptatom. Azt mondta fekudjek a hatamra, felig ulo helyzetben es tegyem a babat ram. De ez ma nemsikerult. Nagyon bena voltam.
Vini 30 dekat hizott 1 het alatt. 5. hetes es 3.90kg
Nemtudom nekunk mi fog bevallni.
Arra is gondolok hogy lusta es rakapott az uvegre. na arrol hogy szoktassam le. ha nemadom oda uvegbol, ugy sir mint akit nyuznak.:(
Nálunk is az volt 3-4 héten egyszer csak kimaradt az éjfél körüli evés most úgy van hogy eszik 2 kor meg 6kor már várom hogy a 2 órásit is elhagyja és kettő elött meg fél 9kor van a vacsi. Nekem 130-150 miliket eszik 4 óránként.Mi is 2 hónap alatt 2 kilót híztunk.
Nem eszik sokat a babád pont jól hízott is.Türelem egyszer majd elhagy éjjel egy egy alvást.Nekem a nagyobbik fiam 3 hónaposan aludta át az éjszakát.És ő se hasfájós se sírós nem volt evett aludt mindig.
Szerintem most no. Az enyem is ezt csinalja, tegnap delutan ota. nemtudom rendesen csak cicivel megetetni mert nem eleg neki. utanna meg faj a hasa es tekereg a cicin. Meri mar nem birom tovabb es adok neki potlast. Siman bevag 80-90 milit. mas napokon meg eleg neki az 50-60. Ennyi anyatejbol is van.
Ma jon a vedono, megemlitem neki. Hatha van valami otlete hogy egyen rendesen cicibol. Mert nagyon elszomorit. Sokszor meg undor pofakat is vag hozza. En meg hisztizek hogy mi a baj a cicimmel???
Szia! Na, este megmértem végre, a két ciciből 50 grammot szívott ki, ilyenkor még 10-20 ml-t ki tudok fejni, de hát ez édeskevés neki.
Mondjátok már meg, hogy fog a dolog eltolódni, az éjszaka átalvása felé? Egyszer csak többet fog enni este, vagy honnan fogom tudni, hogy most mi van? Mert most nagyon ráállt erre a két cici+60 ml: 2,5-3 óra alvásra, nem nagyon mozdulunk semmilyen irányba. Ja, és pénteken lesz 4 hetes, szerintetek sokat eszik? Nekem néha soknak tűnik, meg már hízott 600 grammot.
Bonne és pmjudit!
Nagyon sok gratula! Kicsit megkésve, mert nincs időm géphez ülni.
Én nem értem...
Azt hittem, hogy cumizavart sikerült összehozni a kiscsajnál, mert már pár alkalommal üvölt/tekereg, sír-rí a cicin. Ma csak az altatásokhoz kapott pár percre játékcumit. Erre ma egészen a déli etetésig végig ügyesen cicizett ( max 10 percig, de akkora vákummal, hogy huuuu) délután 3 körüli haminál 5 perc után elkezdte a tekergés/sírást s nem hagyta abba az üvöltést. Próbáltam megnyugtatni, s utána ciciztetni, ugyanaz. Jobb/bal cici ugyanaz. Kínomban a hűtőben lévő lefejt tejet adtam neki cumisüvegben, azt becuclizta mindösszeset (100 ?!). Ezután kifejtem a cicimből egy százast s betettem a hűtőbe. A 6-s etetésnél gyönyörűen cicizett igaz csak olyan 60-70 ml-t. Majd a 9-es haminál újra sír, mint 3-kor. Ááááááá. NEM értem mi a gondja. Tejcsi van a cicimben, mert ezután simán kifejek akár még 30-50 ml-t a cicimből. Ötlet?
Simán vele bőgök, amikor bekapja s kiköpi nagy elánnal a cicimet akár többször egymás után. s utána sírva üvölt, hogy ő éhes, hami kell...Olyan mintha elutasítana, s ettől bőghetnékem van. Ő meg éhes azért sír! :/ Ma kezdtem el neki adagolni az espumisant, már most sokkal több pukija van, de remélem a holnapi nap még jobban kifejti a hatását a csepp.
Hat en kitepem az osszes hajam.
Egesz delutan etettem hogy ne legyen nagyon ehes, es megis este uvolt a cicin. a vege, masfel ora szopcsi es 80ml tapszer. Nembir elaludni csak ha dugig van a hasa. Es most is nyugtalan.
Majd csak kinovi.
Sziasztok!
Jelentkezek,hogy mi is jól vagyunk,csak nincs időm jönni.Kertes ház,befőzések,srengeteg virágom,házimunka és a legfontossabb a kicsi lányunk.Lassan utolérem magam,remélem tudok sürübben jönni,s írni is.
Örülök,hogy mindenki jól van.
Sajnos mi tápszeresek lettünk,pedig én mindent megtettem,hogy tudjak szoptatni.Nagyon bánt,de ez van.
Hasfájásra nekünk az édeskömény tea jött be,a tápszer mellett úgyis kell folyadékot is adni a babának.
Nalunk is 1 nappal 2 hetes kora elott kezdodott.
Kitartas. En 4 hetes koraig birtam hogy 2 oranal nem aludtam tobbet ejszaka es nappal sem sokat. Utanna parom volt vele eg ejszakat, lefejtem amit tudtam a tobbi tapszer es en aludtam kemeny 6 orat. mai napig abbol taplalkozom. :)
Köszi a tanácsot! Próbáljuk ébrentartani beszéddel, csipkedéssel, de sokszor bealszik mégis.
Alapvetően mi is a fejlődési ugrásra gyanakodunk, de fura azért, hogy másfél hetes korában jelentkezett és nem kéthetes kora után. Vagy nem is fura?! Ó, csak éljem túl, teljesen kóma vagyok... :(
Szia vilo, az en fiam ugyan ezt csinalta az etetest illetoen. Mindig bealudt cicin es 10 percenkent enni kert. Mi a vegen pelenkaban, allandoan csipkedve es forgatva cicirol cicire, tudtuk megetetni. Aztan egy ido utan megszokta, de meg most is bealudna rajta. O mar egy honapos. Azt is mondjak, hogy 2hetes kora utan van egy ugras a novekedesukben es ezert gyakrabban ehesebbek, foleg az anyatejes babak.
Probald ebren tartani etetes kozben. Az enyem igy is orankent evett 2-3 napig. Nagyon faraszto. Neha en potoltam tapszerrel, mert nemvolt eleg tejem, es aludtunk egy hosszut mind a ketten. a 4. hetnel megismetlodott de nem volt olyan kemeny mint a 2. hetes.
Kitartast nektek. Nemtart sokaig.
A bimbovedorol nem tudok sokat sajnaos.