2011 januári babák (beszélgetés)
ÁÁÁ, ez nálunk szenvedés.
Van cumisüveg, trainer pohár, csőrös pohár, de a legrosszabb a kanál módszer. Az első 3-al játszik a szájában, 3 naposan a férjem 1x adott neki teát. Tök szépen szopizott belőle, erre most nem tudja mit csináljon vele. Én nyomogatom és csepegtetem be a vizet neki.
HOlnap reszelek neki almát először :-)) Anya azt mesélte, hogy anno már 3-4 hónaposan főzelékkel tömtek bennünket. Akkor az volt a "trend". Mindenképp kipróbálom a gyümiket, mert 3 óránál hosszabb intervallum nem nagyon van szopik között (kivéve az éjjelt). Ja, tejem van bőven, csak 3 óra múlva óraműpontossággal megéhezik..
Ó! Sajnálom! Jobbulást kívánok!Remélem ennyi volt és holnapra kutya baja!
Csak el ne kapjátok Ti többiek is!
Jó reggelt!
A mi gyerekorvosunk ellenzi két év alatt a strandolást, babaúszást, pedig én is szerettem volna vinni.
A védőnéni is mondta, hogy tényleg mindenfélét összeszednek a gyerekek: fülük fáj, hörgők begyulladnak, szemölcsök, gombák, kislányoknál még gennyes folyás is előfordult!!!
Inkább az erkélyen egy felfújhatóban fog pancsizni.
Az a baj, hogy mi pl. meg voltunk fázva a múlt héten (családilag), kevesebbet ettem, le is ment másfél kiló egy hét alatt, de Dorkám üvöltött a cicin, és nem szopizott (szerintem egy szimpla náthától nem kellett volna, főleg hogy szopi előtt ki lett az orra porszívózva, és jól kapott levegőt), sokkal kevesebb volt tejcsi - nyilván, mert nem szopta a cicit. Viszont olvastam, hogy a fogyáskor a méreganyagok ürülnek ki a tejen keresztül is, tehát megváltozik az íze!!! Nah újra falok (vissza is jött a másfél kiló), de Dorka is egyből jól szopik.
Nekem is 10 kiló év végéig a tervem, de amíg kizárólagosan szoptatok, minimum még egy-másfél hónap, addig marad a szénhidrát falás.
Jah aktív mozgás: én a sima szoptatáskor is izzadok mint egy ló, elkezdtem még pár hetes korában lightos alakformálót, attól is izzadtam, és apadt a tejem:(
Nem baj, majd júliustól fokozatosan kevesebb kajcsi, és napról-napra több mozgás, Dorka is napról napra már több mindent fog enni, de a napi két-három szopit szeretném, ha megmaradna akár év végéig is... de ez Rajta fog múlni.
Jó reggelt!
Van aki el meri vinni strandra a gyerkőcöt? mert bennem eddig fel sem merült, de hallottam innen-onnan, hogy már a mieinknél kisebbeket is vittek.
És még fürödtek is...
Hát elég nehéz szembesülni azzal, hogy az ember elmúlt 30 és elmúlt 40......lassan,szépen, és csendben. Amíg tükörbe nem nézek nincs is semmi gond, mert látom az uram szemében, hogy ő szépnek tart - és ez a lényeg. Mint tudjuk a szerelem vak:-)))))
De amikor a lányok megkérdezik, hogy :anya, baba van a hasadban, azért nagy? Na, ez kellemetlen....
Igen, az önmagunk elfogadása lenne a legfontosabb.
sziasztok!
nekem még 5 kiló maradt rajtam szülés után és szülés előtt is volt még rajtam minimum 5 kg felesleg.
10 kg-tól kellene megszabadulnom. Nekem nem csak a csini kismamák okozzák a zavart, hanem a csini kislányok. A férjem mondta, hogy én már szültem egy gyereket, ahhoz viszonyítsam magam, de még ez nem sikerül. Én jól akarok kinézni.
Ja, de persze tenni túl sokat nem teszek érte. Jó sétálunk rengeteget, és nagyon sok folyadékot kell inni, hogy rendesen működjön az anyagcsere.
A lényeg hogy kevesebb kalóriát vigyünk be mint amit felhasználunk. tehát kicsit kevesebb evés több mozgás. Az se jó ha alig eszünk , mert a szervezetünk átáll raktározásra. Ahogy olvastam szoptatás alatt kb 500 kcal-al kell többet enni.
Elméletben baromi jó vagyok, de gyakorlatban..... Még a tornára sem bírom magam rávenni, inkább sétálok 1-2 órát. Gyorsabb tempóban. De nálam az édességfüggőség ami megnehezíti a helyzetemet....
Nekem szerencsém van mert a hasamon csak egy repedés keletkezett, de eddig a hasammal nem volt gondom, csak a fenekemmel és a combommal. Erre mostmár a hasam is nagy.
Így én is keresek valami leplet, ami ápol és eltakar. :)))
Tejserkentésre sok mindent javasolhatunk, de jó lenne tudni, hogy Te miből gondolod, hogy kevesebb a tejed??
Mennyit hízik hetente a babád?
Hányszor kakil naponta?
Mennyi a pisis pelenkája naponta?
Nem vagy rossz anya, szerintem ezt senki sem gondolja. A szoptatás egy része az anyaságnak.
Azoknak az anyáknak akik nem tudnak gond nélkül szoptatni segítség kellene - ez hiányzik - már beszéltünk róla. Én szívvel-lélekkel támogatom a szoptatást - ahogy írtad Te is imádtam ezeket az együttléteket. Valami olyan középútat kellene találni, ahol az aki akar szoptatni megkap ehhez minden támogatást és nem beszélik le róla, az aki nehézségekkel szembesül segítséget kap.
Az, hogy betegek is lesznek az anyatejes babák ne kedvetlenítsen el, ez kell az immunrendszer éréséhez és gének kérdése is, ahogy írtad. Próbálj hosszútávon gondolkodni: egy egész életre alapoztad meg fiaidnak azt a lehetőséget, hogy egészségesek legyenek. Te az alapokat letetted :-))))Ez az ami tőlünk telik. Örökletes dolgokat, környezeti hatásokat nem tudunk befolyásolni.
Fogyás: nincs itt az ideje a fogyásnak - ezt is el kell fogadni. 9 hónapig szedegettük magunkra a kilókat legalább ennyi kell, hogy szépen lassan lemenjenek. Én 10 kg-ot híztam mindkét terhességem alatt, versenysúllyal jöttem ki a kórházból, de a szoptatás alatt annyit zabáltam, hogy akkor híztam meg. Nekem sem jött be, hogy a cicizés fogyaszt :-))) Szerencsére én átlag anyákkal vagyok körülvéve: mindenki küzd a súlyával. Persze nem is császároztattuk magunkat 37. héten, hogy ne nyúljon meg a hasunk, mint a celebek. :-))))
Miért merült fel benned az epilepszia lehetősége?
ezt lehet vizsgálni, nem?? De biztos nem az!
Szerintem 3-an vagyunk. Én akkora vagyok mint egy ház..., pedig tornázok is, enni alig eszek, mert nem bírok, pedig főzök minden nap, páromnak minden nap csomagolom a reggelit is, de valahogy nekem nem megy, a kilók meg meg se mozdulnak, én is azon vagyok kiborulva, hogy látom a kismamákat (olyanok mintha béranya hordta volna ki a gyereküket) irigylem őket, és persze még tejük is van, de ki érti ezt.
Június végén megyünk nyaralni, már azon agyalok milyen lepelt szerezzek be, mert a hasam is full csíkos, na meg zsír van rajta bőven.:-( De idővel csak helyre áll a rendszer, most tényleg a csajszi az első
Most olvasom milyen ügyesen forgolódnak már a babák!:) Nagyon édesek a képek. Mi még "csak" oldalra, de bízom benne, hogy nem vagyunk lemaradva.
Jár valaki babaúszásra?
Szia!Szívemből szóltál az anyatejes és a trendi anyuka ügyben...:)))Én is tele vagyok komplexusokkal ezek miatt.
Biztos, hogy minden rendben lesz a kisfiaddal!!!!!
nekem sajna tényleg az antibiotikum apasztja,sajna ez is tapasztalat.már egyszer említettem,hogy Geri a nagyobbik fiam 7,5hónapos koráig CSAK anyatejes volt, és a fogam begyulladt,amire antibiotikumot kaptam....el is apadt a tej,szóval ezt is a saját tapasztalatomból mondom.Zsombor nagyon szeret szopizni,nem azért apad,mert kap mást is.éjjel 3-szor kel fel és szoptatom, szó sincs arról, hogy nem kell neki,mert már mást eszik.betegségek szempontjából is van jó és rossz tapasztalat,szerintem ez sem mindig az anyatejnek köszönhető,Geri nem volt beteges,míg Márk 3hetente az volt, és ő is anyatejet kapott 6hónapos koráig.szerintem ez is gén függő.és ne érts félre,én is a legjobbat akarom adni a babának,csak már nagyon kezd rossz irányba fordulni,ez a csak anyatej dolog.nagyon szép és jó dolog(én is imádom ezeket az együttléteket Zsomborral), de azzal, hogy adok neki más ízeket,semmivel sem leszek rosszabb anya.nálam pl.az sem vált be,hogy lefogyok és trendi vézna anyuka vagyok(ami eszméletlenül bánt, mert mindenhol csak csinos anyukákat látni, én meg ki sem merek menni egyedül az utcára,mert olyan kövér vagyok),hiába szoptatok, de persze az első Zsombor,meg a másik 2fiam:-D
Az alapívány kezdőbetűje a G és nagyon elegem van belőlük,mert ami fontos,az,hogy Zsombornak még mindig vannak remegései,ami ugye neurológia,nem foglalkoznak, csak azzal, hogy milyen szögben áll a könyöke,ami persze szerintük rossz,ehhez képes forog hasról hátra és vissza is.....a remegés nagyon zavar,félek epilepszia lesz a vége:((((((((((((
Ügyes Melike:)
Én is készülök kipróbálni a trainer-t,mert Kamilla nem szereti a cumisüveget, ez talán (remélem) beválik.
Első és legfontosabb hír: Melike tegnap a hátáról az oldalára fordult. Ott elgondolkodott kicsit és tovább a hasijára. Ezt megsimételte még 2x
6,30 kg a csajszi :-)) AZ almalevet nem szereti (megkóstoltuk). Én vizet fogok adni ebben a melegben, mert elég jól gyarapszik így is a gyerek, plusz nem akarom, hogy csak az édes cuccokat szeresse. Trainer pohár: most kezdtük el és jobb, mint a cumisüveg.
sziasztok!
tudnátok segíteni kinek mi használt tejserkentésre? 5hetes a babócám és szeretném még szoptatni de egyre kevesebb a tejcim.