2011 decemberi babák (beszélgetés)
Sziasztok csajok!!
Most ment el a sárkány, utálom ha valaki d.e jön. Nekünk a napirendünk úgy állt be, hogy ilyenkor lustizunk, vagyis a tisztába tétel max amiért kiszállok az ágyból. A picur ott van velem, így ha éhes arra kellek hogy ott matat a cicinél XD. A suttogót olvasgatom, csak mint előtte írtam nálunk a kaki miatt necces, viszont egy dolog azért jó volt a könyvben, hogy félreérthető mozdulatokat hasfájásnak gondoltam. Közben pedig csak túlpörgött a manócskám. Most eszméltem rá, hogy ő nem az a tegyél le és ott maradok típus. Szopizni is nyitott szemmel szopizik, hatalmasra nyitja a szemeit és egyfolytában figyel. Így altatáskor, ő a "mimóza" típus.
Amúgy meg mintababa, egyfolytában dumál, kommunikál velem, folyamatosan figyeli az arcom mire hogy reagálok. Így van, hogy komoly mondanivalója akad és ezt nagyon cukin adja elő XD. Persze akkor én is komoly arcot vágok, de meg tudnám zabálni :))).
Merci örülök hogy hallok rólad.
Földlakóm Némónak is lassan be nem áll majd a szája.
Ne értsetek félre én nem a baba ellenesség híve vagyok, csak úgy gondolom, mindennek megvan a maga ideje. A kis tesó is jöhet, de nektek is regenerálódni kell ahhoz, hogy ti is és a babóca is egészséges legyen.
Tegnap felhívott egy barátnőm, elég megdöbbentő volt, számon kérte tőlem, miért nem válaszolok neki facen, amikor mindenkinek írok, feltöltök stb.
Pedig írtam neki, hogy még behavazott állapotban vagyok, de ha jöhet szólok. Tegnap elmondtam neki, hogy igaz hogy írok, de a mobilról teszem mindezt, és nem tehetem meg, hogy rá várjak a gép előtt. Kicsit bántó volt a stílusa, pedig neki is van két gyereke :((( Olyan rossz amikor egy barát, nem érti meg, hogy ez az időszak nem róla szól. Minden bném, előre szól ha jön, és megértik, ha nem veszem fel a telcsit, vagy nem írok nekik rögtön. Bocs a panaszkodásért :(((
Oké, mihelyt a helyére tesszük, lefotózom és felteszem a naplómba :)
Muszáj belevágni, mert kicsi a lakás így...
Elvileg egy 100m2-es lakásról van szó, de a belső feljáró és a gardrób, amit most nem tudunk a feljáró miatt használni, rengeteg helyet elvesz...
Így lebetonozzuk a belső feljárót,és kiütjük a konyha falát, így egybe nyitjuk amerikai konyhássá, a jelenlegi nappalit meg gipszkarton fallal átalakítjuk 2 gyerekszobává, így meglesz a gyerekek szobája.
Cuki mindent nagyon olcsón be tud szerezni az ismerősei által és mivel megint indul a túlórázás, most lesz rá úgy pénzünk, hogy azt nem a havi bevételekből kell elvenni.
Jujjjj szegény apa mehet a napaliba :D.Neked is van egy jobb pasid :)).
Uh ne is mond éjszaka nem volt légzésfigyelőnk este ki fogyott az elem.Persze itthon nem volt.Minden bajom volt.
De én olyan hordozható bébi őrre gondolok.Én az ikeába vettem.Mondjuk én csak akkor használom ha mosogatók mert akkor nem hallom he fel kell.
Egyébként merész vagy kis babával bele vágni egy lakás átalakításba nem semmi.Majd kérek képet a kanapédról :D.
Légzésfigyelőm van, amit nem tudok vinni magammal. Még wc-zni is nyitott ajtónál szoktam. A légzésfigyelő amúgy is áldás-átok egyben... Én gyűlölöm, mert amiatt nem tudom magam mellé fektetni éjjel ApróTalpat...Állandóan bennem van, hogy a kiságy a biztonságos neki, az azonnal csipog, ha gond van.Viszont így nyugodtabban alszok :D
Már csak 2 hónapot kell kibírnom, aztán alakulnak a dolgok, mert teljes lakás átalakításba kezdünk... És akkor már egyszerűbb lesz a helyzet.(Közelebb lesz a szoba a mellékhelységekhez :D)
Csüt.-pénteken jön meg az ülőgarnitúránk, már úgy várom :D
Így, ha babó nyugtalanul alszik, Cuki kiköltözhet a nappaliba, mert a 3-as része franciaággyá alakítható :D
Azért hihetetlen,hogy ez bennünk van,csak nem mindig követjük mert jobb az egyszerűbb utat választani.
Nincs bébi őröd??Én azzal közlekedek ha Ádi alszik.
De most már berendezkedtünk a pihenő székkel a konyha pultra ,tegnap is úgy főztünk.Nagyon élvezi ott!! :D Közbe énekelek neki,csak a szomszédok meg ne hallják
Dobtam!!!!!
Hát jó lesz ha már a hasam le megy, igazából csak az a problémám a testemen.
Jaj csajok én úgy elmennék apával Valentin napon valahová :O.Csak mi ketten!!!
Igen, mi is így neveljük Ákosomat, bár érdekes, hogy eddig más volt a sorrend, nem a 4É. Mióta viszont ezt csináljuk(7vége óta), Némó totál nyugodt, jókedvű baba, mosolyogva ébred :) És nem nyűgös, mert tudja, hogy evés-büfi után még nézelődhet, aztán, ha ásít, akkor csucsuka van :)
Az altatást próbáltam még a suttogó módszere szerint, de nekem az felesleges, mert berakom a kiságyba, 4-5ször visszaadom a cumiját és bekapcsolom a zenélő forgót, akkor elalszik ügyesen magától :)
Én szeretem ezt a napirendet, mert így a házimunkára is elég időm van. Elvileg lenne időm magam rendbetenni, mikor alszik Életkém, de nem merek 5-10percnél tovább kimenni a fürdőbe, mert ott nem hallom, ha valami van. Amúgy mikor alszik a szobában, olyankor mosogatok, pakolok, vasalok...
Jó étvágyat.Én kocsonyát reggeliztem tejfakasztó teával.
Nemsokára kapitányod is ott fog dumálni,csak győzzél vele beszélgetni.Mi minden nap énekelünk Ádival,nagyon évezi.Képzeld elkezdtem olvasni a suttogót és ott írja,hogy 6htes koruk után megszünik a pocakfájásuk.Nekem anyukám mondta ezt én meg nem hittem neki.:).És rájöttem,hogy könyv nélkül is így neveljük Ádit.
Sziasztok Lányok!
2-3 napja nem voltam, azóta jó sokat írtatok.
Kilók: 17 kiló plusszal mentem szülni, már csak 4 kiló van rajtam, talán a csípőmön és a combomon maradt egy kicsi.
Ruhák: Én egy kismamaruhát se vettem, hiszen a felsők nyúlnak a nadrágok pedig csípők, így ezeket hordtam. A farmerszoknyáim még nem mennek rám, na majd tornázok. A hasam visszahúzódott, csak kicsit még puha. Apa imádja, Én nem.
Pont tegnap mondtam a férjemnek, hogy akik már megszültek, sokan írtátok, hogy nincs idő ennetek, fürdenetek, hajat mosnotok...Akkor még nem értettem...most már igen.
Szombat óta nem nagyon alszik nappal (max 1-2 órát), éjszaka is kicsit nyűgös. Lehet hogy a szélfújások miatt? Barátnőm mindig akkor panaszkodott, hogy a pici nem alszik el.
Házasélet? Eddig még csak az álmainkban. Ma éjszaka együtt voltunk az álmomban és egy cseppet se fájt. Remélem ez így is lesz.
Én gyogyit szedtem fogamzásgátlásra, szerintem ennél is maradunk, nekem nem volt semmi panaszom, sőt 2 hónap alatt megfogant Dávid. A gumit utáljuk, megszakításossal pedig nem kockáztatunk. A köv. baba? Majd valamikor.
Levegőztetés: ami a kulcslyukon bejön. Baromi hideg van, holnap pedig megyünk az 1 hónapos státuszra.
Valaki írta, hogy sokat eszik a kicsi, de 1 óra múlva megint tátog. Nekünk is van ilyen sokszor. Szerintem az étellel is összefügg, milyen erős a tej.
Jaaj, nem is mondtam!!!!
Tegnap vaterán 1000ft-ért nyert cuki egy futópadot, én meg vettem magamnak egy biciklit!!!!!! Annyira boldog vagyok :D
3-szor kezdtem bele ebbe az írásba, basszus.... :D
Szal: Igen, minden doki és védőnő mást mond, ez mondjuk elég gáz...
ApróTalp alszik, én meg kajálok...Sajtos-bundáskenyeret eszek tejjel, imádom :P :D
Ági, milyen jó Neked, hogy már ennyit "beszélget" Ádi... Némónak is jár a szája, csak az a baj, hogy még ritkán, pedig élvezném már, ha itt kuruttyolna látástól vakulásig :)
Pénteken leszünk 6 hetesek :PPP
Szia :).
Csak azért kérdeztem rá mert nekem az orvosnőm azt mondta mivel Ádám anyatejes ezért nem adhatom neki a Lactivot.De a védőnő és egy másik gyerekorvos meg kifejezetten ajánlotta.És örülök,hogy nem hallgattam az orvosnőre.Nekünk segített.
De jó nálatok is jöhet a kistesó :D.
Képzeljétek Ádámka hajnali 5-kor kelt gyors szopi és úgy bealudt,hogy most kelt fel.De még nem éhes hanem kis ágyba beszélget a forgó macikkal :D.
Annyira édes.Tegnap este is még 11 óra magasságába dumált mindenhez és mindenkihez.Annyira tudja mondani!
'Reggelt!
Igen, a védőnő és a gyerekorvosom is ajánlotta a lactiv baby-t, másképp nem mertem volna adni Ákosnak.
Én abszolút megbízom a védőnőmben és a tanácsaiban, ezért is merek odafigyelni az étkezésre. Ez nyilván nem szigorú, vagy őrült diétát jelent, de mondjuk, du. 2után akkor se fogok csokit enni, ha belebolondulok... 6 után meg ha farkaséhség tör rám, akkor megeszek 1 almát..Egyébként folyadék...
Ez eddig bevált és a tejem is tökéletes Ákosnak , 30dekát hízik 1 hét alatt.
Mi is megszakítással védekezünk, terhesség előtt is úgy védekeztünk :) És nekünk is az első este megfogant Apró Talp, amikor megbeszéltük, hogy belevágunk a babaprojektbe :)
A baba kérdésben osztom aamer véleményét annyi különbséggel, hogy én a 6hónapot igyekszem megvárni. Ha hamarabb jön, akkor sincs nagyobb gond, de addig igyekszünk elővigyázatosak lenni :)
De bármikor jöhet egy kistesó.
Merci! Akkor Nektek nagy szerencsétek volt! De a lényeg, hogy egészségesek vagytok és minden oké :) Más nem számít :)
Császáros Anyukák, Nektek milyen a hegetek?
szegénykéim!Csak ők ne lennének betegek.De ahol két gyerköc van és az egyik ovis ott tuti hogy van betegség is.Gondolom akkor most alszik a kis drága ha hajnalig nem aludt??
Most lenne jó neked is pihizni egyet.
eddig mi is azt csepegtettünk bele, de ez most már nem segített. :( De az orrcsepp szerencsére igen.
Még az a szerencsénk, hogy a nagylányunk nem kelt fel a hajnalig tartó sírásra. Most lenne akkor szenvedés, mert ha ő nem alussza ki magát, akkor tiszta zizi egész nap.
Szia majácska.
Nekünk is szokott bedugulni a nozink és akkor mi anyatejet cseppentünk bele.És szépen kap levegőt utána.
Álomba szülés :DD ez jóóóóóóóóóó.
kilók: én mivel diétáztam a terhesség alatt, s nem híztam csak 5 kg-t, így kevesebbel jöttem ki mint ahogy bementem, s azóta is apránként csöpögnek a kilók lefele. De a csípőm nekem is kitágult valószínűleg ezért tudtam gyorsan szülni, mert jól tágult, csak visszamenni nem akar.:(
Védekezés: mi még jelenleg nem jutottunk el oda, hogy együtt tudnánk lenni, mivel a két gyerek leveszi mindkettőnk erejét. De gondolatban és álmomban már nagyos sokszor voltunk együtt. Most már kezd nagyon hiányozni. Viszont nem tudom még hogyan fogunk védekezni, mert gyógyit nem akarok szedni a gumit nem szeretjük. Régebben megszakítással védekeztünk, de mivel már nem akarunk több babát, így valami biztosabbat szeretnénk.
Jó reggelt anyucik :D.
Merci már hiányoltalak,de jó,hogy ismét itt vagy.
Csajok azt hiszem Ádi olyan szinten meg szerette a kendőt,hogy csak abba hajlandó elaludni :(.Szóval most keménykednem kell :((.Remélem nem sokáig!!
Együttlét: én majdnem minden álmomban együtt vagyok a Párommal, de valahogy a valóságban még nem megy a dolog! Pedig már érdeklődött, hogy gondolkozom-e már rajta :) meg hogy Rékával addig mi lesz :D
Fogyás: én a terhesség előtt híztam meg cudarul, legalább 10 kilót, mert a pajzsmirigyemmel valami nem stimmelt, de úgy néz ki a terhességi hormonok rendbe rakták és így aztán szép lassan mennek le a kilók! 12 kilót híztam terhesség alatt de már 15 lement!
Lányok segítsetek, hogy lehetne rávenni a babát, hogy aludjon éjszaka és ne akkor aerobikozzon?
Már mindent próbáltam, amiket eddig tanácsként kaptam!
Sziasztok Anyukák!:)
Ezer meg egy éve nem voltam, de gyakran olvastalak Benneteket!
Húúú lányok, én nagyon nehezen jöttem bele az anyaságba! Persze Réka baba az első pillanattól a legnagyobb szerelmem és kincsem lett, no de a szoptatással járó (akkor még) nyűgök, megkeserítették a mindennapjaimat! De most már kezdek belejönni, meg talán meg is szeretni a ciciztetést!
Egyébként életmentő császár lett a szülésem vége. elég para volt!
2 hét után még ugyan nem akarták megindítani a szülésem, de egy 10 perces oxi terhelést előírtak, mert semmi görcsöm nem volt és egy millimétert sem tágultam, még a magzatvizet sem bírták megnézni!
Röviden: bekötötték az oxitocint, 1 perc után 2 olyan fájásom lett, hogy az ágyról is leszenvedtem magam és kb a második percben egy pukk és elfolyt a magzatvíz!
Tök örültem, hogy végre ma baba lesz, jöttek a dokik vizsgálni, meg közölni a hideg zuhanyt, hogy az erős fájástól a baba keresztbe fordult és valószínű "fellógatta" magát a köldökzsinórra!
Na innen pánik, műtő stbstb. Megszületett a Picurim és a doki csak annyit mondott, hogyha "ha töke lett volna a babának, a zsinór még arra is rá lett volna tekeredve"
Szóval hálát adtam mindennek és mindenkinek, hogy baj nélkül megúsztuk és hála annak is, aki kitalálta a császárt és így életben maradhattunk!
A sárga folyás szülés után normális, csak a higiéniára nagyon kell figyelned. Mert ez sajna tele van baktériummal. Valami gyermekágyi folyásnak vagy mi a szösznek hívják. Van róla cikk a neten.
A picurral nem tudtok várni amíg Amina 6 hónapos lesz? Addigra úgy is elkezdesz hozzá táplálni?
De ez végül is a te dolgod, én már nem hiszem, hogy bevállalok még egy babát. Azizát meg szeretném a Qurán szerint legalább 2 évig szoptatni, de az egy évnek is örülnék.