2010 szeptember - párommal most kezdünk neki a babaprojektnek. Aki szintén most tervez babát, beszélgessünk! (beszélgetés)
Nem volt még rendesen beágyazódva a pici, és a terhesség is nagyon korai volt, szerinte még gyenge is. Mert egy erős baba nem megy el a hirtelen stressztől.
De azzal nyugtatott, hogy jobb ez így, higgyem el, mert ha most megmarad, nem tudhatjuk milyen következményekkel járt volna. Mondta, hogy még azt is megmeri kockáztatni, hogy később elhalt volna, akár a 16-18 héten, de lehet hamarabb. És akkor mondta, hogy gondoljak bele, az hogy érintett volna. Szóval hát most ez van.
Niki drága, ez nem a mi hónapunk volt, úgy nézem. :(
Ide nem írtam a tegnap esti fejleményeket.
Elmentem este pisilni, meg ellenőrizni, mi a helyzet. Meg is jegyeztem, hogy mintha csökkent volna és nem is darabos. Reménykedtem, hogy majd reggelre elmúlik. De még a wc-n észrevettem, hogy kicsusszan egy dió nagyságú, összeállt-darabkás véres valami. Hát azonnal tudtam, hogy ennyi volt. :( Utána már a hasam is görcsölt, és rendesen meg is jött.
Most értem haza nem rég a dokitól. Ő is megerősítette, hogy elment a babám. :((((
Nem, nem fáj semmim.
Igen, mindenképp. Holnap szándékozom bejelentkezni hozzá.
Hát én nem jól... :(((
Reggel volt egy kisebb "kalandom", aminek a következménye az lett, hogy elkezdtem vérezni.
Nem darabos, nem sok, de vérzés...
Nem görcsölök, semmi változás, de most nagyon elvagyok keseredve. :(
És Te, hogy vagy?
A napokban kiderül. :P
De most megyek, mert van egy kis dolgom. Később leszek. :)
Sziasztok!
Remélem minden rendben lesz.
Nem könnyű, az biztos, minden reggel erre ébredni. :)
Hát igazából evés után kívánkozik vissza, amit megettem. Eddig egyszer jött ki, mivel a büfi sokat segít, legalábbis nekem. :D
De ma már a reggelit sem kívántam. Szóval ettem egy Densia joghurtot, meg egy fél pohár sajtkrémlevest, de olyan hányinger gyötör, mintha bezabáltam volna.
Holnap. :)
És az eredménytől függ, hogy bejelentkezek-e dokihoz, vagy sem.
Most is hányingerem van. :(
További ajánlott fórumok:
- 2009 áprilisi babát várók beszélgessünk
- Harmincas Bagoly Anyukák ! Beszélgessünk!:)
- 2010 szeptemberi babák
- 2009 február - párommal most kezdünk neki a babaprojektnek. Aki szintén most tervez babát, beszélgessünk!
- 2012. júniustól babaproject - Beszélgessünk, amíg összejön!
- 2008 szeptemberében született babácskák anyukái beszélgessünk!