Van ilyen is, sajnos (beszélgetős fórum)

Persze, ebben igazad van, főleg, miután a 8 évvel idősebb bátyám sokszor kér tőlem tanácsot és meg is fogadja.

De azért az általánosság az, hogy idősebb korra érik az embert tapasztalatok és már nem forró fejjel szemléli a dolgokat.

Nekünk sajna elég korán kijutott a megpróbáltatásokból....

szia

Én bevándorló vagyok :DDD

Az egyetlen kivetnivaló amit a szavaidban találok, hogy az életünk számai nem mindig tükrözik az igazi tapasztalatokat. Van olyan 40 éves, akit még csak ezután ér utol a ÉLET nehézsége.

A saját családmról tudom, hogy előfordult, hogy a nővérem kért tőlem tanácsot valami olyanban amit én már megtapasztaltam, ő meg csak akkor jött rá, hogy nem is olyan egyszerű, mint ahogy pár évvel előbb engem elitélt miatta.

Nem kor függő, hanem ember függő, nincs megírva, hogy kinek mikor kel FELNŐNIE.

Amúgy én is helybeli vagyok :) Üdv! ;)

én sokszor nyugtatom a férjemet, aki folyton dolgozik és mégis elégedetlen önmagával, hogy ne akarjon mindent egyszerre

én elégedett vagyok, persze, hogyne szeretnék még dolgokat az életben

de remélem, adatik még nekünk jó pár év, amikor is sort keríthetünk ezekre a dolgokra

Úgy érzem, és már az elején szimpi volt, hogy neked is meg van a saját kis "tudásod"...

Van aki még vár erre...

És van aki sosem kapja meg, legalábbis egy életben.

Én a kislányomon érzem azt néha, hogy amellett, hogy gyerek, van benne egy olyan bölcsesség, ami nem eből az életből van. Mióta ezt már más is, idegen, felhozta, azóta sokkal jobban látom, hogy nem csak ez az egy életünk van. Tulajdonképpen az egyetlen amink van, az a MOST, mert az ÉLET egyetlen pillanat alatt elvehet tőlünk bármi mást.

A gyerekünket, a párunkat, az autónkat, a pénzünket, a házunkat, bármit, csak ezt nem.

Persze nekem is megvannak a jövőbe vetett álmaim, de másként fogom fel... Mindent a maga idejében.

Pl. meggyőződésem, hogy azok a kapcsolatok amik tönkrementek, nem csak a felek hibájából mentek tönkre, hanem mert "meg vlt írva", vagy azért, mert a feek nem akartak tanulni általa, vagy mert már nem volt vele dolog.

csak egy kicsit már mederbe kell terelni a dolgokat

de én nem haragszom a fiatalabbakra, én is temperamentumos voltam és sokszor meggondolatlan

aztán jöttem rá, hogy esetleg akaratlanul és megbántottam másokat

ha majd tapasztalnak ezt-azt, talán eszükbe jut, hogy olyanról vélekedtek, amiről még nem tudhattak túl sokat

mert más látni egy kapcsolatot (bármilyet: férfi-nő, anya-gyerek) és más megélni

a boldogság bennünk van, nem a külvilágban.

Az boldog aki elfogadja a sorsát, azon van, hogy megértse mi miért történt..hogy tanuljon belőle, fejlődjön. Aki hálás a jókért és a rosszakért is.. pont emiatt amit írtál. Nem lennél ma az aki. :) Mindenképp fejlődtél a történtek által ezt felismerted és megtanultál örülni neki, boldog lenni. :)

Aki elégedett,hálás az úgyis elkezdni a jót teremteni az életében.

Azért van mögöttem 2 komolyan pokoli év, de az akivé váltam, tökre megéri. :)

Ha ez az egész nem így lett volna, akkor az lennék, aki előtte voltam, aki meg nem szeretnék lenni, mert nem voltam boldog, most meg az vagyok.

Mert ugye az én kacifántos életem lehet, hogy boldogabb, mint más tökéletesnek látszó élete. :)

Hol? :DDD Lehet, de nem az a lényeg... Ezen már baromira nem tudunk segíteni, csak azon, ami most van. A jövő meg rejtély... ki tudja, hogy holnap nem csap-e el egy kamion... :D

Ezért is támogatom én a cikkünk íróját, mert végülis, ha neki ez nem nehéz túlságosan, akkor tök jó amit csinál és helyes.

nem is a körülmények a leglényegesebbek, hanem az ahogy kezeled: rugalmasan, éretten.. :)

10 emberből vajon hány fordított volna hátat és tolta volna el a tanulnivalót későbbre, halmozottan?! :D

Költöi kérdés volt.. :)

Tökre így van...

Mi mondjuk a párommal azért mentünk szét, mert láttam rajta, hogy nem érzi jól magát a bőrében ott ahol van és mondtam neki, nem kényszer, menjen ha akar. Ha nem küldtem volna, nem ment volna, de azóta megoldottuk a problémákat, csak épp nem költöztünk össze újra. Így is szép az élet. MOST a lehetőségek szerint a legjobb ami van. Én nevelem a kislányunkat, ő pedig rendszeresen, naponta látogat minket. És néha elhozza a kisfiát is, aki időközben becsúszott. Én őt is szeretem, csak egy kisgyerek, nem törődöm a körülményekkel. A lányommal igazi kistesók, szeretik egymást. :) Amúgy apuka is egyedül él. De ez hosszúúúúúú :) És már történelem. :D

hát igen,nem sokat törődött a gyerekekkel az anyukájuk.

Bár a párom elmondása szerint,amikor a lány még picibaba volt,a nő már akkor is idegbeteg volt.

Ha sírt a gyerek bedobta a kiságyba, megakarta többször is fojtani.... no comment:((((

Most decemberben volt itt az anyjuk hozott neki egy csomó tanszert,ruhát,játékokat... de ez szerintem édes kevés...

köszi szépen!:)

hát igaz ami igaz,itt nincs unalom(mint a naplóm cime:D),nálunk nagyon nagy nyüzsi van mindig.

Általában szeretem is én ezt,de most az utóbbi egy hétben nagyon elfáradtam,most jól esik a csend,meg hogy üres a ház.

Én mindig is tudtam, már 13-14 évesen hogy fiatalon szeretnék anyuka lenni,és hogy sok gyereket szeretnék.És hála az égnek,minden teljesült:)

na, én is pont ezt látom.. bár most ezzel off-olok de fontos megjegyezni, hogy valóban az a baj manapság, hogy egyszerűen nem akarnak az emberek csizolódni, egy apróbb problémánál is azt mondják: viszlát.

csak olyan nincs, hogy egy kapcsolat tökéletes, mert csak akkor jön létre, ha van hova feljeszteni, ha van belőle mit tanulni... ezesetben pedig elengedhetetlen a hullámvölgy.

Lehet menekülni, halasztani.. lehet várni a nagyonigazira', de az a helyzet, hogy a mai emberek valami tökéletesre várnak ami valszeg nem jön el aztán ott találják magukat 50-60 évesen magányosan.

Megfelelő anyagi háttér, megfelelő pasi akinek nincs gyereke.. mintha ezek bármire is garanciát jelentenének.

A világért sem akarok kötekedni, de azért nem egyértelmű, hogy aki korán vállal gyereket, az mind elválik. Sajnos kicsi a toleranciakészsége a mai fiataloknak és ha valami gond adódik, akkor nem megoldani és alkalmazkodni próbálnak, hanem rohannak a bíróságra. Egy kicsit meg kellene próbálni figyelni a másikra és lejjebb adni dolgokból, hogy mindenki elégedett legyen.

De a férjem és én elég régimódi nevelést kaptunk és a felmerülő gondokat megbeszéltük, megoldottuk. Három gyereket nevelünk (MIND KÖZÖS) és a napokban töltöttük a 20. évünket együtt. Még 17 sem voltam, mikor el kezdtünk járni....

Minden elismerésem a Tiéd! Le a kalappal előtted is mint a fórum indítójával!!!

Bizony mindenki visszakapja az élettől azt amit megérdemel.

Egyébként aki egy pasi miatt eldob két gyereket ne akarjon már másikat! Lehet az a baba is erre sorsra jut mint a másik kettő!

Ahogy olvasom felhívott benneteket, hogy nincs pénze. A gyerkeit nem támogatja!

Kérdezem " anya " az ilyen???????

Ez nem semmi!

Már az én esetemben is csodálkoznak, hogy mertem vállalni a harmadik gyereket!

De hogy héééét! Gratulálok. Egyik szebb, mint a másik. Azt hiszem te sem unatkozol :)).

jáááj de Édes vagy!!!!!!!:)))))

köszönöm:)))

(önbizalom indexem az egekben)

nem kinevettelek hanem nagyon szimpi vagy nekem.. már régóta. :)

Én is nagy családot szeretnék! :D

jaja,visszatértem:)

jut eszembe,el sem voltam veszve:D

semmi különös nincs,elvagyunk...szokásos..

és veled mizujs?

Hah, én is egyedülálló anyuka vagyok. :) Na bumm... pedig meg vltam győződve róla, hogy a legeslegjobb ember a gyerekem apja. :)

Aztán kit érdekel, hogy mi volt? Az a fontos, hogy amit MOST meg tudok tenni, hogy jobb legyen, azt MOST megteszem.