Tényleg sokba kerül az egészséges táplálkozás? (beszélgetés)
Itt a lényeg, a kompromisszum, a megbeszélés, egymás megértése. A férfiak általában hagyják magukat meggyőzni, persze tudom, kivételek vannak.
Nekem szerencsém volt tudom, a párom mindig is szerette volna kipróbálni ezt a táplálkozást, a sprotos életformát, néha már unta is a hagyományos kajákat, változatos és egészséges ételekre vágyott. Pláne, amikor rájött, hogy 83 kilóról lefogyott 72-re és ettől már nem fáj a térde, madarat lehetett vele fogatni. Egy próbát megér szerintem mindenkinek:)
Most mennem kell, de este akkor indítok egyet.
De legyetek résen :)
Várom majd a jó ötleteket, bevált recepteket.
Hétvégére jó lenne már valami jót és egyben végre igazán egészségeset enni, úgy hogy a pénztárcát se ürítse ki :D
Sajnos nagyon is igazad van. Lányom két és fél éves, de már számtalanszor szembesültem azzal, hogy más szülők állandóan mindenütt (játszótér, orvosi rendelő, stb.) nasiztatják a gyermeküket.
És vajon hogyan magyarázzam meg a gyerekemnek, hogy igaz a cukorka az rossz, és Te nem ehetsz, de a másik mégis. Miért, Ő miért ehet? csak. na ez nekik nem válasz.
Ja, és lehet, hogy az a másik anyuka is csak "áldozat", anno Ő is elvekkel vágott bele, csak nem ment végül, mert lépten, nyomon nasizósokba futott bele, és megsajnálta a gyerkőcöt.
Tehát én nem ítélkezni szeretnék!
Nálunk valamelyest megoldás volt a buláta, meg a szilvacsoki (aszalt szilva). Nem olcsó, de legalább egészséges, és hát ezt is csak ha már nagyon kényelmetlen a szitu. Persze még mindig ott van, mikor a még majdhogynem csecsemődet is megkínálják gumicukival, ott már ciki is visszautasítani, mert kapásból lesznoboznak.
Nincs kedve valakinek egy olyan fórumot nyitni (ha még nincs ilyen), ahova mindenki leírhatja az egyszerű, olcsó és egészséges receptjeit?
Megvallom őszintén, hogy azt utálom a legjobban a főzésben, hogy nincsen ötletem rá, hogy mit csináljak. Mindig annyit agyalok. Regeltem mindenféle főzős, receptes oldalra, de ott meg már annyira kacifántos, számomra messze nem hétköznapi kaják vannak, hogy feladtam azt a nekifutást.
Spóroljunk egészségesen, közösen :)
Biztos van közületek, akinek már megvannak a kiforrott, jól bevált receptjei. Hajrá :)
ez a másik nagyon nehéz része valóban.. mondjuk én egyedül vagyok a lányommal, de már nála is vannak olyan dolgok, ahol kompromisszum kell.. egyelőre úgy érzem megvan az arany középút, de ki tudja meddig, hiszen még csak 3 éves...
iszik gyümölcslevet, és eszik túrórudit... édességeket, csokit csak olyankor ha ünnepeken kap, vagy nagyszülőknél adják, de szerencsére annyira nem is édesszájú, nem szokott belőle sokat enni...
de már ebben a korban beindul, hogy a játszótéren a másik kapja a pogácsákat, gumicukrot és társait, és kínálják őt is, és akkor persze ő is kér.... teljesen tiltani sem akarom, nem akarom burokban nevelni, de rászoktatni sem szeretném...
nehéz megtalálni a középutat.. és akkor én még könnyű helyzetben vagyok olyan értelemben, hogy ha majd jön egy pasi az életünkbe, akinek esténként valami jó kis magyaros főtt étel lesz az igénye, akkor nem tudom mit csinálok... nem akarok más embereket megváltoztatni, ha magától változik mellettem, akkor jó, ha nem akkor mondjam azt, hogy főzz magadnak, ha nem tetszik az én kajám?... idáig is el kell jutni pszichésen, hogy ezt megtehessem :)
Hát ez az. Mert amikor pl. minden nap sütöttem egy tepsivel, azt is felkajáltuk régebben.
Meg pl. a lányom hogy cukros, egy ebédre pl. szárazon számítva 6 dkg durum tésztát ehet meg (már ha éppen tésztát akar enni).
Azért előtte megvolt az 12 dkg is, most viszont kimérem grammra a 6 dekát. És magunknak is a férjemmel, és elég is ennyi.
Szóval a mennyiség is nagy kérdés, valóban.
a 3 az egyben kv páromnál is mumus :) de azt is beszabályoztam. Kompromisszumot kötöttünk, h max mennyi lehet az annyi. Ha csak reggelire, és csak becsúszik az a csavart baconos, azt hagyd meg neki :)
Ha hajlik rá, akkor nyert ügyed van! Pár hónapos "diéta" után legyen egy újabb labor, h lássa nem hiába eszik/ iszik úgy, ahogy :) Nálunk sokat ért a megerősítésben. Illetve mutattam neki képeket, stb, h mi lehet, ha agyvérzést kap, meg hasonlókat, mert nem változtat az étkezésén. Elrettentésnek az se rossz.
Diéta mellé nekik se árt a mozgás sem. Mivel az enyém anyagias, erről az oldalról közelítettem meg, így lett ő is biciklista :)
Szerintem megmondtad a frankót. Tényleg az a lényeg, hogy mit mihez viszonyítunk.
Amikor (jó egy évtizede) elkezdtem testkontrollozni, akkor pl. sokkal egészségesebben étkeztem, mint előtte. Mégis olcsóbb volt. Nem vettem ugyanis onnantól kezdve cukrot, kávét, fekete teát, alkohol féléket egyáltalán. Viszont mindig kellett, hogy legyen itthon gyümölcs, és változatosan, több féle (hogy ne unjam meg az életemet is.) Tehát valahogy olcsóbb lett (vagy mondjuk úgy, nem lett drágább) az egészséges étkezés.
Közben a lányom cukros lett, neki is többféle kaja alapanyagot be kell szerezni, ami elsőre drágának tűnik. Viszont mennyiségre nem eszik sokat, mert nem is teheti, napi ötszörre kell elosztania, és eleve nem sok a mennyiség. És hát nincs neki sem cukros lötyi, csoki, stb.
Aztán hogy ne csak neki főzzek külön, mi is ráálltunk a férjemmel a cukorbeteg diétára, és tényleg nem költök többet.
De pl. nagy különbség: amíg nem így ettünk, addig kerültem-fordultam, és már készült is az újabb és újabb süti csoda a konyhában, akár hétköznap is, szinte a hét minden napján sütöttem. Azért hiába fehér lisztből és fehér cukorból készült, de akkor sem volt az olcsó játék.
Így sütök két hétben egyszer durumból és nyírfacukorból, de azt is beosztjuk, tehát végső soron én váltig állítom, hogy nem drágább, mint ahogy előtte éltünk.
Koszi, ezt majd jol felolvasom neki:)
Kicsit gondban vok bizonyos reszekkel,mert pl. Tk kenyer, en szeretem,O nem. A fozelekeket is ugy szoktam,hgy veszek ki kicsit es azt puresetem,majd vissza. Flora oke, zsirszegeny tejtermekek oke, de pl issza a 3:1 ben kofit es a cukros uditot,na meg reggelire becsuszik neki a csavart baconos.
Pedig hajlik ra, de sztem fel,hgy elvesznek az elvezeti "ertekek" .... Mindenesetre jo ez a irany!:)
Igazad van, mert amikor leírtam a 150 és 250 Forintot, utólag én is rájöttem, hogy sajnos sok mindenkinek ez is nagy különbség lehet. :( Csak arra akartam célozni, hogy nem kerül többszörösébe a teljes kiőrlésű liszt. De igazad van, mert sokan ezt sem engedhetik meg maguknak.
A cukorral viszont nem feltétlenül értek egyet, korábban én is mindent nagyon édesen ittam/ettem, de ahogy elkezdtem leszokni a cukorról, teljesen megváltozott az ízérzékelésem. Már sokkal kevésbé édes dolgokat is eszméletlenül édesnek érzek, mert elszoktam az édes íztől. Ezen lehet változtatni, csak fokozatosan kell.
A sanyargatással kapcsolatban meg teljesen igazad van, senki ne sanyargassa magát, mert attól pont ugyanolyan zombi lesz, mint amilyen állapotot én az egészséges életmóddal el akarok kerülni! Tényleg el kell jutni pszichésen arra a pontra, hogy ne megvonásnak fogja ezt fel az ember, mert annak semmi értelme.
Nálad a pont! Így is lehet! Az ember rengeteg jó dologra rájön főzései során. Mint Te a sütéssel kapcsolatban is.
Ismerek olyan hölgyet, aki céltalanul megy a boltba, azt sem tudja mit szeretne főzni, helyette bedobál ezt azt a kosárba. Szerintem meg kell tervezni a főznivalót. De néha az adagokkal is baj van. A magyarok sokat esznek,tisztelet a kivételnek, sokan nem tudják, hogy egy adag valójában mennyi, eleve 20 lityis fazekakban főznek.
sziasztok!
málnabogyó hozzászólásával értek egyet!
tényleg igaz, hogy aki a chips-kóla és társait cseréli le egészségesre, az minden szempontból jobban jár, anyagilag is...
én például nem tudok sokkal egészségesebben táplálkozni, mert most sem veszek se chipset, se kólát, se mekis kaját és társait... eszünk gyümölcsöt, zöldséget, húst, ritkán rakok az asztalra tésztakajákat... de pontosan ahogy az előttem szóló írta, sajnos például margarinból a legolcsóbbat, vagy az akciósat veszem, nem pedig a legegészségesebbet... és így a többiből is... a fehér kenyér olcsóbb, mint a teljes kiőrlésű mondjuk... valaki írta az elején, hogy 150 ft-os liszt, meg 245 ft-os, az nem akkora különbség.. már hogyne lenne???!!! van akinek ez baromi nagy különbség!
de az is tény, hogy mondjuk az átállás időszaka az ami drága, aztán olcsóbb lesz, amikor már nincs akkora igény, vagyis kevesebbet is fogyaszt az ember... az átálláshoz valóban kell pénz is, meg a pszichés oldalnak is meg kell lennie...
például, saját példa: én sok cukorral iszom a kávét, mert nekem anélkül keserű, ihatatlan (ez speciel nem ízlés kérdése, mert egy genetikai dolog, hogy kik érzik ezt a keserűt, és kik nem).. ha ezt a cukormennyiséget barna cukorral vagy xylittel akarnám helyettesíteni, akkor tényleg csődbe jutnék.. ahhoz, hogy kevesebb cukrot tegyek bele, rohadt nagy akaraterő kell... nálam például ez csak úgy működne, ha egyszerűen leszoknék a kávéról, mert kevesebbel értelme sincs meginnom, hiszen úgy nem ízlik... és még sorolhatnám a példákat...
mellesleg szerintem nem lenézendő, ha valaki nem sanyargatja magát.. ehhez el kell jutni egy pszichés állapotra, hogy ez ne jelentsen már gondot, vagyis "önsanyargatást"... ettől senki sem több, vagy kevesebb a másiknál, hogy képes rá, vagy sem... :)
Ez olyan siralmas, és bosszantó! Pedig mennyi, de mennyi ilyen van.
Ha valakivel szóba kerül, hogy xy milyen szegény, és megsajnálom, akkor a következő gondolatom, és kérdésem az, hogy "cigizik, iszik?". Ha igen, akkor nincs min sajnálkozni! (csak a gyermekeiket, akik nem tehetnek róla)
Nagyon igazad van :( sajnos ez a helyzet nagyon sok helyen.
További ajánlott fórumok:
- Imádok mozogni és egészségesen táplálkozni
- Mi számít ténylegesen egészséges táplálkozásnak?
- Ti hogyan táplálkoztok egészségesen?
- Cukorbetegek, inzulinrezisztensek, ti vigyáztok arra, hogy a gyerekeitek is egészségesen táplálkozzanak? Ha igen, mennyire?
- Az egészséges táplálkozás szerintem...
- Fogyás egészséges táplálkozással