Tényleg annyira csodálatos a terhesség? (beszélgetős fórum)

Én azt érzem, hogy a cikk írójának bizony mély gondjai vannak...

Szerencsés, ha a Te életed ettől még jól alakult.De Te talán nem voltál olyan szélsőséges, mint a vita indító.

Az lett volna gáz, ha mondjuk Férjed nagy családot szeretett volna.

Tudod, ha hiszed, ha nem, ilyesfajta gondolatai már akkor is voltak kismamáknak, amikor még pszihológusok nem is léteztek. És valahogy mégis megoldották.

Látod, én azt mondom, a terhességben semmi csodálatos nincs. Ne, ne küldj pszihiáterhez, elkéstél vele, a gyerekem felnőtt, remek kis ember lett belőle, abszolute nem zavarja, hogy én nem imádtam a terhességet.

"és kis híján nem téptem le neki a nemi szervét bosszúból."

Imádom az ideillő jelenetet a "Farkangyal" című filmből! Láttátok?

Elnézést kérek a cikk írójától, de szerintem,pszihiáterhez kellene fordulnod.....rosszindulat nélkül.....Férjed mit szól?

Szerintem egy arra érett embernél a terhesség a tüneteivel együtt is csodás.

Nyilván a szülés fáj, és én is szinte minden szülésnél megígértem a Férjemnek, hogy szexelni sem fogok többet - de amint felsír a kicsi kisüt a nap....

Pedig csak álmodtam :) Egyébként valós félelmem, csak mikor álmában az ember a valóságként él meg egy helyzetet, az mélyebb nyomot hagy benne.

De nem cipelnek keresztre, mert nem tudnak elkapni ;) Én még nem vagyok kész az anyaságra, és ennyi. Majd talán egyszer :)

"kis híján nem téptem le neki a nemi szervét bosszúból"

XD ilyet már halottam pár anyukától

"Még kétszer sikerült bepalizni"

...meg ilyet is :)

A töke-téphetnék pillanatában biztos nem mulatságos, de mikor utólag mondja vki, az aranyos.

Én ettől is félek, meg -szó szerinti- rémálmomban nem egyszer azt éreztem, hogy utálom a gyerekem :S

Csak a cikket olvastam el, az első (talán) 1 oldalt, aztán az utolsót. Nincs gyerekem, de a kelleténél jobban érdekel mostanában a téma, így elolvastam.

A történet ott kezdődött, hogy egy anorexiás, bulimiás lány elérte, és megtartotta a normális súlyát.

Csak annyit szeretnék azoknak mondani, akik a pszichés problémákat csak nyafogásnak és önzésnek veszik, mert ők soha nem éreztek ilyet, és elképzelhetetlennek tartják: rengeteg "gyerek" követ a család számára érthetetlen dolgokat. A fiatalos világ-lesz.romságtól az öngyilkosságig abszolút bármilyen a "normálistól" eltérő viselkedés lehet... Ha első lépésnek a problémát nem veszik semmisnek, akkor megoldható.

Nem riogatás, csak ha kell, szedjék elő (még akkor is, ha az ő gyerekük olyan tökéletes, hogy soha sem tenné)...

nem rólad van szó, hanem a fóruminditó írta a naplójába, hogy sulykolja a gyermekének, hogy a 36. héten szülessen meg.

mellesleg igazad van Katám, komplikációmentes terhessége van, amit saját maga alakít "rémálommá"...

Tökéletesen igazad van!!!!

Az ő terhessége tökéletesen normális, komplikáció mentes, csupán magának nehezíti meg a nyafogással. De talán még mielőtt megszületik a baba kérnie kellene egy kis segítséget (elmenni lélekbúvárhoz).

Mint ahogyan mondtam, nem azt kívántam, hogy "elöbb" szülessen meg. Azt kívántam, hogy teljen már el az a bizonyos 9 hónap. Akkoriban nem hetekben mérték a terhességet, hanem hónapokban. Április 26-a volt a megadott időpont, végül még tovább is bent maradt. Május elsején született meg.:) Akkor jött, amikor kész volt rá.

Én hiszem, hogy ahogy megszabadul a fizikai tehertől, fájdalomtól, megkönnyebbül, és másként látja majd. Másként érez majd. Bennem is akkor ébredt fel az anyai ösztön, miután hazavittem, és tudatosult bennem, hogy ezért az apró kis szuszogó lényért felelősséggel tartozom, ameddig csak élek.

én is sokat feküdtem, főleg a végén, mert a 34. héten távozott a nyákdugóm és még 3,5 hetet feküdtem, addig húztuk.

Én örültem volna, ha még egy picit a pocakomban marad Máté, nem azért fohászkodni és "sulykolni" a babának, hogy a 36. héten szülessen meg.

Nekem sem volt leányálom a vége a folyamatos ágyban fekvéssel, de soha nem kívántam azt, hogy azért szülessen meg előbb, hogy nekem jobb legyen.

Én nem bízom abban, hogy ő máshogyan fog érezni szülés után. Nemcsak egy furcsa gondolata volt, hanem az egész terhességhez/szüléshez/gyerekhez való hozzáállása.

Szerintem a két dolgot azért nem lehet ilyen élesen elválasztani egymástól. Bizony, azért is vártam, hogy megszülessen, hogy vége legyen annak a 9 hónapnak. Szerintem a terhesség nem egy leányálom, annak ellenére, hogy tényleg jóval könnyebben viseltem, mint a topicindító. Viszont nyitott volt a méhszájam, ezért gyakorlatilag minden "emberi" tevékenységtől eltiltottak. Az agyamra ment, hogy mások (a nagymamák) ügyködtek a lakásomban, hogy tisztaság, meg főtt étel, vagy mosott, vasalt ruha legyen. És persze, hálásnak kellett lennem 24 órából 24-et érte.

Most látom, mit írtál... Nem vártam, hogy "elöbb" szülessen meg!

"És mi lesz,ha meg lesz a gyerek?Honnan tudjam?Honnan kéne tudnom, hogy milyen érzéseket fog kiváltani belőlem?Lehet, hogy imádni fogom az első pillanattól kezdve,de lehet, hogy hozzá sem fogok tudni érni.Mindkettőt számításba kell venni,mert mindkettő megeshet.Az, hogy a kutyámat imádom és úgy beszélek hozzá,mint a gyerekemhez,még nem jelenti azt,hogy egy emberi lényhez is így tudok hozzá állni."

Így hozzáállni és így érezni a szülés előtt, hát...

te is azért vártad, hogy megszülessen előbb a gyereked, mert már nem bírod???????

nem hiszem...

Én nem személyeskedtem veled, te miért teszed?

Én nem feladatként éltem meg a gyereknevelést.

Én nem láttam, hogy azt írta volna, hogy "ledönt egy fél üveg bort, ha hisztis lesz a gyereke." Te hol olvastál ilyent? Ha az egész mondatot elolvastad volna, láthatnád, hogy nem magáról írta.

Nekem nem volt annyira nehéz a terhességem, mimt Ildikónak, viszont én is nagyon vártam, hogy már megszülessen a gyerekem. Ugyanakkor féltem is, hogy mi lesz utána. Igen, gondoltam arra, hogy jó anya leszek-e, mert érzelmileg soha nem érintett meg egy kisgyerek látványa, nem is igazán volt türelmem más gyerekéhez. Persze, hogy féltem! Csakhogy én a félelmeimet csak a szűk családommal osztottam meg, akik nem ordították le a fejem, hanem bíztattak, támogattak, nyugtattak.

És nekik lett igazuk.

Az szerinted nem feladat,h tisztességesen felneveld a gyereked és mindenre megtanítsd??

Ha ennyi összezavar,akkor van még hova fejlődnöd....De mind1,veled sem állok ki szellemi párbajra.Fegyvertelen vagy......

tudod nekem olyan dolgok kavarogtak a fejemben, hogy vajon minden rendben van-e Mátéval, szépen fejlődik-e, egészségesen fog-e megszületni.

Jó anyja leszek-e, tudni fogom, miért is sír, tudom-e majd szoptatni.

De egyszer sem írt le ilyet a naplójába, csak magával van elfoglalva, mennyit hízott, most itt fáj, ott fáj, kiabál vele, mert nyomja a bordáját.

Ilyet szerintem egy babáját nagyon váró és szerető anya nem ír. Pláne, hogy majd benyugtatózza magát (még jó, hogy nem a gyereket...) és ledönt egy fél üveg bort, ha hisztis lesz a gyereke.

Te is gondoltál arra, mint ő, hogy a 36. héten szülessen meg a baba, mert már nem bírja.

Vagy hogy majd nem szeretné, ha szülés után rátennék, mert nem bírná elviselni, undorító a köldökzsinór stb.

neked ilyen gondolatok kavarogtak a fejedben?