Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Te elhiszed a Bibliai történeteket? fórum

Te elhiszed a Bibliai történeteket? (beszélgetős fórum)


48. erikpipi (válaszként erre: 46. - 72673fdbb7)
2007. máj. 1. 14:24

Szerintem a Biblia az időtlen könyvek gyűjteménye. Ha elolvassuk mondjuk a Példabeszédek könyvét, szinte nincs olyan vers benne amit ne tehetnénk a jelenben. Vagy az Énekek Éneke pl. ami a szerelemről beszél.Egyfajta lelki felüdülést, útmutatást a mindennapokra és a hitem erősítésére szolgál.

Mese? Igen, van akinek mese, de van akinek az életet jelenti, mert ez által ismerte meg az Úr Jézust.

Nem foglalkozom, azzal, ki mire használja a vallásosságát, mert nem az én tisztem eldönteni, bűnös vagy sem. Majd itélkeznek felette mások ha eljön az ideje.


Itt már nincs többé görög és zsidó, körülmetéltség és körülmetéletlenség, barbár és szkíta, szolga és szabad, hanem minden ésmindenekben Krisztus. (Kol 3,11)

47. loch ness (válaszként erre: 46. - 72673fdbb7)
2007. máj. 1. 13:48

Szerintem alapvetően a fogalmakkal van baj. Eddig is néha azért írtunk el egymás mellett ebben a topicban.

Én is katolikus vagyok, és a gyarlóságot nem mindig a szomszédomra értem, néha még velem is előfordul :)

Az igazi vallásos ember szerintem pont nem hiszi azt, hogy aki nem katolikus, az nem jó, mert tudja, hogy az ember jósága nem ettől függ. A hit életcélt ad, útmutatást az embernek az üdvössége és a földi boldogsága felé is. És ebben az útmutatásban benne van az is, hogy az Isten minden embert szeret, és mindenkivel törődik, Ő nem olyan korlátolt, hogy csak a katolikusokkal hajlandó foglalkozni. Minden embert ő teremtett, mert fantáziát látott mindannyiunkban megteremteni minket, és ezt azóta is élvezi.

Egyetértek veled, hogy a szeretetre tanít a Biblia, az igazi szeretetre. És még egy fogalomtisztázás: én azokat nem tartanám mélyen vallásos embernek, akiket írtál. Azok álvallásosak. Aki igazán mélyen vallásos, abból egészen más sugárzik, mert a mélyen vallásos ember állandó kapcsolatban van az Istennel, és arra figyel oda, ami Neki tetszik. Más kérdés, ki minek mondja magát, nem az számít. Én is mondhatnám magam darázsderekúnak, de attól még nem leszek az, és csak mindenki gurulna a nevetéstől.

Egyébként vannak más vallású és nem vallásos barátaim is, akikel nagyon jól elvagyunk. Persze vannak katolikus barátaim is. És van köztük egy olyan, aki sokat kínoz engem. Igaz, én is tehetek rosszat mással akaratom ellenére, úgy, hogy észre sem veszem.

Hű, ez megint hosszú lett. Szóval, szerintem főleg a fogalmakkal van baj.

2007. máj. 1. 13:03

Sziasztok. Az én véleményem az, hogy a bibliát emberek írták és mi emberek hajlamosak vagyunk dolgokat a magunk képzelőereje szerint átformálni, kiszínezni, szerintem ha belegondolunk egy kicsit a saját mindennnapi történeteinkbe (újság, szomszéd története stb.)el tudjátok képzelni, mi történhetett egy kézírattal az évek hosszú során, fordítás stb. A lényegen azonban nem változtat semmi és szerintem igenis létezik egy másik élet és egy felsőbb lény (nevezzük bárhogyan),aki néha ma is oly csodálatos dolgokat művel...A bibliai történetek mögött, néha rejtetten, de mindig ott van az igazság :)

A vallást magát is emberek "találták ki" úgymond és sok katolikus azt hiszi, hogy csak az a jó ember aki katolikus és nem hajlandó észrevenni, hogy esetleg más vallás is létezik...de emberek vagyunk és gyarlók :) ahogy a katolikus vallás tanítja (csak ezt a katolikus mindig a szomszédjára érti). A szeretet az, amire tanít a BIBLIA, csak sajnos kevesen értik meg. Egyébként én is katolikus vagyok, de nagyon sok MÉLYEN VALLÁSOS emberben csalódtam életem során, sok olyan ember él a környezetemben is aki a vallása mögé bújik és úgy használja mint egy eszközt a saját meggazdagodására. Remélem nem bántok meg senkit a hitében...bocsi :)

2007. máj. 1. 12:03
Valami valóságalapja biztosan van. Az már más kérdés, hogy az egyház a saját érdeke szerint formálta.
44. loch ness (válaszként erre: 30. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 11:35

Keyla említette Káin és Ábel történetét. Az egyértelműen mese, szinte biztos, hogy nem így történt, itt a történet mondanivalója a lényeges.

A vízen járás, a feltámadás, stb. már más kategória. Jézus létező személy, akinek életét az események szemtanúi írták le. Ha hiszem, hogy az Isten mindent megtehet, amit akar, akkor miért ne lett volna képes mindezekre? Aki ilyen csodálatosan elgondolja, hogy két ember szerelméből egy gyermek foganjona, akit az anyuka a pocakjában hord, és érzi minden mozgását - szóval aki ilyen csodálatos és gyöngéd dolgot ki tud találni, annak már egy vízen járás vagy egy kenyérszaporítás nem jelenthet túl nagy gondot.


Egyéb vélemények? Szünet állt be a topicban.

43. loch ness (válaszként erre: 42. - Keyla)
2007. máj. 1. 11:30

Kedves Keyla!

Lécci, nézd meg a 15. hozzászólásomat!

Káin és Ábel természetesen kitalált történet, aminek a mondanivalója igaz. Senki nem volt jelen az első emberek életénél. Sőt, ha az evolúcióra gondolunk, biztos, hogy nem így történt konkrétan.

Sok történet viszont nem mese, hanem megtörtént események leírása. Más kérdés, hiszi-e az ember vagy nem.

42. keyla (válaszként erre: 9. - Erikpipi)
2007. máj. 1. 10:28

Nem én, hanem ezt kutató szakemberek...

És kapásból az elején Káin és Ábel történeténél....

41. loch ness (válaszként erre: 39. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 09:52

"törekszem arra, hogy teljes életet éljek, tisztességesen, becsületesen, szeretetben" - szerintem is ez a lényeg. Nekem az tetszett nagyon, mikor egy hittanon a lelkünkre kötötték: elsősorban jó emberek legyünk! Tisztesség, becsület, szeretet nélkül nem élhet a keresztény ember sem, mert akkor az már nem keresztény élet. Nem csak az örök élet miatt él így az ember, hanem mert így boldog igazán.

Akik keresztény, és ferdén néz rád, mert te nem hiszel, az valami nagyon lényegeset nem ért a hitében. Az Isten nem néz ferdén senkire, aki nem hisz benne, őt nem lehet ilyennel megsérteni. Türelmesen vár, figyel rád, segíti az életedet, és ha te úgy élsz, ahogy írtad, akkor az neki nagyon is tetszik, mert neki is ezek a fő értékek.

Ezt én így hiszem, de nem várom, hogy te is így hidd. Miért legyek más, mint az Isten, akit szeretek, és aki a példaképem?

Őszintén szólva én jobban kijövök azokkal, akik nem vallásosak, de becsületesek és szeretetteljesek, mint akik vallásosnak tartják magukat, és halálra szapulnak. A lényeg a lényeg!

Üdv:

loch ness

40. 18235c4fc5 (válaszként erre: 38. - 5824769bdc)
2007. máj. 1. 09:30
Szerintem is a végtelenségig lehetne folytatni a pro és kontra véleményezéseket, ez mindig is meddő "vita" volt, és az is marad.
39. 18235c4fc5 (válaszként erre: 37. - Erikpipi)
2007. máj. 1. 09:29

Nem azért törekszem arra, hogy teljes életet éljek, tisztességesen, becsületesen, szeretetben, mert szeretnék valamilyen földöntúli világba eljutni, aminek a léteséséről nem vagyok meggyőződve.


Amúgy elég sok olyan embert ismerek, aki hisz Istenben, és ferdén néznek rám, amiért én nem vagyok az, és meg akarnak "javítani". Örülök, hogy te nem így gondolkodsz.

2007. máj. 1. 09:27
Én ki szállok a okfejtegetésből! Gyerünk a Szabadba! 7 ágra süt a nap.
37. erikpipi (válaszként erre: 33. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 09:21
Sőt. A Bibliában van olyan történet,nem is egy amikor jó emberekről beszél. De, attól mert valaki jó ember, még nem fog a mennybe jutni. Ahhoz más kell. Gondolom ez a Biblia "meséje".
36. erikpipi (válaszként erre: 33. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 09:17

"de attól még lehet valaki jó ember, és lehet attól a szíve teli szeretettel, hogy nem hisz Istenben." -ezt nem értem. Ki mondta, hogy nem lehetsz jó ember?


"12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten." -ez a rész sem arról szól.

35. 5824769bdc (válaszként erre: 34. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 09:02
Kedves Ember társaim! Mit tesztek, ha a gyermeketek az orvosok, racionális tudása szerint, és más gyógymódok szerint is gyógyíthatatlan. A szátokra veszitek ISTEN nevét. Előbb vagy utóbb. Az ember, ha a földi életéből távozik, szerintem, fel merül a hitetlenek gondolataiban is ISTEN neve.
34. 18235c4fc5 (válaszként erre: 32. - 5824769bdc)
2007. máj. 1. 08:58
Tőlem kihagyhatjuk, te hoztad fel Vekerdy nevét, én erre válaszoltam.
33. 18235c4fc5 (válaszként erre: 31. - Erikpipi)
2007. máj. 1. 08:57

Ez nagyon szép, kedves erikpipi, de attól még lehet valaki jó ember, és lehet attól a szíve teli szeretettel, hogy nem hisz Istenben.

Én szerettel vagyok a családom, a barátaim, a tanítványaim, stb. felé, és eszerint nevelem a gyerekeimet és a tanítványaimat. És attól nem érzem sem ezt, sem magamat kevesebbnek, mert nem "keverem bele" Istent.

2007. máj. 1. 08:52
Én meg ANTHONY DE MELLO könyvét is olvastam. Ami gyökeres változást hozott életemben, az a: Szeretet útja Című könyv volt. Ennek hatására foglalkoztam az ide vonatkozó kérdéskörrel mélyrehatóan. A pszichológus EMBER! olyat akar "javítani", amiről teljességben! FOGALMA SINCS, hogy működik. Ha tudná, az agy hogy működik, akkor csinálna egyet. Hagyjuk ki az agydokikat! Szerintem.
2007. máj. 1. 08:51

Mentem, itt hagyom nektek az egyik talán legtöbbek által ismert, és legszebb részt. Lehet, hogy ahogy mondjátok "mese és nincs benne "racionalitás". Én erre a szeretetre törekszem:

1Kor 13.


1 Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs

bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. 2 És ha

prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden

bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy

hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. 3

És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom,

szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból. 4 A szeretet

türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik,

nem fuvalkodik fel. 5 Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga

hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. 6 Nem örül a

hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. 7 Mindent elfedez, mindent

hisz, mindent remél, mindent eltűr. 8 A szeretet soha el nem múlik. De

legyen bár prófétálás: el fog töröltetni; legyen nyelveken való szólás:

meg fog szűnni; legyen ismeret: el fog töröltetni. 9 Mert töredékes az

ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. 10 Amikor pedig eljön a

tökéletes, eltöröltetik a töredékes. 11 Amikor gyermek voltam, úgy

szóltam, mint gyermek, úgy éreztem, mint gyermek, úgy gondolkoztam,

mint gyermek; amikor pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermeki

dolgokat. 12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig

színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok

ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. 13 Most azért megmarad a

hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a

szeretet.

30. 18235c4fc5 (válaszként erre: 27. - Erikpipi)
2007. máj. 1. 08:48
Vízen járás? Megvendégelni egy tömeget egy kenyérrel és egy hallal? Feltámadás?
29. sello5
2007. máj. 1. 08:48
nem
2007. máj. 1. 08:43
nen nagyon
27. erikpipi (válaszként erre: 22. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 08:41
Tőled szerettem volna.:)
26. 18235c4fc5 (válaszként erre: 23. - Loch ness)
2007. máj. 1. 08:35

"Kérdezz meg egy pszichológust, mindjárt mást fog mondani. Azok rólunk szólnak (a legkisebb királyfi általában mi magunk vagyunk, a sárkány a bennünk lévő félelmek, stb.). Nézz utána, nagyon érdekes téma, én Vekerdynél művelődtem :) "


Osztom a véleményedet, én pedig Bruno Bettelheim könyvét olvastam ezzel kapcsolatban.


Semmi bajom a mesékkel, és a Bibliával sem, azt is aláírom, hogy van mondanivalójuk, tanulságokat lehet leszűrni, nincs is ezzel semmi gond. Egy dologgal van bajom: amikor a leírtakat igaznak titulálják. Ennyi.

2007. máj. 1. 08:29

Ha van hited, nincs félelmed. Mert a Teremtőt szolgálod minden cselekedeteddel feltételek nélkül! Na! Ezt tapasztalni kell. Nálam a hit az egyetlen stabil pont. Csak ezután a család, munka, stb.

Fogalmak tisztázása! A hit, nem tudomány. A tudomány, nem hit.

Fogalmak tisztázása! A hit, nem tudomány. A tudomány, nem hit.

2007. máj. 1. 08:25
Kedves Ember társaim! Mit tesztek, ha a gyermeketek az orvosok, racionális tudása szerint, és más gyógymódok szerint is gyógyíthatatlan. A szátokra veszitek ISTEN nevét. Előbb vagy utóbb. Az ember, ha a földi életéből távozik, szerintem, fel merül a hitetlenek gondolataiban is ISTEN neve.
23. loch ness (válaszként erre: 18. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 08:24

A mesékben nincs racionalitás? Kérdezz meg egy pszichológust, mindjárt mást fog mondani. Azok rólunk szólnak (a legkisebb királyfi általában mi magunk vagyunk, a sárkány a bennünk lévő félelmek, stb.). Nézz utána, nagyon érdekes téma, én Vekerdynél művelődtem :)

A Bibliában pedig éppen úgy van racionalitás. Nem egyszer tapasztaltam az életemben, hogy a hitem tanításánál racionálisabb és emberre szabottabb doog nem létezik. Mondjuk, aki nincs benne, annak ez valószínűleg nem hangzik hihetően, de nem is meggyőzni akarok bárkit is. A feltámadás pl. nem mese, hanem nagyon is valóság, aminek a valóságát az ember folytonosan megtapasztalhatja, ha pdafigyel rá. Meg azt is, hogy az Isten úgy szeret minket, ahogy vagyunk, és boldognak akar látni minket. Ez a lényeg. Sajnos sok vallásos embernek hiányos a tudása a hitét illetően, és néha olyan dolgokat tudnak terjeszteni csupa jó szándékból, hogy az embernek égnek áll a haja.

22. 18235c4fc5 (válaszként erre: 21. - Erikpipi)
2007. máj. 1. 08:22
pl. lsd. loch ness hozzászólását.
21. erikpipi (válaszként erre: 18. - 18235c4fc5)
2007. máj. 1. 08:20
"sem a Bibliában nincs túl sok racionalitás."-Egy két példa belőle?
2007. máj. 1. 08:20
Bocs! A személyiségtesztet, nem reklámnak szántam. Hanem segítségnek, akit érint!
19. 18235c4fc5 (válaszként erre: 15. - Loch ness)
2007. máj. 1. 08:17

"De a meséknek és az igaz történeteknek a mondanivalója igaz, és én hiszem, hogy az igaz."


Ez az állítás sokkal elfogadhatóbb számomra is.

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook