Társas magány - egyedüllét érzése a családban (beszélgetős fórum)
Hanem? Valahogy csak eljutottunk eddig a társas magány témában.
De tied a terep, Taníts!:D
Magányos bikákra is szükség van a világban :D
Így teljes a kép :DDD
Ja, te nyitottad?
Az persze más.
Most már lassan befejezitek az elefántok családi életét? :)))
Lehet, hogy itt nem erről van szó......
Nekem az agyamra megy még az is néha, hogy a fiam a saját szobájában tapintatosan elvan.
Jól esik néha, ha kimozdul Pestre a haverjához pár napra.
Én filmet is láttam arról, hogy az elefántbika a nőstény infra hangjára indul el. Azt akkor adja ki a nőstény, amikor párzásra kész.
Nem lenne célszerű a csapatban tartani a felnőtt bikát, idővel beltenyészet lenne.
No, megkerestem neked. Sajnos, arra nincs időm, hogy több videót is végig nézzek, melyikben említik, hogy a bika külön él a csordától és csak párzási időben halad olyan vonulási területen, ahol nőstényre talál.
Már miért élne az elefántbika egyedül? A növény evök nem különélök,inkább a ragadozók.
Társas magány (szerintem) ott kezdödik,mikor 2 embernek egyszerre lesz elege a másik hülyeségeiböl.
Szebben fogalmazva,mikor már nem pendülnek egy húron.
Rossz példa, mert az elefántbika egyedül él, ahogyan nagyon sok faj hímje is.
De tőlük sosem fogjuk megtudni, hogy van-e magányosság érzésük.
Ösztön. Ösztönösen hajtja őket a vágy a kisebb-nagyobb közösségi életre.
Delfinek, elefántok? Tegnap néztem elefántos filmeket. Maga a csoda, ahogy egymásért léteznek egy családban.
Nem is a törzsi körülményeket kívánom vissza. Arra szerettem volna utalni, hogy a "családi kör" milyen szűk fogalom lett mára.
Ha a "társast" csak erre az együttléti formákra értjük, akkor nem is magányosak azok, akik azt állítják magukról, hiszen erre mindig van valaki akivel gyakorolhatják.
Az állatok nem is panaszkodnak, hogy magányosak, mert nem tudják mi az. Mai ismereteink szerint nincs olyan tudatuk, mint az embereknek.
Persze, bennük is van érzelmi kötődés. Egy kutya is el tud pusztulni, ha elveszti a gazdáját.
Ahogy változik a világ, úgy változik a család is, ebben nem látok kivetnivalót. Ki szeretne törzsi körülmények közt élni, ha fejlődni is lehet?
A "társast" pont nem úgy kell érteni, hogy univerzum, meg szeressük egymást emberek, megölelnék mindenkit ... Hanem a világ zajától távol legyen néhány ember, akivel jó lenni.
Gondolatokat kicserélni, együtt enni, inni, aludni, szeretkezni, az alapvető szükségleteket megélni.
Még az állatok is egymáshoz bújnak egy falkában, és megosztoznak az ételen :)
"De az ember alapvetően társas lény. Egy társadalom legkisebb egysége a család."
A család már régen megváltozott. Ha belegondolunk régen szinte törzs nagyságú családok voltak. Kissé közelebb az idővonalon a családban ott voltak a nagyszülők is.
Az pedig, hogy az ember társas lény szerintem nem igaz. Ezt mantrázzuk, de akkor miért menekül mindenki a nagyobb embercsoportokból, városokból? Addig és azért társas, mert valamiért, valamilyen célból szükségünk van egymásra. De ott mélyen, odabent csak magunkra van szükségünk.
Mindenképp és bárkit nem.
De az ember alapvetően társas lény. Egy társadalom legkisebb egysége a család.
Legtöbb ember életébe eljön az a másik személy előbb utóbb, akire azt mondja: nélküle félkarú lennék, ő a másik felem.
Aztán hogy miként tud ez az érzés teljesen elsikkadni, na én azt nem értettem sosem.
Mihelyst megismeri az ember önmagát nem lesz magányos.
Mások, család, férj, feleség, barátok az életünk során ideig, óráig kísérnek bennünket, de mi magunk mindig is egyedül vagyunk.
Nem értem miért érzik sokan ezt a magányt?
Mire, miért akar mindenképp valakit maga mellé?
Jön majd a válasz sokaktól: szeretet.
Mi is az?
Csak részben értek egyet.
Alapvető, hogy akit inger ér, az több (stressz)helyzetnek van kitéve. Ha magára csukja az ajtót, nincs kihez szólni, ott veszekedés sem lesz.
Mondták régen: nincsen tányér kanálcsörgés nélkül.
Mindenki nem tud járni önismereti tréningre, énvédő mechanizmusokat tanulni, konfliktuskezelő módszereket megismerni,de kellene lenni egy belső igénynek a "gyere kedves, beszéljük meg"-re.
Ha már ez sincs, ott van a probléma.
Szerintem nem lehetek családban magányos. Tudom, ezzel így nincs mit dolgoznod, de le kellett írnom ezen a magányos hajnalon.
Volt mostanában egy rövid ideig egy ilyen klub itt a Hoxán. A nyitója néhány hét után megszüntette és ki is lépett a Hoxáról.
Csak azért írtam ezt le, hogy ne keverjük azzal össze.
-------
Ha van szétesés, meghasonulás a mai világunkban, az a: társas magány.
A (hivatalos) definíciója egyszerű(?): családban élek, mégis magányos vagyok.
A stressz szindrómák, a pánik jelenségek, az izoláltság érzése gyakrabban fordul elő családban élő embereken, mint az egyedül állókon.
Hogy lehet ez? Hiszen éppen az ellenkezőjét várná az ember...
Az én "szuverén" véleményem:
A családban élők sokkal több konfliktus szituációnak vannak kitéve, mint az egyedül élők, és a konfliktus kezelés nem ismerete okozza az "elhúzódást", a "visszavonulást", a magány érzését, a pszichoszomatikus tüneteket, stb.
(Pánik beteg is több van arányaiban aki családban él, mint aki egyedül........
Hmmmm
Szerinted?
Lehetsz családban magányos?