Szoptatni bármi áron? (beszélgetős fórum)

Sok dolog keveredik a témában meglátásom szerint.

Elöljáróban: öt és fél hónapos kisfiamat kizárólagosan tudom még szoptatni, de ezért nagyon meg kellett küzdenem és szerencsésnek mondhatom magam. Készültem a küzdelemre és a kudarcra, mert anyukámnak kevés volt a teje, az elejétől pótolnia kellett és néhány hónap alatt teljesen elapadt.

Most azt mondja, hogy már látja, információhiány és segítség hiánya miatt nem ment neki.

Fontos lenne tisztázni a fejekben, hogy a tápszer nem az ördögtől való, sőt, azt úgy fejlesztették ki, hogy az a legjobb opció anyatej helyett. Én is úgy voltam, hogy ha kevés lesz a tejem, tápszerrel egészítem ki a kisfiam 6 hós koráig, nem hozom előre a hozzátáplálást.

Sok kismama van most körülöttem és úgy látom, a szoptatás semelyikünknek sem ment simán, magától értetődően, pedig mindegyikünk úgy kezdett hozzá, hogy természetesen szeretné.

Két csoport van, és ezt jó lenne széleskörben is felfogni: az egyik, akiknek sajnos valamilyen fizikai vagy egészségügyi ok miatt nincs vagy kevés tejük van. Van ilyen, őket nem szívatni kéne, elég szomorúak emiatt szekálás nélkül is.

A másik csoportnak, és szerencsére itt a többségről beszélek, az adottságai megvannak a szoptatáshoz, de ez számos ponton elrontható. A felelősséget mindig a kismamára tolják, de mit láthatunk, ha körülnézünk?

Az eü személyzet(a legtöbb helyen) nem támogat, nem világosítanak fel előre, hogy mire készüljünk (mindenki ledöbben a hihetetlen fájdalmon), nem segítenek (helyes mellrehelyezéssel sokkal kevésbé fáj és rövidebb ideig, és ezt hiába olvasod el tájékoztató füzetkéből meg kell mutatni, az ábrák alapján nem megy). Tápszerezik a babákat, miközben téged izélgetnek, hogy valamit nem jól csinálsz.

ÉS: a szoptatást nekünk és a babának is (!!!) meg kell tanulni! Ezért is gond a kórházi tápszerezés, mert mire hazamentek, a baba már tudja, hogyan jut táplálékhoz, hogyan kell szívni a cumisüveget. És a mellet? És nekünk ki segít otthon megtanulni szoptatni? Ezért tartom fontosnak, hogy a kórházban, ha megoldható, a babánk velünk legyen és tanuljunk meg szoptatni/szopizni mire haza kerülünk, a személyzet dolga pedig, hogy ebben minket éjjel-nappal segítsen.

Ja és azt tapasztaltam, hogy a stresszelés a leghatékonyabb tejapasztó eszköz. Mit csinál a védőnő és a gyerekorvos, a csecsemősökről nem is beszélve? Hülye, elavult, haszontalan, sőt káros tanácsokat oszt és non stop stresszel.

Nyilván tisztelet a kivételnek.

Amióta mi voltunk gyerekek, rengeteget kutatták a szoptatás működését és sokkal többet lehet róla tudni. Ez az eü dolgozókhoz valamiért egyelőre nem jutott el.

Nekünk, akik szoptatni szeretnénk, azonban érdemes ennek utánajárni. És logikusan megnézni, hogy csinálták ezt régesrégen, mikor nem volt alternatíva, és hogy csinálják ma is a természeti népek. Ugyanis az volna a természetes.

Ja, nekik nincs órájuk, nincs mérlegük, kevés a stressz, iszonyú a támogatás, hiszen az anyaság szent dolog.

(Nekünk előny pl a mérleg, észrevesszük, ha nagy gond van, de stresszel is és óriási hátrány a stressz (úgy általában is) és a környezetünk és a társadalom megbecsülésének, segítségének hiánya.

Ja, és a legfontosabb a szerető gondoskodás és az odafigyelés, mert szoptatva is lehet elhanyagolni a gyereket!

Bocs a regényért, de reményeim szerint talán van, akinek segítettem vele.

Nem vagyok ideges.:)

Azt tanítják egyébként, hogy az anyatejhek pozitív hatása van a fogzománc minőségére, míg a tápszernek nem.

3 hónap az nem sok idő az anyatejes táplálást illetően.

Azért most is elmondanám, hogy nem ítélek el senkit, ki hogyan látja jónak, szerinte mi a legmegfelelőbb a gyermeke számára, azzal táplálja csecsemőjét. Ezen eddig sem vitatkoztam, nem is fogok, de azért szívesen leírom a saját véleményemet én is az anyatej mellett, hogy aki még bizonytalan a kérdést illetően mégis mivel táplálja a születendő gyermekét, könnyebben tudjon döntést hozni.:)

Kedves Kismanó86 nagyon örülök a cikkednek, teljesen így érzek a témával kapcsolatban, mint te. Két hónapja szültem és a tejem nem indult be. Mindent megtettem, mert nagyon szerettem volna szoptatni. A kórházban én is megkaptam a nővérektől, hogy mindenki tud szoptatni. Nos, ez nem így van! A poharazásos módszer pedig egy baromság. Nem szabad lelkiismereti problémát csinálni abból, ha valaki nem képes szoptatni. Nem akarás kérdése sajnos, de egy friss kismamának nagyon nehéz helyretennie ezt magában. Nekem szerencsére sikerült. Attól még nagyon jó édesanya lehet az illető és tényleg a legfontosabb egy kiegyensúlyozott, boldog anyuka, akire mindig számíthat a babája:)

.

Az én kisfiam is császáros volt, de 3 nap múlva szépen beindult a tejcim. Sajnos sokáig sárga volt, nagyon aluszékony, nehezem ment a szoptatás. Annyira, hogy a lefejt tejemet kapta üvegből. Aztán úgy gondoltam ez nagyon macerás, próbáljunk szopizni. Mivel császáros voltam, fekve szoptattam már a kórházban is és ez végig megmaradt a 10.5 hónap alatt, amíg szoptattam.

Majd szépen belejöttünk, volt sok tejem (2 hónaposan abbahagytam a fejést, beállt a kereslet-kínálat) és ő is szépen szopizott, nem volt ritka a 200ml feletti szopizás is.

Szóval a lényeg a lényeg: nekünk is sok nehézség volt: császáros volt a fiam, aluszékony, sárga, kezdetben üvegből kapott, majd bimbóvédővel szopiztunk és mégis sikerült!!

Hogy ennek mennyi köze van ahhoz, hogy nekem is van tejtestvérem(anyunak nagyon sok teje volt) nem tudom.

Nekem is személyes tapasztalatom, a 4 hósan lett tápszeres lányom 1 évesen lett először beteg, és rögtön kruppos. Nagyon.:( A 2,5 hósan lett tápszeres fiam alig beteg, a legjobb az immunrendszere. A 10 hós koráig szopizó fiam (most 11 hós) 4 hónapos kora óta asztmás, június elejéig nagyon sokszor és erősen fulladt.:( Május közepétől asztmapipával kezeljük naponta kétszer. És már sokszor megfordult a fejemben, hogy mi lett volna vele, ha nem anyatejet kap?? Sajna egyébként fogalmam sincs.:( De! Azt tudom, mert más orvosok is mondták, hogy a kruppos és asztmás gyerekem "állítólag" orvosi hiba (nem vette komolyan a felső légúti hurutaikat) miatt került ezen állapotukba. Persze ezt sem lehet pontosan megfejteni soha.:( A hajlam mindenesetre tuti bennük volt, ez pedig a genetikára tartozik, akár szoptatunk, akár nem.

De kérdem én: milyen anyagokra gondoltál az anyatejben, ami nem feltétlenül jó a babának? Mert ugye abban szerintem mindennyiunk egyetért, hogy szoptató anyukáknál tilos a cigi, alkohol, drog, gyógyszer, stb.....

A genetika nagy úr.

Egy példát azért tudok mondani a hajlam örökletességével kapcsolatban.

Az anyai nagymamám 71 évesn cukorbetegsége szövődményébe halt bele, a nagyapán 56 évesen tüdőrákba.

Három gyerekük van, 75-73-70 évesek.Egyik sem cukorbeteg, és egyik sem halt meg 56 évesen tüdőrákban. :)

Kismanó!

Több, mint fél éve vagyok itt a hoxan és sok cikket, fórumot, véleményt elolvastam már, de a Tiéd az első, ami szinte a lelkemből íródott.

Sokat gondolkoztam azon, hogy én is megírom a mi kálváriánkat, aztán látván, hogy boldog-boldogtalan sokszor kívülről íélkezik és elítél, leszól és megvet, még nagyobb sebet ejtve az amúgy is sajgó anyai szíven, nem mertem nekiindiulni, nem ettem, nem írtam le a történetünket, nem írtam le az érzéseimet, félve attól, a többi anya "megkövez", lenéz majd. Persze az eszemmel tudom, semmit nem számít a mások,az idegenek véleménye, mert egy anya-gyermek kapcsolatból a kivülállónak oly kevés látszik, de valahogy mégiscsak adunk más anyák véleményére, akár csak egy pillanatig is.

Az én lányom 17 hónapos múlt. Kijelenthetem, hogy tápszeres baba. Gyönyörű, egészséges(mindjárt vissza is teszem a képét az adatlapomra), korához képest is okosabb (nem én, védőnő, orvos is megállapította), feje nem nagy, átlagos méretű, és első életévéig egyszer volt beteg, egy felsőléguit vírust kapott el, amit mi, a családja is, felnőttként. Gyógyszerre nem kellett költenem.

Amikor megszületett - császáros baba, programozott - nem szopott, de még nem adtam fel a reményt. Egyszer próbálták mellre tenni, segítséget adni, még a szülőszobán feküdtem. Nem ment.

Nem is részletezem, mert baromi hosszú történet lenne: Címszavakban:

- csecsemősök a gyermeket sem adták kezembe, olyan erős fájdalmaim voltak, hogy felülni is alíg bírtam, de nem fogadtam el fájd.csill. hogy ne jusson át a tejbe

-a körülmények: az ágyam gurult, nem tudtam rátámaszkodni felállásnál, leülésnél, állandóan egy kézzel kellett tartanom a lányomat

- az ágy háttámláját nem lehetett felemelni

- az ágy fölötti lámpa sem világított

- kértem segítséget a szoptatásban, egyszer jött egy idős nővér, kedvetlenül segíteni próbált, majd otthagyott. A lányommal azonnal levált a mellemről, amit csakis mellvédővel tudott szopni. Soha többé nem tudtam rátenni a kórházban, segítség híján.

- a tejem nem idult be. A mellszívó láttán letolt a nővér, hogy "Csak nem akarom ezt használni?". Naív és tapasztalatla anyuka révén 2 napig nem is mertem használni, pedig a barátnőm a lelkemre kötötte, hogy fejjek, fejjek és fejjek, hogy beiduljon a tejem, hisz a lányom sem szopott. A távozás napján, 3. nap mertem fejni vele, és láss csodát, volt pár csepp kolozstrum, amit nagy hálásan kanalaztam a csepp lányom szájába.

- a lányom besárgult, cukros vízzel és tápszerrel itatták. Nem tudtam felébreszteni, csipkedésre, és arc paskolásra bíztattak. A legszörnyűbb technikák. A szívem szakadt meg, hogy az ájult csecsemőmet, aki pár órája még magzat volt, csipkedjem és hideg vizes ruhávall "sokkoljam"?

- a nyelve le volt tapadva, úgy próbáltam 3 napig szoptatni, ezt a távozás reggelén közölték, és felvágták a nyelvét

-otthon folytatódott a kínlódás. Próbálni mellre tenni, a gyerekem ordított az éhségtól, bőrkontaktusban képtelen volt bekapni a mellemet, és szívni, mindig közöttünk állt az átkozott bimbóvédő, pár cseppet tudott enni, majd elfáradt. Ébreszgettük órákon át. Utána pótlás, aztán nekem fejés, vele addig más babázott...

Lányok, asszonyok, anyák...Nem is tudok leírni mindent. Felszakadnak bennem az érzelmek, az emlékek.

10 hétig próbálkoztam, napi 6szor fél órát fejtem, nem volt több tejem sosem, mint 110 ml,a fenti mennyiségű fejéssel!!! Egy étkezésre is alig volt elég neki. Borzasztóan elkeseredett voltam, nem értettem semmit, úgy éreztem a gyerekem eltaszít magától, hogy nem akar szopni, és nem akarja, nem tudja szájba venni a mellemet, hogy ordít már, ha mellre teszem. Depressziós voltam, a szó legszorosabb értelmében. 2 hét alatt 7 kg-ot fogytam.

Én elkövettem azt a "hibát", hogy nem adtam fel előbb. Csak 10 hét után. Hogy a védőnőre hallgattam, aki azt mondta, még egy hétig bírjam ki, még egy hétig...

HOgy az orvosra hallgattam, aki a száját húzva, hogy alig van tejem és pótlást kell felírni, a mindenki tud szoptatni szlogent nyomta.

Hívtam szoptatási tanácsadót is, kettőt is, hetekig fejtem, hajnalban, nappal, éjjel, este. Aztán ébresztgetés, mellretétel, pótlás, fejés, pelenkázás, mosogatás, és kezdhettem is előről.

Az az időszak nem csodálatos időszakként maradt meg, hanem egy rémálomként.

Sokszor arra gondolok, hogy elvette, elvették tőlem a boldog időszakok egyikét. Hogy azt már sosem tehtem jóvá.

És tudjátok, meggyőződésem, hogy esetünkben igenis rányomta a bélyegét a szoptatás sikertelensége a lányommal való kapcsolatunkra. Bízom benne, hogy ő semmiben nem szevedett hiányt, de én beleestem - a megfelelni akarásom, a maximalizmusom, és "a legjobbat akarom a gyermekemnek" hitvallásom miatt - a gödörbe és hónapok alatt kapartam ki magam belőle.

A szoptatásnak annyi oldala van, annyiféle gyermek, anya van. Nincs két egyforma ember, nincs két egyforma anya és gyermek sem, így nincs két egyfomra szoptatás sem. Hogy lehet azt állítani, hogy mindenki tud szoptatni, aki akar?!?!?! Mélységesen felháborít az ilyesfajta hozzáállás.

Én még félek új gyermeket vállalni. Még mindig nem tettem teljesen túl magam a dolgokon. Erős, kitartó, makacs ember vagyok, de anyaságomban ez a "kudarc" visszavetett. Újra kellett tanulnom a kapcsolatot a lányommal és újra kellett értékelnem azt a képet, ami bennem élt az anyaságról.

Remélem majdnem a második gyermekem születése segít megszépíteni majd a rossz emlékeket...De nem rakok rá sem ekkora terhet. De abban biztos vagyok, hogy ha valamilyen oknál fogva nem lesz tejem, akkor nem görcsölök. Leszek nyugodt, kiegyensúlyozott anyuka, két tápszeren felnőtt gyermekkel.

Sokat-sokat tudnék még írni, hisz annyira sok minden történt akkor, de az egy könyvbe is sok lenne... :)

Érdemes lenne hosszútávon megtartanunk ezt a fórumot, és a szoptatási nehézséggel küzdőket egy zárt klubba invitálni. HOgy támogathassuk egymást, és jó példával szolgálhassunk egymás előtt.

Kötekedők engem kíméljenek kérem! Köszönöm.

Sziasztok! Többen írtátok, hogy a babának az anyatej a legjobb. Akkor csak tájékoztatásul közlöm, h az én kisfiam csak fogyott tőle és végül (a tápszert sőt a mellszívót is ellenző) doki írta ki neki a tápszert, azt mondta az én tejem sajnos "csapba való" mert nem volt tápláló. Hozzátette, h mivel változhat az összetétele, újra és újra próbáljam majd meg szoptatni, így is tettem, és minden etetéskor fejtem, h ne apadjon el, persze sokkal kevesebb lett.

Aztán aki próbált már tápszeres babát visszavezetni az anyatejre az már gondolom tudja mi történt ezután :-)

Nem tudom laktatóbb lett-e a tejem, de azóta is minden etetést szoptatással próbálok kezdeni, kb 5 percig vevő rá, és hamar "kifogy" nem fejem utána, egyrészt mert nem jön, másrészt meg 3 óránkénti szoptatás van még nálunk, egy órát vesz igénybe a szoptatás, keltegetés, tápszer melegítés, büfiztetés, fejés, mosogatás, sterilizálás műveletek, mire visszaalszok stb. marad másfél órám arra h egyek, aludjak, zuhanyozzak stb. mindez kb 15 gramm plussz anyatejért! Kösz nem!

Utána jött a kialvatlanság, kimerültség, feszkó,hiszti, depi... és már ott tartottunk, h nem jött 5 gramm sem! Így befejeztem. Ennyi van, amit kiszopizik magától annak örülünk, és kész! Leszek inkább türelmes, kedves, kiegyensúlyozott édesanyja a gyerekemnek, h belőle is ilyen ember váljon mintsem egy rossz alvó, rossz evő ideggörcsöt neveljek, arról nem beszélve, h feleség is vok és nem utolsó sorban ember!

Mélyen egyetértek a cikk írójával és nem minden babának az anyatej a legjobb és itt nem a különböző tejérzékenyégekre gondolok.

Egyébként nálunk az egész család tápszeres, és köszönjük jól vagyunk, a fogainkkal együtt :-D

Olvashatta mindenki az eleje felé az egyik hozzászólást (asszem mondhatjuk, "szakembertől"):

Az anyatejes illetve tápszeres táplálás hatásai az immunrendszerre a későbbiek folyamán fog megnyilvánulni, nem a gyermek korai éveiben.

:)

Két gyerekem van. A 2. császárral született, ő is két évig szopizott. Nála már be volt járatódva, nem kellett annyi idő.:)

Pontosan nálunk is ez történt....

Császáros baba révén eleve nem került azonnal cicire,mikor először kihozták még meg sem tudtam mozdulni, a következőnél segítséget kértem a válasz az volt úgysincs még teje anyuka ismerkedjenek a babával....

Hozzáteszem a kisfiamnak sem ment a dolog, nekem sem, az osztályon nem volt már olyan nővér,csecsemős aki ne próbálta volna a cicit a szájába adni.Nem ment.Szoptatós tea, homeós bogyó fejés állandóan, semmi.Közben már kapta a tápszert.

Na majd otthon!Akupunktúrás kezelés,rántott leves,rengeteg folyadék,kiegyensúlyozott táplálkozás,gyerekorvos tanácsára hús hússal,semmi...Akkor hagytam abba, mikor valaki tanácsára sört ittam és elhánytam magam tőle.Befejeztem.Most 1,5 éves egyszer volt beteg kötődik hozzám,nem érzem kevesebbnek magam,sem rossz anyának hogy nem tudtam szoptatni.Csak a sajnálkozást,meg a lenézést nem szerettem,ha valaki kérdezte.

Na de majd a következőnél!

Azért bennem mégis van egy kis félsz, hogy milyen hosszú távon a tápszer élettani hatása.

Azért vannak még kibogozatlan szálak például krónikus betegségek terén, amiknek okát még ma is sok esetben homály fedi.

Hiszek abban, hogy minden mindennel összefügg.