Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Most kezdjük az ovit! fórum

Most kezdjük az ovit! (beszélgetős fórum)


1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯
300. ageeeka (válaszként erre: 290. - Peggy73)
2012. dec. 19. 20:58

Én is megkóstoltatok a gyerekekkel mindent, attól még nem lesz semmi bajuk!

Úgysem eszik meg, ha nem akarják! De egyébként én is ilyen "mesedumával" szoktam rávenni őket a kóstolásra! :))))

2012. dec. 18. 18:47
Mi úgy jártunk, hogy nem volt hely körzet szerint, ezért 1-én elkezdtünk egy csanába járni. Első héten ott voltam vele félig, aztán félnapozott, aztán a múlt héten ott is aludt, voltak sírások, nyafik, nem akart enni, később aludt, de nem volt vészes és mesélt mindig, hogy mi volt. Aztán meghült s itthon maradtunk, ma meg megint mentünk. Már örültem, hogy már szokja, mert ,ma egyből bement s elköszönt tőlem, annak ellenére, hogy valami helyetesítő volt akit eddig nem látott. Délután mikor mentem érte közölték, hogy megszünik a csana fokozatosan, egyelőre 2 felnőtt helyett egy lesz, ezért csak 5 gyerek lehet vele.Mivel mi kezdtünk utoljára ezért velünk kezdik, szóval januártól már nem mehetünk. Pedig pont most kezdte megszokni, kell mást keresni, most amúgyis kiesés az ünnepek. Mielőbb jót kell találjak, de nem mindegy az ár sem, de azért kiesésé sem lenne most neki jó, vagy nem tudom hogy fog rá reagálni, ha váltás lesz. Mérges vagyok, nem tudom, hogy jogosan-e, de szerintetek két hete amikor beiratkoztunk tényleg nem tudtak róla semmit, vagy nem is sejtették, vagy gondolták, hogy nem mondják meg, hogy még beszedjék rajtunk a havidijat. Ha tudom, hogy ez lesz tuti nem iratom be. Meg visszagondolva mi mondtuk, hogy úgyis ünnepek, meg ilyen ez a december, ők mondták hogy decembertől kezdhetjük, mármint tanácsolták.
2012. szept. 13. 21:54

Jézusom! Benéztem és elhűlve látom Goldvik reakcióját...Konkrétan nem is értem... Tetszik vagy sem, egy gyereket valamilyen szinten megvisel a szülőtől való elválás és a legtöbb esetben ha ez túl simán zajlik, az bizony azt feltételezi, hogy valamilyen probléma lehet a szülő-gyerek kapcsolatában. Ez persze nem azt jelenti, hogy az első napoktól kezdve üvöltve sírnia kell minden új ovisnak-bölcsisnek. Lehet, hogy csak pár nap, vagy hét után döbben rá, hogy az ovi "végleges" és akkor fog sírni.

A kisebbik fiam tavaly októberben kezdte a bölcsit, 4 napig semmi gond nem volt, ott is tudtam hagyni. Az első probléma pénteken jelentkezett, amikor ebéd után megmutatták neki az ágyát:) (Akkor még nem aludt ott.) A következő héten minden nap sírás volt. Azóta semmi. Nem akarok nagy szavakat használni, de két csoportba kb. 25 gyerek jár, az én fiam az egyetlen, aki minden reggel indiánugrálással fut végig a folyosón és előre köszön mindenkinek, miközben fülig ér a szája. Viszont mindezzel együtt sincs fogalmam arról, hogy mi lesz majd az oviban? Mert ugye a közösséget és azt, hogy nem velem van, megszokta, na de teljesen új helyre fog menni, ahol a gyerekek és a felnőttek is idegenek lesznek számára. Felkészültem arra is, hogy simán fog menni minden, meg arra is, hogy lesznek sírások az elején.

297. Peggy73
2012. szept. 13. 20:02
Jézusom! Miért kell veszekedni? :(
296. cooltim
2012. szept. 13. 19:38

Jaj! :-(

Erre nem akarok reagalni... Sajnalom! Sziasztok!

2012. szept. 13. 18:26

Na ez már nem arról szól, amiért indult....

Sajnálom! Léptem innen!!!!

294. dbf191fd2d (válaszként erre: 293. - Cooltim)
2012. szept. 13. 17:59
de magamra vettem. Te szemét vagy és a te gyerekedből is simán lehet potenciális baltás gyilkos, azért mert sír az oviban. Bocsi de te idióta vagy.
293. cooltim
2012. szept. 13. 14:58

Viszont eszembe jutott valami, ami nem feltétlenül bizonyítja a pszichológus és az óvonő állítását. Csak egy tapasztalat:

barátnőmnek van egy 3 éves fia és egy 4 éves lánya. Mindkettő bölcsis volt tavaly. Iszonyat könnyen vették a beszokást. Mind a két gyerek. Sőt! Barátnőm nagyon boldog volt, mert egy percig nem sírt egyik sem. Ott is az óvónő említette nekik milyen jó ez így stb. Majd pár nap után megkérdezte az anyukától, hogy minden rendben van- e otthon a családban, mert a gyerkők könnyen beszoktak stb. Imádják a bölcsit. Aztán a barátnőm ezen teljesen felháborodott - joggal!!!

Azonban én azt látom mindig náluk, hogy a gyerekek - főleg a nagyobbik - félnek az anyjuktól. Felemeli a kezét egy kicsit és a lányka hunyorog egyből...

Nem azt mondom, hogy veri őket, vagy ilyesmi... Csak furcsa volt.

Nem azt mondom ezzel, hogy amelyik gyerek könnyen beszokik az oviba, azt a családban bántják, terrorizálják!!! Csak előfordul ilyen is!

Goldvik: MAGADRA NE VEDD!!! :-)

292. cooltim
2012. szept. 13. 14:48

Jaj, ne legyen már ebből vita!!! Basszus!

A beszoktatás minden gyereknél más és más!!! Az én lánykám imádja a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. De kell neki mindig még az ismert baráti körben is, hogy bizodalma legyen bennük. 20-30 perc együtt töltött idő után tud felszabadultan játszani közösségben.

Az, hogy az értelmével emiatt gond lenne, nah azt nem hiszem. Az nem ettől függ!

Minden Édesanya a maga gyerekét gondolja a legértelmesebbnek és a koránál jóval érettebbnek... Ez így természetes. De ez nem azt jelenti, hogy ha jól veszi a közösségbe való beszokást, akkor Ő értelmesebb a kortársainál!!! Ez ugye vicc?!

Én szándékosan nem járattam bölcsibe! Meg tudtam tenni, hogy itthon legyek vele. 3 évet együtt töltöttünk, most "elválunk". Ahhoz képest még jól is veszi a lánykám...

Az erőltetett evés: teljesen felesleges. Úgyis annyit eszik, amennyit jól esik. Az én lányomnak sosem volt türelme az evéshez. :-)

291. be749d73f9 (válaszként erre: 289. - Dbf191fd2d)
2012. szept. 13. 14:23

Szerencsére eddig semmi panaszom nincs az óvónénire, gyerekszerető, kedves, mosolygós...csupa pozitív! Én örülök neki!

Igen, az én kicsi lányom nincs közösséghez szokva, m tavaly nem kezdtük el mégsem az ovit, így 4 évig volt itthon, de ettől függetlenül ő is szereti a gyerekeket, az embereket, csak meg kell szoknia egy idegen közösséget és azt, h nem velünk van egész nap!

ettől függetlenül szerencsére az értelmi képességeivel sincs gond, mindig is meghaladta a korát, 8 hónapos korától beszél, 2 éves korától folyékonyan....csak ez most egy nehéz időszak neki, nekem, mindannyiunknak....

290. Peggy73 (válaszként erre: 279. - Dbf191fd2d)
2012. szept. 13. 14:23
Azért nem biztos, hogy erővel próbálják meg rávenni őket, hogy mindent megkóstoljanak. Nálunk is azt mondta az óvónő a szülőin, hogy törekszenek arra, hogy legalább megkóstolja a gyerek, de erre vannak külön módszereik. Pl ha valaki nem eszi meg a kenyèr héjját, mesélnek neki arról, hogy benne van héjában a napsugár, és így talán nagyobb kedvvel eszi meg a gyerek. :)
289. dbf191fd2d (válaszként erre: 286. - Be749d73f9)
2012. szept. 13. 14:15

jóvanna, kicsit szarul esett, mert nem tudtam nem magamra venni... amúgy az ilyen óvónőket meg eltanácsolnám, akik ilyet mondanak. Remélem úgy mondta, hogy hallja olyan anyuka is, akik nem kínlódnak a beszoktatással...

ha gond lenne a kapcsolatunkkal, nem bújna oda naponta többször is, hogy "Anya, szeretlek, leszek a barátod"....

üzenem az óvónéninek, hogy vannak olyan gyerekek is, akik 8 hónapos koruk óta járnak közösségbe, gyerek-, ember és közösség szeretők, nyitottak a világra és értelmesebbek a kortársaiknál. Nem is tudom mit csináltam volna, ha ezt hallom a mi óvónőnktől is...

288. esallay
2012. szept. 13. 14:14

Képzeljétek, 8 napon túl vagyunk az oviban, és még a kezdeti szökésen kívul nem volt rá panasz. Én olyan boldog vagyok. A böliben az utolsó hónapokban minden nap kiborította a gondozónéniket. Féltem, hogy itt mit fognak ennyi gyerek közt csinálni vele, de eddig egész jól viselkedik. Még a végén lehet hogy jógyerek lesz:)

Mondjuk nagyon jók az ovónénik is. Reggelente elindulni viszont nem igazán akar. Megy a bőgés ötezerrel, hogy itthon akar maradni, itthon szeret, stb...

287. esallay (válaszként erre: 274. - Cooltim)
2012. szept. 13. 14:09
Ez a szorulásosdi nálunk is örök gond. Bár épp most jobb időszakunk van. Én Laevolac szirupot szoktam adni neki, nem rendszeresen, csak 3-4 naponta. Nálunk egész jól bevált. Ha gondolod, próbáld meg. Nem csinál hasmenést, csak nem endedi, hogy besüljön.
286. be749d73f9 (válaszként erre: 285. - Dbf191fd2d)
2012. szept. 13. 14:07
Úristen, én ezt nem rátok mondtam!!!! Csak, h tegnap ezt mondta az óvónő!!! Ne csináld már!!! Nekem most pont ez hiányzott....én nem akartalak megbántani!!! :(((
285. dbf191fd2d (válaszként erre: 283. - Be749d73f9)
2012. szept. 13. 13:44

basszus ezt most tényleg a pofámba vágod? Hogy gond van a gyerekemmel való kapcsolatommal, csak mert nem sír, amikor reggel el kell válni?

Gondolkozzatok már banyek...

284. be749d73f9 (válaszként erre: 281. - Dbf191fd2d)
2012. szept. 13. 13:34
:DDDD ez nagyon aranyos!!!
283. be749d73f9 (válaszként erre: 280. - Cooltim)
2012. szept. 13. 13:33

Ugyanezt mondta az óvónő tegnap nekem!!!!!

Hogyha egy kicsi egyszer sem sír az ovikezdésnél, ott valami gond van az anya-szülő kapcsolatban. Azt is mondta, volt olyan gyereke, aki szinte lökte el az anyját, h menjen már haza! Durva, nem?

282. be749d73f9 (válaszként erre: 279. - Dbf191fd2d)
2012. szept. 13. 13:31

Persze, elhiszem, h vannak olyan gyerekek, akik 3 évesen bekerülnek oviba és még nem ettek húst, meg gyümölcsöt, zöldséget, tudom, mert napköziztem és még ott is ezt mondták a kollégák az elsősöknél, mikor odakerültem, h kóstoljanak meg mindent... durva, de igaz! De ez ugye nyilván sejtjük, kikre lehet vonatkoztatni! Gondolom egy pedagógus 1-2 nap alatt azért leveszi, kinél van erről szó és kinél nincs! Úgyhogy nem értem...

Egyébként nálunk sem volt soha erőltetve az evés. Az a legrosszabb!! Ha azt mondja elég volt, elmondom neki, h nem fog fél óra múlva enni kapni, ha megéhezik....így is jóllakott?? :D És van, h ezután eszik még egy kicsit, van, h tényleg nem. Érzi már azért egy 3-4 éves, mennyi kell neki!

281. dbf191fd2d (válaszként erre: 280. - Cooltim)
2012. szept. 13. 13:08

dejó fej az óvónénitek! Irigy vagyok!! :)


amúgy nem hiszem, hogy félkegyelmű lenne a gyerekem, csak mert megfelelően szocializálódott és már a bölcsit is úgy várta, mint a messiást. Ő már 1 éves korában játszóbölcsibe járt (akkor még velem), mindig is szerette a közösséget és a gyerekeket. Annak ha magába fojtana valamit más jele is lenne.


Ja amúgy képzeljétek el, úgy hívja az óvónénijét hogy Morgó néni:DDD (Margó helyett)

280. cooltim
2012. szept. 13. 12:17

Beszeltem egybkent az ovonovel a vizivasrol. Megkoszonte, hogy szoltam neki es azt mondta, erre akkor figyelni fognak! :-) nagyob kedves volt.

Nekem anno egy gyermek pszichologus ismeros azt mondta, ha egy gyerek nem sir az ovoda kezdeten, az nem jot jelent. Lehet, hogy magaba folytja vagy ilyesmi.. Nem tudom...

Nem kotozkodni akarok!!! ;-)

279. dbf191fd2d (válaszként erre: 277. - Cooltim)
2012. szept. 13. 11:36

sziasztok! Az az igazság, hogy Bogi még a bölcsiben is talán egyszer ha sírt reggel. Nálunk most ugye tegnap du volt a sírás a nemuzsizás miatt.


Ma reggel kérdeztem az óvónőt (a másik volt most) hogy sokszor van-e, hogy bogi nem eszi meg amit elé tesznek. Mondta, hogy előfordul. Erre mondtam neki, hogy otthon sincs traktálás, ha nem eszi meg a kaját max éhes marad, de nincs szidás amiért nem eszik. Erre azt mondja az óvónő: hogy ők szeretik ha a gyerekek mindent megkóstolnak, hogy szokják az ízeket...

hát most erre mit mondjak? Egyél életed végéig pálpusztait.... ^^

nem tudom miért kell erőltetni...

278. be749d73f9 (válaszként erre: 277. - Cooltim)
2012. szept. 13. 10:13

:DDDD Én is mindig vissza szoktam!! :P

Nekünk itthon szinte sosincs gond, az úton sem, de amikor átöltözés után azt mondom, h gyere, bemegyünk óvónénihez, na akkor szinte mindig elpityergi magát. De nálunk is addig tart csak...szerencsére! :)

277. cooltim
2012. szept. 13. 08:55

Sziasztok!

Kinek milyen volt a mai indulas?

Nekunk most jobb. Itthon volt egy kis idohuzas. Aztan az oviban miden oke volt. Bekisertem a csoportba es csak akkor tort el a mecses kicsit, amikor elkoszontem. De hamar meg is nyugodott, mert visszalestem...

276. be749d73f9 (válaszként erre: 275. - Dbf191fd2d)
2012. szept. 12. 21:51

Szerintem próbálj szólni. Bár, az is lehet, h ha tényleg gyakran viselkedik olyan durván, ahogy párszor már elkaptad, ki tudja, mi van, ha nem látja egy szülő sem. Ha előtted ennyire nem zavartatja magát....szörnyű!!!! Nehogy a gyereken "csattanjon az ostor"!

A magánovi szuper lehet...fele annyi gyerekkel, mint manapság vannak egy csoportban...! De nekünk a havi 80 elérhetetlen álom lenne... :S

2012. szept. 12. 21:26

sziasztok!

Olvasgatlak benneteket, csak egy kicsit behavazódtam a melóban, így nem sok időm van írni. Sajnos én ma megint negatív élménnyel hagytam ott az óvodát, kislányom ma sírt először :S amikor odaértem pont kezdtek volna uzsizni, mondtam neki hogy üljön csak le és egye meg a kaját. Első ajtónyitás, Bogikám ül az asztalnál, mosolyogva integet nekem kifelé az öltözőbe, 10 perc múlva következő ajtónyitás, kislányom sír az asztalnál:S kérdezem mi a baj? Az a nyomi óvónő meg csak annyit mond: "nem hajlandó megkóstolni az uzsonnát" már nem azért, de miért kötelező megennie mindent?? Itthon sincs erőltetve a kaja, ha nem eszik nem eszik, nincs terülj-terülj asztalkám, de egyáltalán nem vagyok híve a traktálásnak. Ez a .............. ...... ....... biztos ráripakodott Bogira, hogy egyen....

Ti mit tennétek???? Legyek én a háklis és szóljak most már be annak a ....... ........ ........-nak, vagy várjak még?

Kérdezgettem Bogit, hogy szokott-e kiabálni vele ez az óvónéni és csak azt mutatta, hogy milyen mérgesen szokott nézni....:S


találtam magánovit a kerületben, lenne is hely, csak épp 80.000 ft havonta:S és eléggé lepukkantnak tűnik a hely. Viszont vegyes csoport és max 15-en vannak....

274. cooltim
2012. szept. 12. 20:45

Szerencsere itthon mar kakil, de sajnos iszonyu kemenyet. Es szerintem ezert faj a feneke. Valoszinu tobb folyadek kene neki. Tehnap is, ma is nagyon kemeny volt. :-(

Ma elmagyaraztam neki ujra, h ne tartsa vissza az oviban se! De sajna O itthon ugy kakil, h mi nem lehetunk ott. Az oviban meg ugye...?! Atjarohaz egy wc.

Hat, max. meg azt tudom csibalni, h itthon nyomom neki a rostos gyumiket, meg a folyadekot.

Koszi!

273. be749d73f9 (válaszként erre: 270. - Cooltim)
2012. szept. 12. 20:38

Elhiszem, h kellemetlen, nekünk a lánnyal volt vagy 3-4 szorulásos időszak az elmúlt évben. Napokig visszatartotta, és már egyáltalán nem ment neki. :(

a glicerines kúppal tudtam neki segíteni, bár gyűlöltem, üvöltött, ha csak meghallotta....ne kerüljetek ide, azt kívánom!!! kérdezz rá!!!

272. be749d73f9 (válaszként erre: 270. - Cooltim)
2012. szept. 12. 20:35
Ne viccelj már! Egy problémás anyuka nem itt kezdődik, hidd el nekem. Tanítottam suliban, tudom.... :D
271. be749d73f9 (válaszként erre: 268. - Cooltim)
2012. szept. 12. 20:34

Egyébként, köszönjük, nagyon jól telt! Bár reggel volt egy kis nyafi induláskor, h nem szeretne menni, de végül oviban ma már nem volt sírás! :)

Tegnap elmagyaráztam neki, h ne várjon minket délelőtt, mert majd csak a délutáni alvás után megyünk érte. És okosan megértette. Ma már nem volt emiatt gond. Enni is evett szépen, aludt is! Olyan büszke vagyok rá!!! :D

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ❯❯

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook