Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Mit tegyek, ha 3, 5 éves lányom minden éjjel bepisil? fórum

Mit tegyek, ha 3, 5 éves lányom minden éjjel bepisil? (tudásbázis kérdés)


1 2
2014. szept. 18. 14:28
Ezek a szobatiszta dolgok már jobban kitolodtak éltkorban. Nem kell olyanokra hallgatni, hogy a mi időnkben már 2 évesen szobatiszták voltak a gyerekek! Teljesen elfogadható az 5 éves kor is.
2014. szept. 18. 14:25

Nekem is van ismerősöm, aki felkeltette éjszaka a gyereket pisiltetni. Nagyon rossz ötlet, neki is mondtam...

Adni kell pelenkát a gyerekre, nem úgy kezdődik a szobatisztaságra szoktatás, hogy rögtön elhagyjuk a pelust. Meg kell várni, míg a gyerek is megérik rá. Ha rendszeresen száraz a pelus el lehet hagyni.

Nálunk úgy volt, hogy amikor már ő nem akarta a pelust, tudatosan szobatiszta volt, semmi pénzért nem pisilt volna bele!

2014. szept. 17. 22:09

Nálunk is a védőnő 5 éves kort mondott. A 2. gyerkőcnek kb. eddig használtunk pelust éjszakára, de nem csináltunk belőle problémát. Egy idő után ő maga szólt hogy nincs már rá szüksége. A másik kettő is ugyanígy szólt, de kb. 3,5- 4 éves korukban hagyták el a pelust.

A biztonság kedvéért egy ideig kell a gumilepedő (felfázás, mély alvás, esti túlzásba vitt ivás), de előbb-utóbb vége ennek az időszaknak is.

2014. szept. 17. 14:31

Ne haragudjatok, de én szörnyűségesen rossz ötletnek tartom, hogy a gyereket ébressze fel éjszaka.

Szerintem ezzel csak erősíti az ember a gyerekben a problémát.

Szerintem a legfontosabb, hogy ne legyen téma minden nap a család és a gyerek között. Nyugalom legyen, szokjon be az oviba, aztán magától el fogja hagyni.

2014. szept. 17. 14:29
Azt mondod most kezdte az ovit? Ilyenkor előfordul, hogy picit vissza esnek a gyerekek. Többször bepisilnek, újra bepisilnek. Adj rá pelust, el fogja hagyni ha megérik rá.
29. dominós (válaszként erre: 28. - Moribana)
2014. szept. 17. 13:54
A mi gyerekorvosunk csak 6 éves kor után foglalkozik vele, szerintem igaza van. Kár hormonnal tömni.
2014. szept. 16. 10:31
sziasztok! érdemes utánaolvasni ... az éjszakai vizelettermelést egy hormon szabályozza, amíg ez nem működik keltegethetitek a gyereket, de semmi értelme... ha elviszed orvoshoz orrsprayt fog felírni ami tartalmazza ezt a hormont... egyébként 5 éves korig orvosilag elfogadott az éjszakai bevizelés
27. marcsi.tiko (válaszként erre: 26. - Trapiti)
2014. szept. 14. 09:55
Nem kapot.pelust orvosi utasításra mert rendszeresen csurig volt.reggelre mikózben ha nem kapot pelust.volt száraz éjszakánk. És 2 hónapig keltegettem.nem tovább mert ezt a tanácsot kaptam mivel semmi nem vált már be nála. Ez igen azota nincs keltve és van hogy saját maga kel pisilni vagy épp végig alussza az éjszakát 7 napból 6 nap szárazon
26. trapiti (válaszként erre: 23. - Marcsi.tiko)
2014. szept. 14. 09:49
Az éjjel kétszeri keltés önmagában is okozhat problémát. Elképesztően buta dolog megzavarni egy gyerek pihenését (bárkiét egyébként) különösképpen éveken át rendszeresen, éjjel többször is. Utána meg elvárni hogy figyeljen meg teljesítsen... Ráadásul ha amúgy is adtál rá pelenkát akkor mi a fenének kellett felkelteni??????
2014. szept. 14. 09:47

A fórumnyitóra: adj rá pelenkát!


Ha minden éjjel bepisil akkor még nem éjjeli szobatiszta. amúgy a védőnői státuszban is csak 5 éves korra van írva az éjszakai... nemvéletlen használtak már nagyanyáink is gumilepedőt ;)

24. 9b10f3d7ff (válaszként erre: 5. - Agines)
2014. szept. 14. 09:46

Ekkora gyerek már nem "szándékosan" pisil be. Szerintem Őt is zavarja.

Jó ötlet a pelenka, amikor megérik a gyerek rá, nem fog bepisilni.

Van amikor családi halmozottság. Anyuka, vagy apuka, esetleg mind a kettő nem volt sokáig éjszakai szobatiszta.

2014. szept. 14. 09:42
Szia az én fiam 7 éves még nyár elején pelusos volt most sem 100% ig szobatoszta még vannak balesetek. Mi 2 dolgot csinálunk 6 után nincs ivás 8 kor fekszenek alvás elött pisi ha kel ha nem . És 2 szer keltettem eddig éjel 12 kor és 3kor mára ezt elhagytuk van mokor ébred magátol. Nekünk bevált. A doki szerint vannak késön érő gyerekek és az sincs kizárva hogy kicsi a kugyhójagja vagy nagyon mélyen alszik de lehet lelki oka is. Ezt probáljátok meg ha igy sincs változás szerintem beszélj orvossal.
2014. szept. 14. 09:27
Az éjjeli felkeltés javaslata kizárólag a szülő kényelmét szolgálja: hogy megelőzze a balesetet s ne kelljen ágyneműt cserélni, mosni! A gyerek szempontjából (és nem az ő érdeke a legfontosabb?) ez nem jó megoldás. Az éjszakai pihenését feldarabolni tilos.
21. trapiti (válaszként erre: 19. - Dogiz)
2014. szept. 14. 09:25
Annak azért már tünete is lenne... pl. nemcsak éjszaka pisilne be, csípne a vizeletee, néhány nap alatt romlana a helyzet stb.
20. trapiti (válaszként erre: 8. - Naadira)
2014. szept. 14. 09:24
Ennél rosszabbat nem is lehetne tenni :( A gyereknek szüksége van az éjszakai zavartalan alváshoz. Aki ilyet ír, előbb próbálja ki hogyan érezné magát ha 1-2 hétig minden éjjel felkeltenék és kiküldenék wc-re...
19. dogiz
2014. szept. 14. 09:23
Esetleg nem egykis felfázás? Oviba beleült a homokba, hidegebb kőre, .stb. Próbáljatok tökmag enni ez erősíti a húgyutakat.
2014. szept. 14. 09:23
azért is rossz a pizsama magában, mert az elázás után hajnalban mit csináélsz agyerekkel, míg Te ágyneműt cserélsz? félálomban ül a szőnyeg szélén?
17. zebracsikó (válaszként erre: 12. - Agines)
2014. szept. 14. 09:21

szerintem ez a legbrutálabb módszer, amit szülő megtehet: éjjl az alvó gyereket felkelteni, ültetni csórót a wc-re.... akkor inkább már pelenka


semmiképp se csak pizsama, hogy jól elázzon és arra keljen, hogy tocsog...

2014. szept. 14. 09:19
Az én nagyobbik unokámnál (3 éves volt és már szobatiszta, amikor megszületett a kistesó) is hasonló helyzet volt, jó párszor bepisilt utána, de aztán sok-sok türelemmel túl"éltük" ezt az időszakot és már minden rendben van.
15. boszorkánylepke (válaszként erre: 10. - Agines)
2014. szept. 14. 09:17

Lehet, hogy éppen a változás (óvoda) miatt kialakult izgalom, szorongás, feszültség váltja ki nála. Bele fog szokni, nem szabad megszidni, el fog múlni, mihelyt beleszokik az ovis rendszerbe.

Bennünk felnőttekben is van drukk, szorongás, ha új helyzet elé állít bennünket az élet. Ő is ilyen helyzetben van, megoldódik, ne aggódj.

14. Agines
2014. szept. 14. 09:14
ébredet :)) ébredt :)
13. Agines
2014. szept. 14. 09:14
olyan is jó sokszor volt, hogy száraz pelusban ébredet
12. Agines
2014. szept. 14. 09:14
volt olyan, hogy felkeltettem, ráültettem a wc-re, de csak aludt ott ülve tovább, nem pisilt
11. Agines (válaszként erre: 8. - Naadira)
2014. szept. 14. 09:14
ez aranyos volt ma hajnalban, mert ránéztem 3 körül és 4kor kiabált, hogy menjek, mert bepisilt...akkor hajnaltájt többször kelek
10. Agines
2014. szept. 14. 09:12

Este már nem iszik lefekvés előtt olyan 1 órával és lefekvés előtt megy pisilini is, mégis.

Most kezdte az óvit, ott is bepisilt egyszer, de ilyen még sosem volt amióta nem pelenkás, az elmúlt majdnem másfél évben.


Hogyan lehet kideríteni 3,5 évesnél, aki keveset beszék, hogy mi okozhat nála feszültséget?

9. zebracsikó (válaszként erre: 5. - Agines)
2014. szept. 14. 09:11

nem, a pelenka éppen segíteni fogja.


add rá úgy, mint egy ruhadarabot, a pizsama részét. Ne is tedd szóvá


Idegrendszeri érés következménye az ágytisztaság, ezt ki kell várnod.


Ha nagyon elhúzódik, akkor nyilván lehet más okokat keresni, de ha nincs látható stressz, új helyzet, ovikezdés vagy családi baj, akkor ne foglalkozz ezzel

2014. szept. 14. 09:10
Nyomozd ki hány óra körül történik és próbáld előtte felébreszteni.De igazat adok az előttem szólóknak:ne csinálj drámát belőle,majd elmúlik!
7. trapiti (válaszként erre: 5. - Agines)
2014. szept. 14. 09:10

:) épp most kérdeztem :)

Akkor szerintem nincs min aggódni, az ágytisztaság nagyon sok gyereknél jóval később alakul ki. Amint érett lesz rá nem fog éjjel bepisilni, még a pelusba sem. Főleg hogy azért pisis pelusban aludni tovább reggelig nem lesz olyan kellemes neki sem. Rosszabb ha minden reggel ezzel a stresszel indul, hogy már megint ágyneműcsere stb...

6. trapiti (válaszként erre: 2. - Zebracsikó)
2014. szept. 14. 09:08

A bugyipelus jó ötlet szerintem, és akkor balaeset esetén sincs stressz...

Viszont azért át kellene gondolni, hogy mindig így volt (vagyis még nem alakult ki az éjszakai ágytisztaság) vagy mostanában valami miatt visszaesett (pl. ovi?). Arra is figyelni kell, hogy mennyit iszik este, ha lehet inkább napközben igyon többet és este ne olyan sokat. Figyelj majd arra is, hogy ez csak éjszakai probléma marad-e vagy esetleg később nappal is előfordul, mert ha romlik a helyzet akkor érdemes kicsit mélyebbre ásni hogy mi okoz feszültséget nála.

2014. szept. 14. 09:07

nem volt még olyan időszak, hogy ágytiszta volt

mármint, ez a mostani nem egy új, szorongás vagy más miatti időszak


ha pelust adok rá, akkor nem lesz az, hogy mivel bepisilhet "gond nélkül", ezért be is pisil?

1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook