Mit tegyek a 2 éves kisfiunkkal, hogy ha ráütök a fenekére, ne nevessen ki? (beszélgetés)

Köszönöm a hozzászólásotokat. Kaptam hideget és meleget is. Az igazság az,hogy imádom a kisfiunkat, de ahogy írtátok, felköthetem a gatyámat.A gyereket nem állandóan verem, csak mikor már betelik a pohár. És nem verem csak suhintok, hogy ne fájjon, de érezze, hogy súlya van a dolognak.

Ma kipróbáltuk a büntifotelt. Szó se róla, magamban már mosolyogtam, hogy ez a gyerek mit csinál. Rosszat csinált, ráültettem, ott maradtam vele, és elkezdtem neki magyarázni, hogy miért kell itt ülnie. Rámnézet sunyin, elmosolyodott, és annyit mondott, hogy"baba feláll". Felált és ment a dolgára. Utána visszajött, átölelt, és kaptam tőle egy puszit.

Haza jött az apja, és a gyerek azzal fogadta, hogy megmutatta, hogy hol a bünti fotel, és annyit mondott hogy anya oda ültetet mert rossz voltam.

Ebből kiindúlva, a gyerek tudja, hogy miről van szó.

A sok hozzászólásból mostmár egyre jobban az körvonalazódik nálam, hogy nagyon türelmetlen vagyok. Nekem kell ezen változtatnom, mert itt van még a kislányunk is, aki szerintünk sokkal elevenebb lesz mint a kisfiu.

Hát én ismertem olyan két évest, akit egyáltalán nem érdekelt a szép szó. Kedvesen azt mondja rá, hogy nem csinálom többet és egy perc múlva ugyanúgy csinálja. És senki se mondja hogy többet kell vele foglalkozni- a kislány extrém inteligenciával bír, pillanatok alatt megtanul mindent, könyveket tud fejből, a föld országait egyenként megmutatja a földgömbön. Tehát foglalkoznak vele.

De amikor már 5-ször tömködi tele az éjjelilámpát nejlonharisnyákkal és felkapcsoja és minden alkalommal leülnek vele megbeszélni a dolgot, hogy miért nem szabad ezt csinálni a 6. alkalommal már kap a fenekére. Ő az a tipus aki addig feszegeti a határokat amíg csak lehet.

Mivel már 2-szer átmentem ezen a korszakon azt gondolom igen talán értek.Ha ő is agresszív valószínüleg azért van mert vele is így viselkednek ezt kapja a szülőtől ezért ezt adja át.

A minap mondta egy ismerősöm.

Nem tudja mi van a gyerekével de folyton verekszik (kb pont 2 éves)pedig mindig megveri érte mégis csinálja.

Na aztán elgondolkodtam, hogy van e olyan értelmes az anyuka, hogy megérti e ha megpróbálom elmagyarázni miért vagy inkább hagyjam.

Hagytam mert ha lenne olyan értelmes alapból rá sem ütne.

Az én lányom 1-szer kapott ki iskolás korában mert elcsavargott és órákig kerestem a lakótelepen és akkor elég zűrös környéken laktunk.Emlékszem nagyon ideges voltam és nem tudtam magam visszafogni de utána nagyon megbántam és most is szégyellem magam.És mai napig meg van a következménye mert ha elmegy valahová hiába beszéljük meg mikorra jön útközben küld egy sms-t, hogy már uton vagyok.És pont néhány napja történt suli után elment barátokkal és szólt, hogy kicsit késöbb jön.Pont egy busszal mentünk haza csak én a busz végén ő az elején állt így csak mikor leszálltunk találkoztunk.Én megkérdeztem nahát hol voltál de a buszra értettem ő pedig összerándult és megijedt.Szóval szerintem egy életre benne marad egy gyerekben.

És azt is javasolnám minden lelki vagy testi terrort alkalmazó szülőnek gondolkozzon el azon ellenkező esetben milyen lenne ha ő is ezt kapná egy olyan embertől aki állítólag a világon a legjobban szeret.Ugye milyen skrizofrén kettős hatást váltunk ki.

Én azt mondom,hogy az agresszió agressziót szül. Ha én verem a gyereket, akkor hogyan tanulja meg, hogy ne üsse a testvérét, mert azt nem szabad????

A későbbiekben pedig azt gondolhatja, hogy igen az erőfölényemmel visszaélhetek, bánthatom a kisebbet, ha sérelem ér, üthetek....

Vannak persze a makarenkói pofonok, de ez is más, mint a napi szinten " csak a pelenkájára ütök". Amiben a gyerekem van?!

Szerintem azok a fiatalok akik manapság az iskolában,szórakozóhelyen,utcán verekednek otthonról hozzák a mintát....: veréssel mindent meg lehet oldani.

Megfigyeltem, hogy sok szülő mindig azzal érvel, hogy "egy kis fenékre veréstől, vagy pofontól nem lesz semmi baja a gyereknek", de a szituáció megoldásától persze baromi messze vannak. Közhely ugyan, de mégis igaz, hogy az erőszak erőszakot szül, vagy csak félelmet. EGy kisgyermek nem azért hagyja abba a "rosszaságot", mert anyukája elért valamit a pofonnal, hanem azért, mert fél a következő pofontól. Rövid távon a pofonok osztása lehet, hogy hatásos, de hosszú távon nagyon nem.

Én egyébként mindig furcsálltam pl. azt, amikor anyuka a gyerekének osztogatja a pofonokat, a háziállatkáját meg becézgeti, babusgatja, dédelgeti. (mert sajna van ilyen is.) :(

ez igaz, nincs két egyforma gyerek, de mindegyikük értelmes kis emberke, nem hinném, hogy azáltal válnának "tisztességes" felnőtté, ha fenékre csapással állítjuk fel a korlátaikat..

én is csak a saját tapasztalataimból tudok kiindulni és egyértelművé vált számomra az elmúlt 4,5 évben, hogy ha a gyerekeim balhéznak, fetrengenek a földön, direkt megcsinálnak dolgokat, amiket nem szabadna, az minden esetben abból adódik, hogy én valamit hibáztam velük szemben.. rosszul, számukra nem teljesen érthetően fogalmaztam meg az elvárásomat, kategorikusan elutasítottam valamilyen kérésüket, kompromisszum felajánlása nélkül, türelmetlen voltam és ebből kifolyólag egy dandártábornok szerepét töltöttem be, nem hallgattam meg az ő elképzelésüket az adott dologról csak simán a saját akaratomat akarom rájuk erőltetni, mert éppen mondjuk sietni kell, és még sorolhatnám.. szóval, az ha eljutunk a fenékre csapásig, azt jelenti, hogy nem jó a kommunikáció közöttünk és mivel én vagyok a felnőtt, én látom át a helyzetet reálisan, egyértelmű, hogy én vagyok a felelős a kialakult helyzetért.. a saját hibáimért pedig nem túl igazságos a gyereket büntetni.. lehet azért nem jön be sokaknak a magyarázósdi, mert nem a gyerek "nyelvén" szólnak a kicsihez.. mert ez is fontos, hogy meggyőződjünk róla, hogy valóban eljutott-e a gyerekig a dolog.. persze ők próbálkozni fognak mindig, hisz ez a dolguk, ettől fejlődnek, gyűjtik a tapasztalatokat.. és ez alól a mi reakcióink sem kivételek, tesztelnek minket és mindent rögzítenek.. a dacból eredő hisztik, fenékre csapások is egy olyan konfliktus, amiből ők messzemenő következtetéseket vonnak le velünk kapcsolatban és ezáltal az egész világgal kapcsoltban.. nekem fontos, hogy mit üzenek nekik a viselkedésemmel.. és itt is igaz, hogy nincs két egyforma gyerek.. egyiknek így kell elmagyarázni, másiknak úgy.. vagyis inkább rávezetni a dolgokra sok játékkal, játékos feladatokkal, mesével, feladatok rájuk bízásával, amiktől egyre több tapasztalatot és önbizalmat szereznek és egyre bátrabban és nagyobb kedvvel várják az új kihívásokat.. :)) nálunk legalábbis így működik.. :) és működik.. persze balhék nálunk is vannak, sőt sokszor én is hibázok, teszek olyan dolgokat, amiket nem kellene, de mindig korrigálok (megbeszélem velük azt is ha én hibáztam), és igyekszem visszatérni a helyes útra.. :))

Azért a "nem verem a gyereket" nem egyenlő azzl, hogy "nem nevelem, nem foglalkozom vele".

Nekem is van egy lassan 3 éves lányom, és én is csaptam néha a fenekére. Néha nem tzdtam kezelni a "rosszaságait".De tapasztalatból mondom, nem ez a leghatásosabb, hanem az ész érvek és az értelem. Próbáld ki!

ne üsd a gyereket. Innen már nem tudsz "feljebb" lépni a fizikai nevelés útján, és csak a saját gyengeségedet mutatod.

Találj ki szankciókat. PL kísérd be a szobájába gondolkodni.

Ismerős a dolog bár az én fiam nem ennyire hisztis. Ő inkább néz rád vigyorogva és csak azért is csinálja miközben nézi a reakciód.

Őt se lehet leültetni vagy sarokba állítani bár azért mert hyperaktív és nem bírja ki. Neki az már lelki terrorizálás lenne. Nekünk nagyon bejött a jutalomtábla. Együtt rajzoljuk rá a jeleket és hihetetlen gyorsan megértette a lényegét.

A játék dobálásról is kezd leszokni azt úgy próbáltam (félig bejött) hogy kapott egy helikoptert és mikor látom hogy dobálni vagy lelökni akarja a játékot akkor mondom neki hogy hol a helikopter? Hogy viszi le a játékot. És ez tetszik neki és akkor úgy csinálja.

Nem akarok itt okoskodni, de nincs 2 egyforma gyerek!

Míg az egyikre esetleg rá szólsz vagy sarokba állítod és az esetlegesen elég, addig a másik gyermeknél ez nem biztos, hogy így van.

Az én kisfiam pénteken volt 2 éves. Borzasztóan rossz. Igazi kis bosszúálló. Ha valami nem úgy van ,ahogy ő akarja,földhöz vágja a játékait, vagy ami épp a kezébe akad, lefekszik a földre és ott hisztizik, de előfordult már nem is egyszer, hogy inni kért, legyen az gyümi lé vagy ásványvíz mindegy, fogta és direkt rá öntötte a szőnyegre.

Szóval, ha erősebb akaratú a gyerek, akkor mit kell csinálni? Nekem nem jön be a sarokba állítás v.rászólok és elmagyarázom módszer. Megrángatja a vállát és tojik rám. Direkt azt csinálja amit nem szabad!!!

Ha egyszer sem ütök rá,mert hát az helytelen, vajon milyen felnőtt lesz majd belőle?

Nézzük meg a mostani tinédzsereket, hogy milyenek?

Persze, itt is tisztelet a kivételnek.

Egyébként meg tök felesleges ez a ne üss rá a fenekére, üss rá a fenekére. Mindenki úgy csinálja ahogy ő gondolja.

Az én fiam kap naponta legalább 100 puszit, 100 ölelést (ő is ad olyan kis kedveskedős, bújós gyerek), mindig meg van dicsérve ha ügyes valamiben, elmondom neki ha valamit jól csinál hogy nagyon büszke vagyok rá hogy ilyen okos és ügyes nagy fiam van. Rengeteget játszunk, nevetünk és bohockodunk ketten vagy hárman az apjával együtt. És igen a fenekére vagy kezére csapok ha olyat tesz. Főleg hogy mikor szólok neki olyan ördögi vigyorral az arcán a szemébe a csak azért is daccal újra és újra megteszi. Az én elvem egyszer szólok szépen, egyszer erélyesen és ha akkor se akkor viszont kap egy kicsit jelzés szinten.

Na, azért enyhe túlzás a leírtak miatt a "terrorista szülő" jelzőt írni.

Miért olyan felháborító, hogy a gyerek igenis kérjen bocsánatot, ha szükséges? Írták itt, hogy volt, akinek ez egy életre elég volt.

És a pohár víz is sokszor eredményes lehet.

Az én fiaim már nagyok, de velük nem kellett ilyen eszközökhöz folyamodnom, mindig értettek a szóból.

A nagyobbik egyszer (4 éves lehetett) színes ceruzával összefirkálta a frissen lakkozott parkettát. Mérgemben rászóltam: most pedig felnyalod onnan! Drága kicsim négykézlábra ereszkedett, hogy végrehajtsa a "feladatot". Nem győztem felkapni, és puszilgatni, és azt mondani, hogy csak vicceltem, gyere itt egy rongy, együtt feltakarítjuk. Soha többé nem firkált falra se, csak rajzlapra.

Egy ket eves kisfiunak miert utnel a fenekere? Szeretnel Te elmenni kinaba, es ha mondanak Neked valamit es nem azt csinalod, akkor rad verjenek erte?

Egy ket evest, meg szeretettel, peldamutatassal lehet nevelni, vetek volna utni. Ertelmesek o"k mar jatekkal, peldamutatassal, szeretettel lehet nevelni, es fokent turelemmel, elnezessel. Nekem is van egy ket es feleves unokam, de ha at lep a labomon, mondja; Bocsanat nagyapa. Koszonom szepen, kerek szepen. es hasonlokat. Sosem emelnem ra a kezemet es senki sem a csaladbol. De ha valamit jol csinal, mindjart megdicserjuk. Sokat jatszunk, bujocskazunk, versecskeket mondunk, kerekecske dombocskakat jatszunk, stb. Szep emlekei legyenek, ne kek zold foltjai. "Cukorral tobb legyet lehet fogni, mint ecettel." Legyen szep napod.

Fenékre ütés helyett inkább sarokba állítanám, mert ez a fajta "nevelés" semmit nem ér.

Nagyon ritkán, nagyon súlyos rosszaság esetén (ha tud ilyet tenni egy 2,5 éves ) még ok, hogy a fenekére van csapva, de ha kinevet téged, akkor feltételezem ez viszonylag gyakori. Inkább beszélgetni kéne vele mit-lehet mit nem, büntetés eszközei még a játékól eltiltás is lehet. De szerintem a sarok a legjobb, addig nem jöhet ki míg le nem nyugszik, bocsánatot nem kér. És ha kiengeded mondasd el vele, hogy mit csinált rosszul és ígértesd meg vele többet nem fogja csinálni, mert az nem helyes. Sokszor a gyerekek azt sem tudják miért kapnak, a szülők meg csak csapkodják őket :(((

Ez nálunk is igy van:)

Minden segitséget probálok neki magadni hogy ezt az időszakot "tuléljük" :)

Rengeteget olvasok róla,sokat fogalkozom a fisfiammal,de ha azt a bizonyos határt nagyon nagyon tullépi, muszály picit odacsapni,és egyből szemkontakt,és már magyarázom is neki hogy ezt miért kapta...asszem ez nálunk beválik:S :))

De nem 5 percenként csapok oda:))))))))))))))