Mi van a halál után? (beszélgetés)

Az ember az Életre van kódolva, de az is igaz, arról is mi döntünk, mikor vágjuk el ezeket a szálakat. Amikor az ember letér a sorsáról (arról az útról, amit választott, hogy végig szeretne járni, még a leszületés előtt) vagyis sokáig a sorsa ellenében él, akkor el fog kezdődni a kivonódás.

Szerintem azért fájdalmas azt látni, ha valaki önként távozik, mert bennem olyan érzést kelt, nem találta meg a szépséget, az örömöt az életében. Nem ajándéknak tekintjük az életünket, hanem sokszor két végén égetve a gyertyát azt gondoljuk, nekünk ez jár és úgy nyirbáljuk a napjainkat, lehetőségeinket, ahogy kedvünk tartja. Persze, lehet, csak tudni kell, mindennek van következménye.

Az önként távozó alatt az öngyilkosokat érted?

Valahol olvastam, nem is olyan régen, hogy egy francia házaspár az 1930-as években kiköltözött az erdőbe, és önfenntartó módon éltek. A feleség mesélte el, hogy mikor a férje 100 éves lett, a szokásos reggeli fagyűjtésből hazatért, letette, majd közölte vele: eleget éltem, már nem tudom ellátni a feladatomat, eljött az idő, hogy továbblépjek. 3 hét önkéntes élelem és folyadék megvonás után meghalt.

Jó, ha mi saját magunk is tudjuk, milyen értékes emberek vagyunk.:-)

De érdekes amit írsz!:-)

Ez így nekem eszembe sem jutott, érdekes látni, hogy Te így gondolod. Azt hiszem, inkább úgy mondanám, hogy van a test, amire szükség van, mert ez adja a léleknek a 3D-ban a tapasztalási lehetőséget. Hierarchiai sorrenden még nem gondolkoztam, mert inkább kölcsönösséget érzek a két rész között, úgy mond, szükségük van egymásra a tapasztaláshoz. A léleknek szüksége van a testre, a testbe pedig kell a lélek.

Ezt a halál jól megmutatta nekem. Visszautalok a nagymamámra, számomra rendkívül fontos volt, és a kapcsolatunk is nagyon szoros. Amikor délután beszéltem vele, élő ember volt. Mikor éjszaka fel kellett öltöztetni, mert meghalt, csak egy nehéz, össze-vissza eső, nehéz test. (Remélem nem sértő a mondatom senki számára, előre is elnézést az érzékenyebbektől.)Amikor a lélek nincs, a test is elkezd megsemmisülni.

Madár, azt hiszem jó választás, mert rögtön az egész világ a Tiéd lenne!:-)

Ha olyan dolgokkal is foglalkozunk, ami falakkal zárt az életünkben, és megpróbáljuk a határainkat, a nézőpontunkat tágítani, az mindig megtérült munka lesz. Érdemes átnézni azokon a falakon.

Remélem, hogy aki itt van, olvassa a hozzászólásokat és megosztja a saját gondolatait, az azért történik, mert szeretné átvizsgálni, szélesíteni azt, amit ebben a pillanatban tud. Elegendő elgondolkozni: biztos, minden kőbe vésett? Csak az létezik, amit most látok?

A Tükörterem, miután nem itt a 3D-ben létezik, nehezen fogható fel a mi képességeinkkel. A fizika mondja ezt: minden energia és az energia nem vész el, csak átalakul. A halál utáni lét nem azonos a földi léttel és ebben az energetikai térben az életünk visszajátszása nem belőlünk játszódik vissza. Soha nem vagyunk egyedül, csak épp itt mi a fizikai szemeinkkel alig látunk valamit a valóságból. A Tükörteremben elsősorban a jelenlegi élet kerül átvizsgálásra, de az un. Akasha krónikák minden eddigi történést rögzítenek. Hidd el, épp elég a jelenlegi életünket átvizsgálni, és nem az idő miatt (itt nincs idő, az csak a 3D-ben létezik), hanem a cselekedeteink miatt.

Nagyon örülök, hogy keresed a válaszaidat, mert minden a hitünk (belső hitünk, nem vallási hitről beszélek) szerint történik.

hát, aki itt marad, annak nagy fájdalom,sírás stb..

aki elmegy? annak nem tudom..

Az emberi élet során...

De az emberi élet elött...és után?

Mielött megszülettem volna, azelött sem voltam. Sőt, ha a szüleim nem vállaltak volna, most sem lennék. Mint ahogyan az a gyerek/ember sincs akit egészségügyi okokból nem vállaltak. De engem igen, megszülettem, teszem a dolgom, aztán meghalok. És nem leszek többé. Csak néhány évtizedig voltam/vagyok/ leszek. Utána még egy darabig emlékeznek rám, aztán már azt sem. Még emlék sem leszek. Nem is kívánok ennél többet.

Én szétbontanám a dolgot: van a haldoklás, "meghalás" útja és van a halál pillanata. A haldoklás az sokféle lehet. Az utolsó időszakban a lélek sokkal többet él már befelé, és egyre kevesebbet kifelé, a fizikai világban. Van egy készülődés, amit az ember megérez, és tudja, hogy eljött az idő, meg fog halni. A nagymamám esetében én is észleltem a jeleket kívülről, Ő olyan nyugodt lett, mint aki megtalálta a lelki békéjét. Olyan meditatív állapotba került, más volt. Beszéltem hozzá, de az volt az érzésem, hallja, de még sincs ott teljesen.

Az a pont, amikor a fizikai test meghal, és a lélek átlép a másik oldalra, az nem fájdalmas, sőt. Sokszor nem érzi meg a váltást, mert szokatlan azzal szembesülni, hogy meghalt és mégis él, viszont mondjuk a betegség fájdalma eltűnt. Ez a pont megrázó is lehet azok számára, akik magukat csak a fizikai testükkel azonosítják és a halál után az enyészetet várják.

Nem vagyunk egyedül még a halálunk pillanatában sem.

Szerintem egy színház az egész létezés, minden élet egy újabb jelmez és fantasztikus, hogy ennyi mindent ki lehet próbálni. Persze, azért vannak sokkal jobb helyek is.:-)

Az életnek az értelmét abban látom, amit elérünk, amit fel tudunk mutatni és itt most csakis a belső, lelki fejlődésre gondolok, nem holmi anyagi dolgokra. Ahogy megtanuljuk a szív útját járni. Ahogy rájövünk, nem bántom a másik embert, mert, ahogy a maják mondják "Én egy másik Te vagyok". Hogy megtanulunk nem hazudni magunknak, mert ha ezt tudjuk, akkor másoknak sem fogunk tudni hazudni.

A halálunk után Anubis mérlegén mindenkinek megmérik minden cselekedetét és ha könnyűnek találtatik, mert nincs tele haraggal, sértődéssel, dühvel, félelemmel stb., akkor egy olyan életet hagyott maga mögött, amit sikerült magasabb szintre emelnie. Aki tudatosan készül a halálára, sokat tehet az utolsó időben azért, hogy ez a mérleg könnyebbé váljon.

Én régebben hittem a lélekvándorlásban,de már kezdek kételkedni benne.És már nem is gondolom úgy hogy ez milyen jó lenne.Sokkal jobban foglalkoztat a halál pillanata,amitől totál parázok.El se tudom képzelni hogy évekig kapok levegőt,lélegzem,és jön egy pont amikor ez megszűnik,mintha megfulladnék,és ez elkerülhetetlen,semmit nem lehet tenni.És egyedül kell ezzel megbírkózni,senki nem tud segíteni.Sok millió ember keresztül ment ezen, de egyenesen borzasztónak találom hogy egyszer mindennek vége.Az imént néztem egy 2részes filmet (Veszedelmes partvidék),ami egy atomháború utáni létet mutat be,ahogyan szépen lassan mindenkit elér a radioaktív sugárzás,nincs menekülés.Elgondolkodtató hogyan éli meg az ember az utolsó napjait,perceit.Na,így se halnék meg szívesen.

Akik meditálnak,képesek testelhagyásra,azt mondják hogy van élet a halál után.De mi van akkor ha ez csak az agy képzelgése...Csak abban reménykedem hogy a halál nem fáj,és utána vagy a nagy semmi van,vagy pedig békesség,és nem céltalan bolyongás lélekként,mert éppen fel se fogom hogy meghaltam.

És aki nem akarja, azzal mi lesz?

Odaát azonos dolgok fogadnak mindannyiunkat, a Tükörtermet senki nem hagyhatja ki.