Mennyire segítenek be a nyugdíjas (vagy nem nyugdíjas), de még aktív szüleitek a gyermeke(i)tek mellett elvégzendő háztartási munkákba? (beszélgetés)

Ezért folyamodtunk mi ahhoz, hogy elhozzuk hozzánk. És örül, hogy ennyire fontos nekünk.

A pihenésre meg átdolgozott 40-50 év után nem lehet ráunni. A hasznos, aktív pihenésre, ami bármi lehet, csak nem a munka/házimunka, amit egész életében végzett.

Én még életemben nem untam a pihenést és sajnálok minden embert, aki a pihenés alatt az unatkozást érti :)

Két eset van:

(egy normális, részletes, énkommunikációs megbeszélés után)

-vagy elfogadod, hogy ez van

-vagy mindig megkéred erre és akkor nem azzal törődsz, hogy megteszi, de húzogatja a száját. Ui. a lényeg a tett. És ha a gyerek érdekét nézed, akkor ez a legfontosabb, nem az, hogy neked nem tetszik, hogy nem ujjong eléggé. Érted?

Azt továbbra is fenntartom, hogy alapvetően neked ennél sokkal súlyosabb problémáid vannak az életedben jelenleg, ezért is vagy túlérzékeny stb. De ezt te is tudod, nyilván.

Ezt nagyon sajnálom!

Nem akarja, nem tudsz mit tenni. Kényszeríteni nem lehet. De egyébként a fiadnak sem lenne öröm, ha azért vinné el a nagymama mert kell.

Szerintem sem normális, hogy nem érdeklődik az unokája iránt, de vannak ilyenek is :S Ezt el kell fogadnod.

Sziasztok!

Végig olvastam az egészet, most leírom mit gondolok :)

Nálunk egy nagymama van, aki aktív dolgozó, mellette egy kiskamasz anyukája is. Ergo van elég munkája a saját portáján is.

Sosem vártam el tőle, hogy idejöjjön és akármit is csináljon. Ne azért legyen az unokáival, mert kell, hanem mert szeretne.

Én sem azért szültem gyerekeket hogy idős koromra legyen aki ápol, eszemben sincs a gyerekeimre terhelni magamat. Nem azért szeretnek ők sem engem, mert kell, hanem csak úgy :)

Egyáltalán nem értek egyet azzal sem, hogy a nagyszülő vegye ki a részét, meg ez jár.... A nagyszülő felnevelte az unokája apját/anyját tisztességesen, ledolgozta az életét..stbstb. Egy nagyszülő nem azért van szerintem, hogy levegye a terhet a vállunkról. Mindamellett a nagyszülő is ember, végre ráér-úgymond visszakapja az életét. Úgy gondolom, hogy inkább neki jár a kirándulás, barátnőzés, akár láblógatás..stb. Ha pedig úgy gondolja, hogy az unokáival tölt X időt, akkor örüljünk neki, de ez nem kötelezettség. A gyerekem az én felelősségem, kötelességem és nincsenek megoldhatatlan helyzetek :)

Végigolvastam én is.

Figyelj, nincs rá igénye az anyósnak. Nem tudsz mit tenni.

A nevelt lányod észreveszi, hogy megteszel-e annyit, amennyi erődből telik. Ha nem...

Ha igen, akkor szeretni fog azért a kicsiért is, amit foglalkozni tudsz a gyerkőccel.

Hát én megharaplak, komolyan mondom:))))

NEM VÁROM EL!!!!!!!!!!!!!!!! LÉGYSZI, NE ÍRD LE TÖBBET!!

Nem várok el semmit, de ENNEK ELLENÉRE leszarják a kisfiamat! Inkább otthon mereszti a s.ggét egy utcával arrébb, minthogy átjöjjön, betegye a babakocsiba, és elvigye sétálni ebben a jó időben.

Ne mondja senki, hogy ez normális egy nagymama részéről!

Tényleg nem értem a kirohanást, mert én csak azt jelentettem ki, hogy a nálam 13 évvel (!!) fiatalabb nevelt lányomnál nem leszek 45 éves (és igen, fiatal) nő létemre nagymama szerepben.

Erre ekkora felfordulás, az eszem áll meg!

Igen! Az emlékek, élmények nagyon fontosak lennének!!! A gyerekkor részei.

A mai eltárgyiasult világban nem csodálom, hogy ennyien másképp gondolkodnak, de higyjétek el, nem jó irányba haladnak a dolgok. Kicsit többet kéne egymással törődnünk.

Természetesen kell. Szeretetből. De nem azért, mert "elvárjuk" tőlük, nem azért mert legyenek ott, azért, hogy mi addig takarítsunk stb.

A tisztelet és a szeretet része, hogy örömmel csinálunk közös programokat, szeretetből, nem pedig elvárásként kezeljük, hogy nekik minket "segíteni" kell.

Akkor tisztázzunk valamit, mert ok nélkül ítélkezel: nem CSAK anyagilag van annak megalapozva az élete, aki nem bízza semmilyen módon a saját privát életét másra.

Imádom a szüleim, a férjem szüleit, az anyósomékat, a gyerekeimet. Ennél szeretetteljesebb közegben nem is élhetnénk. Közösen töltünk rengeteg időt, amiben NEM lőcsölöm a saját feladataimat az idősebbekre, NEM azért vannak a gyerekekkel, hogy én közben takarítsak, hanem mert ügy van az egész CSALÁD.

És igen, mellette anyagilag IS megalapozzuk az életünket, ugyanis soha nem kényszeríteném a gyerekeimet arra, hogy a saját életüket feláldozva ápoljanak majd, ha kell. Nem az ő dolguk, nekik a saját életüket kell élniük, családot alapítaniuk stb.

És tudod, mi az érdekes? Hogy rengeteget vagyunk együtt, a tágabb család is. Nem fura? Pedig nincsenek elvárások sem.

Te legalább érted, mire gondolok.

Igen, itt a saját, 16 éves, leköt még ő is. Lelke van, napi nagy "csajos" beszélgetések, szerencsére a tanulás az nagyon megy, de azért nyelviskolába hozni-vinni, ügyfeleket fogadni, legyen meleg étel, a férjem is dolgozik ezerrel, legyen tiszta lakás, szóval plusz vegyértékem nincs.

Neked valami zavar van a fejedben, kevered a szeretetet, a bébicsőszködést meg a takarítónősködést.

Nem azt mondtam, hogy nem fogom szeretni, de rám ne építsen, mert nekem pont elég az, ami most van, így kerek az életem. Pörgök ezerrel, éjjel jogszabályokkal alszom el, nem férne bele a bébiszitterkedés.

Neked ez a mániád:))

Nem építem az életemet a férjem lányára. Az öregkoromat sem.

Nehogy már azon kelljen múlnia az öregkornak, hogy kapok-e egy tányér levest tőle.

Komolyan, megáll az agyam.

Most kell dolgozni és úgy felépíteni, hogy ne legyek ráutalva (amúgy a sajátomra sem szeretném, élje az életét, akár külföldön is).

Mit pihen és hogyan? Bármit, amit úri kedve úgy tart, ugyanis JOGA van pihenni egy ledolgozott EGÉSZ ÉLET után.

A saját anyám és anyósom nyakára nem járok rá kienni hűtőjét vasárnapi ebéd címén, mert tudom, hogy az számára mekkora fáradtsággal járna és joga van pihenni egy ledolgozott élet után mindkettejüknek.

Ha szívesen tennék is fárasztó lenne, így kíméletből mi másképpen cselekszünk.

Inkább eljönnek hozzánk, mi főzünk rájuk vasárnapi ebédet, mert MEGÉRDEMLIK a kíméletet. Nehogy már egy nálamnál 30-40 évvel idősebb ember főzzön rám meg ugráljon ködül, szégyellném érte magamat.

S így is együtt vagyunk.

Biztosan meglesz a "jutalmad" ezért.

Tudod, az ember először 45, utána egyszercsak 65, meg 75.

Semmi baj a gondolkodásmódoddal, csak most vésd jól az eszedbe, hogy öregkorodra magadra maradsz, és akkor nem érhet csalódás.