Megcsalva, elhagyva (beszélgetés)
Itt van egy jó lehetőség :
Ide mennek egyedül is nők is, férfiak is. Sok jó túra van, közben lehet beszélgetni is, de ha nincs kedved, csak gyalogolsz a többiekkel, és hallgatod őket. Különböző nehézségű és hosszúságú túrák vannak. Mi régebben többször mentünk velük, nekünk bevált.
Azt hiszed minekünk nincs bajunk?
Elhiheted, hogy van.
Baj, fájdalom.
Remélem, hogy ha egyszer Ti is bajban lesztek, rajtatok nem fognak gúnyolódni.
Véletlenül másnak küldtem a válasz és ezt korrigáltam.
Még nem adtam fel. Egy barátnőm van, kollégák is vannak. Anyukámmal tartom a kapcsolatot a családból. Ez mind nagyon jó, de mégis 27 év egy párral iszonyat űrt hagy, akárki akármit is mond. Ezután egyedül ... Ennyim van. "Könnyebb" lenne túllépnem, ha nem érezném, hogy esetleg van még remény helyrehozni a kapcsolatunkat, ha már átszakadt a kommunikációs gát.
Nehéz, sok figyelmet igényló munkám van, ami szintén megterhelő. Tudom ,hogy lehetnék rosszabb helyzetben is, de ettől nem érzem jobban magam. Sivárnak érzem az életem nélküle. Persze, lehet programokat szervezni, barátokkal beszélni, de most nem helyettesítik őt, akit szeretek.
Rám írt tegnap. Azt írta, hogy azért nem írt pár napig, mert hátha jobb nekem. Elkezdtünk írogatni, aztán beszéltünk is. Nincs jól, sokat járok az eszében, hogy mi lehet velem. Szar érzés, hogy ennyire kicsinált, sajnál. Megviseli, ami történt. Hiányzom. Minden órában eszébe jutok, sok az emlék. Lelki társak vagyunk, de testiek nem, aminek lehet, hogy olyan oka van, amin nem lehet változtatni. Azt írta, hogy a szexen kívül a vírus sem tett jót, túl sokat voltunk együtt. Most szabadabbnak érzi magát. Ez azért furcsa, mert én sosem tartottam vissza, sőt én küldtem, ha nem volt kedve elmenni valahova. Nem hívtam, ha később jött, mint szokott. Benne van görcs, hogy munka után hazajöjjön, mert szerinte én így szerettem volna. Szerintem vele van a baj, neki kellett volna valamilyen tevékenységet találnia agy barátokat. Úgy érzem, hogy ezek orvosolható dolgok, pláne, hogy felszakadt a kommunikációs gát közöttünk. Mondtam neki, hogy ugyanebbe a hibába fog esni más kapcsolatában is. Nem tudom, hogy ezek az érzések a megszokás, sajnálat, bűntudat miatt kavarognak-e benne vagy esetleg szeretetből. Hullámoznak az érzései. Megőrülök. Annyira szeretném visszaállítani. Szenvedek a kételytől. Szörnyű fáradt, kimerült, elcsigázott vagyok és szédelgek. Állandóan kavarognak a gondolatok a fejemben
Én nem ezt írtam.
Egyébként olyan vagy, mint Joe nőben.
További szép napot! :)
Az első kérdés, hogy a testiségben te tudnál-e változni. Ha nem, akkor teljesen felesleges visszaédesgetni...
Ha az a válasz, hogy megpróbálnád, akkor felajánlhatnád neki, hogy próbáljátok meg, és ha X hónap múlva még mindig úgy gondolja, hogy ez nem jó neki így, akkor minden hiszti nélkül elengeded. Addig meg ez egyféle bizonyítás, lehet hogy valami jót hozna ki belőled, ami végül visszafordítja a dolgot. Szerintem teljesen normális, hogy ennyi idő után átmegy a házasság megszokásból, talán ez elég, hogy kirángassátok egymást az unalomból.
De ha a szex nem áll vissza, nem lesz más a vége. Lehet egy ideig alakoskodnod kell, de utána még megjöhet hozzá a kedved. Gondolom nem undorodsz a férjedtől, és akkor egy kis színészkedés is belefér, aztán majd meglátod...
Saját tapasztalat, hogy ez bejöhet :)
Lehet hogy nincs veszve minden,ő sem tudja ám az ablakon kihajítani az elmúlt időt:))
HA most kicsit higgadtan ,és komolyan vehetően tudnál változtatni és ebbe tenni az energiát ,,,akár helyre hozhatod!Kell tudnod v.mi többet adni!
Tudsz e???? erre válaszolj magadnak
Még nem adtam fel. Egy barátnőm van, kollégák is vannak. Anyukámmal tartom a kapcsolatot a családból. Ez mind nagyon jó, de mégis 27 év egy párral iszonyat űrt hagy, akárki akármit is mond. Ezután egyedül ... Ennyim van. "Könnyebb" lenne túllépnem, ha nem érezném, hogy esetleg van még remény helyrehozni a kapcsolatunkat, ha már átszakadt a kommunikációs gát.
Nehéz, sok figyelmet igényló munkám van, ami szintén megterhelő. Tudom ,hogy lehetnék rosszabb helyzetben is, de ettől nem érzem jobban magam. Sivárnak érzem az életem nélküle. Persze, lehet programokat szervezni, barátokkal beszélni, de most nem helyettesítik őt, akit szeretek.
Rám írt tegnap. Azt írta, hogy azért nem írt pár napig, mert hátha jobb nekem. Elkezdtünk írogatni, aztán beszéltünk is. Nincs jól, sokat járok az eszében, hogy mi lehet velem. Szar érzés, hogy ennyire kicsinált, sajnál. Megviseli, ami történt. Hiányzom. Minden órában eszébe jutok, sok az emlék. Lelki társak vagyunk, de testiek nem, aminek lehet, hogy olyan oka van, amin nem lehet változtatni. Azt írta, hogy a szexen kívül a vírus sem tett jót, túl sokat voltunk együtt. Most szabadabbnak érzi magát. Ez azért furcsa, mert én sosem tartottam vissza, sőt én küldtem, ha nem volt kedve elmenni valahova. Nem hívtam, ha később jött, mint szokott. Benne van görcs, hogy munka után hazajöjjön, mert szerinte én így szerettem volna. Szerintem vele van a baj, neki kellett volna valamilyen tevékenységet találnia agy barátokat. Úgy érzem, hogy ezek orvosolható dolgok, pláne, hogy felszakadt a kommunikációs gát közöttünk. Mondtam neki, hogy ugyanebbe a hibába fog esni más kapcsolatában is. Nem tudom, hogy ezek az érzések a megszokás, sajnálat, bűntudat miatt kavarognak-e benne vagy esetleg szeretetből. Hullámoznak az érzései. Megőrülök. Annyira szeretném visszaállítani. Szenvedek a kételytől. Szörnyű fáradt, kimerült, elcsigázott vagyok és szédelgek. Állandóan kavarognak a gondolatok a fejemben
Az, hogy nincs kedved semmihez, az a te döntésed.
Igazad van. Soha senki nem lesz olyan, és ilyen kondícióval egyedül is maradsz. Hogy magányosan-e, az megint a te döntésed.
Ennyi erőd neked is van! Nem vagyok különleges!
Igaz, van kutyám, macskáim, "akikkel" törődnöm kellett.
Azért írjuk le, mert az jön le, hogy nagyon neki vagy veselkedve ami természetes 27 év után. És vagy túl teszed magad rajta egyedül,persze idő kell, hozzá, nem megy máról holnapra vagy szakember segítsége kell.
Mit dolgozol, mit csinálsz? Tanulás? Valami hobbi? Új emberek megismerése? Nyiss mások felé. 50 éves vagy. Még rejtegethet számodra boldogságot az élet. Akár a magán életben, akár szakmailag a munkád terén. Ne írd le magad és ne legyél depressziós mert onnan nehezebb kijönni. Ne mantrázd magadba, hogy neked milyen szar. Szüleid, testvéreid, kollégák?
Nézd a jó oldalát. A lakásba te maradtál, nem kell eladni, felezni, magad után takarítasz, ha nem akarsz nem főzöl, nem vagy másért felelős, azt csinálsz amit akarsz, stb, nem tudom, valahogy találd meg a lelki békédet. Tornázz, olvass, filmezz, kézimunkázz, mozdulj ki. Tanulj valamit.
Fel a fejjel.
Köszönöm,remekül vagyok.
Először tele voltam az ilyenkor esedékes intézni valókkal, és ha már a hivatalban jártam, megkérdeztem, mire vagyok jogosult. (Tíz éve ápoltam itthon, a halálával lejárt az ápolásim. Ennek ellenére váratlan szívroham volt a halál oka, nem a járásképtelensége, ami miatt ápolásra szorult.) Mindent igénybe vettem, amit lehetett, de idővel egymás után minden megszűnt.
Ami munkát addig is végeztem itthonról, minden igyekezetemmel kezdtem kibővíteni, és eljött az a pillanat is, amikor önállóan sikerült megélnem.
És tanulni is elkezdtem, mert a nagyobb keresethez kell a nagyobb végzettség is. Gyártósori babérokra nem vágytam már 2012-ben, 55 évesen. Csak érettségim volt, szakmám nem.
Most 63 éves vagyok, és levelezőn elvégeztem egy alapszakot, ami a régi főiskolai végzettségnek felel meg. Vállalkozó lettem a választott szakmámban, és most éppen egy szakirányú továbbképzés második félévét kezdem hamarosan. Fordítok, amit még minden papír nélkül kezdtem, de most már nem vagyok egészen kezdő.
A fiam végzett, dolgozik, velem él ugyan, de a sok munkája mellett alig látom.
Vannak hullámvölgyek, de azokból mindig felfelé vezet az út.
Kapcsolatom nincs, nem keresem. Volt próbálkozásom, de nagyobb lett volna az igényem annál, amit kaptam.
Szerintem társfüggőség nélkül is padlóra kerülhet az ember 27 év együttélés után, ha szerette a párját.
50 felett milyen perspektíva van ? Sajnos negatívan látom a jövőt. Az emberek értékrendje is megváltozott, másként viselkednek. Hazajövök a munkából, vár az üres lakás. Megcsinálom a napi teendőket, aztán este. Éjjel a szokásos vergődés, reggel újra a felismerés. Aztán munka és minden elölről. Hétvégén séta. Nem látok kiutat.