Ma olvastam: Gyerekistenek? (beszélgetős fórum)

Régebben olvastam a cikket, akkor nagyon akartam hozzászólni, de hagytam.

Kisgyerekes anyukaként több gondolata nem tetszett.

Nem azért, mert kritika (nem veszem magamra, mert nem nagyon van benne mit), hanem mert tele van torz indulattal.

Értem a mondandóját és látom én is, hogy vannak cirkuszba illő esetek, de ezen a drámai hangvételen és általánosításon már csak nevetni tudok kínomban.

Jajj, istenem, mi lesz velünk, ezek lesznek az orvosaink...

Hm.

Egyrészt: a "mostani" egészségügy nem "jajjistenem"? Amikor minden masodik asszisztens úgy beszél a betegekkel, mint a kutyával? Amikor a dokik borítékok alapján állítanak fel fontossági sorrendet? Amikor felhívsz egy rendelést időpont miatt, és még te szégyelld magad, hogy a fél év kicsit sok? Amikor a háziorvos benéz egy leletet és nem veszi észre hogy az illető halálos beteg? Ez a generáció jobb? Most nyugodtabban lehet beteg valaki, mint 20 év múlva?

Az, hogy a mai gyerekek mennyire képzettek, sokat tanulnak, nyelveket beszélnek, profi módon használják a digitális dolgokat, és ahogy fejlődik az orvostudomány, nem inkább bíztató? Személyiséget tekintve pedig nem nagyon látom, hogy az előző generáció gyermekei jobb, emberibb szakemberek lennének.

Felhívok egy szakit, mesterembert, orvost, bemegyek egy boltba, óvodába,szinte mindenhol őntelt, nagyképű, pénzvadász viselkedéssel találkozom.

Igen, én is észleltem, hogy valami nem jó itthon. Mégsem gondolom, hogy anyáink milyen sz.rul nevelték a mostani felnőtteket.

Az meg, hogy most, amikor a multik ontják raklapszám a játékokat, nyugatról gond nélkül bekerül, nem reális összehasonlítás azzal, amikor csak pár játék volt elérhető.

Nem tudhatjuk, hogy ha akkor ilyen kínálat lett volna, milyen lett volna a fogyasztói társadalom.

Egy szó mint száz, nekem ez nem egy realitáson alapuló írás, sokkal inkább személyes bántalmat tükröz.

Teljesen egyetértek a fórumnyitóval.

Én is benne vagyok az élethelyzetben. Sajnos csak enyhíteni tudok én is ezen a saját családomban, de - a szellem kibújt a palackból.

Miért lenne uszítás? Igaz, amit írt? Igen.

Annyiban szerintem nem, hogy szegény kislány közel sem volt gyerekisten

Javaslom mindenkinek az ÉRTŐ olvasás elsajátítását! Bevallom megdöbbentő, hogy felnőtt emberek ennyire ne értsék az írás lényegét.

Nem szégyen gyermeknevelés témában könyveket olvasni.

Kérem, hogy ne sértődjön meg senki, de ha ilyen a szülők és ahogy olvasom nagyszülő hozzáállása is, valóban komoly lavina indult el, negatív irányú.

Sajnálatos, hogy sokan nem látják milyen komoly károkat okoz, ha hagyják ezt a folyamatot.

Sokan nem látják vagy nem képesek látni, hogy a gyerekkel nem azért kell a korlátait megismertetni, mert a külvilág/mások mit fognak gondolni?! Azért, hogy kialakulhasson az értékrendje, képes legyen később önálló döntéseket hozni és annak következményeit vállalni. Ugyanis az a gyerek, amelyik azt tanulta meg, hogy toporzékolással mindent megkaphat és közben neki magának nem kell erőfeszítéseket tennie érte, az követelőző és agresszív lesz később is. De ez most nem arról szól, hogy egyébként képes-e megvenni valamit az a szülő/nagyszülő?!

Érdemes többször elolvasni az írást, értelmezni.

Tapasztalatból beszélek, 42 év pedagógusi munka áll mögöttem, több generációt tanítottam.

A továbbiakban nem kívánok a témában véleményt nyilvánítani.

Van, de tényleg.

Nálunk is volt elég gyakran egy 2 gyerekes család, akik naponta beköltöztek a lakásunkba és törtek-zúztak a kis srácok. A szülők nem szóltak rájuk. Közölték, hogy mi vagyunk otthon szóljunk mi....

A másik család megsértődött és azóta nem járt nálunk, amióta a férjem rászólt a 13 éves fiúra, hogy vegyen vissza, ugyan is azt hitte, hogy a férjemmel is kiabálhat, ha nem tetszik neki valami, mint a szülőkkel. Tévedett, nálunk ez nem divat.

És az unokatesóm is megsértődött, mert rászóltunk a 8 éves lányára.

Hát ez van. Az én fiam 30 éves, de ha most ránézek, mert nem tetszik amit tett vagy mondott, már behúzza fülét-farkát, pedig sosem ütöttem meg:)

Én is azt tapasztalom, amiről a cikk szól. Sajnos ezeknek a kezében van a jövőnk....

Az első agresszió.

A második gyengeség.

Tehát mind a kettő gyengeség, mert nem kezeli a gyereket értelmes lényként, akivel meg lehet beszélni dolgokat,ok-okozati összefüggéseket, stb.

Ez így nagyon nagy butaság, ne haragudj.

És gyűlöletkeltés, uszítás.

Hogy jön ide, hogy tanár? Ha vécépucoló, azt nem baj, ha meglincselik?

Amúgy ha a gyerekemet halálra gázolná valaki, gondolkodás nélkül meglincselném.

Igen,az előítéletek....

Egyébként valahol poén az egész!

Az alábbi szitu:

4 éves üvölt,apuka megunja.

1.,Felveszi,elhúzza onnan,popsira csap óvatosan de meglepetésszerűen:Micsoda szemétláda,hogy lehet így gyereket nevelni,el kellene venni tőle...Milyen ember lesz a gyerekből?

4 éves üvölt,apuka nézi.

2.,Halkan kérleli hogy ezt hagyja abba,esetleg meg veszi azt a babát csakhogy csend legyen:Micsoda gyenge jellem,inkább megveszi csakhogy hagyja abba az üvöltést!Milyen ember lesz a gyerekből?

nem olvastam a cikket, de látom, hogy a gyerekistenekről van szó...

például Olaszliszkán is azért lincseltek meg egy tanárt(Szögi Lajos), mert elgázolt egy istenként éltetett kisgyermeket..

vagy ötven ráérő ember nézte a nevelési célzatú lincselést kisdedekkel a karjukon..

"A tisztesség, a tisztelet, az önzetlenség, a figyelmesség, a becsület, a másik iránti tolerancia nem ódivatú."

Ez bizony így van.

De még véletlenül sincs köze ahhoz, hogy bármit megvegyek az unokámnak, amit csak szeretne, mert megtehetem.

NEM attól lesz tiszteletlen, önző, figyelmetlen, becstelen! De nem ám!

Sok szakember elmondta már szaknyelven.

Ez kicsit kiáltozik, kapálózik a szenzáció érdekében szélsőséges példákkal, általánosítással.

Ez egy generációs probléma. Valószínűleg aki amúgy is el lett cseszve, az most is tolja tovább a ganajt.

Jó pár évvel ezelőtt vendégségbe érkezett hozzánk egy család. Apuka, anyuka + 3 gyerek, kerti parti volt éppen. Szülők annyira jól érezték magukat, miközben gyerekek szétszabták a házat, rohangáltak, be a lakásba-ki, nyúzták a kutyát, üvöltöttek, ocsmányul beszéltek a nagymamával. Senki! nem szólt rájuk, még akkor sem, amikor várható volt, hogy a kutya unja már a nyektetést és akár baj lehet belőle.

Egész idáig nem gondoltam, hogy van ilyen.

Megjelent ez több helyen:

[link]

[link]

"Nem hiheti azt egyetlen szülő sem, hogy a gyerekkorból kinőve a kihívások majd elkerülik az ő gyerekét és fikarcnyi befektetett erővel, nulla akarattal, motivációval zsíros álláshoz jut."

de hiheti, sőt sokan hiszik is... És a 18 évesen még érettségitól 2-3 évre lévő gyerek... de anyuka keres neki diákmunkát is, és nem jó ez se az se, mert jajj hát azért ne már... Nyilvá ilyen ember mit fog dolgozni később?? várja a sültgalambot, ah ennyi idős korára nem lázadt fel az otthoni dolgok ellen

Sajnos én is egyre több olyan fiatal anyukával/apukával találkozom, akinek a gyermeknevelés területén az összes tudása kimerül a gyermeke kiszolgálásában. Ha a gyerek kijelenti valamire, hogy nem!, a válasz, jó akkor megcsinálom én. Pl a holmija elpakolása, a játékok összerakása stb. is.

Nem szeretem azokat a reklámokat sem, amelyekben a gyerek össze-vissza firkálja a falat és az anyuka eszelősen vigyorog, hogy nem baj! Majd lemosom! (mert, hogy a lemosható fal a reklám) De az a gyerek amelyikre nem szólnak rá a fal firkálása miatt, az mindenütt firkálni fog, mert gyerekésszel azt gondolja, mindenhol lehet. Vagy a ruhástól sárban tipródóra sem szól rá, mert ugyan már! Majd kimosom!De így abban nő fel a gyerek, hogy a holmijára nem kell vigyázni, majd anya kimossa, anya lesz a mindenkor készséges cseléd, akinek más dolga sincs. Gondolják, hogy ezek a gyerekek, becsülni fogják az otthon tisztaságát? Vagy az óvodában, az iskolában tisztelik majd a takarítók munkáját? Dehogy! Abba nevelődtek bele, hogy mindenki más azért van!

vajon ki és mikor fogja helyretenni a gondolkodásukat?

Íme az írás. A magam részéről teljesen egyetértek vele.Sajnos nagyon igaz.

Püspöki Julianna írása a facebookról. Ott is elolvashatja bárki, nyilvános megosztásban van.

"Elolvasásra ajánlom. - A gyerekistenek kora :(

Egyre több tanulmány jelenik a témában. Egyre több szakember próbál figyelmeztetni bennünket, hogy nagyon rossz útra léptünk, de a lavina elindult. Úgy gördül lefelé, hogy elsodor minden útjába kerülőt, hiába kiált fel sok hozzáértő pedagógus, pszichológus, jövőkutató. Mintha nem lenne megállás.

Gyerekeink földi istenségként élik mindennapjaikat. A legtöbben korlátlan hatalommal és végtelen akarattal rendelkeznek. Mindezt tetézi a kívánság kosár, amelyet minden nap meglengetünk előttük. De uramisten, mit teszünk? Hol a józan ész? Amiatt, mert valamikor sérelem érte az adott felnőttet, vagy tele van feldolgozatlan traumákkal, most egyszeriben elhiteti magával, hogy képes tökéletes szülő lenni azáltal, hogy minden megvesz a gyerekének?! Azért, mert valaki valaha nem kapta meg a kis vonatot, vagy netán kapott egy atyai nyaklevest, most valóban azt hiszi jó hozzáállásnak, hogy félni kezd a saját gyerekétől? Amikor bolt közepén álló 120 kilós apuka nem mer nemet mondani, mert akkor őt nem szereti a sivalkodó 4 éves hercegnője, az nagyon szomorú látvány. Csak néz rá és úgy érzi, hogy a gyereknek hatalma van felette. És hagyja. A gyerek már nem tudja jobban kitolni a határokat, mert egyszerűen nincsenek határok.

Megtehet, megkaphat bármit. És bármikor. Ma is, holnap is és akármikor, mert ha nem, akkor teszem azt, majd azt kiabálja a bevásárlóközpont közepén, hogy utállak! Na, erre jó sokan felkapják a fejüket és majd rosszallóan csóválják, merthogy ítélkezni nagyon, de nagyon szeretünk.

De könyörgöm, mit művelünk mi, felnőttek? Erőszakos, türelmetlen, követelőző, önző, érzéketlen gyereknemzedék sorát indítjuk el egyszerűen azért, mert gyávák vagyunk? Hová tűnt a felnőttek felelősségvállalása? Hová tűnt a szülői öntudat, amelyben valaha el tudták dönteni, hogy mi a jó, vagy a hasznos a gyereknek?

Ha van pénzünk, akkor valóban mindent meg kell adni a gyereknek csak azért, hogy hallgasson fél óráig? Tényleg nem akarja észrevenni a legtöbb szülő, hogy a gyerekistenség kora egyszer tragédiába torkollik? Ezek a gyerekek nem akarnak majd dolgozni, mert nem tanulták meg, hogy a munkának értelme van. Nem kaptak feladatot. Nem kellett semmit sem tenniük azért, hogy elérjék a céljaikat. Tényleg akkora baj, ha valakinek fáj a szíve valami után, amit nem érhet el abban a másodpercben?

Nem hiheti azt egyetlen szülő sem, hogy a gyerekkorból kinőve a kihívások majd elkerülik az ő gyerekét és fikarcnyi befektetett erővel, nulla akarattal, motivációval zsíros álláshoz jut.

Ha felnőve, az évek során nem tapasztalja meg, hogy a tetteinek következménye van, akkor mikor fogja? Ha nem tanítjuk meg neki, hogy csak munkával lehet eredményt elérni, akkor mit tanítunk? Hogy menjen a Való Világba, mert ha elég ostoba és közönséges, akkor pár hétig sztár lehet?

Micsoda dolog az, hogy felmentjük minden felelősség alól? Hogy helyettük leckét írunk, bepakolunk, megágyazunk, takarítunk? Hogy lehet az, hogy hagyjuk, hogy olyan módon beszéljenek velünk, mit egy utolsó riheronggyal? Amikor a gyerek azt mondja az apjának, hogy na, majd számolunk otthon, mert nem ezt ígérted! És a felnőtt ostobán kuncog, mert a 7 éves számon kéri. De ez a gyerek 17 évesen majd nem számon kér, hanem elküldi melegebb éghajlatra, mert nem tud neki elég pénzt adni, vagy nem elég márkás cuccokat vásárol.

Aki azt hiszi, hogy ez valami hirtelen felkapott harag, mert épp a rosszkedv szól belőlem, csak nézzen körül. Elképesztő látni azt, hogy a szülők FÉLNEK a saját gyerekeiktől! Tehetetlenül és megriadva figyelik a toporzékolást, az artikulátlan ordítást egy NEM hallatán. Lehet csukott szemmel és füllel járni az utcán, és a telefonba mélyedni, de lesz majd olyan helyzet, amikor csak kinyílik a zárt fül és szem.

Akiket most nevelünk, vagy nem nevelünk, azok lesznek egyszer, ha lesznek, az orvosaink, ügyvédeink, autószerelőink. Istenem! Tisztelet a kivételnek! Csak bennünk bízhatunk.

Jaj, nekünk, ha nem akad olyan szülő, aki mer még határokat szabni, szabályokat felállítani. Jaj, nekünk, ha azt gondoljuk, hogy ez a szabadság egészséges lelkű felnőtteket ad! Csak nézzünk körül! Ideje lenne felébredni már ebből az álságos punnyadásból és elővenni azokat az értékeket, amik évezredeken keresztül működtek. Nem véletlenül! A tisztesség, a tisztelet, az önzetlenség, a figyelmesség, a becsület, a másik iránti tolerancia nem ódivatú. Nem lehet az. Segítség! Talán még megállíthatjuk a lavinát….

[link]