Leszbikusságom története (beszélgetős fórum)

Szia!

Köszönöm szépen! :) Remélem te is boldog leszel az életben. Meg a barátnőd is.

Nekem az anyukám azonnal elfogadta, apukámmal voltak komoly gondok, de ő is elkezdett már felengedni.

Azért nekik sem lehet könnyű, az ő idejükben nem volt ekkora szexuális szabadság, mint nálunk, nekik ez nehezebb lehet. Én próbálok megértő lenni, és szerintem kell is.

Köszi. :)) Remélem hogy nálad is megvan a 70-80. De inkább a 80. :)

Igen, tényleg maximálisan elégedett vagyok mindennel. Az a 10% is csak apukám. Nem is azért, mert nem fogad el, és nem beszélek vele magamról, hanem mert azon túl is boldogtalan... de ez már nem ide tartozik.

Hát igen, tudom mire gondolsz.

Barátnőmet is bántalmazták szexuálisan gyermekkorában, sajnos többször is... :( Egyébként ő később szexuálisan nagyon is jól kijött a férfiakkal, csak éppen érzelmileg egyikükhöz sem tudott ragaszkodni soha. Egy nőhöz viszont annál inkább...

Most persze, lehet találgatni, hogy a férfiak iránti érzéketlensége és távolságtartása a gyerekkori dolgok miatt volt, vagy sem, de azért én úgy gondolom, hogy ha akkor azok a dolgok nem történnek meg vele, akkor nem biztos, hogy így alakul az élete.

De szerintem kár boncolgatni, hogy én vagy ő, vagy a harmadik ember homoszexuális valójában vagy sem - mos így élünk, élvezzük, szeretjük egymást - tehát jelenleg ilyen életet élünk, és folytatunk, amint nem akarunk változtatni.

Én ha homoszexuális vagyok valójában, ha nem, akkor sem fogok a hozzám közel álló emberek előtt inkognitóban élni. Igazából a munkahelyem kivételével, sehol sem. Mert lázadó típus vagyok, aki vállalja önmagát.

Van aki csak a szépet és elfogadhatót mutatja meg másoknak saját magából, én megmutatom az egészet, úgy ahogy vagyok.

És értem én, hogy ez sokszor hátrányt jelent majd számomra. Mert jelentett már párszor... és nem a leszbi dologra gondolok, hanem teljesen mással kapcsolatban. De nem baj, nem zavar. :)

Amikor valaki 90%-ban elegedett , akkor az mar "tökeletesnek" szamit szerintem :)

Olyan 70-80%-ra szamitom en az elegedettseget.

Es hat nagyon BATOR is vagy , velemenyem szerint !

Igen, ezzel nem vitatkozom, mert igazad van, és lehet, hogy ilyen vagyok.

Szerintem én reálisan szemlélem a körülményeimet. És elégedett vagyok egyébként. Tehát az életem majdnem teljesen megfelel az idealista elképzeléseimnek. Olyan 90%-ban! Az már egész jó, nem? :)

Eleg sok hasonlo nemu ember el közös lakasban es ezek közel sem mind homoszexualis :)

En a realitasokbol indulok ki , meglehetössen sok meleg el a környekemen ,megpedig inkognitoban ! Ugyan miert ez az elövigyazatossag ? !

Mint mar elözeg leirtam az en velemenyem szerint nagyon keves ember szuletik homoszexualisnak , a legtöbb homoszexualis,biszexualis bele lessz sodorva kulönbözö körulmenyek között , mint pl eröszak ,drogok,alkohol stb közremuködesevel ! Ezek az emberek vagy elfogadjak a helyzetet , vagy pillanatnyi ( hosszabb,rövidebb idöre...? ) megkerdöjelezik a hovatartozasukat.... azutan akadnak fiatal emberek,nök akiknek ki ,kell probalni ,csak azert hogy sokkoljak az idössebb generaciot :)

Hat , tenyleg egy nagy idealista vagy te :)

Az ember az idö mulasaval nem veszit el semmit a nezeteiböl , csak megprobalja az eletet a körulmenyeit realissan szemlelni :)

Anyukám meghívta a párjának az édesanyját magukhoz sütögetni ( a néni akarta, mert nagyon szeretne engem már megismerni, azt mondta). A néni 75 éves, ha jól tudom. Anyáék engem meg a páromat is hívták.

Mondtam anyának, hogy jó, én szívesen ott leszek, a párom is, de ugye szóltak a néninek, hogy velünk mi a helyzet? Azt mondta igen, és a néni szerint ez nem gond, mert ez mindenkinek a magánügye. Mondtam anyának, hogy jó, de azért felkészítettétek a látványra?

Erre mondja anyukám: Hogy hááát, nincs mire felkészíteni cicukám, ti úgysem "buzultok" nyilvánosan! :D Hát igen, valóban, nem szoktunk semmi szeméremsértőt tenni, ez így igaz... De azért úgy viselkedünk, mint egy pár. Tehát megfogjuk egymás kezét, ugyan úgy egymás mellett ülünk, egymáshoz érünk, 1-1 puszi azért elcsattan... Értitek mire gondolok. Ami társaságban teljesen megszokott dolog. Persze, de két nőtől ezt nem mindenki nézi jó szemmel. És van, aki rosszul lesz ettől.

Tehát, egy dolog, hogy ez a családomnak tök természetes dolog, de én mondtam anyukámnak, hogy azért gondolkodjon el, hogy a néninek szegénynek, nem biztos, hogy az lesz.

Erre felvetődött a dolog, hogy akkor "modorizáljam" magam arra az estére. Tehát ne fogjuk meg egymás kezét, stb.

Na, azt már nem! És tudjátok miért nem? Én teljesen megértem, ha valaki így nem akar a társaságomban lenni. Tényleg. De akkor ne legyen. Akkor ne akarjon megismerni. Akkor nem megyünk el a sütögetésre.

Azért mert aki nem tűri a páromat, az ne akarjon engem se. Nem kényszer a krumpli evés. Szoktál volt mondani. :) Aki engem nagyon meg akar ismerni, az úgy akar, ahogy vagyok. Ha nem úgy akar, akkor nem kell fölösleges plusz ismeretségeket kötni a jó pofi kedvéért.

Bunkó vagyok, vagy nem bunkó, ez a véleményem. Senki kedvéért nem tagadom le a páromat. Megértem, ha zavarja, ezzel nincsen gond. De akkor nem megyek oda.

Idealista? Ebben a korban érthető... Hmm, hát lehet, de tudod, soha nem akarom elveszíteni az erre való képességemet. :) És szerintem boldogabb leszek, ha ezt sikerül megtartanom.

Lehet, hogy idealista vagyok, de nem érem be kevesebbel, mint a boldogsággal, és azzal, hogy én én vagyok. Számomra a szeretet nem elvár, és nem követel. Ha én szeretek akkor nem várok el cserébe semmit, semmiféle értéket, semmiféle viszonzást, és elvárt magatartás formám sincsen!

Számomra a szeretet nem követel. S engem se szeressenek követelve. Abból a szeretetből köszönöm, nem kérek. Lehet, hogy így kevesebb ember fog körülvenni életem során engem, mint pl. téged. De viszont azok, aki körülöttem lesznek, azok igaziak lesznek, akik mellett mindig, és mindenkor pontosan az az ember lehetek, aki vagyok. Kendőzetlenül.... Aki szeret engem, az épít, és bármit is tegyek, ölel a szeretetével, s nem büntet! Ha követelve szeretnek, ha büntetve szeretnek, akkor abból nem kérek, mert azt nem tartom szeretetnek, és az olyanféle szeretetből köszönöm, de nem is kérek.

Persze nem azt mondom, hogy akkor az a sok ember, aki körülötted van nem szeret téged. Csak azt, hogy azoknak egy része lesz olyan, akik előtt fölösleges "tartanod" magad az elvárásokhoz, mert ők szeretnek annyira, hogy nincsenek feléd elvárásaik. A másik fele, aki meg úgy nem szeretne, no én speciel azt tartom fölösleges ismeretségnek. :)

Egyébként még mindig nem értem, miért kéne nekem a barátom vagy a családom előtt pl. hallgatnom és diszkrétnek lennem. Ezt magyarázza meg nekem valaki. Mert sajnos tényleg nem értem az okait.

Az én barátnőm pl. olyan, hogy mellette mindig is önmagam lehettem, és ő is az lehet. Arról beszélhetek neki, amiről csak akarok, válogatás nélkül. És ő is így van ezzel. És úgy fogadjuk el egymást, úgy szeretjük egymást, ahogyan vagyunk, ahogyan változunk. Nincsenek elvárásaink egymás felé, egyáltalán. És ez már 10-en akárhány éve tart. Nem értem miért kéne vele ezentúl diszkrétnek és hallgatólagosnak lennem?

Bennem van a hiba? Vagy arról lehet szó, hogy az emberek valójában nem is tudják mit takar az a két szó, hogy barát, és szeretet? Ezt nem hiszem, hiszen tudniuk kellene, nem? Vagy tudják is, csak bennem fogalmazódott meg ez a dolog ilyen mélyen? Vagy idealista korában mindenki tudja ezt így, mint én most, csak később befásul, megtörik, és elfelejti? Vagy elfelejtünk szeretni? Vagy elfelejtjük milyen valóban szeretve lenni, és észre sem vesszük, hogy akik körül vesznek valójában szeretnek-e vagy sem? Nem tudom... Ezek a kérdések nálam régóta megválaszolatlanok.

Ha a kollegáim, barátaim, szomszédaim ismerik a férjemet/feleségemet/élettársamat, akkor szellőztetem a magánéletem?

Szerintem azért elég nehéz lenne eltitkolni, amikor ugyanaz a lakáscímünk.:)

En ugy gondolom hogy Te egy idealista vagy , ami ebben a korban erthetö :)

Tudod halgatni arany es a diszkrecio közel sem hulyeseg , barmiröl is legyen szo !

Akar meleg vagy , akar hetero vagy mind a 2-ttö a maganeletedet lehetöleg nem szellözteted !

Ez egy regi szabaly ha megakarod tartani a lelki bekedet,boldogsagodat !

Ja, és erről még annyit... Egy ismerősöm bulit tartott a lakásán. Hivott engem és a páromat. Megkérdeztem tőle, direkt, hogy ez biztos nem gond? Mit szólnak a többi vendégek?

S erre ő azt válaszolta, hogy akinek velünk baja van, annak ő nem akarja élvezni a társaságát, tehát haza mehet nyugodtan. :)

Szerintem az ember a párjával pont igy kell legyen, nem? Legyen az férfi vagy nő, bármilyen, bárhonnan, akkor is, igy.

Ő szerintem nem arra gondolt, hogy alapvetően a melegeknek. Hanem arra, hogy fiatal vagyok még, lehet, hogy pár év múlva véget ér ez az egész, és férjem lesz pl. S igy az esetleges küzdelmek utólag az értelmüket vesztik. Tehát, amig nem vagyok ebben tuti százszázalék biztos. Szerintem erre gondolt inkább.

Amúgy barátnőm előző párjával pont igy élt le 6 évet... Soha senkije nem tudta meg a lánynak, és az élete egy rettegésből állt... Hogy mikor bukik le. Arról nem beszélve, hogy ezáltal a családi és baráti kapcsolatai nagyon felszinessé váltak, és a kettőjük kapcsolatában meg sok volt a fájdalom...

Ha jöttek a lány barátai, akkor a páromnak bizony, mint egy kivert kutyának mennie kellett otthonról, és a cuccait eldugnia....

És ha már itt tartunk, ezek lehetnek valódi érzelmek? Ha valóban szeretünk valakit, képesek vagyunk ezt megtenni vele? Én nem, nem lennék képes. Szeretem, vele élek, felvállalom. Akinek nem tetszik, ne jöjjön át a fészkünkbe, hiszen nem kötelező. :)

Persze, értem mire gondolsz. Nem ugyan az, bár egy közel álló személy esetében ez szerintem kivitelezhetetlen, hiszen nézzük pl. az összeköltözést.

Ugye nem közlöm kivel, meg hogy élek. De azt, hogy elköltöztem csak közlöm. Vagy ha nem, akkor naagyon hamar kiderül. Akkor jönnek a kérdések, a barátaimtól, az édesapámtól: miért, hová, kivel? Oda akarnak jönni, megnézni, hol élek... ami érthető! Akkor mit teszel? Hazudsz. Mást nem tudsz tenni. Vagy nem válaszolsz ezekre a kérdésekre. De ha nem válaszolsz, akkor szagot fognak, hogy titok lappang. És esetleg elfordulnak tőled, ha folyton elzárkózol, és nem vagy őszinte. Elveszitheted őket... szóval ez nem annyira egyszerű ha végig gondolja az ember.

Persze, igazad van. Lehet, hogy 20 év múlva lesz egy férjem, mert ugye ki tudja! De akkor viszont olyan férjem lesz, aki tudni fog erről a dologról is, és igy fog szeretni. Ha nem lesz olyan férfi, aki ezzel azonosulni tud, hogy éltem nővel, akkor ne legyen senkim. Mert ha kellek valakinek akkor egésszen keljek, a múltammal együtt.

És a fontos emberek akkor sem gondolnának semmi rosszra, eztán sem.

És én sem, akárhogy is lesz, bárhogyan alakul. Mert a mostani párom nagyon sokat ad nekem, lelkileg, testileg egyaránt. Ő nagyon sokat jelent. Remélem ez oda-vissza igy lesz még nagyon sokáig.

S ha mégsem, akkor pedig megőrzöm az emlékét, mert bármerre is változzak, vagy változzunk, azt részben egymásnak is köszönhetjük, hiszen hatással vagyunk egymásra. Hatással van rám, igy a változásaimra is. Bárki lesz belőlem a jövőben, abban benne lesz az Ő személye is. :) Ezt soha nem tagadnám, ahogy mást sem.

Mint ahogy eddig volt a pasikkal. Egyiket sem tagadom le, hiszen akkor jók voltak, akkor kellettek. Volt aki adott, volt aki elvett. És változtam általuk. Tanultam általuk, és igy fejlődtem, lettem az, aki most vagyok. És talán részben általuk is eljutottam ma ahhoz az emberhez, akit szeretek. :)

De, nem közölni, az hazugságban élni...Fel nem foghatom, miért találod ezt korrektnek.

Képzeld el, egy munkatársam feljön hozzám, mert valami problemája van. Egy kolleganő szimpatikus, összebarátkozunk. Egy szomszéd becsenget, mert véletlenül hozzá ment a levelem.

Akkor bedugom az élettársam a szekrénybe? Mindig frászom van, ha megszólal a csengő? Aztán miért?

Szerinted a melegeknek teljesen izoláltan kellene élniük? Titkolózni, nem engedni be senkit az életükbe? De miért? Mi lenne ennek az értelme?

OK , en csak egy velemenyt irtam a sok között :)

Viszont a nem közölni , nem ugyanaz mint a hazugsag.... mert mint te is irtad az elet kiszamithattlan , jöhetnek uj idök,uj szemleletek stb...

Market,ez lehetne a cikked befejező része.Nagyon szép gondolatok.

Példaértékű,amit írtál.Igazi érett,felnőtt nő gondolatai,aki tudja,mit akar.Már nem kell félned,hogy elveszel az életben,mindig meg fogod találni a harmóniát.

Az ország-világ tudta alatt mit értesz pontosan? A munkahelyemen nem beszélek erről, de régebben sem beszéltem az egyéb kapcsolataimról sem, soha, senkinek. Nem azért, mert titok, hanem azért, mert én ide dolgozni járok, és nem magánéletet élni és az emberi kapcsolataimról beszélni... Anno sem meséltem a magánéletemről és a férfiakról még akkor sem, ha kérdeztek, most miért mesélnék bárkinek is a nőmről?

A közvetlen környezetemnek meg. Hááát azért ez egy összetett kérdés...

Próbálj meg belegondolni, milyen lenne, ha együtt élnél egy nővel, mert szereted, de a közvetlen környezetednek ezt nem mondod el, mert gondot, és fájdalmat akarsz megspórolni... De az az igazság, hogy ezzel valójában nem spórolsz meg semmit, csak még több gond és még több fájdalom lesz belőle a végén. És hogy miért?

Egyrészt azért, mert folyamatosan nyomaszt a titkod. És ha kérdeznek, márpedig az emberek mindig kérdeznek - főleg ha közvetlen környezetről van szó - akkor mit csinálsz? Nem válaszol? Vagy hazudni fogsz? Kitalálsz egy fedő sztorit? Hazugságban éled a mindennapokat? Természetesen ha egy pár hónapos kalandszerű dologról van szó, akkor ez nem okoz akkora gondot, mert az ember kalandokról amúgy sem feltétlenül számol be mindenkinek a környezetében, de ha olyan kapcsolatról beszélünk, mint a mi esetünkben, tehát együttélés, már lassan több mint 1,5 éve együtt vagyunk, akkor a hazudozás és titkolózás szerintem minden szempontból rombolóbb mint az őszinteség. A kapcsolatod rovására is mehet (gondolj bele ha a párod bármi miatt letagadna téged az ismerősei előtt, és szégyellene bemutatni, felvállalni, mit éreznél? Még akkor is, ha értenéd az okát...)

Erre jó példa apukám. Ha nem vallok neki színt majdnem a legelején, akkor egy darabig tutira megkímélem magam a vele való nagy összeveszésektől és hónapig tartó nem beszéléstől, tehát spóroltam volna. Elvileg, gyakorlatban nem, mert később, amikor pl. összeköltöztünk, akkor milyen hazugságot találok ki? Kivel élek együtt? Vagy nem költözünk össze emiatt, és erre megy rá a kapcsolatunk? Előbb vagy utóbb az ember a saját hazugságai csapdájába esik, kiderül az egész, és akkor terhel még a hazugság és titkolózás vádja és kínja is - nagyobb sértődés: " Miért titkoltad ennyi ideig?".... És a megdöbbenés, hogy az én kedves barátom, fiam, lányom stb. akár évek óta együtt van egy saját neméből valóval, és én mindig abban a hitben éltem hogy nincsen senkije/normális kapcsolata van. Akkor már a kérdés felmerül, vajon miben hazudott még? Ismerem egyáltalán? És akkor nem beszéltünk még arról sem, hogy milyen hatással lehet egy személyiségre az, ha az életét titkok és hazugságok fonákjában éli. Talán a végén magad sem tudnád, hogy ki is vagy pontosan?

Az idegen emberekről meg annyit, hogy nagyon magasról *** rájuk és a véleményükre. Aki számít nekem, annak nem kell hazudjak, akit nem ismerek, annak meg nem érdekel a véleménye annyira, hogy hazudjak, és letagadjam saját magamat, és azt aki én vagyok. Egyébként sem voltam soha hajlandó hazudni SENKINEK.

Nem járok egy "nővel élek" feliratú pólóban, tehát nem kürtölöm a dolgot, de ha társaságban vagyok, legyen szó új vagy régi társaságról, és valaki megkérdezi kivel vagyok, van-e valakim, akkor megmondom.

Mert a kapcsolatom sokkal több annál, minthogy titkolnom kellene. És sokkal tisztább is. Nem egy mocskos dolog.

Akinek pedig ez nem tetszik, az kerülheti a társaságomat, ezzel nincsen gond. Akinek nem kellek mint ember, mint barát, úgy, ahogy vagyok, a saját magam valójában, annak jobb, ha nem kellek sehogyan sem.

Sajnos az embernek (legalábbis nekem) annyira kevés ideje van néha a valóban fontos, és értékes emberekre az életében, miért vesztegesse azt olyan személyek megnyerésére, akik egyébként el sem fogadják annak, aki?

Van egy nagyon jó barátom, ő mondta, hogy nem érti ezt a dolgot, hogy pontosan hogyan, és miért. Szerinte ez alapvetően nem normális dolog. Azt mondta, nem is érdekli az egész, az a lényeg, hogy boldognak lát, és ha engem boldognak lát, akkor ő is az, mert tudja, hogy akkor minden rendben van velem és az életemmel. :) Így megismerte barátnőmet, és a világ legtermészetesebb dolga neki, hogy mi együtt vagyunk. És hozzá teszem szereti is, kedveli is őt. Ugyan ez a helyzet gyerekkori barátnőmmel is. Egyáltalán nem okozott a kettőnk kapcsolatában ez távolságot, sőt, örül, hogy kiegyensúlyozottnak és boldognak lát.

Édesanyámnál dettó ugyan ez a helyzet. Ő ugyan eléggé elvolt keseredve, amikor látta, hogy mi van köztünk kialakulóban, de elfogadta, mert látta, hogy boldog vagyok. Ő is nagyon szereti a barátnőmet, főleg, hogy látja milyen erős kötelék van közöttünk, és mennyire megbecsüljük egymást.

Anyukámmal ha lehet így mondani, sokkal mélyebb és ragaszkodóbb lett azóta a viszonyom, mert bizton tudom, és látom, hogy mennyire fontos vagyok neki, és hogy úgy fogad el, ahogy vagyok. Sajnos ezt nem sokan mondhatják el magukról az én helyzetemben, hiszen a szülők részéről ez még érzékenyebb téma, és természetesen nagyon nehezen dolgozzák fel.

Viszont olyan pozitív fogadtatást, szeretet, és megértést szerintem nagyon kevés ember kap meg az édesanyjától, mint amilyet én kaptam, és kapok.

Csodás érzés olyan emberekkel körülvenni magad, akik mellett mindig és minden körülmények között önmagad lehetsz. Én inkább ezen vagyok, nekem ez a legfontosabb. A többiek mehetnek oda, ahová akarnak. :)

Amúgy persze, lehet, hogy az ismerősöd gyereke most már egy nővel él boldog házasságban. Ezzel nincs is gond! Sőt! Ki tudja, lehet, hogy én is egy férfivel fogok pár év múlva. De az is lehet, hogy azzal, akit most szeretek, lehet, hogy vele fogok. Az élet kiszámíthatatlan.

Ami szerintem a legfontosabb, hogy az ember soha ne feledje el, hogy honnan jött, hogy honnan indult, hová érkezett, és ne feledje az oda vezető utat. És ne is bánja, ne titkolja. Mert attól lett az, aki. És becsülje azokat az embereket, akik az út elején, a végén, és a kettő között is mindig, feltétel nélkül mellette álltak. :)

Hat ezert kell nagyon meggondolni hogy , egyalltalan szint valljon az ember a környezetenek,munkatarasinak stb... plane a te korodban , szerintem.

Azert mert 2-nö vagy ferfi egyutt el , az nem mindeg jelent homoszexualitast !pl rengeteg ferfi a hetero hazassag möge bujik a homoszexualitasaval, na es gondolom akad nö is....

Masszoval sok gondot,fajdalmat stb megsporolhattal volna magadnak , ha atgondolod mielött orszag - vilag tuttara adod ezt a hirt !

Van egy nagyon regi orvos baratom , aki evekkel ezelött elmeselte hogy az egyik fia tini kora ota a ferfiakhoz vonzodott......... aztan mit ad Istenke , egyszer csak megtalalta a nagy szerelmet , megpedig egy nöben ,es evek ota boldog hazassagban el :)

Jajj, és talán nem ide tartozik, de volt egy lány, akivel igen jóban voltam. Nem voltunk éppen barátok, de én szívesen vettük egymás társaságát, egy tánccsoportba jártunk.

Mikor megtudta, hogy egy lánnyal randizgatok (nagyon az elején voltunk akkor még a dolognak), teljesen kikészült, és közölte velem, hogy "de ugye tudod, hogy velem nem fog smárolni". :DDDD

Hát beszarás... Már bocsánat... Nem tudom miért hitte azt, hogy egyből egy nőre éhes vad oroszlán lettem... Aki egy óvatlan pillanatban letépi róla a bugyit... Egyáltalán miért hitte azt, hogy eztán másképpen fogok rá nézni, mint eddig? Nem tudom... Kissé kellemetlen volt a szitu, ugyanis ha az utolsó ember lenne a földön, akkor sem kellene, nekem egyébként is másak lennének az "igényeim" még ha keresnék is... Volt önbizalma, hogy azt hitte, akkor majd egyből őt akarom. :)

De volt több afférom is, pl. a gyerekkori barátnőmnek a kolléganői folyton azt gondolják, hogy szerelmes vagyok belé, és szeretnék tőle valamit. :DDD Könyörgöm, együtt nőttünk fel, olyan, mintha a testvérem lenne. És komoly kapcsolatom van...

Ja, és egy házibuli során az egyik lány kitalálta, hogy én meglestem őt, miközben zuhanyzik...

Szóval vannak afférok. Azt hiszem az emberek úgy képzelik el ezt a dolgot, hogy ha felmerjük vállalni a másságot, akkor biztosan mindenben szabadabbak és perverzebbek vagyunk, mint ők... És persze szexmániás ösztönlények... :)

Én nem lettem mániásabb vagy perverzebb annál mint ami előtte is voltam, és a fent említett dolgok nekem még akkor sem jutottak volna soha eszembe... Férfiakat sem kukkoltam soha, és férfi barátomat sem támadtam le soha... Ennyi